🌸
A Szeretet Könyve
🌸
A Szeretet Könyve
🌸
Életem napjaiban
Szivem sarkaiban
Egyszerű szeretettel
Gondolok mindenkire.
A szél fújásával
Szabadon száguldok.
Szivem dobogásával
Ajkam suttogásával
Szeretettel kérlek titeket,
Hogy midenkit szeressetek.
🌸
Szivem sarkaiban
Egyszerű szeretettel
Gondolok mindenkire.
A szél fújásával
Szabadon száguldok.
Szivem dobogásával
Ajkam suttogásával
Szeretettel kérlek titeket,
Hogy midenkit szeressetek.
🌸
| A Szeretet Könyve |
🌸
Egy új könyv, egy új ingyenes könyv,
egy régi valóság, egy gyönyörű téma.
Különbözik sok más könyvtől mivel ez ...
... a Szeretet Könyve
1956-ban nyolc éves koromban Borsodban laktam szüleimmel.
Az októberi forradalom alatt hallottam és láttam a fegyverek kegyetlen pusztítását.
Láttam az ártatlan anyák és gyermekek élettelen testét, amely felejthetetlen emléket hagyott életemben.
Láttam, hogy a kedvenc fehér, piros szemű nyulamat,
a drága édesanyám (mivel ő sem értette akkoriban a szeretet alapelveit),
nyakon vágta egy silány vacsora miatt.
Láttam a galambjaimat a fazékban főni, vacsoránkra feltálalva.
Ezek a galambok a kezemből ettek és ha megláttak iskola után örömmel repűltek felém,
akkor is ha nem volt eledel a kezemben.
Ezen rövid könyvben érzékeltetem a szeretet felmérhetetlen erejét.
Bemutatom, hogy a legegyszerűbb és a legszebb vallás a Földön a Szeretet.
Megkérnélek, hogy szenteljetek egy kevés időt e könyv olvasására,
amely örömet, bátorítást és erőt fog adni napjaink nehézségeinek elhordozásához.
Ez a szívem őszinte kivánsága.
Szeretettel teli emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek
hogy tisztán szeressetek!
Wass Albert
Egy új könyv, egy új ingyenes könyv,
egy régi valóság, egy gyönyörű téma.
Különbözik sok más könyvtől mivel ez ...
... a Szeretet Könyve
1956-ban nyolc éves koromban Borsodban laktam szüleimmel.
Az októberi forradalom alatt hallottam és láttam a fegyverek kegyetlen pusztítását.
Láttam az ártatlan anyák és gyermekek élettelen testét, amely felejthetetlen emléket hagyott életemben.
Láttam, hogy a kedvenc fehér, piros szemű nyulamat,
a drága édesanyám (mivel ő sem értette akkoriban a szeretet alapelveit),
nyakon vágta egy silány vacsora miatt.
Láttam a galambjaimat a fazékban főni, vacsoránkra feltálalva.
Ezek a galambok a kezemből ettek és ha megláttak iskola után örömmel repűltek felém,
akkor is ha nem volt eledel a kezemben.
Ezen rövid könyvben érzékeltetem a szeretet felmérhetetlen erejét.
Bemutatom, hogy a legegyszerűbb és a legszebb vallás a Földön a Szeretet.
Megkérnélek, hogy szenteljetek egy kevés időt e könyv olvasására,
amely örömet, bátorítást és erőt fog adni napjaink nehézségeinek elhordozásához.
Ez a szívem őszinte kivánsága.
Szeretettel teli emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek
hogy tisztán szeressetek!
Wass Albert
| Szeretetet Könyve . pdf |
🌸
A Szeretet Könyve
Tartalomjegyzék
🌸
Előszó
A szeretet könyve / 4...........................................................................................
Amikor az ember eljut odáig / 5.........................................................................
Legyetek újra gyermekek / 5...............................................................................
őrizd meg életed legnagyobb kincseit / 5...........................................................
Sosem tudhatod / 5.............................................................................................
Szádeczki-Kardos György / 6.............................................................................
Szeretet az egyetlen igazság / 6..........................................................................
Az igaz szeretet első titka: a gondolat ereje / 6..................................................
Az igaz szeretet második titka: a tisztelet ereje / 7............................................
Az igazi bölcsesség gyöngyszemei / 8.................................................................
Az igaz adakozás / 8...........................................................................................
Az adás törvényei / 8..........................................................................................
Az igaz szeretet harmadik titka: az adni tudás ereje / 9.....................................
Az igaz szeretet negyedik titka: a barátság ereje / 9..........................................
Az igaz szeretet ötödik titka: az érintés ereje / 9................................................
Az érintés igazi csodája az életenergia / 10.......................................................
Az igaz szeretet hatodik titka: a szabadság ereje /12.........................................
Az igaz szeretet hetedik titka: a szavak ereje / 12..............................................
Az igaz szeretet nyolcadik titka: az elkötelezettség ereje / 13............................
Az igaz szeretet kilencedik titka: a szenvedély ereje / 13...................................
Az igaz szeretet tizedik titka: a bizalom ereje / 14..............................................
A szeretet legyőzhetetlen / 14.............................................................................
A Földhöz kötött ember gondolkozása / 16........................................................
Mi fog történni, ha a természettel újra harmoniába kerülünk / 17....................
Győztesek és vesztesek / 18.................................................................................
Az élet törvénye / 19...........................................................................................
A panaszos beteg / 20.........................................................................................
Csak az számít, hogy te mit gondolsz magadról! / 21........................................
Ha a gyermek megtanulja / 22...........................................................................
A gyermek / 23....................................................................................................
Csak a egy anya? / 24........................................................................................
A Kristálygyermekek / 26...................................................................................
Noéi bölcsesség / 27...........................................................................................
A mosoly / 28......................................................................................................
Aki hittel és tudással él, annak kapuk nyilnák a világra / 28.............................
Az élet csodálatos és értékes / 29.......................................................................
A félelem betegség / 30.......................................................................................
Az önismeret alapjai / 31....................................................................................
Mi a létünk célja? / 33........................................................................................
Gyakorlat / 34....................................................................................................
Mi a jó és mi a rossz? / 35..................................................................................
A jó tanitóivá kell válnunk / 35...........................................................................
Lelkünk titkai / 36...............................................................................................
A paraszt és a szamár / 37..................................................................................
Az alkohol romboló ereje! / 38...........................................................................
Az emberi lét páratlan jelentősége / 40..............................................................
Bölcs Tanácsok / 40...........................................................................................
Egy érdekes levél / 42.........................................................................................
Egy csepp emberség / 44....................................................................................
A lassú tánc / 46.................................................................................................
Üzenet a Világ Vezetői részére / 48....................................................................
Végezetül őszinte kivánságom / 50.....................................................................
A Szeretet Könyve
Tartalomjegyzék
🌸
Előszó
A szeretet könyve / 4...........................................................................................
Amikor az ember eljut odáig / 5.........................................................................
Legyetek újra gyermekek / 5...............................................................................
őrizd meg életed legnagyobb kincseit / 5...........................................................
Sosem tudhatod / 5.............................................................................................
Szádeczki-Kardos György / 6.............................................................................
Szeretet az egyetlen igazság / 6..........................................................................
Az igaz szeretet első titka: a gondolat ereje / 6..................................................
Az igaz szeretet második titka: a tisztelet ereje / 7............................................
Az igazi bölcsesség gyöngyszemei / 8.................................................................
Az igaz adakozás / 8...........................................................................................
Az adás törvényei / 8..........................................................................................
Az igaz szeretet harmadik titka: az adni tudás ereje / 9.....................................
Az igaz szeretet negyedik titka: a barátság ereje / 9..........................................
Az igaz szeretet ötödik titka: az érintés ereje / 9................................................
Az érintés igazi csodája az életenergia / 10.......................................................
Az igaz szeretet hatodik titka: a szabadság ereje /12.........................................
Az igaz szeretet hetedik titka: a szavak ereje / 12..............................................
Az igaz szeretet nyolcadik titka: az elkötelezettség ereje / 13............................
Az igaz szeretet kilencedik titka: a szenvedély ereje / 13...................................
Az igaz szeretet tizedik titka: a bizalom ereje / 14..............................................
A szeretet legyőzhetetlen / 14.............................................................................
A Földhöz kötött ember gondolkozása / 16........................................................
Mi fog történni, ha a természettel újra harmoniába kerülünk / 17....................
Győztesek és vesztesek / 18.................................................................................
Az élet törvénye / 19...........................................................................................
A panaszos beteg / 20.........................................................................................
Csak az számít, hogy te mit gondolsz magadról! / 21........................................
Ha a gyermek megtanulja / 22...........................................................................
A gyermek / 23....................................................................................................
Csak a egy anya? / 24........................................................................................
A Kristálygyermekek / 26...................................................................................
Noéi bölcsesség / 27...........................................................................................
A mosoly / 28......................................................................................................
Aki hittel és tudással él, annak kapuk nyilnák a világra / 28.............................
Az élet csodálatos és értékes / 29.......................................................................
A félelem betegség / 30.......................................................................................
Az önismeret alapjai / 31....................................................................................
Mi a létünk célja? / 33........................................................................................
Gyakorlat / 34....................................................................................................
Mi a jó és mi a rossz? / 35..................................................................................
A jó tanitóivá kell válnunk / 35...........................................................................
Lelkünk titkai / 36...............................................................................................
A paraszt és a szamár / 37..................................................................................
Az alkohol romboló ereje! / 38...........................................................................
Az emberi lét páratlan jelentősége / 40..............................................................
Bölcs Tanácsok / 40...........................................................................................
Egy érdekes levél / 42.........................................................................................
Egy csepp emberség / 44....................................................................................
A lassú tánc / 46.................................................................................................
Üzenet a Világ Vezetői részére / 48....................................................................
Végezetül őszinte kivánságom / 50.....................................................................
🌸
Mondd Mi a Szeretet?
🌸
Mondd Mi a Szeretet?
🌸
| Mondd mi a Szeretet? |
| George Bernard Shaw Idézetek |
🌸
🌸
A Szeretet Könyve
Írta Emilia - 1863
🌸
A Szeretet Könyve
Írta Emilia - 1863
🌸
1863, Pataki Jóséi intézetéböl Pesten
ÍRTA
E M 1 L I A.
PEST, NYOMATOTT EMICH GUSZTÁV M. AKAD. NYOMDÁSZNÁL.
1863.
Á.8‘i61
LUBY PÉCHY ILKA KEDVES
BARÁTNŐMNEK SZERETETEM ÉS TISZTELETEM JELÉÜL.
ELŐSZŐ,
Miként én most, úgy érezhet az anya, mikor ser- diiletlen magzatától búcsút kell vennie, midőn ez csatá ba indul, hogy egy szent ügyért életét koczkáztassa. Hi ába mondja az anyai szív, milyen jó volna neki itthon maradnia még, a hü anyai gondviselés alatt, hogy fej lődjék és erősödjék, és tán dicsőséget is vívjon ki nevére ; a szent ügy hatalmas szózata tulkiáltja az anyai s z í v ön ző félelmét; tudja, hogy drága szülöttje el fog veszni, és még sem birja őt visszatartóztatni; tudja, hogy gyönge
még a fegyverviselésre, és mégis menni készti, dicstele nül hagyja omolni vérét, mert egy szent ügyért omlik ki. En is tudom, hogy a mű, melylyel most a magyar hölgyek elé lépek, gyönge és fejletlen. Igaz, soká hor doztam azt szivemben, évek óta foglalkoztam vele ; de a czél, melyet magamnak kitűztem, olyan nagyszerű, any- nyira a nő egész világát átölelő, hogy e sok éven ke resztül csak egyes részleteket jegyezgethettem felőle, és el voltam határozva, addig folytatni e jegyezgetést, mig- len egészen mögöttem lesz éltem dél napvilága, hogy lelkem egész teljességgel végig tekinthessen egy emberi kor minden változatain és egy női szív minden küzdel mein; akkor — gondolám — tán képes leszek egy
egészbe foglalni mind azokat a milliárdnyi apró csilla
VI
gokat, a melyek most még összevissza úszkálnak lel kemben ; akkkor tán némi alakot fogok adhatni annak, a mit én e szó alatt: szeretet, értek, — és ime, idő nap előtt el kell szakadnom szivemnek e drága magza tától, mert egy szent kötelesség elszólitja mellőlem; el kell mennie, tán elesnie egy nagy eszméért: a testvéri szeretet, a felebaráti kötelesség áldozatául.
Ne nézzék tehát, kérem , hogy milyen az, a mit e könyvben nyújtok, hanem nézzék ajó szándékot, amely ből azt nyújtom, és ha fogyatkozást találnak benne, le gyenek elnézéssel iránta; gyakorolják ő rajta is olyan bőséggel a s z e r e t e t erényét, mint a milyen bőséggel azt azon magasztos ügy iránt tanúsították, mely engem e könyvnek i d ő é i ő t t t i közrebocsátására indított.
En is látom e fogyatkozásokat, hogy ne látnám, hogy ne ismerném őket, mikor évek óta együtt éltem ez eszmével! De miként az anyagi, úgy a szellemi világ ban idő kell és verőfény az érésre, és ha Isten e kettő vel megáldja életemet, egészen kidolgozva veszik majd tőlem a magyar hölgyek e művet; és elébb valóban nem szeretnék meghalni, mig ebbeli tartozásomat le nem róvtam.
Pest, sept. 20-dikán 1863.
Emília.
I.
A mi fegyverünk.
Minden teremtésének adott az Isten valami eszközt, hogy a léteiére szükségeseket megszerezze , és valami fegyvert, a melylyel magát és övéit védelmezze; ha egyebet nem, adott neki ö s z t ö n t , melynek segélyével megérzi ellenfelének közeledtét, mikor ez még távol van, hogy elrejtó'zhessék, vagy menekülhessen előle; egye dül a nőnek, Isten legdicsőbb alkotásának, a teremtés
remekének, nem adott az Isten s e m m i fegyverfélét; védtelenül tette ki az élet rengeteg sivatagján, a teremt mények leghatalmasbja: a férfi mellé! Hogy tehette és miért tette azt az ő végnélkül való igazsága ?
Miért? azért, mert azt akarta, hogy az ember a teremtések legtökéletesbjévé képezze magát, hogy a férfi méltó legyen a világ uralmára.
.Anő védtelensége az ő fegyvere; Is ten a jámbor bárányt a hatalmas oroszlánnak adá ólettársul, a szelíd galamb a napvilággal szembe szálló sasnak lön édes testvére. Csak akarnia kell* és a szelíd, védtelen testvér kivan fosztva atyai és anyai öröksé géből: az égi és földi javak élvezetéből; csak akarnia kell, és a nő, a teremtés legszebb remeke, a férfi legszánandóbb áldozatja lesz; van hozzá ereje és van
8
fölötte hatalma, és mindamellett nem teheti; Isten csu dálatos mindenhatóságának és magasztos szándékainak egyik bizonysága vagyunk mi nők; hivatásunk az, hogy a föld urának erejét a vadon féktelenségtől megóvjuk, hogy mindenek felett diadalkodó hatalma a nemes indulatok virághimes partjai közé legyen szorítva , a földi mindenhatónak a tehetetlen nő lön testvérül rendelve! A ki a földet vasra tudja verni, a szelet és vizet járomba fogni, a ki a villámot postául feszítet te ki a világ egyik sarkától a másikig, a ki év- és em ber ezredek verejtékes alkotásait egy perez alatt porrá tudja zúzni, az kénytelen megosztani hatalmát egy te hetetlen teremtéssel, egy nővel, azért, mert ez testvére, élettársa, és azért mert védtelen.
Ónemkapottistentőlegyebetegy származéki levél nél, ebben kivan mondva, hogy ő a Teremtő édes szü löttje, és most csak rajta áll, hogy a hatalomnak kiessék kezéből a fegyver, és őt, a védtelent ismerje el uralkodó társul; e származéki levél értelmét mindenki elismeri,
és mindenki meghajol előtte, a ki eltudja olvasni ; az ő feladata csak az, hogy a világ eltudja olvasni, és ő ma
ga ellenkezőt ne hirdessen, mint a mi abban mondva van felőle.
E származéki levél a mi szépségünk, mondja a közönséges elme, és közönséges értelemben véve e szót, csakugyan úgy van; a mi szépségünk biztosítja állá sunkat és szerez nekünk első rendű hatalmat és befo lyást a társadalomban.
Csak arra nézve térnek el a tisztultabb elmék a közönséges fölfogástól, hogy mit értünk e szó alatt : szépség.
A közönséges elme csak is a külső bájakat ruház
za fel e kitüntető czimmel; látja, hogy egy szép arcz átalánosan tetszik, körül van véve hízelgőkkel, hódo lókkal, és egy kis ügyesség mellett hány fiatal elmét tud megzavarni, sőt, ha a szerencse is kedvez neki egy kicsit, még férjre is tud szert tenni, csupán csak „szép szemei^-vel.
Es a szépségnek ilyetén felfogása még táplálékot nyer azon körülmény által, hogy azon nők között, kik* nek ilyen külső szépség jutott osztályrészül, többen egy ideig maguk is azt hiszik, ez az élet legdrágább kincse, a boldogság legbiztosabb záloga , és ifjúságuk egész ideje alatt nem tesznek egyebet, csak azt ápolják és ta nulmányozzák és tüntetik fel ezer meg ezer alakzatban. Ismertem én olyan nőket is, a kiknél az ö nimád á- s ig fokozódott a szépségökbenvaló gyönyörködés; so ha sem gondoltak egyébbre, csak arra, hogyan öltöz ködjenek és fésíilködjenek, mosolyogjanak és járjanak; tökéletesen megvoltak győződve arról, hogy ez hozza meg számukra és tartja meg halálig az ő földi boldog ságukat.
És ismertem anyákat is, a kik kiválólag ilyen irányban nevelték leányaikat; megismertették őket már jókor miudazon külsőségekkel, melyek, által szembe le het tűnni, nagy korukban pedig fölékesitették őket a divattárak és ékszerárusok minden kigondolható czi- czomáival, körülvétették őket egész seregével a rajon*
gó és jómódú ifjonczoknak, szivök úszott az örömök ten' gerében, és néhány évi ilyetén meghurczolás után bol dogok voltak, mert elérték, a mi után évek óta anyai kitartással törekedtek: leányuk szépsége kivívta magá nak a legszebb diadalt, egy gazdag férjet.
9
A legszebb diadalt? de meddig tartott e boldogító
10
hitök? legfölebb egynéhány évig! Mert csakhamar meggyőződtek ők is, leányaik is, hogy az a férfi, a kit pusztán külső érdekek által lehetett meghódítani, nem képes boldoggá tenni egy nőt; és meggyőződtek arról is, hogyT az ily módon meghódított férj szerelme csak olyan, mint az a szín, mely a ruhakelméket széppé teszi: lekopik, magunk sem tudjuk mitől, ellensége minden szellő, minden napsugár ; és meggőződtek arról is,hogy a külső szépséggel lehet ugyan meghódítani, de nem örök időre magunkénak mondani egy férfi szivet. Es midőn azt megtudták, vége volt az szép ifjúkornak, vége a boldogságnak és előttük állt a rideg, örőmtelen
jelen és egy még ridegebb, még örömtelenebb jövő;
örökre hozzá voltak lánczolva oly férj sorsához, a ki
őket nem szereti; szomorú, szánalomra méltó állapot, és
nincs a kit érte okolni lehetne, hanem ha önnön magu
kat, a mi borzasztó, vagy a tulajdon édesanyát, a mi
r
még százszorta borzasztóbb! Es mindez azért, mert azt hitték: a külső szépség az, a mi a nőnek igazán hatal mat ad a férfi felett.
A puszta szépség tehát nem fegyverzi le ellensé günket, nem véd, nem biztosít boldogságról, nem óv boldogtalanságtól; hanem igen is teszi azt egy másik tulajdonunk : a 1e 1k i szépség.
A külsővel legnagyobb részt tökéletes öszhang- zatban van a belső; a ragadozó állatnak vad a küh seje, mig a szelíd galambnak külseje is megnyerő. Milyen kedvesek a kicsiny éneklő madarak, és milyen üdítő illatot terjeszt a bűbájos virág! Igaz, vannak mérges virágok is szép külsővel, de ezek csak ritka ki vételek a term észetben, átalános szabály az: milyen a lélek, olyan a test,
11
/
Epén igy van az a nővel is; ennek — bár mit mond
janak is ez állítás ellen — nem csak külseje, de szive» lelke is szebb, és nemcsak alkatára, de érzésére nézve is gyöngédebb a férfinál; és ez az, a mi hatalmat biz tosit neki az idősebb és erősebb testvér mellett.
A gyöngédség, a szelidség, a szívbeli jóság az, a mi minket a föld valamennyi teremtései fölött megkü- lömböztet és befolyást szerez az életben, nemcsak a ha talmas testvér mellett, de felette is.
Es e hatalom nem mulékony, mint az, mely a kül ső szépségből veszi származását, mert a lélek hatása ez a lélekre, és minél kevesebb földi van valamely érzésben, annál maradandóbb.
Az ellentétek vonzzák egymást; a természet ezen törvénye az emberre nézve is erőben van; avagy ki nem tapasztalta még közülünk, hogy a legszelidebb lelkű leány egy bátor, merész férfiban, és viszont egy eleven, heves vérmérsékü leány egy jámbor, a légynek sem vétő ifjúban találta lelke ideálját?
Csakkogy az olyan nagyon jámbor lelkű ifjak a ritkaságok közé tartoznak, és ez bölcsen van igy a te remtőtől; a ki uralkodásra van hivatva, annak erősnek, bátornak és vállalkozónak kell lenni.
És épen azért kell a nőnek szelídnek, gyöngédnek és jónak lenni, hogy a bátor, erős és vállalkozó fér finak e l l e n t é t e és ezáltal társa; legyen ez állítja hely re az egyensúlyt a természet rendjében, és épen ez ál tal hat ő a férfi erős lelkületére; fegyvere az ő fegy ver- telensége, az ő gyöngédsége, az ő szelídsége, az őjósága.
Mind e nemes lelki tulajdonok pedig egy szóban foglalva: szeretetnek neveztetnek.
12
II.
A szeretet bimbói.
„Én vagyok a szeretet*', mondá Isten és a terem tés nagy mindensége évezredek óta viszhangozza e szent igazságot, de senki sem hirdeti ezt olyan világosan, olyan fenségesen a teremtés nagy mindenségében, mint a n ő : Szivébe van ez neki letéve, születésétől fogva hordozza ő azt magával, földi rendeltetése ez neki és mennyei megváltása. Utolsó alkotása ő a Teremtőnek, de hogy el ne szakadhasson soha az atya és gyermekei, a teremtő és teremtés közti lánczolat, a kiosztott földért egy da rab mennyországgal lett a nő kárpótolva, és ez égi ado mánynyal szivében csak rajta áll, hogy az utósóból első váljék.
Minden élet szeretet után sovárog, a lélek levegője ez, a boldogság virágfakasztója, a nemes tulajdonok és örök dicsőség édes anyja és felnevelő dajkája, és ez íid- vösséges áldás a nő szivébe van kiválólag letéve.
Szeretet a nap, mely világit, a tavasz, mely éltet, a dal, mely fölvidít, és a köny, melyet öröm fakaszt; szeretet az ír, mely sebeket gyógyít, az ész, mely remeket mivel, és az ima, mely az égbe száll; szeretet a szem, mely bölcsőnknél viraszt, a csók, mely szivet felgyulaszt, a láng, mely borostyánt terem, a frigy, mely családot köt össze, a kő, mely drága sirt jelöl, az üdv, mely Istenhez emel, és ez mind a nő szivében van letéve.
Aludjék ki a szeretet és egyszeriben éj borul a mindenségre; a nap sugarai fent az égen nem oszlatják el a sötétséget a földön, mert a s z í v e k b e n volna ez.
És legott felszabadulnának ismét az alvilág éjféli ször nyei, a gonosz pártot ütne a jó ellen, az erény földön futóvá lenne, és az ember oda stílyedne vissza, a hol volt; mielőtt a szeretetet ismeré : állatok közt első.
És hogy ez nem történik, nem történhetik: az tisz tán a szeretet, azaz tisztán a nő érdeme. Mert a nő és a szeretet csak két különböző szó — ugyanazon egy fogalomra.
Ne kicsinyeljétek tehát ami boldogságunkat azért mivel mi áldozattal szerezzük meg azt; az áldozat csak akkor fáj, ha nem örömest hozzuk; szívből hozva? édesebb ez az uralomnál, és boldogítóbb mindennél a világon, mi pedig csak szeretetre születtünk.
Csak nézzük a nő egész életkorét, bölcsőtől a si- rig; nézzük a kicsi leánykát. Még nincs egészen másfél éves, csak néhány szavat gagyognak még ajkai, gondo latok nincsenek még gyönge elmécskéjében, és midőn eluntában nyugtalankodni kezd, az anya egy kis bá but készít neki, ölébe teszi, és a kedves kicsi lányka nem unja magát többé, félórákig eljátszik a „babá“-val, szivecskéjéhez szorítja, álomba ringatja, ölelgeti, csó kolgatja, apró kenyérmorzsákat tart szája elé, szóval
alig pirkadó életében már a s z e r e t e t meleg sugarai rajzolódnak le; honnan veszi ezeket e piczike szív?
Azt mondják tán, csak értelem nélküli majmolás ez, gépies utánzása azon szereteti cselekedeteknek, me lyekben maga is az édes anyától részesül ? Nem! mert hát miért nem tanulja el a figyermek is e szereteti cseleke deteket? avagy ez kevésbbé részesül ezekben a leány kánál? Es mégis annak zajosabb, nyugtalankodóbb já tékszerek, trombitácskák, ostorkák sat. kellenek, a csen desen nyugovó kis babát messze elrúgja, elhajítja ma
13
14
gától. Honnan e különbség e két lélek közt földi éle - töknek első hajnalhasadásakor, hanem ha onnan, hogy azonnal öntudatlan állapotban is utat talál az anyai szeretet a kicsi leány szívbe és ott, mint a hazai földbe vetett m ag: legottan gyökeret ver és nő és fejlődik igaz természete szerint, mig a figyermek szivében ugyanaz a szeretet nem bir egész teljességében megfoganni, ha nem szüksége van egy későbbi uj ojtásra, egészen úgy, mint mikor egy idegen hajtást megakarunk ho nosítani.
Es a két lélek im ezen öntudatlan kétfelé hajlása folyton tart a fejlődési évek valamennyi korszakaiban. Mikor a kis gyermek négy-öt-hat éves, a fiú ugrándo zik, szaladgál, tépi a ruháját, elbukik, megsebzi magát — mig a vele egy idős leányka kis távolságban áll től- le, nézi játszótársa pajzán kedvteléseit, néma bámulat tal, de a világért sem utánozná; és ha a fiú nógatására részt vesz is azokban egy ideig, csak nézzük őt ilyen kor figyelemmel, és azonnal észreveszsztik, mennyi meg erőltetésébe kerül ez neki, mennyi önfeláldozásra van szüksége, hogy ő isigy játszszék! Egész valója mutatja, hogy csak a fiú kedvéért teszi ezt, és csakhamar meg unja, abban is hagyja, és mikor távozik, a kedves gyer- mekarcz olyan bús, olyan levert, míg a bábozás alatt órák hosszáig eltud ülni egy helyen, ruhácskát varrni számára, felöltöztetni, eltársalogni, elmulatni vele, sze reteti jelekkel elhalmozni.
És még sokkal inkább tűnik ki e lelki különbség, mikor a fiú- és leánygyermek együtt játszva, az első megsebesíti magát egy kicsit. Oh, mint sajnálkozik a kis leányka, és mint ügyekszik őt megvigasztalni! Bekö- tözgeti a sebet, könyeket hullat egy vércsepp láttára,
mig amegsebesült fiú föl sem veszi az egészet és perez múlva újra kezdi pajkos játékot; nem az öntudatlan szeretet nyilvánulása-e ez a leánygyermek szivében?
Es mikor az ilyen két kicsi gyermek összevész! a fiú egyre üti, a leányka egyre kéri, csak ne bántsa! a fiú elkergeti magától, a leány újra fölkeresi, engeszteli, pe dig bizonyára nem ő, hanem a fiú volt a meghasonlás oka, bizonyosan ő ütött reá először.
Azt mondják tán erre: innen e megalázkodó szelídség, mert tudja, hogy a fiú erősebb nálánál? De ez nem úgy van; ha szeretet nem működnék e kicsi szívben, h a ragnakkellene támadniabbanamegnemérdemlett méltatlanság miatt, a harag pedig vak indulat! Bizonyo san visszaütné, és kétségtelen megverettetése esetében kerülné a fiú társaságát; de a kicsiny leányka mindeb ből semmit sem tesz, visszatorlás nélkül tűri bántalma zását, és ha elkergeti is a szilaj játszótárs, bizonyosan ő az, a ki ismétfölkeresi, ő, az ártatlanul szenvedő'! De hiába, szeretettel van e kicsi s z í v szinültig megtöltve, születése órájától.
Még néhány év és a két játszótárs nem keresi fel többé egymást, mindkettőt iskolába fogják, de a lei kökben szunnyadó hajlamok már határozottabb alakot öltöttek; a fiú már terveket sző, a lányka már andalog- ni tud; szabad óráit a fiú élénk játékokkal tölti, lapda, kard, sárkány, rögtönözött színpad, hógömbök vagy a sima jégtükör szórakozásainak eszközei; míg a leányka szívesen mulat otthon, segít a ház körül, boldog, ha a konyhában dolgot adnak neki, legboldogabb pedig ak kor, ha testvéreinek segítségére lehet valamiben. Es talál is módot, hogy segítségükre lehessen! A szilaj fiú rendetlen, szélylyel hányja könyveit, ruháit, de ő rend
15
16
szerető, szépen összerakja a könyveket, a ruhákat, és mikor a fiú csinyjeiért egykor-máskor ebédet nem kap, a hű húg könyek közt költi el a magáét, és igy sem egészen, a felét az asztal alá lopja, begöngyölgeti pa- pirba és kiviszi testvérének, ugyanazon fitestvérnek, a ki ö't örökké faggatja, csúfolja, felboszantja, de a kit ő mindennek daczára úgy szeret.
És mikor az ily leánygyermekek együtt vannak, miből áll játékuk! sütnek, főznek, egymást átkarolva sétálnak, elbeszélik apró élményeiket, aztán újra ját szanak; most már jobban neki bátorodnak, l a k o - d a l m a s d i járja, egyik a menyasszony, másik a vőle gény, és nem mutatja-e ez is, hogy e kisded, gyönge s z í v tele van szeretettel? Miéi*t nem játszanak a fiuk is maguk között „lakodalmasdi“t?
Egyik feltűnő jelensége az ilyen leányszivnek, hogy mikor az ártatlan kedvtelésekben nekihevült, úgy szereS papolásdit játszani; emlékszem, mi kor én 9— 10 éves voltam, ebben telt legnagyobb ked vem ; magamra kerítettem egy nagy kendőt, fölálltam egy székre, és beszéltem a velem egykorú hallgatóság nak össze-vissza mindent, a mi a templomban hallott szónoklatokból emlékezetemben maradt, és épugy tet tek és mulattak rajta többi társaim; de sohasem tapasz taltam, hogy figyermekek valami különös mulatságot találtak volna ebben.
Egy másik feltűnő jelensége az ilyen gyermekszív ben az a, lehet mondani:magasztos i11edéki érzés; arról, hogy mennyi gondot fordít egy leány magára, és hogy a csín és tisztaság ösztönképen nyilvánulnak ben ne, ezúttal nem szólok, hanem amit nem lehet elhallgat nom, mert ez mutatja, milyen tiszta az a leánysziv és
mennyire különbözik az már eredetiben is a fiúétól, az az ösztönies óvatosság mindattól, a mi az üledékkel ösz- sze nem férhet; mint vigyáz, nehogy a szél lengeteg ruhácskáját meglebbentse, nehogy ajkain egy mocskos kifejezés kiszaladjon, melyet pedig sokszor van alkal ma fitestvérétó'l hallani; és midőn végre az utczán va lamely illetlen bánásmódot tapasztal valamely nevelet len fiútól, mint szégyenli magát önmagától, és milyen undorral panaszolja el e botrányt édesanyjának, vagy meghitt barátnőjének ! Azt, hogy valamely pajkos ismerőse erővel megcsókolja, még csak megtudja neki bocsátani, de egy illetlen érintését nem tudja neki el
felejteni soha.
Igaz, vannak pajkos leánygyermekek is, élénk, nyu
godni nem tudó természetek, de ennek legnagyobb részt szülei elkényesztetés, vagy czéliránytalan neve lés az oka; magára hagyatva is a női szelid, gyöngéd jóság a kicsi leánygyermekben is tisztán tükröződik, czélszerü nevelés mellett pedig szinte szemlátomást bon takoznak ki elöltünk mindazon nemes lelki tulajdonok, melyeknek egyetlen gyökere a szeretet.
Nézzük őt a gyermekszobában, ő tartja főn aren det; nézzük őt az utczán jártában, milyen kedves, mi lyen vidor és mégis üledékes!ésnézzük őt csendes ma gányában: legfőbb óhajtása, bár csak nagy leány volna már, hogy ő is olyan szorgalmas lehetne,mint édes anyja, hogy jobban megmutathassa a szüléknek, milyen nagy az ő sziv.ében a szeretet.
Ezzel fekszik le, ezzel ébred föl.
17
SZERETET KÖNYVE. 2
18
Ili.
A hajadon.
Még- néhány év és a gyermekből hajadon lesz, szép, kedves teremtés, a melynek látása szívnek szem nek jól esik; csupa vidámság, csupajóság, csupa gyö nyörűség.
„Szép, kedves teremtés" mondám, de nem azon értelemben, a mint azt közönségesen veszik, hanem abban, a miben azt igazán venni kell.
Szó sincs róla, igen előkelő isteni adomány a szép ség; de csak akarnia kell, és minden leány birtokába juthat ez adománynak: csak a léleknek kell olyan szép nek lenni, mint a milyen azon leányé, a kire én, e so rokat írva, gondolok, és bizonyosan nem lesz müveit lelkű ember, a ki gyönyörűséggel nem nyugasztja
rajta tekintetét, és örömöt nem érez közelében.
Már pedig mennyivel nagyobb diadal leányra nézve a müveit lelkű férfi tetszése ama sereg széptevőnél,
kik, mint a legyek a czukorsütemény körül, örökös unalmas egyhangúsággal dongának, és mindezt csupán azon szándékból, hogy egy-egy kis édességet eloroz hassanak onnan, és azon eredménynyel, hogy — folto kat hagynak maguk után.
A valóban müveit lelkű ifjú más szemmel nézi a leányt; ő is észre veszi az arcz többé kevésbbé szabá lyos vonásait, de ő mélyebben tekint; az ő szeme a szivet, a lelket keresi e vonásokban, és ha azt talál ne meset és jót és tisztát, akkor az első pillanatra szabály talanak tetsző vonások is egyszeriben mintha csak más alakot öltenének; e szemek tulvilági jóságot sugároz
nak reá, ez ajkakon a nemes lélek szelidnyájassága mo solyog, ez arczokon a tiszta szív igénytelen önelégült sége látszik meg, és a szerénység és egyszerűség, a munka- és tisztaságszeretet eszményi bííbájjal vonják körül egész lényét.
Ki kérdi az ilyen leánynál, ha szép-e ? lehet-e ilyen lélek mellett nem szép ? És mennyivel mélyebb és tartósabb a kedves benyomás, melyet ő tesz, a világ minden külső szépségénél, minden fénylizési czikkjeinél!
Ezt a szépséget pedig minden anya szerezheti le ányának ; nem is kell azt szereznie, meg van az már a női szivben, esak föl kell költeni a jó és nemes tu lajdonokat , a melyek a leányszivben szunnyadnak, csak igazán műveltté kell képezni, és minden anyának lesz ityen áldása, ilyen boldogsága leányában.
Műveltség! hányán nem hangoztatják napjaink ban a szót, de hányán tudják annak igaz értelmét és valódi értékét!
„Neveljük leányainkat" mondja minden anyaés ez alatt egynémelyik azt érti, vetköztessük ki leányunkat természeti hajlamaiból, erőszakoljuk bele e szép és haj lékony lelket úgynevezett saloni modorokba, azaz fe szes külsőségekbe, mint a hogy a ruganyos fiatal tes tet merev fűzőbe szorítják; és mindkettőnek ugyanazon eredménye van: betegségeket fejtenek ki, az egyik a testet, a másik a lelket teszi beteggé.
Neveljük leányainkat, mondják az ilyen anyák, és azon kezdik, hogy kényszerítik leányukat idegen nyel veket tanulni akkor, mikor még saját édes anyanyel vén sem tud gondolni! És az eredmény az, hogy meg tanulja ugyan az idegen nyelv szavait, de csak szavak
tapadnak emlékezetéhez, gondolatok és eszmék nem 2*
19
20
nyomódnak le emlékében, és a vége az, hogy egész életén át csak beszélni tud, de gondolkodni nem; csak emlékezet vagy hallomás után beszél, neki magának soha sem támad egy eredeti gondolata, vagy ha igen, olyan fonnyadt az és halálravágyó, mint az a szegény növényke, mely egy a széltől kopár sziklára vetett mag szemből kelt ki.
„Neveljük leányainkat” mondja az ilyen anya, és a zongorához fogja, mielőtt még érezni tudna, azaz mielőtt az érzést kellőleg kifejtették volna benne; és az eredmény az, hogy a leány megtanulja ütni a billentyű ket, de gyönyört nem találhat benne, mert nem tudja érezni, a mitjátszik; elzengi, a mit mások elébe kótáz- tak, sokszor a nélkül, hogy csak mégis értené; idő és fáradság tehát merőben el van veszve; sem a lélek nem gyarapodott, sem az izlés nem nemesbül az ilyen „nevelés” által.
Ki csodálkozhatik tehát azon, hogy az ilymódon müveit, jobban mondva: elmiivelt leány nem tudja fel fogni magasztos hivatását? hogy külsőség után kap kod, az élet mélyébe nem tud hatni és nem a lélekre valódi hatást tenni ? ki csudálkozliatik rajta, hogy a hiúság vásárja az ő kedvencz szórakozása, a pilla natnyi érdek vágyainak czélja, az üres szépelgő kedve sebb előtte a müveit, értelmes társalgónál és hogy a tükör belső titkos tanácsosa ? és ki csodálkozhatik azon, hogy az ilyen leány utójára is boldogtalan? Es még boldog, ha csak boldogtalan; én még azon sem csu- dálkozom. ha — végkép megfeledkezik magáról.
Igen is neveljük leányainkat, de j ó r a neveljük, és nemünk rendeltetésének megfelelő módon; és ez nem olyan nehéz feladat ám, sőt sokkal könyebb, mint
a föntebb vázolt elmíivelés; megvan már a jónak csi rája a zsenge leányszivben, és megvan benne a fogékony ság minden szépre, jóra és nemesre, csak ki kell fej teni, csak irányt adni neki; tanítsuk meg gondolkodni, tárjuk fel előtte az emberiség nagyságát és a termé szet csudáit, tanulja meg a történelmet és a természet- tudományokat, nem a tudás száraz merevségében, ha nem az elmét megvilágító és a szivet lelkesitő eleven séggel, szóval tanítsuk bt gondolkodni mindenről, a mit lát, és meglátni és felismerni, a mi szép és lélek emelő van a földön; és emeljük föl lelkét az éghez az er kölcsösség sugárszálain, hadd tudja meg az erény ma gas értékét és az ember gyarló végességét, hogy legott zsenge szivében gyökeret verjen benne az ő csekély sége és az ebből eredő szerénység és igénytelenség és béketürés; és szoktassuk és izleltessük meg vele a jótettek édes boldogságát és a szorgalom és munka erőtadó áldását, és végre tanitsuk őt azon nagy igaz ságra, hogy az egyetlen biztos szépítő szer a fris viz és a legfényesebb ékszer a tisztaság; ezek után csak arra kell még ügyelnünk, hogy mozdulatai ter mészetesen fesztelenek legyenek és a mi részünkről is soha mást ne tapasztaljon, csak gyöngédséget és igaz anyai szeretetet, azután — ha van reá idő és tehetség — tanulhatnak francziául és zongorázni is és mindent, a mi szépet és hasznosat leány csak tanulhat, bizonyára csak előnyére fog válni; de ha semmi egyebet nem ta nulna is, még ha tánczolni sem tudna, biztosítom az anyákat, hogy leányuk azért szépnek, kedvesnek és szeretetre méltónak fog tetszeni és bizonyára boldogabb lesz mindazoknál, a kik tán sokkal nagyobb fényt űznek nálánál, de csak is ezáltal tudnak figyelmet gerjeszteni,
21
22
Az a leány, ki az én lelkem előtt áll (pedig az élet után rajzolok) olyan irányban van nevelve; de látszik is rajta, és az egész házon, melynek ő ad életet és de rültséget; mondhatni, hogy ő kormányozza az egész házat. Mikor az anyának valami teendője jut eszébe, ő már megelőzte gondolatát, az anya észrevétlenül nyu galomba van téve, kissé roszul esik ez neki, mert ő is hozzá van szokva a szorgalmas munkához, de anyai szive mégis dagadoz az örömtől, mert mindenütt ren det, mindenütt vidámságot és tisztaságot varázsol elő az ő kedves „nagy" leánya.
Napestig meg sem áll, örökké munkás és örökké jókedvű; figyelme kiterjeszkedik mindenre, mindenki nek ő oszt parancsot; parancsot? nem, ő nem tud pa rancsolni, ő csak mondani tud, de óhajtásának egyszerű nyilvánulása elég, hogy parancskép teljesedésbe men jen, olyan hatással van az összes háznépre, a cseléd től kezdve azon kis madárig, mely asztalkája fölött olyan kedvesen csicsereg: ez is jóltevőjét ismeri és sze reti benne; mindenkinek jóltevője ő, és senkitől sem
vár ezért köszönetét; legédesebb jutalma, hogy milyen szép rend van körülette és az hogy őt mindenki szereti. Napestig meg nem áll és egyformán részt vesz a ház minden munkájában, a konyhában épen úgy, mint
az éléskamrában, a nagymosásban épen úgy, mint a kenyérsütésben, és ez szerez neki tekintélyt a cselédek előtt, mert mindenhez ért és semmitől vissza nem hú zódik, és mert ő is szereti őket; ő mindent szeret a világon, még azt a virágnélküli folyondárt is, mely olyan ben sőségesen oda fonódik az ablak elé tűzött zsinegek köré, hogy ne szeretné tehát azokat a szegény cseléde ket, a kiknek olyan szomorú sors jutott, hogy mindig
csak másoknak élnek, idegenek közt, mások akaratja, szeszélyétől függve, bántalmazásoknak kitéve!
Mit? ez a leány tehát örökké dolgozik, egyre dol gozik, és lelki művelődésére, nemes szórakozásra semmi gondot és időt nem fordít? Oh dehogy! egyre műveli magát és a szórakozásokra is elég jut idejéből; mert igen alaposan tanulta meg és alkalmazza az élet azon meg becsülhetetlen arany szabályát: „oszszuk be czélszerüen időnket", és „egy perczet se hagyjunk abból hiába el veszni." Ez aranyszabály pontos követésénél fogva min den nap zongorázik, minden nap tanul valami újat, és még arra is van ideje, hogy a mi olvasása, vagy él
ményei után gondolatai vagy eszméi szülemlettek, naplójába jegyezze. Az idegen gondolatokat azért, hogy el ne felejtse, a magáéit pedig, hogy alakot ad jon nekik; ő nem szereti a rendetlenséget, sem a szo bájában, sem ruhaszekrényeiben, sem pedig fejében.
Az öltözködésről nem is szóltam, mintha ez nem is fontos tárgy volna egy fiatal hölgynél! Dehogy nem; az a nő ki elhanyagolja magát, és külsejére nem for dít elég figyelmet, gondatlanul elékteleniti a szépség drá ga kincsét, a mit Istentől ajándékul nyert, és ha vissza taszító a szertelen fényűzés, tizszerte visszataszitóbb még a lomposság legcsekélyebb jele egy nő külsejében.
Csakhogy az öltözködésre nézve is legtöbb függ az ízléstől; jó ízléssel biró hölgynek fél annyi ide jébe és fél annyi pénzébe sem kerül az öltözködés és mégis sokkal szebb, sokkal díszesebb annál, a ki félna pokig elálldogál a tükör előtt, minden idényre a legú jabb divat szerint a legdrágább öltönyöket készítteti
magának, de nincsen müveit Ízlése.
Az általam leirt nagy leány — nevezzük őt E s z-
23
24
t e m e k — pedig sokkal alaposabban volt kiművelve, semhogy rósz Ízlése lehetett volna; azért bár mindig a legegyszerűbben volt is öltözve,mégis mindig olyan ked ves volt, olyan finom választékkal tudta összeilleszteni a kelmék színeit egymáshoz és önnönmagához, hogy az emberek elfelejtették megkérdeni, ha váljon a legú jabb divat szerint készültek-e öltönyei? Nem ő alkal mazta magát a divathoz, hanem megfordítva, magához alkalmazta a divatot, és azért mindig öröm volt reánézni.
Néztek is reá sokan, megjelenése mindenütt figyel met gerjesztett; ő persze keveset tudott arról, és még kevesebbet törődött vele; minden tizenhét éve mellett szive egész gyermeteg egyformaságban dobogott hóke belében; vágyai nem repülték át a szülei ház küszöbét, és ha tetszeni óhajtott, még mindig azért volt ez, mert szerette az embereket, és mert minden fiatal, nemes haj lamú szív örül, ha jó véleményt gerjeszt maga iránt; de feltűnni, bámultatni , nem volt óhajtása és egész nyugodtan tette magának azon megjegyzést házi vagy nyilvános vigalmakban, ez is, az is sokkal szebb ná lánál.
A fiatal emberek nem látszottak egy véleményben lenni vele e részben, mert minden kitelhető módon ki tüntették, és tánczosokban valóban nem volthija; de azért kevesen bátorkodtak a csélcsap széptevők mód jára bókolni neki; minden egyszerűsége mellett, vagy
épen azért, valami fenséges volt egész lényén, a mi tiszteletre kénytetett, és a ki, nem törődve ezzel, — mert fájdalom, olyan fiatal emberek is vannak — mégis ne- neki vágtatva, üres szóvirágokkal, úgy nevezett hódol- gatással merészkedett körülette forgódni, az ilyen ember nek nem igen felelt semmit, hanem csak ránézett tiszta,
érzelemtelt szemeivel, és e tekintet elég volt, hogy nem folytatta tovább Ízetlenségeit. És tudom, müveit fiatal olvasónőim egyetértenek velem abban, hogy az a leány, akinek ilyen üres szivü emberek Üres bókolgatással alkal matlankodnak, legnagyobb részt maga oka annak; a ki kedvét nem leli az effélék meghallgatásában, mindig talál magához illő módot és eszközt, távol tartani má giától az ilyen üres szivü szé lkergetőket. A kit igazán untatnak, mégis van kiméivé tőlük; a legvakmerőbb uracsot is visszarettenti egy méltóságteljes tekintet egy jól nevelt, müveit hölgy szeméből.
IV.
Ég és föld ölelkezése a szívben.
De a föld iskövetelijogait, az a szív, mely eddig boldog nyugodtan hordozta magában érzelmeit, lassan- lassan szorongani kezd, alaktalan, ismeretlen érzések szállnak föl belőle, tiszta, tündöklő athomok, mint a mi lyenek a tenger fölött rengenek, csendesen nyugodtá- ban. Ki sejthetné, hogy e finom, a nap sugaraiban ren gő parányok ádáz viharok és halálvészes förgetegek al katrészei ?
A párázatok összébb vonulnak, az alaktalan érzé sekből vágyak lesznek, a nyugalom meg-megszakad a fiatal szívben, az éj csendjében uj, soha sem látott
képek jelennek meg, fényes földöntúli szépségekben tündöklő alakok, a melyek megszólalnak sphaerák da nájához hasonló bűbájos hangokon, elzengik előtte az élet boldogságát, a nő rendeltetését; és a fiatal leány elandalogva, elragadtatva hallgatja ez igézetes hango kat ; minden csepp vére édes reszketésbe jő, a lélek
25
26
előtt az ég kapui nyilnak meg, a sötét éjszaka nappallá lészen, a föld tündérvilággá derül, és e tündérvilág közepén egy férfi áll, egy dicső, fényes, íidvözitő lény, feléje nyújtva két erős kezét, reászegezve sugaras sze mét, mely vonz és kér és hívja szüntelen, hogy váltsa meg egy rideg élettől, mert e tündérország mind övé, e fény és báj megannyi dicsőség, számára tartva fen, de mit addig nem érhet el,mig egy tiszta szívü, angyal-
lelkű lány szerelme nem ragyog reá.
Mindezt látja, hallja, érzi ez a fiatal lélek, és érzi
azt is, hogy ez neki is üdvösség, mert az ő szive is tele van földöntúli boldogsággal, de őt is mintha igézet fog ta volna meg, minden lehetne és semmi, nő lehetne, áldást és örök tavaszt elővarázsló élettárs, ha ez igé zetet szerelem feloldaná.
Es midőn magához tér ez andalgásból és elfoszlik körülötte a tulvilági bájos fény, éjféli sötétség veszi kö rül, csak a holdvilágnak egy-egy halvány sugara leng párnája fölött, szomorún, mint elhaló sóhaj.
És a leány gyakorta néz az égre föl, s a sok csil lagon tévelyegve elmereng, csak néz s mereng, ott fenn keresve azt, a mi húzza őt úgy ég felé.
Ez igy tart hetekig, nem tudja senki sem, az anya is csak annyit lát, hogy lánya arcza halványabb, de azért szorgalmas és mindenkihez j ó , csak néha-néha kél egy bús sóhaj szoronkozó kebléből. Ki kérdi, mért sóhajt egy ifjú leány? Oly busán szól a kis ma dár, oly hervadt már a rózsaszál, oly sok jó ember éhezik, van elég ok a sóhajra, oh van, oh van!
De egyszer csak megrendül, elhalványul és aztán mélyen elpirul; szive elszorul, szeme nem lát, füle nem hall, a föld, a melyen áll, a világ, mely körülötte ra~
jong egy tengerré válik, egy hánykódó, elnyeléssel fenyegető tengerré, de a melynek habjai megannyi éde sen ölelő karok, és zúgása a legszebb zeneszónál szebb.
Épen társaságban van, már jóidéig folyt a vidám táncz, midőn egy ifjút pillant meg, egy ifjút, a minőt még nem látott soha, olyan szép, otyan férfias, olyan ellenállhatatlan.
A csillag az, mely úgy mosolygott reá, a tündér lény, mely tőle esdett megváltást! A csillag leszállt a földre, a tündérlény egy élő valóság, egy tekintet reá megmondja ezt neki, és egy tekintet tőle az életet át- alkotá.
Ez a szerelem! súgja neki szive édes, kínos resz- ketéssel, és egész lénye viszhangozza előtte: ez a sze relem, az e l s ő isteni szerelem, a leány földi megváltása!
Oh, mint szeretne oda repülni hozzá, odaborulni lábához, és megmondani neki, a mit érez, mióta meg látta, mióta megtalálta, őt, a kit az ég az ő számára, az ő boldogságára a földre küldött.
Ezalatt egyre foly a vigalom, a fiatal párok vigan lejtve lebegnek körülötte, ő is lejt a többivel, az ő ar- cza is ragyog az örömtől, oh de mi más az ő öröme a többiétől! őt a szerelem angyalszárnyai hordozzák menyországi tájakon. Keveset lát ő immár abból, a mi körüllötte történik,- az ő szeme, az ő lelke csak az isme retlen ifjút keresik.
Egyszerre csak látja, hogy az iíju közeledik hoz zá; oh bizonyosan a szivéből kiáradó sugarak vonzzák őt hozzá delejes erővel! és egyszerre csak érzi, hogy az ifjú karjai ölelik őt által; ah és milyen öleléssel! nem földi ölelés e z ; ilyent csak a lélek érez, midőn angyal karjai általfogják, hogy elvigyék a menybe.
27
28
Csakugyan azt hiszi, hogy ő megvan halva, vagy egészen lélekké válva.
De az ifjú szól hozzá, és neki felelni kell, és figyel ni szavaira; és minél jobban figyel, annál boldogabb nak érzi magát; ez ebben sem olyan,mint a többi; ő is szépeket mond neki, de mi egészen máskép hangzanak ez udvarlási szavak, mint azok, a miket eddig hallott! Ezek a szívből fakadnak és a szívhez tapadnak. És a tikkadt virágnak a harmatcsepp nem olyan édes, mint Eszternek a hízelgések ez ilju ajkairól.
Most már tudja, hogy nem csupa lélek, tudja, hogy itt van a földön, tisztán lát mindent, a mi körülötte tör ténik, de boldogabbnak érzi magát, mint a megvál tott lelkek az égben; és a körülötte lengő, zengő élet mind csak azért van, hogy megmutassák neki, milyen
nagyon boldog ő ; a legszebb, a legszeretetreméltóbb ifjút ő szereti.
Vége lett a vigalomnak, oh, de nem az ő boldog ságának; az ifjú engedelmet kért, hogy meglátogathas sa, és az anya habozás nélkül megadta az engedelmet; müveit ifjú volt, szelíd ifjú és jó családból, szép pálya küszöbén állott.
Az ifjú élt a nyert engedelemmel, meglátogatta a leányt a szülei házban, és csak is annyit, a mennyit az illedék megszabott; és nem is volt szükség átlépni e határokat, a két ifjú azért elég gyakran találkozott; tél van, minden házban vigalom, tánczestély és egyéb ilyen találkozási alkalom.
Nem szükség mondanom, hogy az ifjú szerelmet vallott a leánynak; legott második találkozáskor el hangzott az örök szerelem szent vallomása ajkain, és a leány, oh a leány hogy ne viszonozta volna szive tiszta
égőmélyéből e szent vallomást, mely az ő földi üdvét magában foglalta!
Oh, mily boldog órákat töltött most a lány! Leír ni azokat nem lehet; földi szemek előtt csak szempillan tásokra jelennek meg az örökkévalóság képei, szavakat nem lehet arra találni.
A tél elmúlt, és vele a vigalmak idénye, de nem a leány boldogsága; kevesebbet találkozott kedvesé vel, de azért mégis gyakran együtt voltak: leveleztek.
Senki sem tudott erről; mikor már mindenki aludt, a leány fenmaradt, megírta kedvesének, amit egy nap úgy minta másikon gondolt és érzett; nagyon egyhan- guak voltak a levelek, mert ő egy nap úgy mint a má sikon csak is kedvesére gondolt, napról napra forróbb szerelmet érzett, ilyen levelek legfölebb is az igaz szerető előtt nagy értékűek.
Hogy e levelezést még édes anyja előtt is titkolta, annak — ő szerinte — épen a szerelem nagysága volt oka. Valami kimondhatatlan keeveset látott ő abban, hogy e szerelemről fogalma sincsen senkinek, még az anya sem sejti, különben bizonyosan szólt volna róla, holott ez őt olyan boldoggá teszi! Erezte, hogy ez ön zés, sőt helytelenség, és még sem birt erőt venni ma gán; uralkodott rajta ez érzés, ellenállhatlan erővel. Es minél inkább titkolta szerelmét, és minél ritkábban találkozott kedvesével, annál lángolóbb lett szerelme és annál tüzesebben fejezték ezt ki levelei.
De azért az ifjú levelei még lángolóbb szavakban festették le előtte a szerelmet, és a kinos fájdalmat, me lyet a gyér találkozás miatt szenved; e szenvedések napról napra nagyobbak lettek, hogy a leány könye- ket ejtett a levelek olvastakor; de e könyek örömköny-
29
30
nyekké váltak, a mint a leveleket végig olvasta, mert rendesen azzal végződtek, milyen nagy lesz az ő bol dogságuk, ha majd örökre egyek lesznek.
Egyszer azonban a könyek nem váltak örömköny- nyekkéj ismét levelet kapott volt kedvesétől, és a mint elolvasta, a papír kiesett kezéből, lassan-lassan aláeresz kedett egy székre, és két kezével eltakarva arczát, sir- va fakadt keservesen.
Tán a hangos zokogás a mellékszobába hallatszott át, mert midőn a leány levette kezeit szemeiről, anyja állt előtte, könyekkel szemében, édes anyai részvéttel
jóságos arczán.
A leány nem birta el e jóságteljes részvétet, any
ja lábaihoz borulva, ruhájába temette el arczát, de jobb szerette volna, ha a föld alá temethetné.
— Mi lelt leányom, édes, jó gyermekem ? — kér- dé az anya, és fölemelte leányát, átkarolta őt reszkető kezével, hogy letörölje könyeit; de a leány feje ellan- kadtan borult az anya kebelére és csak annyit rebeg- hetett :
— Bocsánat édes anyám! — azután elvesztette eszméletét.
Az anya ágyba fektette, költögette és midőn ma gához tért ájultából, fölvette a levelet, mely még min dig a földön hevert, elolvasta, azután megrázkódott, aztán oda tartotta azt az égő lámpa fölé, és perez múlva nem volt az más egy kis fekete hamunál.
A leány meredt tekintettel nézte e pusztító mun kát, és úgy tetszett neki, mintha az ő boldogságát éget nék most el. a melyből szintén nem maradt fen más csak egy kis feketeség a szív mélyében.
— Nyugodjál meg édes leányom!— kezdé végre az anya. — Tudtam, hogy ez igy fog történni.
— Tudtad? — kérdé a leány. Tovább nem szól hatott, de a lesütött tekintet kiegészitette e kérdést.
— Mindent tudtam, édes leányom; a hű anya szi vével veszi körül gyermekét és azért azt is tudja, amit nem lát.
— Tehát te is hittél neki ? — kérdé a leány — Ugy-e bár, lehetetlen volt, nem bízni benne!
— Oh nem, édes leányom !— viszonzá az anya,— Én tudtam, hogy ez egy könyelmü fiatal ember és az a rózsabokor, melyben e szerelem előtted megjelent, a csábítás mérges kígyóját rejti; tudtam, hogy ez ember nem képes felfogni a női szív magasztos tisztaságát; tudtam, hogy a te határtalan bizalmad felbátorítja őt, olyasmit kívánni tőled, a melytől a te tiszta lelked fel fog lázadni, azért — nem szóltam neked soha; a te főnkéit lelked biztosíték volt nekem, hogy a mint meg ismered ez ember aljas gondolkozását, azonnal megnyíl
nak szemeid és megutálod.
— Oh, de szivem! Az a rettentő csalódás ! — nyö
gött a leány, mialatt könyei újra előfakadtak.
— Attól fájdalom, nem birtalak megóvni---- mon-
dá az anya szomorúan, — Sok éjt töltöttem sirással, de te nem szóltál hozzám e boldogtalan eltévedéséről szivednek, és én nem akartam erőszakolni bizalmadat. Ha valaha, úgy épen e korszakában az életnek, am ely ben te vagy, édes leányom, szükséges a hit anyai ta nács, és a sok szerencsétlen szerelem, mit fájdalom, napjainkban találni, leginkább onnan van, mert a ta pasztalán fiatal szivek magukra vannak hagyva, hü tanács- és irányadó nélkül ki vannak téve az ezer meg
31
32
ezer csáboknalc, melyekkel az erkölcs és lelkiismeret nélküli férfiak őket körül hálózzák. Sokszor egy szótól, egy jóakaralu intéstől függ egy ilyen leány jövője, egész életboldogsága, de e jóakaratu intést senki sem intézi hozzá, és ő el van veszve. De más részt ha vala hol. úgy ilyen körülmények közt szükség a legnagyobb óvatosságazanyarészéről;mertatapasztalatlanfiatalszív szerelemnek veszi azt, ami csak az indulat föllángolása.
— Oh nem! lehelé a leány-
— Hidd nekem édes leányom — viszonzá az anya nyugodtan — Én ismerem a női szivet, magam is vol tam fiatal, magam is kínos szenvedések árán jutottam e tudathoz. Az az érzés, a mi nem tiszteleten alapul, az nem szerelem, és mi tiszteletreméltó van e fiatal em berben ? Szép szavakkal gyújtotta lángra gyanutalan szivedet., és az az érzés, a mi ily módon fejlődik, nem igaz szerelem. Tiszta érzés csak tiszta eszközök által keletkezhetik , és áldjad Istenedet, hogy csak ennyi szenvedést mért reád. Ettől meg nem óvhattalak, mert nem voltál hozzám nyílt bizalommal; titkolództál előt tem, és most csak tenerődből kell kiemelkedned az ége tő fájdalomból; ki is fogsz belőle emelkedni, miként a Phönix, még nagyobb tisztaságban, mert lelked erős és a kinek lelke erős, ép és tiszta, ezt a szenvedések csak edzik, csak tisztábbá teszik; de ha én ki akartam vol na erőszakolni bizalmadat, tartanom kellett attól, hogy csak annál magasabbra lobbantome veszedelmes lángot.
Az anya elhallgatott, egy tekintet leányára meg győzte őt a felől, hogy minden szava mélyébe hat e sajgó szívnek.
— Oh én nagyon vétkes vagyok éde« anyám! — sohajtá végre a leány.
— Hogyan ‘? — kérdé az anya ijedten — Tán még most is szereted ez ifjút ?
— Oh nem! — válaszold a leány önérzettel,— Nem szeretem őt többé, sőt mióta tapasztaltam, hogy nem becsülöm, úgy érzem, hogy soha sem szerettem.
— Úgy van, édes leányom, és hidd meg, ö sem szeretett téged soha. Az a férfi, a ki olyasmit kiván, a mit a világ előtt el kell titkolni, a mit önmaga előtt szé gyenleni kell, az nem szereti e nőt. A kit igazán szere tünk, annak a becsülete drágább előttünk a magunk
becsületénél, és még árnyékát is távol tartjuk tőle a világ balitéletének.
— Oh. érzem, hogy úgy van!— hagyáhelyben a le ány — és bár ki tudnám törülni emlékemből e boldog talan tévedést !
— Azt az időre kell bízni, édes leányom; ez min den sebet begyógyít, még azt is, melyet az úgy nevezett első szerelem ejt a szivén. E ledér ifjúnak azonban egy kis mulatságot szerzek. Helyetted én jelenek meg hol nap a kitűzött órában a kitűzött helyen. Ha légyottot kért, teljék kedve benne. Visszakövetelem tőle levelei det és megmondom neki, mikép vélekedik egy tiszta lelkű leány és átalában minden müveit nő ilyen fér firól; tudom megemlegetieztalégyottot. Bár minden nő a legmélyebb megvetéssel fordulna el ilyen aljas lélektől, hogy számkivetve érezné magát minden becsületes tár
saságból, és minden tisztaszivü leány szeméből az ő megbélyegzési ítéletét olvasná ki. Ez volna a legbizto sabb mód, megóvni a szegény fiatal leányokat, a kik nek nincsen sem hü anyjuk, a ki felettük őrködhetnék, sem elég erős és elég életismeretük, hogy maguk óvhat
nák meg magukat e lelketlen ólálkodásoktól !
33
SZERETET KÖNYVE.
3
34
Es az anya úgy tőn, miként mondá; vidám jó kedvei tért vissza a légyottról, visszakeritette a levele ket, és elolvastatta azokatleányával; a leány engedelmes kedett, de könnyei egyre folytak, mert most már érzé, hogy nem igaz, a mi ott el van mondva, érzé, hogy nem szerelem adta tollába e rajongó szavakat; bevallá,
hogy szive el volt kábulva, elméje felgyújtva a pilla natnyi érdek izgató hevétől; szerelemnek vette azt, a mi egészen más volt; szerelem isteni mezébe öltözött a pokol legveszedelmesebblélekvásárlója, és ez nagyon fájt neki; szivének önmagában való hite meg volt ren dülve, ifjúsága első álmai a keserű csalódás düledékei alá temetve.
Mikor támad majd uj derült élet abban ? Erősen megvolt győződve a felül, hogy soha.
V.
Uttalan utak.
Eltévesztett élet! e szónak kétségbeejtő értelmét csak a nő foghatja fel egész rengeteg teljességében. A férfinak,bár mennyire csalódjék is életében bár mennyire meghiúsultak is reményei, mindig marad számtalan útja módja, leróvni teremtője és embertársai iránti tar tozásait, a miért a világon van és a polgárosodás áldá saiban részesül; előtte a nagy világ, lehet, mire vágya és képessége készti, és ha végkép megunta magát a
földön, kardot köthet, és egy nagy eszme árán oda ad hatja életét.
Mennyire szánandólog más a nő sorsa! neki csak egy útja van az életben, az, mely a házasság kapuján visz keresztül, és ha e kapu bezárul előtte, hanem tud,
vagy nem akar férjhez menni, legjobb, ha minél elébb megássa sírját és belefekszik; az életben nincs számára hely; ha vagyona van, csak önmagának van terhére, ha nincs, mások irgalmára van utalva, a maga erejé ből meg nem élhet, a mi munkát végeznie meg van engedve, csak nyomoi’át nyújtja hosszabbra, megélni nem tud belőle.
És ha kérdezzük, miért van ez így? nem tudunk reá más feleletet adni, csak azt, hogy ez is egyike a régi kor reánk maradt zsarnoksági rendszereknek. Ugyan az a kor, mely képes volt felosztani az embe reket szabadokra és rabszolgákra, a mely képes volt kimondani, hogy a ki máskép imádja Istenét, mint a hogy ő parancsolja, az megvan fosztva a polgári jogok élvezetétől; a mely képes volt fölállítani azt az elvet, hogy csak a „ kiváltságos “ osztálynak szabad hivatalt és tisztségeket viselni, a többi emberiség pedig bár milyen nagy lángelmékben legyen is gazdag, kivan rekesztve azokból, ugyanaz a kor mondhatta csak ki azon istenkáromló elvet, hogy a nő csak arra van a világon, hogy a férfi kénye-kedvétől függjön, és ez istenkáromló, embertelen elv kifolyása az, hogy a nő még mai napig és kiskorúságra van kárhoztatva, a férfi föltétien gyámsága alá helyezve.
Avagy lehet-e más okot felhozni etermészet- és igazság ellenes megszorítás védelmére? Azt mondják tán, a nő gyöngébb alkotásu a férfinál ? Nem ismerem ugyan el ez állítás helyességét, rnei't akár hány nap számos nőt lehet látni, a kik versenyt dolgoznak a fér fival, az a testi erőtlenség tehát nyilván onnan szárma zik, mivel a nő testi erejét ki nem fejtik, meg nem
edzik; — de legyünk engedékenyek, fogadjuk el ez 3*
35
36
állítást is; de ezt csak nagyobb erőt igénylő munkákra nézve lehetne okul felhozni, miért van tehát olyan mun káktól is kizárva, a melyek nem igényelnek nagyobb erőt? miért ne lehetnének épugy órások, könyvkötők, szabók, vargák, takácsok, kárpitosok, stb., mint a férfiak ?
És miért nem lehetnének épugy a tudomány mű velői és terjesztői, mint a férfiak ? Avagy szellemi te hetségekre nézve sem mérkőzhetnek a férfiakkal ?
Nem az úgynevezett „női emanczipáezió“ , hanem az emberiség egyik szent érdeke az, a miért szót eme lek. Nem azt mondom én, hogy a nő mindenben
e g y e n l ő
jük, hogy a nő saját képessége utján biztosíthassa éle tét, hogy öröm legyen neki a világon lenni, hogy ne le gyen kénytelen a bűn fertőjébe sülyedni alá, hogy hasz nára, nem pedig terhére legyen a polgári társaságnak.
Ne féltsük sem a családi élet szentségét, sem a női szépség nimbuszát; egyik sem vészit semmit ez által; a családi kötelékek nem lesznek sem kevésbbé szentek, sem kevésbbé szorosok és kegyeletesek, ha a nő a férjjel egyformán viseli a kenyérkeresés terhét; a nőnöveldék tulajdonosnői és a mesterséggel foglalkozó nők bizonyságot tesznek mellettem; ép olyan hti fe leségek és gyöngéd anyák, mint azok, kiknek egyéb dol guk sincsen a világon. A természet törvényei szentebbek és erősebbek a föld minden kötelességénél, a szeretet pedig a nő szivében a legerősebb és legszentebb érzés, azért bizonyosan bárminő foglalkozás mellett is ösz- hangzatba fogja azthozni azon kötelességekkel, melyeket a természet oltott n ő i szivébe.
legyen a férfival, csak azt mondom, enged
Es épen oly kevéssé kell a női szépség ha
talmát féltenünk. A szépség még az aeszthetikában sem absolut hatalom; ha t a r t a l m a nincs azon tárgynak, melynek szépségét el kell ismernünk, azt mondjak reá: üres szépség, mig a tartalom csak növeli a szépséget. A virágot is, ha c s a k szép, legfölebb is diszül hasz náljuk, de becsülni csak azt becsüljük, és szeretni csak azt szeretjük igazán, a mi a szépség mellett hasznot hajt, és javára válik magának is, másoknak is; miért legyen tehát a nő pusztán az üres szépség czimére kár hoztatva, mikor neki csakúgy vannak hasznosithatási képességei, mint a férfinak?
A nő azért mégis a teremtés legszebb müve ma rad; nem maga szerzi magának, Isten adta neki ez adományt, és a mit Isten adott, azt csak a gonoszság ronthatja meg, mig az erény még növeli azt, a munka pedig bátran első helyet foglalhat el az erények soro zatában. Hiába rejti el arczát a nap égető sugarai elől és hiába nyugasztja kezét a renyheségölében, és kene- geti testét kuruzsla szerekkel: a kinek kevés jutott a szépség adományából, ezáltal nem fogja szaporítani e kincset; mig ellenben a szépséggel bőven megál dottak nem veszítenek semmit ebből a tehetségűkhez mért munka által, a kevésbbé szépek pedig még nyernek általa, mivelhogy az egyetlen b i z t o s szépség-nővesztő
arkanumnakőkvannakbirtokában:az egészségnek. De ha máskép volna is, ha a szépség veszítene is a munka által, a nő-nem azért mégis csak nyerne mellette; tán kevesebb udvarlója volna, de annál több tisztelője, a tisztelet pedig még a legkönnyelmübb némber előtt is kívánatosabb az üres szószaporításnál,
és az az egy, — mert utoljára is ez minden jóravaló nő főohajtása — az az egy, a kivel életét kell megosztania,
37
38
a kitől csak ásó-kapa fogja elválasztani: a hűn szeretett férj bizonyosan jobban fogja őt szeretni és becsülni, és szebbnek,kedvesebbnek fogjatartani,ha tehetségéhez ké pest,azéletmindenterheibenosztozkodhatik vele. Ma gától értetik, hogy itt a nagy többségről van szó,a mely nek a becsületes életszerzés munkába és gondba kerül.
Es mit szóljunk még olyan foglalatosságokról, melyek nem is igényelnek nagy testi erőt? miért van nak a nők a szellemi foglalkozások nyilvános gyakorlásától is kirekesztve? Miért ne lehetnének épen úgy államhivatalnokok, tanárok, nőiorvosok stb. mint a férfiak ? Persze, a ki nevetni akar, ezt a kérdést is nevetségesnek találja; a legmagasztosabb eszmét is lehet nevetségessé tenni, csak egy kis könnyelműség és egy kis gunyolási viszketeg kell hozzá; pedig ko molyan nézve a dolgot, nincs rajta mit nevetni, és a haszon, mely ezáltal az emberiségre és az erkölcsösségre háromlik, bizony megérdemli, hogy komolyan gondol kodjunk e tárgyról.
Azt mondják tán, a nőknek nincs elegendő szellemi képességük, hogy hivatalnokok legyenek? Oh, ha jeles művésznők lehetnek, bizony jó írnokok és számvivők is telhetnek belőlök! Angolországban már jóideje al kalmaznak nőket posta- és távirdai hivataloknál, és eddig senki sem állította, hogy az angol posta roszabb a többinél, és a levéltitok iránti tisztelet szintén nem kisebb ott, mint másutt. A mi pedig a kitartást és feddhetetlen magaviseletétilleti,azttartom etekin tetben maguk a férfiak és beismerik, hogy nem mér kőzhetnek a nőkkel. Az a nő, a kit a világ kí méletlenül megszól, cseppet sem roszabb maga viselet ti a férfiak legeslegnagyobb
r é s z é n é l , csakhogy nekik nemróvják ezt fel hibául még akkor sem, ha ezáltal egy nőt, egy családot tesz nek szerencsétlenné.
Egy nyilvános pálya van, melyen a nők eddig békén türetnek: a nevelési pálya, és nem müködnek-e itt épen olyan sükeresen, mint a férfiak ? és ha itt ki tűnők lehetnek és tiszteletére válhatnak maguknak, nemünknek,és hasznára az emberiségnek,miért ne lehetne a tudomány egyéb szakmáiban is ép úgy hasznukat
venni? Avagy a nevelés kisebb lelki tulajdonokat követel, mint a tanári vagy hivatalnoki foglalkozás ? És azttartom,haegynőkitűnőcsászárnő és királynő lehet, egyéb tiszteletteljes tisztség is kitelik belőle.
Megengedem, hogy különösnek tetszik előt tünk, egy nőt látni a tanári széken, és hallani őt a tör ténelem, a vallás és a természet örökkévaló igazságait hirdetni, vagy pedig hivatalos akták közt a gyöngék ügyeit védeni; de a mi természetes, az csak addig kü
lönös és feltűnő, mig uj, mig megszokottá nem válik; mihelyt közönségessé lesz, az emberek azon csodálkoz nak inkább, hogy lehetett ezt különösnek találni. Volt idő, midőn különösnek tartották a fényképészetet, hol ott most — Bolond Miskával szólva — az a különös, ha a pusztán is photograffal nem találkozik az ember.
Nem nevetni való dolog ez, mikor az emberiség felének csaknem minden lelki tehetségei és képességei tétlenségre vannak kárhoztatva, mikor a nő egyéb nem lehet, csak fogyasztó és legjobb esetben gazdálkodó, de nem szerző, nem kenyérkereső!
Nem nevetni való dolog, mikor egy szegény nő nek nincsen miből megélni, mert nem tud semmit, nem tanult semmit, és ha tud is, nem veheti hasznát, nem
39
40
léphet ki vele a nyilvánosságba, és végre is kénytelen a bűn fertőjébe sülyedni, oda adni becsületét, jó nevét, hogy éhen ne haljon. Mert az elvetemült némberek le- ges-legnagyobb része ez okon válik a társadalom bot rányává.
Könnyű azt mondani, menjenek szolgálatba, le gyenek cselédek, napszámosok, de óvják lelkűk tiszta ságát, tartsák meg becsületes nevöket; hát a férfiak közül hánynak van annyi lelki ereje ? hány férfit nem látunk polgári becstiletök árán könnyebb éle tet viselni ? hát ezek miért nem lesznek béresek és nap
számosok? Avagy a férfira nézve nem olyan büszkeségi czim a polgári becsület, mint a nőre nézve a mocsokta- lan magaviselet?
A jellembeli szilárdság csak í’itka lelkek kiváltsága, a társadalomnak pedig úgy kell szervezve lenni, hogy a közönséges jellem is megóvassék a síilyedéstől.
De — mondják tán — hát miért nem lesznek a nők hivatalnokok, tanárok, mesteremberek ? mi gátolja őket abban ?
Semmi,csak az akis csekélység, hogy nincsen módjuk magukat valamely nyilvános pályára kiképezni. A fiuk számára annyiféle iskoláról van gondoskodva, mig a sze gény leányokra nézve elégnek tartják, ha irni, olvasni
tudnak.
Midőn tehát arról van szó, hogy az embereken se
gítsünk, ne feledkezzünk meg az emberiség másik feléről, ne mulaszszuk el a nőnem czélszerü nevelésére, munkára-képesitésére is kiterjeszteni figyelmünket, mert valóban, ha valaki, úgy a szegény nő mondhatja :
„Az ég alatt a föld színén, Nincsen olyan árva, mint én,w
VI. Tűnődések.
Mindaz, miről az előbbi fejezetben szóltam, igen gyakran volt a beszélgetés tárgya Észter és anyja közt; mert e leány nem volt többé a vidámlelkü, gond nél küli lélek, a minek eddig ismertük; szerencsétlen csa lódásai bizalmatlanná tették önnönmaga iránt és a kese rű tapasztalat még bizalmatlanabbá tette a férfiak irá nyában; nem tudta megbocsátani magának, hogy el hagyta magát ámittatni, mulékony érdek által, elragad tatni meggondolatlan tettekre, titkolózásra anyja iránt, és levelezésre ennek háta mögött; vádolta önmagát és gyűlölte az életet; sokat sírt, de ezt senki sem látta; titkolta szenvedését anyja előtt, már a mennyire azt a leány anyja előtt eltitkolhatja.
Az élet azonban lassan-lassan visszavívta jogait, ajó anya komoly biztatásai is sokat tettek ahhoz, a leány nyugodtabb lett, a fájdalom megtisztitotta szivét, ismét az áldott jó lélek volt, a munka ismét serényen folyt kezében, csak vidám nem tudott lenni, és csak a férfiak iránti gyűlölete nem lett kisebb szivében; egynek hibáit az egész nemre ruházta á t ; ő nem azt hitte, a mit anyja, hogy csak az ő kedvese, hanem azt, hogy minden férfi olyan megalázókig, könynyelműen gondolkodik a nőkről, és én — hirtelen nem mond hatom meg, kinek van igaza : a leánynak-e, vagy az anyának.
Hány ehhez hasonló eset nem történik az életben! hány leány szive nem lészen a boldogság temetőjévé időnek előtte, csak azért, mert hitt a férfiak becsületes
41
42
ségében, és ki hallotta még, hogy az ilyen szívtelen ifjú lakolt volna elvetemiiltségeért ? De mit törődik a világ egy összezúzott női szívvel! Hiszen csak egy női szív volt! Ez csak arra van a világon, hogy mulatságot űzzenek vele, azután hadd veszszen el.
Elveszszen! könnyít azt kimondani, de nehéz azt elérni. Holtig él az ember, ez pedig nagyon nagy idő olyan szívre, mely tele van keserűséggel és reményte lenséggel !
Mit csináljon? mi lesz most belőle? e gondolatok gyakran fordultak meg Eszter elméjében; mert hogy férjhez nem fog menni, arról meg volt győződve; már a gondolat is, hogy élete egy férfiúéval össze legyen lánczolva, felháborodásba hozta. Inkább mpghalni!
De hát mit csináljon? kérdé más felől az anya. Mert ennek még az a gondolat is, hogy vén leány ma rad, könnyeket fakasztott szemeiből, és váljon nem volt-e oka reá? vén leány! agg szűz!
Csak azt szeretném tudni, mi rósz, mi csúnya van abban, hogy a világ gúnytárgyává teszi azt a leányt, a ki nem ment férjhez ? Tudom, hogy ez a nő egyik legfőbb földi rendeltetése; de hát nem épen úgy, sőt — mert hisz ő tartja el a családot! — még inkább köte lessége-e a férfinak, hogy nősüljön ? és mégis, neki sza bad nőtlennek maradni, mig leánytól rósz néven veszik, ha férjhez nem m egy!
Hány anya tekinti árunak leányát, férjhez adja egy °ly embernek, a kit ez nem szeret, nem becsül, csupán csak azért, mert pénze van, vagy egyéb ilyen nemtelen érdekből. És a leány gyöngeségből, vagy mert szive nem elég tapasztalt, vagy nem elég tiszta, hogy fel tudná fogni az ilyen tett lealacsonyító, er
kölcstelen voltát, teljesíti a szülék óhajtását, és ezen senki meg nem botránkozik, senki sem merészli érez tetni az ilyennel, hogy a tett, melyet elkövet, fertelmes, megbélyegző, mert nem szerelem, hanem számitás, ha szonvágy vezeti őt a férfi karjai közé, már pedig semmi különbség, kicsiny-e, vagy nagy-e az ár, a bűn azért bűn marad; mindezt, mondom,nyugodtan nézi a világ,
hanem egy olyan leányt, a kinek lelke elég nemes, elég tiszta és elég elhatározott, hogy inkább kész egye dül, elhagyottan keresztül küzdeni egy örömtelen éle tet, mintsem szerelem nélkül egy férfi nejévé lenni, az ilyen leányt kigunyolják, uton-utfélen megélczelik !
Szó sincs róla, föltétlen hatalma van a szüléknek elhatározni: melyik ifjúhoz szabad neki nőül menni, és melyikhez nem; ezt a jogot nem csak a természet, de
a józan ész is szentesítette ; ők adtak neki életet, ők ne velték föl gonddal és áldozatokkal, ők öregebbek, ta pasztaltabbak nálánál, és végre ők szeretik őt legjob ban a világon, bizonyosan tehát csak javát óhajtják; de viszont kényszeríteni leányukat, hogy ahoz ménjén, a kit ő nem szeret; kényszeríteni őt sze
relem nélkül egy férfi nejévé lenni, arra nincs hatalma a szüléknek, és annyira nem tartozik a leány engedelmességgel. A szülék minden áldozatot köve telhetnek gyermekűktől, de m e g ö l n i ü k azt: nem s z a b a d , az pedig, hogy egy gyTülölt férfi nejévé lenni
kényszerítik, több, mint ha megölnék: önbecsérzetetét, erkölcsösségi tiszta világát dúlják fel, jövőjét zúzzák szét, és ez roszabb a testi halálnál! A gyermek minden áldozatra le van kötelezve szüléi iránt, még ha életét kivánják, azt is oda kell érettük adnia; de — a b e c s ü l e t e t senkiért és semmiért a világon nem szabad
43
44
feláldozni, aljasságra még a szülék érdekében sem szabad vetemülni, mert a mennyei Atyának parancso latai szentebbek a földi atya parancsainál, a mennyei Atya pedig azt parancsolja: óvjuk szentül a mi becsü letünket és az aljasság legaljasbika: eladni magát sze relem nélkül.
A szüléknek tehát — szerintem — jogukban áll, azt mondani leányuknak: mi nem akarjuk, hogy ahoz az ifjúhoz menj, és a leány engedelmességgel tartozik nekik, még akkor is, ha igazán szeret, és boldogtalanná lesz e tilalom által • a gyermeknek még boldogta lanná is kell lenni szüléjéért; de hogy a leány egy olyan
férfi neje legyen, a kit nem szeret, csupán csak azért, mert ez a szülék óhaja., arra nem kötelezi a leányt sem isteni, sem emberi törvény, sőt inkább, mindkettő egy- iránt tiltja az ilyen bűnös tettet. —
De az anya, a kiről itt szó van, nem is gondolt ilyen aljas és lealacsonyitó engedelmességre; melyik ne mesen érző s z í v követelhetne ilyen rettenetességet ? Azért Ő is megnyugodott azon gondolatban, hogy leánya nem fog férjhez menni; csak az szomorította meg nap palait és éjjeleit: mit csinál majd ajó leány? mihez fog jon, hogy jövőt biztosítson magának ?
Ne értsék félre a jó a nőt; nem volt ő gazdag, de szegény sem volt; nem azon aggódott tehát, hogy nem birja eltartani leányát, hanem j ö v ő j é n és azon, hogy mi legyen belőle?
Mert nem elég, hogy a szülék vagyont szereznek gyermekeiknek; ezzel még nincsen biztosítva jövőjük ; hányszor nem tapasztalni az életben, hogy gazdag szü lék gyermekei koldusbotra jutnak, és nem is könyel-
müség vagy pazarlás, hanem előre nem látható, ki nem
kerülhető balesetek, vagy elemi csapások utján; a há zat tűz emészti meg, a vetéseket jég veri el, az elhelye zett tőke bukások által vész el, és igy tovább; ki mond hatja jó lélekkel, hogy gyermekei jövője minden tekin tetben biztosítva van, ha hasznos és jövedelmező mun kára nem taníttatta ? A leányt pedig nem igen lehet ilyenre taníttatni.
Aztán ha semmi balesettől nem kellene is tartania, ha annyi ingatlan vagyont hagyna is gyermekére, hogy a legszigoruabb körülmények közt is volna mi ből megélnie, még mindig volna neki elég oka az aggo dalomra. Mert hát élet-e az élet munka nélkül? nem teher-e az unalmas tétlenség? és váljon csak azért van-e
az ember a világon,hogy henyéljen? nincsenek-e neki tartozásai a haza, az emberiség irányában? és miké pen fogja ezeket leánya leróhatni, ha nem akar férjhez menni? és lehet-e — nem is mondom: boldog, hanem csak nyugodt és élegedett, ha e szent tartozásokat le nem róhatja? nem-e tehát méltó ok egy nemes szívre nézve a tűnődés és aggodalomra!
De a hol komoly az akarat, ott mód is akad a ki vitelre ; a leány megtudta, hogy egy vidéki úri család nak nevelőnőre van szüksége, és azonnal készen is volt határozata: ő elmegy nevelőnőnek.
És milyen boldognak érezte magát, midőn e lé pésre eltökélette magát! Mert van-e nemesebb, hasz nosabb és megtisztelőbb pálya, mint a nevelői ? Átvenni mások gyermekeit és úgy intézni a dolgot, hogy több lesz apánál, anyánál; felvilágosítani elméjüket az ismere tek napvilágával, felékesiteni szivüket az erények örök becsű kincseivel, fölemelni leiköket a tudatlanság utcza- porából az Istenhez való hasonlatosság mennyei ma-
45
46
gaaságáig ; szolgálni az emberiségnek az egyesben, használni a társadalomnak a haza által és imádni az Istent a legszebb, legdiesőbb módon, mire ember csak képes!
Valóban úgy van, és a miga polgári társaságban a népnevelők elsők nem lesznek a hasznos szolgála tok disz-sorozatában, addig hiába való minden törek vés az Isten országának a földön megalapítására.
íg y gondolkodott a leány boldog elragadtatásá ban, és a mint egy részről hitte, hogy neki elég képes sége van e pályára, úgy más részről megvolt győződve, hogy nemes fáradozásait a legszebb és legkielégitőbb stiker is koronázaudja; derék nővé és jó honleánynyá nevelendi a gondjaira bízott leánykát, és akkor szeretet
és tisztelet várja őt mind ennek, mind a szülék részé ről, többet pedig ő nem óhajtott az életben.
Az anya nem beszélte őt ugyan le e szándékról, ő is — mint minden igazán müveit nő — nemesnek és irigylendőnek tartotta e pályát; csak arra ügyeke- zett őt reábirni, halasztaná még néhány évre annak kivitelét; minek ilyen fiatalonan magára venni a nehéz munka igáját, mikor itthon jó dolga van? minek idege
neknél lenni, mig hűn szerető anyja körében lehet ? De hasztalan volt minden ellenvetés; forró csók jaival szárasztotta föl az anyai forró könnyeket, és
kérte, ne ingassa meg elhatározását; minél korábban kezdi uj életét, annál sükereresebben működik majd benne és annál boldogabb lesz; és minél elébb szakad el az szülei háztól, annál hamarabb szokja meg az idegen körben is jól érezni magát; az anyai szeretetet úgy sem találhatni fel sehol a világon, azért le is kell tudni mon dani róla, ha nemesebb czélokat akarunk elérni.
47 És a jó anya letörülte könnyeit és nem ellenezte
többé kedves leánya szándékát. VH.
Keserű kenyér.
Ha az életben minden úgy volna, a milyennek len ni kellene, — mi csekély értéke volna akkor az erénynek! Az uj nevelőnknek csakhamar alkalma volt meggyő ződni, mennyire különbözik a gyakorlat az elmélettől és a valóság a képzelettől.
A család, melynek kebelében úgy szólván, uj éle tet kezdett, egyike volt az ismertebbeknek és tisztelteb beknek a megyében; régi név, gazdagság és finom tár saséleti modorok egyesültek itt, a mellett vendégszerető volt, mint minden jómódú és jóérzésü magyar család.
Az uj nevelőnő a szó teljes értelmében nyílt ka rokkal lön fogadva; mindenkiügyekezett mindjárt első nap valódi otthonná varázsolni neki ehajlékot, és ahá zi nő elől ment e szép példával; eléje vezette kilencz éves, kedves gyermeket és megmondta neki, hogy Eszter nénit úgy kell szeretnie, mint őt magát, és úgy kell mindenben szót fogadnia, mint neki magának, ez lesz az ő második anyja, az ő lelkének drága ne velőnője.
Azután következett a házi ur; ez karonfogva ve zette be a nappaliba, a hol épen férfi társaság volt együtt, a melynek minden tagja külön-külön rettenetes füstöket eregetett rettenetes nagyságú pipákból; és Esz ter ezeknek is be lön mutatva, mint a család uj, kedves tagja.
Eszter köhögött egy kicsit a nagy füsttől, de azért
48
mégis nagyon örült e szives fogadtatásnak és csaku gyan legott első nap egész otthoniadnak érezte magát e házban.
De öröme nem tartott sokáig; a milyen szent lel kesedéssel fogott a szivének oly drága munkához, any- nyira elszomorodott, midőn rövid időn tapasztalnia kel lett, hogy az ő legbuzgóbb fáradozásai sikertelenek lesznek, ő nem lesz képes a gondjaira bízott gyermeket úgy nevelni, mint kellene és mint ohajtá.
Kétszerié fájt neki e tapasztalat azért, mivel nem a gyermek volt oka, hanem a szülék; a kis leányka jó tulajdonokkal birt, mint rendesen a kis gyermek, és szép tehetségekben sem szűkölködött; de mit ért mind ez, ha felette elvolt kényeztetve! Igaz, az édes anya azt mondta: úgy engedelmeskedjék neki, mint neki ma gának; de mikor neki magának sem engedelmeskedett!
A gyermek pajkos volt és durczáskodó, és mert e hibáktól nem lehetett őt egy könnyen elszoktatni, a szülék a nevelőnőre nehezteltek! Mikor magukban vol tak, mindent elnéztek neki, nevettek minden csíntettén, okosságnak nevezték mindenbe beleszólását; és mikor idegenek voltak jelen, még is azt kivánták, hogy a kis Piroska — így hívták a kis leányt — a legilledel- mesebben viselje magát, és a nevelőnőt tették felelőssé azért, a mi tulajdonkép az ő hibájuk volt!
Ilyen elfogultak sokszor a szülék gyermekeik és önön maguk iránt!
Egy másik szomorú tapasztalata az volt, hogy nem nevelheti úgy a kis Piroskát, mint a hogy ő jónak látta. Úrnője jó volt és nem is minden miveltség nél kül, alapos ismeretek azonban hiányoztak neki, és hoz zá megvolt azon gyöngesége, hogy szerette magát ala-
pos műveltséggel bírónak feltüntetni; szégyelte magát, hogy leánya nevelőnője, a ki még is csak az ő kenyerét eszi, felette álljon e tekintetben! Azért beleavatkozott a nevelésbe, meghatározta, miből mennyit kell leányának tanulnia és mikép kell ezt és amazt értenie, és a sze gény Eszternek nem volt szabad ellentmondania, tiltot ta ezt az üledék, a melyre e házban többet hajtottak az alapos nevelésnél!
Növelte még helyzete kellemetlen voltát az a kö rülmény, hogy úrnője, minden szivbeli jósága mellett, nem kis mértékben szeszélyes volt, mint rendesen az olyan felületes műveltségű nő, a ki jólétben nevekedett és parancsoláshoz van szokva. Ha a gazdagok ismernék a bút és bánatot, bizonyosan szelidebben bánnának a
szegényekkel, és több jutna kincseikből a jótékonyság ra. Én azonban azt tartom, a gazdagnak háladatos- s á g b ó l is kellene ez erényeket gyakorolni, háladatos- ságból azért, hogy meg lön kiméivé a szegénység szen
vedéseitől, és azért, hogy Isten módot adott nekik, jót tenni. Mert van-e nemesebb élvezet a jótevésnél ?
Eszter úrnője fájdalom, nem tartozott azok közé, kik ez erényeket gyakorolják; mikor jókedvében volt, szive megnyílt minden nemesebb érzelemnek, de mikor rósz kedvű volt, az egész házra sötét felhő vonult; senki sem tehetett neki kedvére, a cselédektől kezdve fel férjéig mindenkivel éreztette haragját; a cselédek semmit, a férj pedig igen keveset törődött már zsörtö- léseivel és duzzogásával; hozzá voltak már szokva; de legtöbbet szenvedett alatta a szegény Eszter; ez soha
' sem tapasztalt rósz bánásmódot és valóban okot sem adott arra soha; ő csak szeretni tudott, csak szelídséget hordozott szivében, és mint müveit lélek, érzékenyebb
49
SZERETET KÖNYVE. 4
50
is volt a bántalmaztatási szavak iránt, egy hideg tekintet is fájón esett neki, úrnője pedig rósz kedvében sem az egyiktől sem a másiktól nem kimélte, még növendéke előtt is éreztette vele komor mogorvaságát,
Es itt legyen szabad egyik gazdasszonyi tapaszta latomat kimondani. Vannak, a kik azt hiszik , csak ke ményen kell bánni a cseléddel, mindjárt serényebb, és minél kevésbbé mutatunk neki jó arczot, annál enge delmesebb. Pedig csalódnak, a kik úgy vélekednek. Sőt minél több szeretetben részesítjük az alánk rendel
teket, annál jobban veszszük hasznukat, és minél szí vesebbek vagyunk irántuk, annál szófogadóbbak.
A cseléd is ember, mint akár melyikünk, az ő szi vében is épen úgy szunnyadoznak nemes és nemtelen hajlamok, jó és rósz indulatok, mint a miénkben, és a minő érzéseket erőre juttatunk bennök, olyanokká lesz nek. Rósz bánásmód mellett eldurvulnak, elromlanák, szeretetet tapasztalva, jók maradnak vagy jókká lesznek.
Nem azt mondom, hogy a háziasszony féken ne tartsa cselédjét, de igen is azt, hogy efékentartásra nem szükséges a szeretet nélküli keménység; az engedel messég egyik főeszközlője a tekintély, ezt fen kell tudni tartani, de szeretet mellett is föl lehet ezt tartani. Föl kell emelni a szegény munkás ember lelkét, nem pedig elnyomni; becsliletérzést kell benne költeni, sze retetet tanúsítani iránta, mikor azt érdemel, kíméletet, mikor akaratlanul hibát követ el, akkor valóbon sok kal szivesebóen és sokkal foganatosabban végzi mun káját, és sokkal könnyebben viseli el a mostoha sorsot,
mely osztályrészéül jutott; csak szántszándékos hibák ért kell szigorú lenni, szigorú egész odáig, mig javulás nem mutatkozik, akkor biztosítva van a tekintély; mig
ellenben a kíméletlen keményszivüség csak eldurvit,csak lealacsonyít, az embert kivetközteti emberi méltóságá ból, a hibák és rósz tulajdonokegész fekete légióját uszítja fel a szívben, ilyen embertől aztán nem várhatni, hogy
még az úgy is nehéz sorsot nyugodtan viselje, hogy jó cseléd legyen. A zsarnokság a szabad emberből is er kölcstelen embert nevel, hát még a szolgából!
De térjünk vissza Eszterhez.
Képzelhetni a szegény leány sorsát! Egész éjeket sírva töltött, eleinte azt hitte, hogy ezt ki nem állhatja; meg kell halnia, és vissza akart térni anyjához, a hol fájdalom és szégyen helyett öröm és hő szeretet várják.
Még egy másik tapasztalat is mélyen megkeserí tette szivét. Mondtam már, a család, a melynél volt, az előkelők közé tartozott a vidéken, a vendégek tehát mindennapi jelenségek voltaké házban; az egyik társa ság még nem is távozott, már a másik bevágtatott a gyönyörű parkká átalakított udvarra; szórakozásban tehát nem volt hiány, sőt több volt, mint a mennyit Eszter óhajtott, mert a kis Piroska nevelésének volt ez hátrányára, a ki sokszor csak fél figyelmet hozott a ta nítási szobába e miatt; de ezen már nem lehetett vál toztatni. A vendégszeretet oly erénye a magyarnak, hogy szinte a bűnösségig gyakoroljuk, Eszter házi ura pedig tetőtől talpig magyar ember volt.
Ebbe tehát még csak beletalálhatta volna magát, de annál kevésbbé azon bánásmódba, melyet nem rit kán tapasztalnia kellett a vendégek részéről. Mert hogy ezek közt hölgyek is voltak, nem szükség mondanom, valamint azt sem, hogy e hölgyek nagyobbára szintén elő kelő családok tagjai voltak, tekintélyes földbirtokosok nejei vagy fiatal leányaik.
51
4*
52
És e fiatal nők és leányok nem egy keserű órát szereztek Eszternek; mert nem egy volt köztük, a ki a nemes lelkű, mély érzésű és magas miveltségü leányt ajkbigyesztve és arczfintorgatva nézte végig a társa ságban, és nem egy űgyekezett vele megéreztetni, bogy szerencséjének tartsa , ha vele egy pár nyájas szót váltani kegyeskedik; sőt voltak olyanok is, a kik épen- séggel nem akartak vele szóba állani; az egyiknek nem volt eléggé régi családból való, a másik meg azért, mert nem volt olyan fényesen öltözve, mint ő , legnagyobb része pedig, mert csak nevelőnő volt!
Csak nevelőnő!? mintha ez nem fényesebb czim volna minden egyéb olyan czimnél, melyet a véletlen ruház az emberre ! Mintha nemesebb foglalkozás volna annál, hogy jó embereket nevelünk! És mintha a mű veltség , melylyel egy nevelőnőnek birnia kell, nem több jogot adna a tiszteletre a világ minden gazdagsága és fényes toilettjénél! De hiába! ilyen emberek is van nak , még pedig azon osztályban, mely igényt tart arra, hogy műveltnek tartassák.
De valljuk meg őszintén, egyik főok, a miért e hölgyek ilyen bántó módon viselték magukat e neve lőnő iránt, tulajdonkép sem régi ősi nevök, sem gazdagsá guk, hanem az volt, mert tudták, mennyivel felülmúlja őket műveltségben; azt hitték, ha gőgöt mutatnak iránta, elpalástolhatják lelki szegénységüket; nevetséges felfo gás, az igaz, mert hisz ez által csak még inkább árulták el abbeli szegénységüket, mert a tudatlanságon kívül még roszlelküségről tettek tanúságot; de azéi’t mégis igen gyakran igy történik ez az életben.
De más részt meg kell vallani azt is, hogy Eszter-
uek nem fájt e gőg és lenézés tapasztalata; nem nagyon érdekelték őt e nők és leányok, a kiknek lelki világa nem terjed tovább a szomszéd ház titkai és a divatárus- nők boltjainál; ilyen szellemek nem k é p e s e k egy mü veit hölgyet bántani! Csak az fájt neki, hogy kényte len volt e hölgyek társaságában megjelenni; ezt az üle dék követelte tőle, és egy müveit nőnek, de kivált egy
nevelőnőnek soha sem szabad véteni az üledék szabá lyai ellen.
Ez volt, a mi e szegény leánynak megkeserítette napjait, és valóban sok lelki erőre volt sztikságe, hogy első felháborodásának engedve, vissza ne siessen a hu anya ölelő karjai közé.
De nem tette és sokszor áldá érte Istenét; szeren csétlen tapasztalatai megtanították, nem engedni a fel- hevült indulat nógatásának, hanem nyugodtságot pa rancsolni a lázongó indulatnak, békén bevárni, míg a lélek csillapul, azután határozni. És most is úgy tett.
Midőn nyugodtabb lett, szemrehányásokat tett magának gyöngeségeért. Hogy tudott csak annyira felindulni ? hazatérésre gondolni azért , mert a pá lya , melyet életczéljául kitűzött, nem olyan, a minőnek ő azt képzelte! és hazatérésre gondolni azért, mert neki szenvednie kell e pályán!
Melyik embernek nem kell szenvedni az életben? és melyik pályának nincsenek tövisei ? és nem dicső-e, egy jó ügyért szenvedni ? mi értéke volna az erénynek, ha gyakorlata szenvedéssel nem járna ?
Avagy úrnője, nem szenved-e ez is eleget? tán öröm neki, napokig, hetekig rósz kedvűnek lenni? és tudnia, hogy ez által szomorúságot okoz környezetének?
53
Mennyivel irigylendőbb az ő sorsa urnőjeénél! ő
54
legalább egy magasztos, szent ügy szolgálatában szen ved, míg a szegény asszonynak csupán szerencsétlen gyöngeségből kell annyit szenvednie!
Es ama gőgös urhölgyek, nem szenvednek-e ezek szintén? nem épen azért bánnak-e vele olyan lenéző-fity- málkodóan, mert attól tartanak, nehogy ő velők is igy bánjék? Ez ugyan nem történnék; mert ő soha sem tudna máskép bánni emberrel, csak nyájasan és szelí den ; de hisz amaz urhölgyek ezt nem tudják, és bizo nyosan azt hiszik , hogy ő a maga műveltségével épen úgy szeretne tündökölni, mint azok a gazdagsággal és piperével, és hogy ez ne történjék, gőgös lenézésre kényszeritik magukat irányában; de nem kell-e nekik szenvedniük e szorongató helyzetben? Bizonyosan, még pedig többet nálánál.
Azután növendéke! ezt akarná elhagyni! mit vé tett neki e kedves kis lélek, hogy megbüntesse ? azért tán, mert el van kényeztetve ? hát ő oka annak ? nem szüléi kényeztették-e el ? nincsen-e e kedves kicsinek jó szive ? és mit tehet ő róla, hogy az e szívben rejlő ne mes tulajdonok nem bírtak még kifejlődni ? és mégis őt akarja megbüntetni, a gyermeket szüléi vétkéért!
Es hogy az ő távozása a házból súlyos büntetés volna e kedves kis gyermekre nézve, azt nem öndicsek vésből hitte, hanem azért, mert ez úgy van. Nincsen ártalmasabb dolog a gyermeki lélek fejlődésére, mintha minduntalan más-más nevelőt adnak melléje; mindegyik elejétől kezdi vele a nevelés nehéz munkáját, egyik sem ismerheti ki jó és rósz hajlamait, és egyik iránt sem bir szeretet gerjedni szivében, mig végre elunja a sok elölről kezdést, a tanulási vágy kivész szivéből és ezzel együtt
a tiszteletérzés a uevelő irányában; mindig nagyobb
nagyobb erőt vesz benne az a hit, hogy a nevelő olyan jelentéktelen valami, a mit, ha bele untunk, tetszés
szerint mással cserélhetünk fel.
Azért tehát legyünk óvatosak a nevelőnő válasz
tásakor , ügyekezzünk a lehető legtökéletesebbre bizni gyermekeinket; de ha egyszer választottunk, és csak némileg meglehetünk vele elégedve, ügyekezzünk azt biztosítani gyermekeinknek, ne engedjük távozni, mig
gyermekeink nevelése befejezve nincsen. A középszerű nevelőnő, ha soká van mellettük, fényesebb eredményt vívhat ki a jelesnél, liaminduntalan mást-mást választunk.
Eszter tehát el volt határozva, el nem hagyni ked ves növendékét, nem távozni e házból, épen azért, mert e gyermek tele van hibával, és e házban oly sok kese rűséggel van a nevelés összekötve; más nevelő tán ki sem állná, azért kell neki maradnia; ő nem büntethet ártatlanul. Oh, tudta ő már, mit tesz az: ártatlanul szen vedni !
VIII.
Szeret? nem szeret?
Es Isten megadá e leánynak érdemlett jutalmát; az első jutalom az volt, hogy a kis Piroska néhány rövid hó múlva egészen meg volt változva, elannyira, hogy a kik azelőtt ismerték, alig hihették, hogy ez a régi Piroska, az elkényeztetett, mindenbe belekotyanó, durczáskodó, semmivel meg nem elégedő, ruháját elpisz- kitó, tanulni nem szerető Piroska. Mindezen hibákból rövid néhány hó alatt egy sem maradt meg a kis leány ban: szelíd volt, engedelmes volt, rendes volt, illedel mes volt, nyájas volt és mód nélkül szeretett tanulni.
55
56
Csudával határos ez nemde? Úgy van, és csakis azon földöntúli hatalom hirta mindezt előteremteni, a melylyel az Istentől ihletett lelkek a maguk csudatet teit véghez vitték, e hatalom a szeretet.
Eszter szerette növendékét, szeretetet tapasztalt ez tőle még akkor is, mikor hibázott, és mert sokszor hi bázott, sokszor is tapasztalt tőle szeretetet, és ez végre nem téveszthette el hatását. A megkeményedett, durva lelkek is meglágyulnak a szeretet mennyei melegétől, hát még egy ilyen hajlékony, zsenge szív ! A kis leány nak lehetetlen volt, viszont nem szeretni nevelőnőjét, és mikor egyszer a szív szeretetre nyílik meg, könnyű akkor nemes érzéseket benne fakasztani. A kis leányka lelke áhítattal csüngött nevelőnőjéén, magába szívta an nak minden szavát, boldog volt, ha csókot kapott tőle, és mikor hibát követett el, addig nem volt nyugta, mig Eszter néni föl nem oldotta őt bűnéből; és mikor egy szer fel volt oldva, Óvakodott, nehogy ismét ilyen
bűnbe essék.
A kis leány szerette szüléit, de csak azért, mert
szüléi voltak, de nem kevésbbé szerette nevelőnőjét, pedig ez nem volt neki más, csak nevelőnője és soha egy hibáját el nem nézte! De szerette őt, mert lehe tetlen volt neki, nem szeretnie a jó Eszter nénit.
Ezt a szülék is észrevették, de egyszersmind azt is vették észre, milyen áldás van házukban e nevelőnő ben, azért nem is esett nekik roszul tapasztalni, hogy egyetlen gyermekük ezt velők egyformán szereti, sőt inkább, az ő szeretetök is növekedett ezáltal,' föl kezd ték ismerni a gyémánt igazi értékét.
Az úrnő most már tudott annyi erőt venni ma gán, hogy nem éreztette vele rósz kedvét; maga is el-
csudálkozatt ezen, de azért mégis úgy volt; a mint kö zelében volt Eszternek, valami jóleső derültség vonult keresztül szivén és nyájasság terült el arczán, és e g y szer csak az egész ház bámulattal vette észre, hogy a nagyságos asszonynak egy egész álló hónapig nem volt „rósz órája" ! És azután nem is jött reá többé soha; ő nem tudta, hogyan esett rajta e változás, csak azt tudta, hogy sokkal jobb, és sokkal — boldogabb, mint valaha volt.
De még a házi ur és a vendég hölgyek sem von hatták ki magukat az áldott lélek nemesitő hatása alul; az első önkénytelenül kikapta szájából a pipát, mikor Esztert megpillantotta, az utóbbiak pedig — maguk sem tudták, hogy jött, de egyszerre csak nyájasak és bizal masak voltak hozzá; szivök nem tudott ellenállani azon nemes igénytelenségnek, mely e leány egész lényén
feltűnt. Volt e hölgyek közt egy grófnő is, és ez első kérte ki magának a „szerencsét" , hogy tegezhessék egymást.
í g y lassan-lassan az utósóból első lett, mint az írás mondja; nem csak e család, de az egész környék kedvencze volte leány, mindenki tisztelte és kitüntette; ilyen csudát vitt véghez az igaz műveltség, az igaz jószí vűség, az igaz szeretet.
De még nagyobb jutalom is volt e leánynak fen- tartva, a legszebb jutalom, a mi egy nemes lelkű nőt csak érhet.
Élt e vidéken egy férfi, a kit tulajdonképen Su- r á n y i Albertnak hittak, de a ki közönségesen „Sze gény Bérezi" név alatt volt ismeretes, és Surányi Al bert igen igen megérdemlette e szomorú czimet; volt neki gyönyörű birtoka és tízezer forint évi jövedelme,
57
58
és mégis szegényebb volt az utósó koldusnál; teste lelke meg volt törve tizeunégy-tizenöt év óta; akkor szép húsz éves ifjú volt, tele fényes reményekkel, dicső- ségi álmokkal, és egyszer úgy látszott, hogy ez álmák mind valósulni fognak; megnyilt előtte a hir és dicsőség tündérkapuja, csakhogy az ut a csalódás kétségbeejtő sötétségébe vezetett, és egyszerre csak börtönben ébre dett eszméletre. Néhány év múlva a börtön ajtai meg nyíltak ismét, de lelkében megmaradt a földalatti sö tétség és szivében minden reményvirág halálra volt fonnyadva. És azóta ez ember nem élt, csak tengődött; semmiben sem találta kedvét, olyan volt, mint a kő oszlop a sir szélén, az elmúlt idők sirgödrének élő osz
lopa.
Rokoni, baráti hiába ügyekeztek érdeket gerjesz
teni benne az élet iránt, nem lehetett melegebb lükte tésbe hozni szivét; számára nem volt szépség a világon, sem testben, sem pedig lélekben; hónapokig nem moz dult ki szobájából, a hol egy nap úgy mint a másikon a pipájából eregető füstnek a levegőbe elfoszlásán el merengett; tán gondolt is valamit mellette, mert az ember reményeinek csakugyan nagy hasonlatosságuk van az elfoszló füsttel; de az is meglehet, hogy ezzel is oly keveset gongolt, mint terjedelmes gazdaságával, a mely e miatt meglehetős pusztulásnak is indult; de mit törődött ő ezzel! Szerinte az egész világ indult pusz tulásnak.
Csak nagy-néha kereste föl egyik másik régi ba rátját, és ez mutatta, hogy ez elfagyott s z ív mélyén mégis egy kis életvágy lappang még; de csakis ez, mert barátinál is csak olyan szótalan és magánykereső volt, mint otthon.
Néhány évig tartott ez így, az emberek megszok ták e dolgot; mit nem szoknak meg az emberek! végre annyira mindennapivá lett e szegény ember fásultsága, hogy senki sem törődött már vele.
Eszter házi ura is egyike volt régi barátijainak, és mert közel lakott hozzá, itt lehetett őt leggyakrab ban látni, minden két-három hónapban egyszer.
Mikor Eszter a házhoz került, e látogatások gya- koriabbak lettek, a nélkül azonban, hogy ez valakiuek feltűnt volna. Szegény Berczitől már semmi sem tűnt fel, el volt ez már felejtve élve; sőt még az sem tűnt fel senkinek, hogy szegény Bérezi, valahányszor Esz ter hangját hallotta, reá emelte szemét és nézett és fi gyelt arra, a mit mondott. De soha egy szót sem intézett hozzá.
Később azonban mégis egy kis változást vettek észre rajta. Szegény Bérezi különös kedvét találta a kis Piroskában; valahányszor csak előfoghatta, beszél getésbe ereszkedett vele, kikérdezte, mit tanult, miről beszélt neki Eszter néni, és hozott neki játékot és albumokat, és más efféléket, a mikben jó kis leányok
nak kedve telik.
Szegény Bérezi! hogy sajnálkoztak rajta az em
berek ! Most már az a kevés emberi ész, a mivel még birt, is kialvóban van! különben hogyan telhetnék kedve egy kis tizenegy éves leányka badar csevegésé ben? De azért senki sem háborgatta őt kedvencz mu latságában. Szegény Bérezi! hadd teljék benne kedve, úgy sincsen neki más mulatsága a földön! Es bizo nyára közel halálát érzi, hogy igy a gyermekekhez ra gaszkodik !
59
Csak Eszternek nem volt mindig ínyére e nagy
60
barátság; növendéke nem egyszer tanulását mulasz' tóttá el e miatt; de ezen is segített szegény Bérezi; egy szer igen kérte a nevelőnőt, engedje meg, bogy ő isje len lehessen, mikor a kis Piroskát tanítja! És lehetett-e neki megtagadni e kérést? lehet-e egy beteg embertől
olyasmit megtagadni, a mi szórakozást szerez neki ? Bérezi aztán mindennap pontosan eljárt a tanítási órákra; kiváncsi vendégek odalopózkodtak az ablak alá, és a függöny hasadékain át nézték, mit mivel e sze
gény ember ez idő alatt? És látták, hogy a szegény ember nem mivel ott semmit, egy szót sem szólva, órák hosszanta ül mozdulatlanul és hallgatja a nevelő nőt, épen úgy, mint a kis Piroska, és a tanítás végez tével veszi kalapját és távozik, csendesen, mint ha templomból menne ki.
Az emberek sajnálkoztak rajta, sőt olyan is akadt, a ki élezeket vágott reá; hogy is ne! avagy nem ne vetni való dolog, egy harmineznégy éves férfit egy tizenegy éves leánykával iskolapadon ülve látni! Az, hogy ez ember beteg, nem szokott eszébe jutni az élezelőknek.
Annál többet jutott ez eszébe Eszternek; a jó leány sokat foglalkozott ez emberrel és sok könnyet hulla tott miatta csendes, magányos éjszakákon. Észrevétle nül leikébe vésődött e férfi arcza, azokkal a nemes vo násokkal, a melyeken az értelem világa a mély szen vedéstől van elborítva, mint a napvilág az őszi fel hőktől.
Órák hosszanta elmerengett e vonásokon, miket a részvét elő-elővarázsolt képzeletében, és egyre gyak rabban fordult meg elméjében az a gondolat:mi nagy boldogság volna, elűzni ez arczról az értelmet elborító
őszi ködhomályt! Es szive egyre forróbban kezdett do bogni e gondolatra.
De minek olyasmit óhajtani, mi lehetetlen! Es lia lehetséges volna is, nem neki lehetséges. Ilyen csudára neki nincsen képessége, ilyen boldogságra neki nincse nek érdemei! Elkergette tehát ismét e gondolatokat; arról azonban, hogy ez által szeme gyakran eltévesz tette irányát és tanítása közben a kis Piroska helyett
Szegény Bérezi arczán csüngtek, a jó leánynak való ban nem volt tudomása.
Mi nagy lön tehát meglepetése, midőn egy nap a tanitási órák elmúltával, Bérezi a kis Piroskával távo zott, de a helyett, hogy, mint rendesen, a magányt ke resné, megvárta, mig Eszter kilépett szobájából, azután pedig hozzácsatlakozott.
A leány a legnagyobb zavarban volt, e férfit maga mellett látván; aggódva tekintett körül, ha nem látja-e őt senki! Hála Istennek! senki sem látta; komor őszi idő volt épen, nem alkalmas arra, hogy az emberek a folyosón mulassanak.
Es még sokkal nagyobb lön a leány csudálkozása és zavarodottsága, midőn Bérezi egész udvarias Hiede lemmel fölkérte, engedje neki azt a szerencsét, hogy né hány perczig a kertben sétálhasson vele.
Olyan udvarias üledékkel, de egyszersmind olyan meleg bensőséggel volt e kérdés hozzá intézve, hogy lehetetlen volt azt megtagadni. Hangja reszketett, és ar- cza, enemes, szenveteg kifejezésü arcz olyan halovány volt, midőn e kérdést hozzá intézé! Nem ilyen egysze rű szívességet, de valódi áldozatot sem lehetett volna most megtagadni ez embertől.
61
A kert csak néhány lépésnyire volt és olyan
62
szomorú képet mutatott! Jobbra balra a haldokló ter mészet árva kisdedei, fonyadt virágbokrok, lábaik előtt az elsárgult levelek sohajtásos zizegése, fejők felőtt napsugártalan szürke égboltozat.
Balra a főúttól néhány fenyti terjesztette ki tűle velű, örök zöld ágait, arra tartott a férfi; és a leány egy szót sem szólva követé őt; reszketés fogta el szivét, és még sem volt ereje, máskép cselekedni, mint követni e férfit. Hát ha ezzel jót tesz e szegény beteggel!
— Eszter, akar ön nőm lenni ? — ez volt az első szó, a mit hozzá intézett, midőn a fenyvek alá értek.
E kérdésre a leány kiragadta karját a férfiéból és megfordult, hogy visszainduljon. De ez nem engedte őt távozni.
— Ne Eszter! — mondá neki, olyan hangon, a mely mintegy kin és sóhajokból képeződött. — Csak néhány perczig ne távozzék! Hiszen azért kértem önt ide, e fél reeső helyre, mert tudtam, ha másutt mondom, nem marad időm kifejezni magam, elszalad tőlem, mielőtt kimondhatnám, hogy én önt véghetetlenül nagyon szeretem.
Eszter mozdulatlan merevséggel nézett a férfira; nem tett többé kísérletet kiszabadítani kezét, úgy sem lett volna arra ereje; csak állt és nézett ez emberre, ki nek arcza most elvesztette sötét borulatát, és kinek sze mei mennyei fényben ragyogtak.
— Kegyed nem felel semmit? Igaza van, el vol tam arra készülve; hiszen én szegény, beteg vagyok! Pedig most nem vagyok beteg! Mióta kegyedet láttam, érzem, hogy lelkem épül. Hangja az nekem, a mi a virágnak a harmat , tekintete az , a mi a virágnak a napsugár, és ha fáj kegyednek az én betegségem, — pe
dig tudom, hogy fáj; hányszor nem olvastam azt ki raj tam pihend lélektelt szemeiből! — úgy legyen nőm, és én újra ember leszek !
Itt újra szünetet tartott, de hiába várta a feleletet, Eszter egy szót sem birt szólani.
— Igaza van; — kezdé tehát újra a férfi — ne szóljon semmit. Ha igent mondana, úgy sem tudnám azt most elviselni, megrepedne a szivem örömömben; és ha nem-et mondana, fájdalmamban kellene meghalnom! Ne szóljon tehát semmit holnapig; holnap nyugodtab- bak leszünk mindketten, holnap tehát ismét látjuk egy mást, itt e helyen ez órában; addig tán megmondja szi ve, a mit én nem tudok kimondani, hogy mily nagy ál dás egy ilyen beteg embernek a szerelem, és olyan nő szerelme, mint kegyed.
Hogyan ért ki aztán a kertből, azt Eszter nem tudta; mikor magához tért kábulatából, szobájában volt már, térden fekve, és forró könyek peregtek le arczán.
Azután fölkelt, fölszárasztotta könyeit és elhagyta szobáját; olyannak érezte magát, mint az alvajáró, a kit egy delejes hatalom vonz és tart egyensúlyban a legveszedelmesebb meredélyen.
Még mindig nem tudott tisztán gondolkodni, de azért mégis elhagyta szobáját, fölkereste úrnőjét, ismét társaság volt együtt, vidám jó barátnők, kikkel neki beszélgetni, nevetgetni, mulatozni kellett, pedig milyen messze volt most az őszivétől a vidámság! Sírni szere tett volna szive mélyéből, mindig csak sírni.
De azért senki sem vett észre semmit abból, a mi e szívben történik; egész este ott de maradt a társaságnál, csak midőn egyedül volt ismét, fakadtak elő újra a rég óta erővel visszatartott könyek-
63
64
Miért sirt? ő maga sem tudta. A férfiak sokszor rósz néven veszik a női könyeket, pedig valamivel csak kell könyiteni a leiken! A férfiak tombolhatnak örö mökben, szitkozódhatnak haragjukban, a nőnek csak könyei vannak. Kegyelmezzenek tehát néha-néha e könnyeknek!
És mikor jól kisírta magát, és nyugodtabban gon* dolkodhatott, vette észre, hogy a keserű könnyek közé örömkönnyek is voltak vegyitve.
Mondhatlanul fájt neki Bérezi vallomása, de csak azért, mert érezte, hogy ő ez embert szereti.
És érezte azt is, hogy már régóta szereti ez em bert ; mikor először megjelent tanításánál, már szerette, szereti őt, mióta csak először látta; az a részvét, melyet iránta érezett, csak a szerelemnek volt takaró palástja.
És mi más volt ez a szerelem, mint az, mely több évvel ezelőtt szivét felgyújtó! Nem az a vadon csapon gó láng volt ez, mely féktelenül körülharapódzva, min dent fölemészt, hanem az a jól eső melegség, mely las- san-lassan hatja át a lelket, üditőleg, viditólag; nem az a szilaj szenvedély volt ez, mely sem az ész, sem az üledék, sem az erkölcs szózatára nem hallgat, hanem az a szelíd, nemes érzés, mely maga mutat az erényre mondván: íme ez az én édes testvérem! Oh milyen tisz ta, milyen boldogító ez érzés, és a mely szerelem nem ilyen érzéseket költ, mely a szivet nem tisztítja, és csak is jóra, szépre nem serkent, mely a ballépésnek csak ár nyékától is vissza nem retten, higyjétek nekem, ez nem igaz szerelem, és ettől épen úgy kell őrizkedni, mint az
elsőért imádkozni; ez megváltás, üdvösség, az szégyen és boldogtalanság; ez áldással születik és az égbe ra gad, az titokban ront a szívre és könnyekben fül meg.
Mindez tudva lön most e leány előtt, és a milyen nagy volt azon való boldogsága, még nagyobb volt fáj dalma; hogy is ne! ő szeret egy embert, a ki súlyosan beteg, ki évek óta élő halottként jár a világon!
És ha csak ez volna! Oh ha megtudná őt gyógyí tani ! Milyen örömest osztaná meg vele az életet! Ha igaz volna, a mit ez ember állított, hogy a hozzá való szerelem visszaadja őt az életnek, mi szívesen szen vedne ő helyette, és nélkülözne érette!
Nélkülözni! e gondolatra összerázkodott. Eszébe jutott,hogySurányi gazdag. Háthaetudatnak is ré
sze van abban, hogy e beteg férfit szereti!
Eltakarta arozát, pedig csak az éjjeli lámpa ve tette reá világát; de attól is szegyelte magát, mert eszébe jutott, hogy ő többször gondolt arra, hogy e férfi gazdag, és jaj azon leánynak, a ki földi javak
érdekéből örök szövetséget köt!
Mindig jobban-jobban kezdett töprengeni azon, ha
igaz szerelem-e, a mit Surányi iránt érez ? Azért, hogy most annak tártja ? de hát nem tartotta-e azt az e l s ő t is igaz szerelemnek, és mégis, csak a posvány éjjeli lobogása volt!
Aztán meg Surányi érzelmében kezdett kételkedni; ki biztosítja őt a felől, hogy ez igaz szerelem? az ő vallomása tán? az ő elragadtatása? Oh, ezek nagyon kevéssé hiteles bizonyítványok olyan nő előtt, a ki már egyszer csalódott! Nem tartottaSurányit gaz ámi- tónak; oh e derék emberhez a gazság és ámítás nem férnek; de nem lehetséges-e, hogy e jó ember tudtán kívül is öncsalódásban él? tetszik neki és azt hiszi, hogy ez szerelem! Nem maga mondta-e, hogy az ő hangja harmat, az ő tekintete napsugár? már pedig a
65
SZERETET KÖKÉVÉ. 5
66
ki csak hangja, tekintete és egyéb ilyen külső tulajdo naiba szerelmes egy leánynak, az nem szeret igazán! És elvolt hazározva; más nap senki sem vette
észre rajta, hogy szemét sem hunyta be az éjjel, és milyen ellentétes , élet-halál érzelmek tusakodnak e szívben.
Nyugodtan végezte teendőit, Surányi ez egyszer nem volt jelen a tanításnál, és a meghatározott órán ott volt a fenyüfák alatt; az idő még komorabbá vált; hi
deg, csipős őszi szél repítette ide-oda a sárga leveleket, a virágok pedig, mint halálrakész áldozatok, földig haj tották alá fejőket, hogy hü anyjukkal egyszerre kimúl
janak.
Mindezt látta és érezte a leány, és mégis úgy tet
szett neki, mintha ez ide-oda repülő levelek tarka pil langók volnának, e virágok csak most bújtak volna ki a földből és e szellő uj életre csókolná a természetet. Tavasz volt az ő szivében, ez űzte vele e csalfa játékot. Surányi már várta, és oh, milyen nyugtalanul
várta! Á mint megpillantotta, feléje sietett. De a le ány intett neki kezével, maradjon, a hol van, és ő en gedelmeskedett.
És midőn Eszter a fenyvek alá ért, Surányi nem tudott egy üdvözlő szót mondani neki; egész testén remegett; a leány keze intésétől remegett olyan na gyon. A leány szintén nem tudott mindjárt szólni.
— Ezt is köszönöm Eszter ! — kezdé végre Su rányi, mintegy kiegészítve, mivel lelke eddig el volt foglalva — köszönöm, hogy' legalább szánalmat érez irántam.
— Szánalmat ? — kérdé a leány, tiltakozó hangon. — Igen, ha nem tudja viszonozni szerelmemet,
legalább megengedi, hogy még egyszer láthassam; úgy is utószor történik ez életben — mondá Surányi, a két
ségbeesés nyugodtságával.
— Es ki mondja önnek ?! — vágott szavába a le
ány akadozva; de nem is kellett folytatnia.
— Tehát szeret? — kérdé a férfi, és megragadva a leány kezét, szivéhez szoritá, és egy szót sem birt
szólni boldogságos elragadtatásában.
— Igen is Albert, szerettem önt — kezdé a leány,
szünet múlva, halk hangon, átszellemült arczczal; — Isten, kinek szabad ege alatt állunk, a bizonyság, hogy igazat mondok! de —
— De ? — mondá utána a férfi, midőn a leány szünetet tartana.
— Ön azt mondja, hogy szintén szeret; én elhi szem azt; de kérem, engedjen magának időt, hogy iga zán megismerkedjék ez érzelemmel. Ön azt mondja, én lehetek csak az ön meggyógyitója, engedje, hogy én is ennek öntudatára jussak.
Surányi látszólag nyugodtan hallgatta a leány sza vait, és ez már jó darabig hallgatott és ő még mindig nem szólt, még mindig merengett reá remény és féle lemben úszó tekintettel.
— Igaza van, Eszter! — mondá végre — Ki biz tosítja arról, hogy a mit én érzek, nem egy háborgó szív lázas káprázata ? Hisz én évek óta megvoltam halva! Oh, de már nem nagyok az, Eszter! Újra vagyok szü letve, fel vagyok támasztva, kegyed által feltámasztva! Kívánjon tőlem bár mit, és kész nagyok teljesíteni azt, csak e szerelem boldogító erejében ne kételkedjék!
— Bár mit ? — kérdé a leány édes mosolylyal. —
És Ígéri, hogy nem fogja azt megtagadni ? ö*
67
— ígérem, ha kimondja, hogy szeret.
— Azt már mondtam. Kérésem pedig az, hogy egy évig ne lássuk egymást.
E szóra Snrányi kirántotta kezét a leányébal, egy perczig reászögezte tekintetét, aztán csüggedten kérdé?
— A szerelem intézi hozzám e kérést Eszter?
— Igen is, a szerelem, melynek egy pár hét elég lehet arra, hogy elaludjék, de egy élet kevés arra, hogy el lehessen oltani, ha igaz! — viszonzá a leány határo zottan.
— Tehát próbaidő? — kérdé a férfi vidáman.
— Igen is, de az én számomra.
— Ám legyen, tehát egy évig ne lássam, csak lel
kem szemeivel! De egy év múlva?
— Hisz ön az igaz szerelem örökkévalóságában ?
— Bocsánat, nem kérdezek többet, Eszter! Me gyek, itt hagyom mennyemet, de elviszem magammal a reményt, e ragyogó szivárványt, mely a földet az ég gel köti össze, és a mit kegyed e szivbe ültetett. Tehát Isten velünk egy egész, hosszú évre!
— Nekem sem lesz az rövidebb! — viszonzá a leány, szive mélyéből viszonozván az ifjú forró kézszo- ritását. — De minél világosabban süt a nap az égen, an nál közelebbnek látszik a távolság.
— Úgy van, éste vagy az én világom, az én élet adó tavaszom, az én mindenem! — kiáltá föl a férfi, és mielőtt a leánynak ideje lett volna megakadályozni, szivéhez szorította, és mielőtt meg ideje lett volna meg gondolnia, mit kelljen neki erre tennie, Surányi már nem volt a kertben. A leány csak arra eszmélt föl, hogy magában v a n , és — nem neheztelt Surányi vakme-
rőségeért. Csak orczái égtek a szernérmességi ér zettől.
IX.
Égi tünemény.
Igen is égi tünemény, igaza van nagy Kisfaludy- nak, mert az igaz szerelem csodákat mivel. Ha tudni akarjuk, igaz szerelem-e azon érzés, melyet férfi szív ben költöttünk, nézzük, minő hatással van ez lelkére; ha jobbá, nemesebbé és munkásabbá nem lesz általa, nem tiszta ez érzés és nem igaz a szerelem. A ki értünk nem tudja levetkőzni hibáit, az nem fog minket boldo gítani. Mi egész életünket, szivünket, lelkünket adjuk át a férfinak szerelmünkkel, jó és nemesnek kell tehát lenni annak, a ki ez önfeláldozást teljes nagyságában méltányolni tudja, jó és nemes pedig csak az az ember, a
ki tiszta szeretetet hordoz keblében; e nélkül mi nem remélhetünk tartós boldogságot; terhére leszünk, mi helyt az újdonság mámora elmúlik; a bírás tudata közö nyössé teszi a birtokost, ha minden pillanatban nem em lékezik meg arról, hogy e birtoknak olyasmit köszön, a mi többet ér a föld minden drága kincse és kitünteté sénél : a szivbeli tisztaságot, a jellembeli nemességet és a munkakedvet.
Surányira ilyen hatással volt a szerelem; egy szerre mintha uj lélek szállt volna belé; azelőtt is jó volt és nemes, de teste lelke elvesztette volt minden ru ganyosságát, és most a szerelem visszaadta azt neki ; egyszerre napvilágos derültség támadt szivében, és be- kezdé látni, hogy nem lehetnek olyan körülmények az életben, a melyekben az ember hasznára nem válhatik
70
embertársainak; be kezdé látni, hogy a haza és az egyén különböző két fogalom ugyan, de lényökben el- választhatlanok egymástól, és a ki magát semmibe sem veszi, a hazának árt ezzel; és be kezdé látni, hogy meg halni a hazáért nem legnagyobb bizonysága a hazasze retetnek, sokkal fényesebb bizonyítványa : é 1n i a ha záért minden körülmények közt, és módot találni, hogy a jó ügynek szolgáljunk még akkor is, midőn akadályokkal kell megküzdeni és még csak elis merésre nem számolhatunk. A jövő Isten kezében van, de ez a jövő nem egyéb, mint a jelennek foly tatása, a mi ma jövő, az holnap már jelen , és ha a je lenben felfogjuk hivatásunkat és a körül hűségesen buzgólkodunk, akkor minden látnoki képesség nélkül is előre megmondhatjuk, milyen lesz a jövő.
Es minderre most a szerelem tanította ez embert. Mert valóban az emberek nagy sokasága nem is tudja, mi mindenre nem tanít a szerelem. Mikor egyszer van czél, a kiért élni-halni akarunk, és ez a czél egy tiszta, kedves, szeretetreméltó lélek, akkor sok mindenféle szép és magasztos gondolatjai jönnek az embernek, a me lyek által kedvessé akarja magát tenni a kedves előtt, és ez által kedves lesz az emberek előtt. Ha Surányi tudja, hogy annál jobban fogja őt Eszter szeretni, minél szebb fogatja lesz, vagy minél jobban tünteti ki magát azaga- rászati versenyekben, bizonyosan a legszebb négy pejcsikó az övé lett volna, és az agarászati verseny legfőbb jutalmát:egy aranynyal kivert nyelű lovagló ostort bizonyára szintén ő nyerte volna el; és mikor a fővárosban azokat a quodlibet öltönyü ifjakat látjuk fél napokig fel-alá csatrangolni az utczákon, meglehe
tünk győződve arról, hogy e quodlibet ifjak abban a
boldog hitben élnek, hogy igy jobban tetszenek szivök királynőjének , mintha hasznos munkára adnák magu kat, és nem majmolnák a francziát; minden csak attól függ, minő véleménynyel vannak a férfiak felőlünk és — nézeteink felől; elveket akartam írni, de félek, hogy e quodlibet uracsok kinevetnek; hogyis ne, egy nő, a kinek elvei vannak! mikor nekik sincsenek!
Surányit más gondolkodásra tanitotta szerelme; ő mindenek előtt az által akart kitűnni, hogy gazdasá gát jó karba hozza, és néhány hó múlva alig lehetett reá ismerni birtokára, annyira ki volt az rántva sok évi elhanyagolásából. Hogy minő czélszerü intézkedése ket tett e tárgyban, azt én nem bírom megmondani, csak annyit tudok, hogy ott minden a legszebb rend ben volt, és hogy az egész birtok a tulajdonos jellemét tükrözteté : pazarlást sehol, fényűzést nemeset, de ha szonhajtó szorgalmat mindenütt lehetett ott látni.
És ott nem állapodott ő meg, a társas életben is uj kedvvel részt vett ismét; mindig vannak olyan kér dések, melyeket megvitatni, eszmék, melyeket tisztázni, intézmények, melyeket életbe léptetni, ha nem is első, hát második sorban a hazaszeretet teszen kötelességgé, és ezek közül Surányi valódi fiatali hévvel buzgólko- dott; és a lelkesült buzgóságot rendesen sükeris koro názza ; az egész vidéken uj élet kezdett pezsegni, a példa ragadott, a jó emberek csatlakoztak, a közönyösek föl lettek verve tétlenségükből, a közmozgalomból mindig uj-uj érdekek fejlődtek, a dicsvágy egyre uj ingert ka pott és uj eszközöket teremtett a magánhiuság kielé gítésére, és ez mind Surányi müve volt.
E név egyszerre szájról szájra kezdett járni, nép szerűsége nőttön nőtt, és mert e népszerűség nem a tö
71
72
meg félrevezetése által lett kiviva, hanem valódi érde meken alapult, tisztelete is egyre nagyobbodott, és az a férfi, a kit még néhány hó előtt éló' halottképen sajnált a világ, most a szeretet és irigység tárgya volt.
Senki sem tudta, mi idézte eló' e férfiban ez üdvös átalakulást, de — kevesen töró'dtek is ezzel; a világ nem igen fürkészi a tények titkos rugóit, csak az eredmé nyek után ítél; neki elég volt tapasztalnia, hogy Su- rányi egy lelkes, szepló'tlen jellemű, mindenkor tettre és segítségre kész hazafi, ebben megnyugodott és né hány hó múlva senki sem gondolt arra, milyen ember volt ez sok éven keresztül.
Annál többet gondolt erre ő maga; miként a buzgó muhamedán csak kelet felé fordulva imádkozik, úgy ez ember lelke is mindig csak Eszter felé volt fordítva; mindig csak az Ő lelke lebegett előtte, és inig az irigyek azt feszegették, minő jutalmat remél ez ember lankadhatlan lelkesült erélyeért, addig ő maga azt fe szegette : mit érez majd Eszter, ha e- vagy amaz uj sikert megtudja? jobban fogja-e őt szeretni ezért?
Bizonyosat nem mondhatott e felől, mert csak igen ritkán rándult át hozzá, és akkor is csak rövid időre; az emberek ott nem tudták mire vélni e dolgot, és végre is roszra magyarázták ; háladatlannak mond ták; mikor teher volt, nyakukon ült nekik, és most, hogy „nagy ember lett “ belőle, alig mutatja magát; ter mészetes! az ilyen „díszlombkoszoruzott“ emberek a lányas házakat tüntetik ki látogatásukkal, itt pedig nincsen nagy leány a háznál, a vége tehát az lett, hogy a két szomszéd között némi feszültség fejlődött, mely csak azért nem terjedt tovább a gyöngéd neheztelés nél, minthogy mindketten miveit emberek voltak; a
„piquant" megjegyzések azonban nem tartoztak a rit kaságok közé Surányi irányában, az egyik vendég épen azt a hirt hozta, hogy Surányi nyíltan udvarol egyik előkelő leánynak; ő ugyan nem látta, de azért bizton tudja, egyik „cousin“-ja beszélt egy emberrel, kinek az unokaliuga — nagy titokban megsúgta neki a dolgot; akkor már persze bizonyos!
Es mindezt Eszter hallotta, és olyan nyugodt ma radt reá, mintha arról lett volna szó, farsangra milyen ruhaszin lesz a divat; pedig ajó lélek is hitelt adott e men demondáknak ; semmi különöst nem látott abban, hogy Surányi más lánynak udvarol; azért, hogy egyszer azt mondta neki, ő az ő meggyógyítója ? oh igen, azt elhitte volt neki, mert szerette, igazán, egész leikéből szerette, és a kit szeretünk, annak hiszünk i s ; de — az akkor volt, és tovább nem terjedt sem az ő reménye, sem az ő óhajtása. A mit óhajtott, az volt, hogy Surányi vissza legyen nyerve az életnek, újra megmutassa, milyen ritka, főnkéit lélek lakik benne, és ezt ő elérte és ez boldoggá tette; hogy e boldogságnak még továbbja is lehetne, azt ő nem gondolta; balgaságnak tartotta, még képzelni is azt, hogy ő a gazdag, köztiszteletü férfiúnak több is lehetne egy kedves emléknél, és mint az élet komor iskolájában
józan gondolkodásra szoktatott lélek, megtiltotta magá nak, csak gondolni is ama szavakra a kerti fák alatt; ő igy is elég boldoggá lett már Surányi által; elég bol dogság neki, napról napra újabb szépet, nemeset hal lani vagy olvasni felőle.
Hadd házasodjék tehát, csak azt kívánja neki, hogy olyan nőt válaszszon, a ki hozzá méltó és a ki olyan boldoggá tudja tenni, mint a hogy megérdemli. Ez a gondolat azonban nagyon aggasztotta; körül jártatta
73
74
lelkét az általa ismert leányok közt, és talált is elég de rék, j<5 leányt, de olyant, a ki méltó volna Surányi ne jének lenni, olyant egyet sem talált ismerősei között, azt pedig, a kivel a mendemonda őt kapcsolatba hozta, épen nem találta illőnek hozzá, és nagy kínokat állatott ki vele az a gondolat, ha csakugyan igaz volna, a mit a világ beszél!
Es törte a fejét egész éjszakákon át, mikép lehetne neki értésére adni, hogy ne vegye el azt a leányt, mert ez nem fogja őt boldoggá tenni, ez egy nagyon is nagy- világiasan nevelt teremtés, a ki föl sem tudja fogni az ő nemes lelkének komolyságát ; ez csak mulatságok után áhítozik, most érdekkel van iránta, mert tetszik neki
osztozkodni ilyen tisztelt név- és ennek fényes dicsősé gében, de csakhamar elunja ő magát e csendes öntu dat mellett, mert neki zajos mulatságok, lóversenyek és tánczvigalmak kedvesebbek a lelki gyönyöröknél.
Mindezt szerette volna értésére adni Surányinak, de nem tudta, mikép, és csakis azért fájt neki az, hogy miért nem mutatja magát többé náluk, és ha igen, miért ke rüli az alkalmat, vele találkozni! Igaz, ő maga tiltotta meg neki a vele találkozást, de — azért mégis csak ta lálkozhattak volna ! Az természetesen nem jutott neki eszébe, ha Surányi az egyik tilalmat áthágja, akkor a másikat épenséggel nem tudta volna megtartani : ha gyakrabban találkozik vele, lehetetlen lett volna neki, igaz, híí szerelméről nem szólni neki. Erre e tiszta, igény telen lélek nem is gondolt; lehetetlenségnek tartotta immár, hogy Surányi őt szerethetné, bizonyosan rég el felejtette már; csak ő nem lesz képes elfejteni soha. Ő szeretni fogja őt minden igény nélkül, minden remény nélkül; most már tudta, hogy igazán szereti ő t , azért
nem is volt szivében semmi földi óhajtás szerelme tár gya iránt.
Arról természetesen nem tehetett, hogy azalatt egyre halaványabb lett arcza, és hogy olyan gyakran tévedett a kert azon irányába, a hol utószor találko zott Slírányival; miként hogy arról sem tehetett, hogy a fenyvesek susogása olyan mondhatlanul jól esett lel kének. Úgy tetszett neki, mintha értené, miről susog nak olyan édes bizalmasan az egymásra hajló ágak és miért hajolnak úgy alá a föld felé, mikor a forró nap tele árasztja őket fényes sugaraival. Mindezt ő igen jól értette, de soha sem szólt róla senkinek; végezte teendőit magával nem gondoló buzgó szeretettel, a kis Piroskának szentelte minden idejét, a fiatal leány nap ról napra kedvesebbé lett, a minek pedig a boldog szü lék úgy örültek, hogy észre sem vették a jó nevelőnő napról napra nagyobb halványulását. Különben is mi feltűnő van abban, hogy egy nevelőnő arcza halovány?
Ez alatt elmúlt a nyár, elég lassan annak, a ki a virágtenger közepeit egy távoli pontra szögezi tekin tetét : a virágok elhervadtak ismét, a daloló madárse
reg vidorabb tájékokra költözött, a napok rövidebbek lettek, az árnyékok hosszabbak, égre és földre bizonyos búskomoly szinezet borult , melyet még a visszaté vedt melegebb őszi sugarak sem bírtak elcsókolni; az elszáradt falevelek ismét ide-oda repültek az áthült lég ben, de ezek most már nem látszottak pillangóknak, mint most egy éve, hanem valami sárga rongy dara boknak, melyeket a szívtelen enyészet a haldokló földre hajit, hogy annál tovább tartson kimulási kinja.
Csak a fenyők, azok nem hullatták el tavaszias ékességöket. Olyanok azok, mint az a s z í v , melynek
75
76
nincsenek reményvirágai, de azért mégis megvan neki boldogsága; azok is hervadnak, de azt senki veszi észre, jól tudják azt elrejteni a világ szeme elől; csak a susogá- suk lett most tompább; liasonlit a visszafojtott sóhaj táshoz.
Eszter most is el-ellátogatott e régi jó barátokhoz, és még szívesebben mulatott e hűvös árnyék alatt, mint nyaranta; most sokkal több rokonságot talált maga, és e szegény, holtig hű fák között.
Mikor senki sem látta, mikor a ház viszhangzott a vigan mulatozók zajától, ő kilopódzott a mulatozók társaságából, ide e kedves rokonokhoz,leültegy gyepágy kemény göröngyeire, és hallgatta, a mit a zöld ágak neki szomorúan elpanaszolnak. Órák hosszáig eltudta hall gatni e szomorú panaszokat, mintha csak egyedül ő előtte öntenék ki kelköket.
Es a mint egy este igy magában ülne, és szemei bánatosan maga elé merengének, egyszerre csak érzi, mint fogja őt által két hatalmas kar, és hajtja fejét hátra; azután látott egy férfi arczot az ő arcza fölé ha jolni, ezután nem látott semmit, mert ez arcz Surányié volt, a ki a viszonlátás észfosztóan édes tüzes csókját halovány ajkaira nyomta.
Hí * *
Hí Hí rfc Hí * Hí
Nem kisértem leirni azt a jelenetet, midőn Eszter magához térve, Surányit és drága édesanyját maga előtt látta; a jó ember hetek óta örült azon édes meglepe tésnek, melyet váratlan megjelenése által kedvesének szerez, és e meglepetés annyira jól stikerült neki, hogy a leány — csaknem eszét vesztette örömében.
A próbaév csak egy hét múlva volt ugyan lete lendő, azért volt e találkozás olyan váratlan a leányra
nézve; de — tán nem szükség mondanom —- hogy Eszter szívesen elengedte neki az egy hetet és cseppet sem neheztelt a tilalom áthágásáért; elég hosszú idő volt az nekik, elszakadva egymástól. És most már nem volt titok, honnan vette magát e nagy halvány ság orczáin, néhány percznyi együttlét kedvesével visz- szaültette azokra a fiatalság rózsáit, a melyek most az igaz szerelem hajnalpirosságától körül voltak folyva.
Épen olyan kevéssé kisértem meg leírni az átalá- nos meglepetést, midőn Surányi mennyasszonyakép mutatta be Esztert a családnak ; azt az egyet azonban k ö telességemnek tartom megjegyezni, hogy bár milyen váratlan és feltűnőnek tetszett is e dolog és bármilyen különböző szempontokból ítélték is meg azt az embe rek, — nem volt senki, a ki kénytelen ne lett volna bevallani, hogy Eszter teljesen méltó e szerencsére, valamint azt is, hogy Surányi az örök boldogsággal lépett frigybe e választás által. Pedig az emberek leg nagyobb része nem is sejtette, mi nagyon igazán sze reti egymást e két ember, és milyen valóban tiszta és erős lélek lakozik bennök.
Mindnyájuk közül azonban legboldogabb — Esz ter anyja volt; ő legalább azt hitte; a jó asszony alig fojthatta vissza könnyeit, a legédesebb könnyeket, melyeket valaha anya sirhatott; nem az volt az ő örömének okozója, hogy leánya milyen jeles férfi neje lesz, hanem az, hogy a világ végre megismeri, hogy milyen jeles egy leánya van ő neki. Bocsássuk meg
az anyának e büszkeségét, — van neki mire büszké nek lenni; mert végre mégis csak az anya érdeme az, ha jó leánya van!
77
Csak egy nem vett részt a közörömbe n : a kis Pi-
78
rosta; ez mióta megtudta, hogy az ő „Eszter néni“-je elhagyja a házat, valahányszor csak reátekintett, mind annyiszor könnyekkel teltek meg szemei; mindig nagyon szerette jó nevelőnőjét, és mégis úgy tetszett neki, hogy csak most szereti őt igazán; úgy van ez az életben; csak akkor tudjuk meg igazán, mennyire hozzá van nőve valamely szerettünk szivünkhöz, mikor elszaka dunk tőle.
Nem is lehetett máskép a kedves kis leányt meg vigasztalni, csak azon ígéret által, hogy a mennyegző után azonnal elfogják őt vinni Eszter nénihez és ott marad majd nála sokáig. Surányi pedig nagy titokban ugyan, de úgy, hogy minden ember meghallhatta, meg súgta neki, hogy a mennyegzőig sem kell majd sokáig
várnia, legfölebb három hét múlva meg kell annak lenni. Es Piroska szüléi némi fájdalommal voltak kénytelenek tapasztalni, hogy a szeretet egy maga is elégséges egy tiszta szivet örökre odalánczolni ahoz, a ki őt okosan szereti; Eszter nem kényeztette el leányokat, és mégis mint szereti őt, nem is tud tőle megválni! Ez a jó ne velés legfényesebb bizonysága.
Később pedig még azt is kellett tapasztalniok, milyen nagy ritkaság az igazi jó nevelőnő; a kis Pi roska nem követte nevelőnőjét, a szülék nem lehettek el gyermekök nélkül, más nevelőnőt fogadtak tehát, — a ki nyelv- és egyéb ismeretekre nézve semmit sem en gedett Eszternek; de azért még sem volt ám második Eszter; ahoz valamivel több kellett volna idegen nyel veknél és zongorázási képességnél! A kis Piroskának soha sem volt több ilyen nevelőnője.
X.
A legszebb szó.
Milyen szép az a mi magyar nyelvünk! milyen jellemzően nevez meg minden fogalmat! Menyasszony! lehet-e már szebben kifejezni azt az állapotot, midőn a leány örök időre társul ígéri magát azon férfinak, a kit
szeret! Igazán a mennynek asszonya ő akkor. Szivé ben a mennyet hordozza, minden áldásaival, minden gyönyöreivel. A föld mennyek országává alakult át előtte, a bánat, a gond és szomorúság csak azért van nak, a miért az Isten e csapásokat a földre küldi: hogy az emberek megjavuljanak és jobban szeressék egymást. És a mi a mennyei Atyának óhajtás, az ő előtte valóság: az emberek mind jók, és igaz szeretet tel vannak egymáshoz, olyan igaz, tiszta szeretette], mint az, mely az ő szivét megtölti. Azért nem is lát ő most bút és bánatot a földön.
Mennyasszony! igazán a mennynek asszonya a leány ilyenkor. Miként a menny, úgy az ő szive is Istennek szent hajioka; minden gondolata tiszta, mint az ima, és minden érzése szent, mint az áldozat. E gon dolatok és érzések uralkodókká lettek szivében; sok szor a legserényebb munka közepeit egyszerre csak lehanyatlanak kezei, tekintetű maga elé révedez és arcza körül a szerelem túlvilágai glóriája rengedez ; Istenére gondol ő akkor, a jóság és tökély eszmény képére, a ki olyan közel emelte őt magához, hogy szive
dobbanását érezni véli; önnön szivének ez dobbanása, csak hogy ez olyan tiszta, olyan áldó, éget földet egybe foglaló, mint a csupa léleké, ott fen az angyalok honában.
79
80
Mennyasszony, a mennynek asszonya! igen is, asszonynak képzeli o már magát, egy férfi tulajdoná nak, a ki vele rendelkezhetik, a kinek ő engedelmes séggel tartozik, de a kit Isten ezért rendelt neki, hogy az ő napvilága legyen az élet borús óráiban, az ővezére- sillaga a lélek hánykodásaiban, az ő sziverősitője a csűg- gedés tikkasztása ellen, az 6' jóra intője a kisértések
csábjai ellen, az ő buzditója a nagy elhatározások küz delmeiben, az ő menedékpartja a vészek viharaiban, az ő puha párnája nagy munkától elfáradtában, az ő enyhet- adó árnyéka az üldözések kínjában, az ő védője a gonosz bírák ellenében, az ő világegyeteme, ha más min denki elitéli, az ő üdvössége, ha lelke kárhozatba té- vedez, szóval az ő mindene ezen és a más világon.
Es mind ezekre ő erőt és képességet és bátorsá got érez most magában. A szerelem lángra gyújtotta lelkét, és ő végig lát e nagy mennyei birodalmon, a mely tele van üdv és malaszttal, eddig nem sejtett mennyei kincsekkel, és melyek mind csak arra van nak ott felhalmozva, hogy áldozzon velők annak, a ki e világot lelkében meggyujtá, az ő földi megváltójá
nak, az imádott jegyesnek.
Oh, mennyi hálával tartozik ő neki, azért, hogy
fölvette őt a porból és fölemelte őt az égbe. Mi lett volna belőle nélküle! mi volt ő, még mielőtt szerette! egy semmi a teremtések nagy sokaságában, egy darab sötétség a miriádnyi fényes csillagok közepeit; nem volt, miért élni, mert nem volt, kiért elnie; ha kedve jött, használni, csak bérért tehette azt, csak a munkája ntán volt értéke, ő maga semmi sem volt, még
jót sem tehetett önmagáért, és ha meghal, csak annak fájt volna talán, a ki hasznát nem vehette többé.
Es az a szépség, a mit isten ajándékul adott neki, — mert most már arra is gondolt, hogy ő szép, és e tudat növelte még boldogságát — az ő testi és lelki fényes tulajdonai, mit értek azok neki ? ki vette azokat igazán számba? a férfiak reánéztek, tán gyönyörköd
tek is látásában, aztán tovább mentek, vagy fölkérték egy tánczra, vagy selejtes bókolásra lelkesültek; egy sem jutott általuk a női szépség n e m e s í t ő hatalmá nak tudatára, egy sem érezte magát indittatva, a ter mészetben csak a szépet és a viseletben csak a nemeset fölkeresni és aboz alkalmazni Ízlését és jellemét; egy sem jutott általa azon óhajtásra, fürkészni, mi az, a mi tulajdonkép széppé teszi ez arczot, hogy a női l é l e k szépsége is szemőkbe ötlött volna; csak az arczot lát ták, csak a képnek tömjéneztek, de nem az Istennek, a kit az ábrázol; és tömjénezésök megalázó, mert vétkes, mert bálványimádás.
Csak ő nem nézett reá földi szemmel, csak ő is merte föl az istenit a földiben; ő, az egyetlen a sok kö zül, valamennyi közül, az ő egyetlenje az egész világon! Ő kinyújtotta karjait, mint a lehajló ág a folyondár után, hogy ne a porban kuszszék és a földön veszszen el, hanem felfonódjék körülötte, koszorú gyanánt neki, és a napsugárban tündöklésre önönmagának; fölemelte őt magához, adott neki szivet, a mely csak érte dobog, hogy odaadhassa neki érte a magáét, hogy a férfi bá torsága és erélye a női s z ív gyöngédsége és melegsé gével összenőjjön, egygyé váljék; és felgyújtotta ben ne a szerelmet, hogy neki magának is legyen világa,
a legszebb, a legboldogitóbb világ; hogy ne áldozná tehát örömest magát, egész világát!
Oh boldog napok, a minők nincsenek többé e földi SZERETET KÖNYVE. 6
81
82
életben, de a melyekben csak olyan nő részesül, a ki olyan tiszta, át meg át nemes szivvel fogadhatja ma gába a mennyasszonyi érzés fenséges érzelmeit, mint
Eszteré.
Megjelentek e tiszta égi boltozaton a komor órák
és bánatos napok sötét felhői is ; ésjaj azon leánynak, a ki midőn az életlegelhatározóbb lépését tenni készül, azokra is nem gondol! rettenetes lesz neki csalódásából fölébredése! Jaj azon leánynak, a ki abban a hitben ringatja magát, hogy a mennyegző utáni élet csak a hajadoni függetlenség folytatása; sőt még tán kevesebb gondokról és több szabadságról álmodik! Jobb
volna annak virágok helyett tövisekből fonni magának mennyasszonyi koszorút, és ezzel fején lépni oltóihoz, mert ez jövendőjének jelvénye, vérig szúró töviseknek
tevén örök esküt.
A ki túrni és szenvedni nem tud, vagy nem akar,
az ne menjen férjhez, mert ha valahol, úgy a nő há- zaséletére nézve áll az, hogy: „Turőké a mennyeknek országa.“ Csak a türelem változtathatja a házaséletet mennyországgá; és itt nem a rósz férjekre van czél- zás, mert még a legjobb férj mellett is készen kell lenni arra; nagy különbség van a férj és a vőlegény között, épen úgy, mint az ünnep- és hétköznapok között; nin csen olyan folyóvíz, mely iszapot ne hajtana föl, és nincsen olyan két kő, mely tökéletesen egyforma vol na, az élet pedig egy örökké rohanó folyam, és az em
berijellem tömörebb a kőnél, tele ezer meg ezer horpadé- kok- és rovátkákkal, miket az idő és természet rajtuk előhozott; minél nemesebb a kő, annál finomabb és apróbb ez érdesség, de azért mégis megvan, és mert a férfi már természeténél fogva keményebb jellemű, a
nőnek kell lesimítani magáról minden olyan tulajdont vagy szokást, mely az élet öszhangzatos folyását aka dályozná, és ha sok fájdalom- és könytó'l meg akarja magát óvni, a mennyegző e l ő t t kell azt tenni, épen úgy, mint Eszter.
És még ezzel nincsen vége a lelki készülődésnek. Miként hogy a menyegző előtt a ruhatár minden zuga szigorú vizsgálat alá kerül, és a családi élethez szüksé
ges minden öltöny- és fehérneműről gondoskodnak, úgy kell a leánynak lelki tehetségeinek tárában szigo rú szemlét tartani, kihányni abból minden haszontalan lim-lomot, és helyükbe minél több olyant tenni, a mi a megkezdendő uj életnekvalódi díszérevagy hasz n á r a válik; minél többet visz magával e leiki házi czikkekből, annál boldogabb lesz ; minél jobban ért a házi gazdasághoz, a hajlék kellemessé tételéhez és a szivek földerítéséhez, annál több kincset ér a nászho zomány, és annál tartósabb leszen az ő boldogsága.
És még egy van, a miről a mennyasszonynak nem szabad megfeledkezni; az, hogy „a ki uralkodni akar, annak engedelmeskedni kell tudni,“ és ha első akar lenni a férj á l t a l , másodiknak kell lennie a férj mellett. Csak is szeretetünkben áll a mi hatal munk és a férfiak gyöngesége; minél forróbban szere tünk, annál biztosabban uralkodunk; minél kevésbbé vágyódunk hatalomra, annál hatalmasabbak vagyunk; minél kevesebbet követelünk, annál többet nyerünk el; minél elégültebbek vagyunk kicsi házi körünkben, annál nagyobb a mi birodalmunk: a férj az egész vi lágot ügyekszik e kicsi körbe átültetni.
Ha minderre el van készülve a lélek, még csak az
van hátra, hogy minél jobban ismerkedjék és barát-
83
6*
84
kozzék meg azon gondolattal, hogy ő és férje — egy és válhatlan; a mi az egyiket éri, azt a másikkal meg kell osztani; a házaséletben csak közős birtok létezhe tik ; még a gondolatok is azok; — csak azzal a kis különbséggel, hogy a nőnek, mint gyengébb félnek ezért követelni még sem szabad; a férj bánata az ő bánata legyen, abból ki k e l l vennie a maga illetősé gét; de az ő bánatát azért csak maga emészsze föl; az ő gondolatai a férjeéi legyenek egyszersmind, de ha a férj szive titkot rejt, ne zörgessük e titok ajtaját, csak a szeretet és bizalom lehetaszív kulcsa,ajog és kötelesség gyönge fegyverek a — gyöngébb fél
kezében.
Ezek nem igen kecsegtető kilátások a leányra
nézve? Nem ám annak, akinek egyéb vágya van. mint szeretni, és egyéb boldogsága, mint szerettetni; de a ki e kettővel megelégszik, annak nem csak könnyű e nehézségek leküzdése, de egyszersmind öröm is; szíve sen mond ő le minden olyan tulajdonról, a melyről
azt hiszi, hogy jegyesének tán ellenére lehet, és szíve sen vészén fel olyan szokásokat, melyek által imádott- jának tetszését véli kivívni; a nő, mikor igazán szeret, egészen uj jellemet képes ölteni; nem magát, hanem férjét tanulmányozza és egészen és mindenben csak ez egyhez alkalmazza magát; nem üres szó, hanem igaz valóság az, hogy „a férj neveli nejét," sőt többet tesz, egészen átidomítja, még pedig a nélkül hogy maga is sej tené, mert maga a nő viszi véghez e nevelést és átidomi- tást magán; igy leszen e két különböző két egyéniség
ből idővel két test — egy lélek.
Ilyen módon készitette elő magát Eszter a szent
mennyasszonvi hetekben és azért volt szive tele meny-
nyei örömmel; ő nem hunyta be szemét a bekövetke zendő terhek elől, nem ringatta magát fényes, de csalfa képzeletekben, de annál nagyobb volt boldogsága, mi vel érezett magában elég szerelmet, könnyű lélekkel fölvenni magára az uj élet szent keresztjét, és elviselni azt a sírig; érzett magában elég akaratot, egész életét
azon egynek szentelni, a ki e szerelmet meggyujtotta szivében; nő akart ő lenni a szó szent teljességében, ez volt az ő boldogságának kútfeje és ez legyen egész életének tengere.
Ilyen elhatározásokkal lépett nehány hét múlva az oltárhoz és mondta ki a nagy, két világot magában foglaló szót: „holtomiglan, holtodiglan;" szeme köny- ben állt, de szive fel az égbe szállt, hogy e szót ki- mondhatá, hogy egész életét szerelmének leköthette.
XI.
Mézes he tek.
Az első hetek csak folytatásai voltak a menny- asszonyi boldogságnak; az uj pár, hódolva a közszo kásnak, pár hetet utazással töltött, és Eszter, — bár mindig egyik óhajtása volt, a tengert láthatni, azt a nagy vizi világot, a melynek mintegy az égben látszik végnélküli folytatása, a miért minden roppantsága mel lett, látása olyan jótékony hatással van a lélekre, em lékeztetvén őt a földi életnek égben való folytatására — ezúttal még sem bírta magát teljesen átengedni e magasztos látványok gyönyörének. — Mit nekem a tenger nagysága! — gondolá magában, — sokkal na
gyobb tenger az én szerelmem, és ennek is az égben van folytatása; és mit nekem a váltakozó vidékek
85
86
regényes szépségei, mikor én mindenütt csak azon egyet látom, az én imádott férjemet! — Úgy van az, mikor a nő igazán szeret.
Még egy másik érzés is zavarta az utazásban gyö nyörködését : egy kis önzés volt ez, de melyet megle het bocsátani egy fiatal nőnek, sőt óhajtandó, hogy minden nő egy kis adag ilyen önzéssel bírjon : szeretett volna kizárólag férjének élni.
í g y is csak neki és benne élt ő, de mégsem annyira, mint ha állandóan egy helyben maradtak volna; ez után vágyódott az ő lelke: megmutatni férjének, mivé tudja varázsolni egy hü nő szerelme az otthoni hajlé kot, mennyi kényelmet és vidorságot tud a ház min den zugába elhelyezni, mennyire tud gondoskodni mindenről, a mi csak szükséges és kellemes, és távol tartani mindent, a mi alkalmatlan.
Mindebből azonban Surányi semmit sem gyaní tott: egy szóval, egy tekintettel sem árulta el óhajtá sát ; a férj minden lángoló szerelme sem volt képes meg- tántoritani őt föltett szándokában: mindent csak férje akaratjára hagyni; és váljon nem okosan cselekedett-e? képzelhetőé már valami nevetségesebb, mint mikor a nő megszabja az utat, a melye 1 a férjnek indulni és haladni kell? A müveit férj rendesen követi ez irányt, de hogy örömest tenné, és szivében egy kis rósz érzés ne támadna, ezt soha sem bírom magammal elhitetni; e nélkül pedig könnyen ellehetünk; mindegy, akár merre vegyük utunkat, cs ik szép egyetértésben tegyük azt, és azzal, a kit szeretünk; igy tán valamivel később
jutunk el a czélhoz, de annál vidorabb jókedvvel. Néhány hét múlva azonban Surányi magától is reájött azon gondolatra, hogy jó volna már haza menni.
Eszter csaknem felujjongott örömében, midőn ez óhaj tást kimondani hallá, és csak akkor mondá férjének, mennyire régi óhajtása ez neki.
Surányi — a mennyire ez a mézes hetekben le hetséges — némi neheztelést mutatott erre neje iránt, sze mére hányta titkolódzását; de Eszter csakhamar visszaál lította a boldog lelkek öszhangzatát; az óhaj nem titok, mondá, azt szabad elzárni a szívben, akkor, midőn az a másik fél érdekében történik; magában azonban föltette, hogy jövőben még akkor is eltitkolja férje előtt óhajtá sait, mikor az teljesülésbe meend; hadd legyen teljes az ő öröme, ne legyen neki az ő parányi keserűsége sem, hogy vannak neki óhajtásai, de melyeket nem nyilat koztat előtte.
És Surányi? ez, midőn a neheztelés lehellete el- foszlott — és mi kevés kell arra, hogy egy lehellet el- foszoljék! — nyilván csak annál forróbban szerette ne
jét; én legalább erősen hiszem, hogy ez volt a titkolód zás eredménye; egy bizonyítékkal több volt az előtte, mennyi önmegtagadásra képes az ő kedves felesége, és a férjek szeretnek erre nézve minél számosabb bi zonyítékot szerezni, mind a mellett hogy nejöket úgy szeretik, — a hogy épen kitelik tőlük.
Szántszándékkal emelem ki ez apróságokat, mert miként apolgárosult világban nem a vad állatok teszik kellemetlenné az életet, hanem a legyek és a szúnyo gok, úgy a házaséletben is; az a p r ó b b léghuzamok azok, melyek csuzt és hurutot idéznek elő, ezek ellen pedig szintén óvakodni kell lehetőleg, mert ez apró bajokból könnyen hosszas betegségek származhatnak, a hosszas betegség pedig hosszas szenvedés , és a vége halál, — a szerelem halála.
87
88
Eszternek tehát teljesedett óhajtása, haza érkezett; épen tél volt, a fővárosi vigalmak hideg idénye ; Eszter azonban sem a vigalmakkal nem igen törődött, sem a hi deggel; első gondja volt, berendezni, lakályossá tenni hajlékát; vannak, a kik ezt a gondot is a cselédekre bizzák; igaz, nagy munka is ez, de még sem olyan nagy, mint a milyen a jutalma. Sokszor egy pamlag elhelyezésétől függ a szoba csínja, egy tükör vagy
festmény az egész bebútorozásnak képes vidor tekinte tet adni, és hogy valamely szobában jól, vagy roszul érezzük magunkat, nagy részt attól függ, hogyan van az berendezve; nem a bútorok drága és fényes volta teszi ezt, a legegyszerűbb háznemüvel is kedvező ha tást lehet előidézni, ha ízléssel van elhelyezve, ízlést pedig csak müveit embertől lehet várni, a nevelés nél küli cseléd nem bírhat azzal.
Eszternek tehát elég dolga volt uj lakásán, de mennyi örömöt szerzett ez neki! mennyi tanulmányt forditott ő minden legkisebb részletre, hogy egyszerű legyen és mégis szép! És mint leste a hatást, melyet szorgalmas gondoskodása férjére tett! és milyen bol dog volt, milyen gazdagon jutalmazva, midőn egy di csérő szó, egy elismerő csók lön fáradozásának jutalma!
Hogy a legnagyobb gond férje szobájára lón for dítva, nem szükség mondanom; minden szerető nő leg édesebb gondjai közé tartozik, férje szobáját lehetőleg kényelmesen elrendezni, és átalában mindenről gondos kodni, a mi neki a házi kört kellemessé, a nő gondos kodását kívánatossá teszi, a jó nő ezt egyiránt teszi
szeretetből, kötelességből és — eszélyességből.
Épen olyan kevéssé tartom szükségesnek fölemlí
tenem, hogy Eszter minden szorgalma és munkássága
mellett is mindig a legtisztább csínnal és ízletességgel volt öltözve; férje legalább soha sem látta ö't máskép, és annál kevésbbé idegen; a csin-és tisztasági érzet má sodik természetévé válik a müveit nőnek, és épen eb ben tűnik ki a nő finom műveltsége, hogy a konyhá ból is épen olyan tisztán lép ki a tűzhely vagy a teknő mellől, mint öltözési szobájából. Hogy mikép kell a nőnek ilyenkor öltözködnie, nem olyan lényeges kér dés, mint az, mikép kell a konyhai vagy takarítási mun kákat végeznie, hogy a csin és tisztaságból ne veszít sen ; a fehér kötő, mit ilyenkor használ, minden esetre fontos szerepet játszik, a fődolog azonban a nagy jár tasság, az ügyesség és a vigyázat, a mint azt minden müveit gazdasszony tapasztalatból tudja.
A mit azonban különösen föl kell említenem, ez azon körülmény, hogy minden szorgalma és gazdasz- szonyi sürgőssége mellett sem feledkezett meg a szél lé m i munkásságról; ő nagyon jól tudta, minő magasz tos feladata jutott egy nőnek és legboldogabb napjai ban sem hanyagolta el azon kötelességeket, melyeket ez a nőre ró. A férj nem csak gazdasszonyt, de hű, ér t e l m e s élettársat is keres nejében, a kivel minden érzésétmegoszthatja; azért nevezzükezt:fel eség nek. Szabad idejét — és ez minden jó gazdasszonynak van — .tehát arra fordította Eszter, hogy tovább művelje lelkét; olvasott, tanult, zongorázott, rajzolt vagy híme zett; semmi szüksége nem volt neki most ezekre, mert a férj még mindig a szerelem első igézetével tekintett reá, de azért ő mégis csak folytatta szellemi művelődését; de gyönyöre telt benne, és ez mutatta, hogy alapos művelt séggel bir; minél gazdagabbak vagyunk, annál többre vágyódunk, ezaz igazság épen úgy áll a szellemi, mint az
89
90
anyagi gazdagságra nézve, és ha láttok nőt, a ki az ol vasásban gyönyört nem talál, az, bármilyen fényes ék szerek gyönyörködjenek is rajta és bár milyen előkeld modorokat fitogtasson is, legyetek meggyőződve, hogy ez egy nagyon közönséges teremtés.
Es mindezek mellett maradt Eszternek elég ideje, vigalmakban is részt venni, ámbár meg kell vallanom, hogy nem tartozott ezek közé, a kik, mert farsang van, kötelességüknek tartják, a hétnek hét estjéből négyet- ötöt okvetetlenül a vigalmaknak szentelni; neki untig elég volt egyszer-kétszer mulatni, ezt sem minden héten, hanem csak minden hóban; pedig nem lehe
tett mondani, hogy nem szeretett tánczolni, vagy hogy kecsesen nem tánczolt volna, és módja szintén volt hozzá; mint fiatal, szép asszony elég meghívásban része sült, de volt annyi ereje, okot és módot találni, hogy eb ben is mértéket tarthasson.
Szép élvezet a táncz és fiatal emberekre ajánlandó is, hogy egykor-máskor részesüljenek benne; sokat nyernek ez által mozdulataik, tartásuk délczegebb, já rásuk könnyedebb, mozdulataik fesztelenebbek és kecsesebbek lesznek általa; de mint minden élvezetnél, úgy ennél is óvakodni kell a tulságtól, ne hogy szen vedéllyé váljék; hány fiatal élet szállt már sírba, a miért a tánczban mértéket nem tudott tartani! De ha nem is volna halálos veszedelemmel összekötve, mégis kerülendő benne a tulság; mert a kinél szenvedélylyé válik, annál csakugyan „örökké tánczon jár az esze“, mint mondani szokás, és az éj mellett, melyet tánczvi- galomban töltünk, még az előtte és utána való nap is
rendesen el van veszve; az egyiket a készületek, a má sikat a fáradtság és álmatlanság teszi haszonvehetlenné.
A költségekről nem is szólok, ámbár közrendneknél ez is jön számításba, de az elvesztegetett időt a lég - gazdagabb is számba veszi, ha szive és esze van, hogy értékét megbecsülni tudja. Eszter ezek közé tartozott.
Surányiról nem is szóltam, de mit is mondtam volna róla? azt, hogy nagyon boldog volt? kell e ezt monda nom ? lehet-e olyan nő mellett más, mint boldog, olyan férfi, mint ő?
Ő is el volt foglalva; a közélet még mindig szü netelt ugyan, de azért talált ő itt elég tért és alkal mat, a hasznos munkásságra; országos érdekű eszmé ket kellett tisztázni; közhasznú intézetek életbelépte
tését biztosítani és párthiveket szerezni; ah van a tettrevágyó, értelmes embernek mindig annyi dolga, hogy nem is győzi.
És milyen édes jó kedvvel dolgozott most ez em ber, és milyen sükeresen! és mindez csak azért, mert egy híí, szerető nő várta otthonn, édes mosolygásu arczczal és érte dobogó szívvel; ennek beszélte el a lefolyt nap mozgalmait, és az az édes mosolygás ked vesebb volt neki a világ minden kitüntetésénél, és e nő dicsérete drágább volt neki a föld minden jutal mánál ; kevés időt töltöttek együtt, csak az esti órák voltak a házi boldogság élvezetére szentelve, és ezek sem lehettek mindig kizárólag az övéik, de azért min dig együtt volt e két szerető s z í v , egyik örökké maga előtt látta a másikát, egymásra gondoltak, egymásért dolgoztak, egymásért éltek.
Van-e a világnak mulatsága, a mely felérne ilyen élettel? van-e nagyobb boldogság a földön a szere tetnél ?
91
92
XII.
A társaságban.
Az uj körben természetesen az uj ismeretségek sem hiányoztak, minden vigalommal nagyobb lett a jóba rátnők száma, és Eszter végtelenül örült ennek; szere tetteljes szívvel közeledett mindenkihez és gyanútlan bizalommal fogadott mindenkit barátsága szentélyébe.
A nőnek egyik nemes hivatása is ez; mint egy a szeretet víláglánczával egybefüzni az embereket, kiket különböző foglalkozások és érdekek az életben olyan gyakran elválasztanak; és a nő, a ki ebbeli ren deltetését teljes magasztosságában felfogja és elég szel lem és lélekkel bir, ennek megfelelni, egyenesen a ha zának teszen ez által fontos szolgálatot.
Mennyit nyer ez által a közszellem, ha minél több család egykor-máskor a vele rokonérzületüeket a házi élet édes élvezeteire maga köré gyűjti! És mi lyen jótékony hatással van ez az erkölcsök nemesbülé- sére, az Ízlés finomulására, a modorok szelídülésére, és a lélek tisztultabb érzetkörbe emelkedésére!
Hány ember nem durvul el, csak azért, mert nem volt alkalma müveit társaskörben forgódni? és hány ember esik ez által emberkerülő fásultságba ? és hányán nem sülyednek alá testet lelket emésztő féktelenkedésbe, vagy vagyon-pusztitó pazarlásba?
És viszont mennyit nyer ezáltal a családi élet édes ségben, ha egykor-máskor barátságos összejövetelek kedvderitő szórakozásai fiiszerezik azt? mennyivel szo
rosabban simulnak egymáshoz a rokon lelkek és meny
nyi kíméletes nyájasságra szoktatunk ez által még azok irányában is, a kikhez különben nem igen vonzódunk! Mert a barátságos indulatu ember legjobb akarat mellett sem kerülheti ki, hogy egykor-máskor olyan vendéget is ne lásson magánál, akit nem lát a legszíve
sebben; de ép abban tűnik ki a finom műveltség, hogy egy olyannal is üledékesen tudjunk bánni. Van azért elég mód, éreztetni vele, hogy nála nélkül is eltudunk lenni, és lehet azért különbséget tenni az olyan vendég között, a kit szeretünk vagy becsülünk, és olyan közt5 a kit csak kénytelenségböl türünk körünkben; de az üledéket senki irányában nem szabad megsérteni; a magunk iránti önérzet tiltja ezt; ha van az olyan nem- szeretjük-féle emberben egy kis önérzet, magától el fog maradni; csak a műveltség nélküli tolakodót nem le het szelíd módon lerázni, és ilyenkor — igaz — szigo rúbb módokhoz kell nyúlni, de az ilyen példányok a ritka kivételek közé tartoznak a müveit körökben, és ezek irányában a férfiak tekintélyéhez kell folyamodni; a nő csak a gyöngédség és udvariasság képviselője a társaságban.
Angolország világhírű nagyságát épen úgy kö szönheti annak, hogy belsejében a nemes alapokon nyug vó társasélet lehetőleg ki van fejtve, mint nagy ten gerészeti, pénz- és iparüzleti hatalmának; sőt merem ál lítani, hogy ez első tulajdon az utóját fejtette ott nagyra. Az élénk társaséleti érzék mintegy nagy családdá fűzi ott egybe az egész nemzetet; a szoros összetartásból a nemzeti tulajdonok örökké uj tápot nyernek, az idegen elemek közül minél többet magukba olvasztanak, az erkölcsök fejlődése mindig azon egy alapon történik, az érdekek, eszmék és válalkozások, mint a levegőből a
93
94
víz, mindig azon egy tengerbe szakadnak ismét vissza; e tenger a nemzet belső élete, és a mely mértékben ez ki van fejtve, azon mértékben lesz egy nemzet gaz dag, hatalmas és tisztelt.
Nem minden nemzet alkalmas arra, hogy kebelé ben ilyen jótékony, erőt és jólétet szerző társasélet ki fejlődjék; egyiket a véralkat, másikat vallási intézmé nyek vagy második természetté vált ősi hibák gátolják abban; de a magyarnál egy sem található ez érintett akadályok közül; a magyar ember egyik nemzeti jel lemvonása a, ha nem is komoly, de csendes phlegma; csak ha bántják, lobban lángra; másik jó társaséleti tulajdona pedig a vendégszeretet; minél több em bert lát asztalánál, annál jobb kedvű.
Csakhogy e vendégszeretet úgy, a mint eddig gya korlatban volt, a nemzeti jólétnek nem használ, a ma gánérdeknek pedig épen tetemes hátrányára van. Po- harozás és kártya nem igen alkalmasak arra, hogy ne mes emelkedettséget keltsenalélekben,vagy közhasznú szövetkezéseknek utat egyengessen, de annál alkalma sabbak arra, hogy az erkölcsöket elvaditsák, és az egyé ni jólétet tönkre tegyék. Hány gazdag család nem ju tott már koldusbotra, hány ember vesztette már el be csületét, hány élet lett már feldúlva a szertelen pazar lás és a kártya által !
íme, az áldásból átok lesz, ha nem úgy hasz náljuk , a mint kellene! Mi könnyű dolog volna a nemzetünk jellegévé vált vendégszeretetet kincseket szál lító szelid folyóvá alakítani át, a helyett hogy most fék telen áradatában az apák fáradtságos vetéseit is iszapja alá temeti!
Szabályozni kell a folyót, és a legbecsesebb kin csek teremnek általa, és nyugodtan csúsznak habjain
szerte a hazában, e szabályozás pedig abban áll, hogy ne dinomdánomokra, hanem nemes eszmecserére hasz náljuk a vendégszerető társas összejöveteleket.
És itt ismét uj tere nyílik a n ő i lélek jótékony befolyásának, azért szóltam olyan erős hangon e tárgy ról. A hiba egyik része fájdalom, a mi lelkünket nyom
ja. Mi egészen más volna, ha a társas összejöveteleknél a nők elfoglalnák az őket megillető helyet? és töltenék ezt be a női tulajdonokhoz méltólag ? fajulhatnának-e a vidám összejövetelek garázda tobzódásokká? nem! es nék-e annyi dicstelen áldozat a kártyaördög liatalmá- ba? szintén nem! De még a tüdőkre nézve is boldogabb hajnal hasadna, a pipafüst kisebb adagokban való nye lés kénytelenségének miatta.
Mindez nem történnék, de igen is történnek az, hogy az összegyülekezett barátok derült bizalmasság gal egyik-másik szép és jóról eszméket cserélnének, egymás tapasztalatait, élményeit, aggodalmait és remé nyeit az egész társaságnak mintegy köztulajdonává ten nék, és akként a tapasztalatok száma növekednék, az aggodalmak elvesztenék ijesztőségöket, a remények pedig összetéve annyi rokonérzetü szívtől, annál erő sebbekké lennének.
— De — aszonyok előtt nem lehet komoly dolgok ról beszélni"'— mondják a „vigczimborák;" hanem igy csak a bor beszél belŐlök, az a bor tudniillik, a melyet a nők társaságában — meg nem ihatnának.
Avagy miért ne lehetne a nők előtt komoly esz mecserét folytatni? Es a férj, nem értekezik-e ez nejével életének minden teendőiről? és melyik férjnek volt-e oka megbánni, hogy a legkomolyabb, alégválságosabb ügyekben is neje véleményét meghallgatta?
95
96
Ne féljenek, nem fog ő hozzá szólni olyan ügyek hez, a melyekhez nem ért; szívesen engedi át a férfiak nak az elsőséget minden olyan ügyben, a melynél az ész viszi a szót; de az ő hallgatása,az ő puszta jelen léte isazt eredményezi, hogy az ész mellett a szívről sem feledkeznek meg, a szívről való megemlékezés pe dig már sok rósz szándéktól riasztotta vissza az észt • Azon felül pedig eredményezni fogja azt, hogy az esz
mecsere szép szelíden , szép művelten fog folyni, és az in- dulatlegtüzesebb fölgerjedéseiben sem szakitandja szét a társadalmi üledék szép selyemcsokrait. Egy tekin tet, egy mosoly a nő részéről elég ezek megvédésére.
— Unalmas mulatság! *— mondják újra a tivor nyahősök, és én mellőzöm a sértést, a mi e szóban a nőre nézve rejlik; mert tudom, hogy nincsen szándé kukban sérteni ezzel, hanem mondják, mert azt hiszik, úgy van.
De csak hiszik, mert az ellenkezőről nincsenek meggyőződve, mert keveset forgódnak müveit női tár saságokban, vagy ha igen, legfölebb csélcsap turbéko- lástvisznekottvéghez, silány bókolást, a mitől a nő csak illedéki érzetből nem szökik meg, ezt a mulatságot az tán természetesen unalmasnak tartják; de — csak ők maguk teszik azt azzá; beszéljenek csak okosan akár miről, akár mikép, csak ők magok ne legyenek unal masak, meglássák, nem fognak unatkozni a nők társa ságában; lassan-lassan észre fogják venni, hogy modo ruk finomabb, kifejezéseik válogatottabbak, elméjök éberebb, szivök nemesebb lett és a legkomolyabb tár gyakról is fognak beszélni, a nélkül, hogy unal masakká lennének. Csak egyről nem fognak tudni be szélni, arról, a mi az illemet sérti.
Eszter ilyen társaséletet igyekezett meghonosítani hajlékában és az sikerült is neki, de még sem ment ez olyan könnyen, mint jóhiszeműségében képzelte. A fér fiakról már szóltam; de fájdalommal kell megvalla- nom — a nőkkel is nem kis mértékben meggyűlt a baja.
Az ismeretségek hamar megló'nek kötve, a baráti csók elcsattant az ajkon, de nem könnyű feladat volt reá nézve, annyi különfajta virágot szép, összeillő, ösz- szesimuló csoportozattá ültetni át barátsága kertjében.
Az egyik barátnő, valahányszor Eszter megjelent nála, nagy lakomát rendezett tiszteletére; asztala csak hogy le nem szákadt a különösbnél különösebb és drá gábbnál drágább csemegék alatt, hogy Eszter szinte félelemmel látta közeledni az órát, mikor e barátnő vissza fogja adni látogatását.
— Már mire való ez a nagy költség ? — mondá magában. — A nagy szeretetnek bizonyitéka-e ez? Nem lehetünk-e mi azért a legjobb barátnők, ha nem rontom is el az étvágyamat nála? És nem lehet ne-e az ilyen haszontalan csemegékre kidobott pénzt sokkal jobbra, sokkal nemesebb czélokra fordítani? És azt gondolja-e majd e barátnő, hogy én kevésbbé sze retem őt, mert nem tálalom úgy tele az asztalomat, mikor ő engem meglátogat?
És váljon nem volt-e Eszternek igaza? És mégis, hány nő nem cselekszik épen úgy, mint e barátnő? A legjobb szándékból teszik, azt hiszik, a nagy rokon- szenvet tüntetik fel ez által; de hát mi köze a rokon- szenvnek a czukor- és egyéb süteményekhez ? Nem teszi-e az egyszerű ozsonna is ugyanezt a szolgálatot?
Egy- másik barátnője még nagyobb aggodalmat
97
SZERETET KÖNYVE,
98
hozott reá; ez t. i. nem látogatta meg máskép, csak a legfényesebb öltözékben; fején a legdiszesebb hajék, vagy főkötő, nyaka, keble, karja, keze tele aggatva kincset érő ékszerrel, a ruhák pedig elsőtől utolsóig mintha csak épen e czélra készültek volna!
Eszter szive mélyen elszomorodott, ezt látván. Hát ez is a barátságnak egyik kelléke vagy nyilatkoz- ványa? Jobban szeretjük-e mi egymást fénytől va gy°gva)mintízletesegyszerűségben?Avagy azértkeres sük fel egymást, hogy megtudjuk, melyikünknek mi lyen szabója van ? és melyikünk múlja felül a másikat
fényűzésben, haszontalan pazarlásban ?
Avagy annyira gazdagok vagyunk-e, hogy olyan
mindennapi alkalmakra is, mint a milyen egy barátnő meglátogatása, úgy szórhatjuk a pénzt? És ha még gazdagabbak volnánk is, mint a mennyire nem va gyunk, akkor is nem Isten ellen való vétek-e az okta lan pazarlás ? Nem lehetne-e e pénzt sokkal nemesebb és hasznosabb czélokra fordítani ? Csak nézzünk körül, hány szegénynek nincsen téli gúnyája! És nem fénye sebb ragyogvány tündököl-e rajtunk, ha feleslegünkkel
ezeken segítünk? És nézzünk körül s z e l l e m i éle tünkben; nem találunk-e itt is mindenfelől szinvinditó szegénységet eleget? Miért sinylik nemzeti festésze tünk ? szobrászatunk ? miért nem virágzik irodalmunk úgy, a hogy kellene és lehetne? és miért nem része sülnek lapjaink olyan nagy pártolásban, a mint köz művelődésünk érdekében óhajtandó volna?
Ime, e barátnőm élő felelet mind e szomorú kér désekre. A ki annyit költ felesleges cziczomára, annak nem telik nemesebb czélokra.
Egy másik barátnőjének meg vele gyűlt meg a
baja; nagyon jó asszony volt, de kissé együgyit; meg nem fogható, minek „pazarol" egy olyan okos, számitó no, mint Eszter, annyi pénzt holmi könyvekre, lapokra, festményekre stb. ?
— Annyi pénzt ? — kérdé ez mosolyogva. — Lá tod lelkem, minden magyar szépirodalmi lapot jára tok, és a pénz, mit reáköltök, esztendőn át száz fo rintot sem tesz; annyit pedig hála Istennek, birok reá- költeni.
— Igen, de minek? Nem jobb-e félretenni e pénzt gyermekeinknek? Aztán e festmények? e faragott ké pek ? mire való mindez ?
— Hogy mire való? — kérdé viszont Eszter, az után gondolkodott egy kissé és fölemelvén lélektelt, jó ságos szemeit barátnőjére, kérdé:
— Hiszesz te a lélek halhatatlanságában?
— Hogy ne! — volt reá a válasz.
— Es miért ?
— Mert megvan írva a szent könyvekben.
— De ha valaki azt mondaná neked, e könyvek
nem szentek, és a mi bennök írva van, az mind mese- beszéd, hazugság; mit felelnél neki?
A jó asszony erre nagy gondolkodásba esett; fe leletet keresett e kérdésre; csak gondolkodott, csak gondolkodott, de felelni még sem tudott.
— No lásd, édes barátnőm — kezdé tehát újra Eszter — ha valaki azt merészelné nekem mondani, hogy ne higyrem a lélek halhatatlanságát, odavezetném e festményekhez és szobrokhoz, vagy reámutatnék e könyvekre, és azt mondanám neki: ezek mind a lélek halhatatlanságáról győznek meg engem.
Hogyran? — kérdé a jó asszony álmélkodva. 7*
99
100
— Mindjárt megmondom — viszonzá a másik, és barátnőjét a falon függő festmények elé vezeté.
— Nézd e képet — folytatá aztán; — dicső múl túnk egyik lélekemelő jelenetét ábrázolja; sok száz esztendővel ezelőtt történt a hazaszeretet e magasztos tanuságtétele, és a művész mégis úgy szemünk elé állítá azt, hogy szinte előttünk történik. E festő lelke vissza tudott szállni a messze, messze múltba; ő látta ez eseményt úgy, a hogy az valósággal megtörtént; igy lön e festmény a világra születve, és ennek láttára az emberek évezredekig ugyanazt érzik, a mit a mű vész, mikor ezt alkotá.
Vagy nézd e másik festményt; úgynevezett esz ménykép ez, azaz olyan főt ábrázol, a mely soha sem létezett hasonló szépségben és tökélyben; a művész tehát testi szemeivel ilyent soha sem látott; de vizs gáljuk jobban ez arczot; nemde azt találjuk, hogy minden vonása olyan természethű, hogy az bizony valósággal is létezhetnék? A művész tehát felül tudott
emelkedni a valóságon, látott maga előtt olyast, a mi nő a földön soha sem létezett, és látta ezt olyan vilá gosan és tisztán és természethtín, hogy a legapróbb részletig le tudta festeni, megörökíteni.
Vagy olvasd e költeményt :
„Egész utón hazafelé, Azon gondolkodám, Mikép fogom szólítani, Rég"nem látott anyám.
Mit mondok majd először is Kedvest, szépet neki, Midőn, ki bölcsőm ringatá, A kart terjeszti ki.
Sjutott eszembe számtalan Szebbnél szebb gondolat, Megállni látszék az idő, Míg a szekér haladt.
S a kis szobába toppanék, Repült felém anyám, --
Es én csüggtem ajkán, szótlanul,
Mint a gyümölcs a fán.“
Hányán nem voltak már hasonló helyzetben, és gondolkodtak és éreztek épen azt, amit nagy Petőfink e költeményben leirt ? és mégis egy sem birta azt még ilyen egyszerű magasztos világosságban kifejezni! Nem- e minden szó mintha csak a hőn epedő gyermek szive közepéből volna szakasztva ? Pedig mikor a költő ezt irta, talán szép csendesen otthon ült szobájában, tán épen olyan hideg szobában, mint a milyen az a debre- czeni volt, melyet szintén olyan meghatólag, szépen megörökített!
Hogyan és mikép birt tehát a festő lelke a rég letűnt századok sötét mélyébe, vagy amaz eszményi tö kély teremtői magasságába fölhatni ? vagy hogyan és mikép birta a nagy költő olyan tisztán és világosan kifejezni azt, a mit előtte százan meg ezren éreztek már, és még sem bírtak reá olyan szavakat találni? hanem ha az által, hogy vannak pillanatok, melyekben az ember fel tud emelkedni túl e földi határokon, a melyekben le tudja rázni a testnek földre huzó súlyát;
ilyen pillanatokban megnyílnak előtte a múlt kárpitjai, föllebben előtte az eszmény fátyola, és megszólalnak benne a szív legtitkosabb húrjai; más szemekkel lát, más fülekkel hall; az emberben tehát más is van test nél, ez a más a lélek, és mihelyt nem test, nem múlan
dó, — halhatatlan.
— íme, édes barátném — igy végzé szavait
Eszter, ihletéstől i’agyogó tekintettel, — ezek a festmé nyek és könyvek meggyőznek engem arról, hogy a szent könyvek valóban szentek, és a lélek valóban halhatatlan, ez a tudat pedig többet ér a föld minden kincsénél, mert ez a legmagasztosabb, mennyei boldog sággal tölti meg szivemet; egy tekintet e festményre,
101
egynéhány sor e könyvekből az Istenhez való rokon ságomra emlékeztetnek. —
Ha le volt e győzve a jó barátnő' közönye a szel lemi termékek iránt? alkalmasint még nem; mert nem könnyű feladat, sok évi elfogultságot eloszlatni; idő kell ahoz és kitartás, és még valami, a miről majd később lesz szó.
Mert a nemes lelkű Eszternek még -több más el lenséges nézettel is meg kellett küzdeni a barátság virányain, a müveit társasélet érdekében; olyan ellen ségekkel, melyekről az ember csudálkozik, hogy talál hatnak ezek helyet egy különben müveit szivben.
Az egyik barátnő — régi család ivadéka — pél dául rósz néven vette, minek fogad be egyszerű pol gárnőket is e bizalmas körbe, és mikor együtt vannak, miért bánik velők épen olyan nyájas szeretettel és olyan gyöngéd figyelemmel, mint az előkelő származású ur- hölgyekkel ?
— Am — folytatá az úri nő ildomtani előadását — legyünk nyájasak, udvariasak mindenki iránt; ezt a korszellem kivánja; de azért egy kis különbséget csak mégis kell tenni egy olyan nő iránt, kinek ősei vannak, mint teszem, egy „greiszler" leánya iránt, kiről az ember azt sem tudja, hogy hívták a nagy apját?
— De azon csak nem kételkedel édes Leonám, hogy volt neki nagyapja? — kérdé Eszter, barátnője kezét szívélyesen megszorítván.
— Volt, volt! — viszonzá a másik mosolyogva — de nem elég az, hogy volt, nekem azt is kell tudni, hogy mi volt! Meglehet, hogy épen az én nagyapám
csizmatisztitója volt! Mikor az apja egy „greiszler“
volt, bizony az sem lehetetlen, hogy a nagyapja épen egy „handlé zsidó“ volt! — És a barátnő meg nem állhatta, hogy hangos nevetésre ne fakadjon e gon dolatra.
De Eszter nem nevetett, hanem egész komolyan csak annyit jegyzett meg:
— Biz az nem lehetetlen !
— No látod! — vévé föl újra a szót a barátnő. — Egy ilyen asszony pedig csak nem képzelheti magát velünk egy rangon állónak !
— Hogy ő milyennek képzeli magát, ezt valójá ban nem tudom; de annyit tudok, hogy én sem kép zelem őt velem egy rangon állónak —
— No lám! — vágott szavába a méltóságos asz- szony.
— Úgy van — folytatá Eszter, a nemes telkek nek bensőségével — nem tartom őt velem egy rangban állónak, hanem sokkal többnek , sokkal emelkedettebb
lelkűnek, édes barátnőm! Nekem nem érdemem, hogy az vagyok, ami; nekem müveit, nemes lelkű anyám van, müveit körben nevelkedtem, csak szép és jó és tiszta fogalmak és tettek és jellemek vettek körül esz- mélkedésem első órájától; nem lehettem tehát más, mint a milyen példák lelkemben lenyomódtak. De ha igaz az, hogy e polgári származású barátnőm olyan kör nyezetben nevelkedett, a milyennek te mondod , a hol olyan kevés gond volt forditva arra, hogy szivéhez az aljas, a tisztátalan benyomások ne férkőzzenek, hol a műveltségnek tán bágyadt mécsvilága sem pislogott körülötte, és ő mégis megtudta óvni szivét a rosztól, aljastól és tisztátalantól, de sőt még fel is tudott emel kedni gondolkodás és érzés és cselekvésre, a maga ere
103
104
jéből, csupán lelkének nemes ösztöne által, oda, a liová én csak mások segélye, sok évi támogatás és biztatás után jutbaték , az a lélek, édes barátnőm, sokkal erő sebb és sokkal elhatározottabb a magaménál, és én csak annál magasabbik tudom őt tisztelni, minél mélyebb mélységből fölemelkedett.
A barátnő feszült érdekkel hallgatta e szavakat; a lelkesültség, mely Eszter hangján, arczán, tekintetén megragadó módon nyilatkozott, nem tévesztette hatását; az ő arczárói is eltűnt az előbbi kicsinylő kifejezés, az ő szemeiben is a nemes emelkedettség fénye villant fel; érezte, hogy igaza van barátnőjének; de ha tartós volt-e ez érzés ? erről — majd máskor beszélünk.
Egy harmadik barátnőjének pedig épen a lelki üdvössége okozott sok gondot; annak meg az tűnt fel Eszterben, hogy olyanokat is méltat barátságára, akik nem egy valláson vannak vele.
— Legyünk türelmesek — mondá egész komolyan — de a türelem és barátság közt különbség van; én tisz telek minden meggyőződést, de szivemet csak annak a számára tartom fel, a kiről tudom, hogy a más világon is együtt leszünk.
— Es váljon miért ez ovakodás? Avagy azt hiszed, hogy a miért máskép imádja Istenünket, visszaél szived bizalmával ?
— Biz én azt hiszem! — volt reá a rövid válasz.
— Es min alapul ebeli hited ? Nem találsz-e elég derék, tiszteletre méltó jellemet azok között, a kik nem követik a mi vallásbeli szertartásainkat?
— Igaz, találok, de azért mégis azt hiszem !
— Látd lelkem — viszonzá Eszter komolyan — épen ez a baj, hogy az emberek összezavarják a hitet
az erkölcscsel, holott a kettő épen nem egyet teszen. A hitén szerintem az a fogalom, mely alatt én magamnak az erények legfőbb tökélyét képzelem; efogalom mint egy testet nyert bennem egyházam magasztos szertar tásai által; az én Istentől való fogalmaim az én egyhá zam után képeződtek, más hitü testvéreméi meg az ő egyháza után; engem ez üdvözít, őt meg az; a fő dolog az, hogy üdvösséget higyíink és érezzünk hitünk ál tal. A hit és az erkölcs között szerintem körülbelül az a viszony áll, mintaművészéseszményeközt: ezutóbbi nélkül az első soha sem fog igazán szépet teremteni, de azért lehet az nagy művész, ha mindjárt az eszményrőli fogalmai különböznek társaiéitól. Mindegyik a maga eszményétől vezéreltetik, és mindegyik szépet teremt; nekünk pedig közönséges földi teremtéseknek nem lehet a földfeletti dolgokról ítéletet hozni; nekünk csak a t é- n y e k után kell indulnunk, és csak azt tudnom, azon höl gyek,a kiket barátnőimül fogadok , tettek és műveltség dolgában egy sorban állnak velem. Ha a más világon együtt leszünk-e? En azt hiszem: igen; vmert ott szem től szembe látható lesz az az eszmény, a ki csalódott,
meg fog győződni csalódásáról és önként az ő lábaihoz borul majd imádottal, a legfőbb tökély pedig atyai szere tettel fölemeli majd leborultából, édes gyermekéül fo gadja , mert hisz azért ő is őt, a legfőbb tökélyt vélte imádni és cselekedeteiben csakugyan őt imádta a maga eszményének fogalmában.
Honnan tudom én, hogy a más világban igy fog ez történni ? Onnan édes barátnőm, mert az Isten lát ható képe: a nagy természet nyilatkoztatja azt ki előttem. Minden teremtés a maga módja szerint szolgál
105
ja Istenét és a maga módja szerint boldog; ezer meg ezer
106
nemei vannak a jónak, ezer meg ezer fajai a szépnek és mind e mellett az ezer meg ezer jó és szép egy átalá- nos törvény: a tökély törvénye alatt állnak , a szerint Ítéltetnek, a tökély pedig az Isten. Hogyan keletkezett a növények és virágok megszámlálhatlan sok faja? azt az emberi ész hiába fürkészi, nekem elég, hogy létez nek, és használnak és diszlenek; ez mutatja, hogy an nak úgy kell lenni, és kötelességem, hogy mindegyi kükben egyiránt Isten teremtését lássam.
Mit mondanál, ha a rózsa, azért mert öt rózsának teremték, az ibolyát eltaszitaná magától, a miért ez más, embertől ki nem fürkészhető törvények szerint virít és illatoz ? Avagy azt hiszed, hogy az ibolya virulata nem olyan kedves az alkotónak, és az ő illata nem épen úgy elbájolja, mint a rózsáé? Te anya vagy, négy gyermekkel áldott meg az Isten, mindenik szülötted más-más külső és belső tulajdonságokkal bir, és azért nem szereted-e egyiket épen olyan forrón, mint a má sikat? Pedig hidd meg, az Isten szetetete az anya sze- reteténél is sokkal forróbb, mert ő I s t e n ! Es hidd meg azt is, hogy neki sokkal roszabbul esik az a tapaszta lat, hogy az ő édes gyermekei nem édes testvérekül szeretik egymást!
A barátnő hallgatott; érezte e szavak igazságát, de — de — a s z í v nehezen tud megválni erényeitől, gyöngéitől pedig még nehezebben.
Ezek vagy ezekhez hasonlók voltak az akadályok, melyekkel Eszternek küzdeni kellett, hogy szive forró óhajtását kivigye; a kisebb bajokról nem is szólok, mert „sokan valónak ők.“ Csak egyet említek még föl a sok közül, ezt is csak azért, mert ezzel legtöbb baja volt.
A hir hordást értem; ebetegségben többen szén-
védték barátnői közül; igen derék, jó asszonyok voltak, és azért mégis nagyon szenvedtek e betegségben; va lahányszor összejöttek, mindig csak az járta, hogy a félv lágot bírói székök elé idézték és „contumácziábanu Ítéletet mondtak felette; nem is rósz szándékból gyako rolták e törvénytevést, már szokássá vált náluk, de azért a legjobb barátnő sem lön alóla kivéve, és mind egyiknek volt valami a „rováson“ : ez azt tette, az ezt mondta; mindez a legnagyobb bizalmasságban fel Ion tálalva, a világért sem rágalmazás okáért! hanem azért mégis megtörtént, hogy az illetőnek füléhez eljutott és akkor kész volt a neheztelés, a feszültség, hogy Eszter alig győzte a sok elsimítást, békéltetést, és nem egy szer volt kénytelen egy kis hazugsághoz is folyamodni, egészen más értelmet adni a szavaknak, csak hogy a felháborodott indulatokat a barátság virágos partjai közé visszaterelje.
Eszter soká gondolkodott azon, honnan származik e rósz szokás, a melyben — közbeniegyen mondva — a férfiak is csak úgy szenvednek, mint a nők, csakhogy nálok, mert nagyobb dolgokkal vannak elfoglalva, nem tűnik úgy szembe, — és mikép lehetne annak legbiztosab ban elejét venni? Addig gondolkodott, miglen azt hit
te, reájött a forrás eredetére.
A köz1ékenység elsőrendűhajlamaagyöngé-
debb léleknek,•minéljobban vonzódunk valakihez, annál többet szeretünk vele beszélni, feltárjuk előtte szivün ket, a mig van a szív és elmében, addig a magunkéból költünk, és mikor abból kifogytunk, — a szomszédiad tól kérünk kölcsönt, nem ritkán pedig őt magát kérjük kölcsön, erről beszélünk; elaez aztán még csak az a haj-
107
108
lám kell, hogy inkább roszat beszélünk valakiről, sem mit jót, és kész a megszólás.
Minél gazdagabb a lélek eredeti érzések és gon dolatokban, annál kevesebbet bajlódik másokkal, és minél jobb valaki, annál inkább vonakodik, roszat be szélni másokról.
Íme, a kutforrást ismervén, az orvosszert is tud juk. Miveljük lelkünket, gazdagitsuk szivünket, elmén ket, és legyünk igazán jók, ésgyökerestől ki lesz irtva
a pletyka, társadalmi életünk e fekete konkolya.
Van egy másik oka is. az emberszólásnak, az, a miért Talleyrend szerint, Isten a nyelvet adá: hogy gondolatinkat elrejtsük; de itt barátságról van szó, igaz barátság mellett pedig az ok főn nem állhat. Ne is szóljunk tehát róla, épugy, mint a hogy azon beteg ségről nem szólok, melyet a lélektan nem tud magának megmagyarázni és azért orvosságot sem lehet ellene
ajánlani: e betegség neve: bőbeszédűség. Isten óvjon ilyen betegségtől, mert ez gyógyíthatatlan; a f e j b e n van e baj fészke.
XIII. Diadalmas napok.
Mint láttuk, elég baja volt Eszternek mindeu bol dogsága közepeit, és a közönséges lélek könnyen vé get vethetett volna mind-e bajoknak; szakíthatott volna minden olyan nővel, a ki egyik másik dologban eltért az ő meggyőződésétől.
De Eszter nem volt közönséges lélek, és azért nem követte ezt a modort; nem tette ezt pedig ezért is, mert igazán szerette az embereket, és azért is, mert tiszta tudatával bírt női hivatásának.
Az emberszeretet nem ott kezdődik, hol a hibák végződnek, hanem ott, hol azok kezdődnek. Ha csak tökéletes embert tudunk szeretni, akkor senkit sem szeretünk, mert olyant nem találunk a földön. De a tökéletest nem is lehet szeretni, azt b á m u l n i kell vagy imádni, mint az Istent, és mint azt, kit a sze relem a földi tökély gyanánt képzel ; imádni csak egyet lehet, de szeretnünk minden jót és szépet k e l 1 e földön, embert úgy mint eszmét, tárgyat ú g y , mint érzést, mint az anya gyermekeit, minden tökéletlensége mellett, mint a gyermek szüléit, minden öregségük rla- czára. Ez az igaz szeretet.
És ily módon gyakorolván a szeretet szent köteles ségeit, használhatunk csak igazán a társadalomban; minél közelebb a világosság, annál kisebb az árnyék; épen úgy a lélek árnyékai, a hibák és gyöngeségek az erény közelésében; a példa vonz, a tények győznek, a szeretet sziveket hódit.
Sok nemes lélekkel bővelkedik hazánk, de még sokkal többen volnának, ha a szivbeli jóság nagyobb erélylyel és a szeretet nagyobb kitartással párosulna. Nem elég, ha magunk jót teszünk: másokat is kell arra buzdítani, ahoz pedig sok szeretet, sok béketürés és ki tartás kívántatik.
Nem a nehézségeket kell nézni, hanem a magasz tos czélt, mely elérendő lészen; ez küzdelem nélkül cl nem érhető, de a ki el van határozva, az a küzdelem ben el nem lankad, és a ki szeret, azt az idő hosszasá ga vissza nem riasztja.
Hány szép eszme várja valósulását, és a n ő k á 1- tal várja, mert a szeretet és jóság bir csak életet adni nekik és — adja isten, hogy ne sokáig várjanak már!
109
110
Es ha vizsgáljuk, miért már eddig is nem létesül tek? azt tapasztaljuk, hogy nem a szeretet hiánya, ha nem az erélytelenség volt annak főakadályozója.
Az eszme czélszerü és üdvös voltáról sokan vannak meggyőzve, de egyik sem akar első lenni, és ha mégis, félbe hagyja munkáját, mert — akadályokkal kell meg küzdeni.
— Oh, és mennyi akadálylyal! — jajdul föl ki- csihitüségében; de mindössze csak árnyékok azok, me lyek a világosság előtt szélylyel fossanak, szavak, melyek a tények előtt elnémulnak.
Nézzük ez akadályokat.
A szép eszme megvan pendítve, csak minél több támogatót kell számára szerezni; igen, de mennyi itt a kifogás, az ellenvetés! Ez nem akar hozzá csatlakozni, mert a másik igen is hozzá csatlakozik; azt meg nem akarjuk támogatásra felszólítani, mert „nem közibünk
való;“ igaz, miveit, derék nő, de azért, még sem „közi bünk való,“ nem olyan körből való, nem olyan előkelő sat !
Hja édes barátnőm, ha igy járunk el a dologban, akkor csakugyan nem megyünk semmire, és odajutunk, hogy ezer esztendő múlva is ott állunk, a hol ma! Ha mi nem csatlakozunk ahoz, a ki egyik másik dologban hátrább áll nálunk, akkor bizony nem buzdítjuk őt, hogy hozzánk hasonlóvá lenni törekedjék, ha pedig ezt és amazt ez és ez okból föl nem szólítjuk a közérdekű ügyek támogatására, akkor az ügynek ártunk, az em beriség és jótékonyság pedig megérdemlik, hogy ma gánérzelmeinket alárendeljük nekik! Ha áldozni tudunk vagyonúnkból, hajlamaink és nézeteinkből is kell tud nunk áldoznunk; csak igy jutunk valamire.
Mikor egyszer a magunk gyöngeségeit legyőz tük, — mert mi ez az idegenkedés más, mint gyenge ség? — akkor, de csak akkor győzhetjük le a más gyöngeségeit is. A mig mi vonakodunk alászállani való, vagy képzelt magasságunkról a jó ügy érdekében, addig az, a kitől idegenkedünk és elhuzakodunk, an nál kevésbé fog fölemelkedni mi hozzánk, minél több okunk van az elhuzakodásra tőle; mig ellenkezőleg, a mely mértékben mi ő hozzá közeledünk, azon mér tékben ő is ügyekszik hozzánk közeledni és méltó vá tenni magát a hozzánk való közeledésre; minél nyájasabbak vagyunk hozzá, annál jobban vonzódik hozzánk, és annál erősebb vágya gerjed, hozzánk ha sonlóvá lenni érzésre, gondolkozásra, modorra és tett re. Akárhány példa van reá, hogy a müveit ember nyájas közeledése által mások is müveitekké, jókká let tek, mig ellenkezőleg, gőgös lenézés által még mélyeb ben slilyedtek a müveletlenség, durvaság és poszaság- ba, mig végre menthetlenül elvesztek.
Bánni kell tudni az emberekkel, ha javítani akar juk; kíméleteseknek kell lennünk gyöngéik iránt, ha hatni akarunk; elnézőknek a hibák iránt, ha azt akar juk, hogy letegyenek azokról, különben bizony nem érünk czélt, és száz esztendő múlva is ott állhatunk,
a hol most.
Eszter ezt tudta, és ezt a módot követte és azért
czéllioz is jutott; őt nem rettentették vissza a küzdel mek, melyeket ezért ismerősei és barátnői körében vív ni kellett, sem pedig a kudarcz nem lankasztotta ei-élyét; egyaránt nyájas volt mindenki iránt, a kiben csak jóra fogékony szivet vett észre; a lakmározásra hajló nő azért még tovább is lakmározott., bár milyen egyszerű
111
112
ozsonnával viszonozta is azt Eszter; és épen úgy a fény űzésre rákapatott no tovább is a legfényesebb öltö nyökben tette nála látogatásait, bárha Esztert mindig csak ízletes egyszerűségben találta; és épen úgy tett a fu kar, a rangkoros és a vallási türelmeienségben szenvedő; egyik sem változott meg rögtön, — hanem azért mégis megváltoztak; a rósz tulajdonok bár milyen mélyen
gyökerezzenek is a szívben, végre mégis csak enged nek a jóval gyakori érintkezés által; Eszter ritkán ereszkedett szóvitákba, nem is illik ez müveit női körben — csak t e t t e k b e n igyekezett feltüntet ni nézeteinek helyes és üdvös voltát, épen azért hatott barátnőire, elannyira, hogy alig nehány hó múlva a baráti kör jóformán egyenlő nézetekkel birt és egyformán vala lelkesülve az igazán szép és
jó és nemes iránt; a fényűzés ép úgy eltűnt a ruháról, mint az asztalról, az egyszerű polgárnő legkedvesebb barátnője volt a méltóságos asszonynak, a hátmögötti megszólás helyett finom, derült társalgás közt repültek el az együttlét rövid órái, és a ki azelőtt a könyveket haszontalan feleslegnek tartotta, épen az nem tudott most betelni a költészet és művészet lelkesült ma- gasztolásával; valóban lélekemelő és nemes tettekre buzdítók voltak e baráti találkozások.
Az eredmény pedig azon felül még az vala, hogy Surányi háza rövid idő alatt a legtiszteltebbek közé tartozott; a mi valódi érdem, vagy szellemi nagyság a fővárosban található volt, vetekedett azon öröm után, hogy e nemes kör tagja lehessen; külföldi tekintélyek édes kötelességöknek tartották, e házban bemu- tattatni magukat, mert ez volt a nagy közönség íté
letének irányadója; a kit Surányi házában kitüntet-
tek, az a nagy sokaság által diadaljelekkel lön élhaV mozva. .. j.
De meg azért is (igyekeztek e körbe bejutni, mert az órák, melyeket ott töltöttek, a legélvezetesebhek közé tartoztak a fővárosi életben. Száműzve volt itt minden hideg fesz, hel) ét a müveit üledék foglalta el;
drága ékszerek helyett a szellem és fényes lelki tulaj donok ragyogtak, az eszein-iszomot a nemes eszmecsere pótolta, a jókedvet nem a boros kancsókból, hanem a
rokon lelkek egymásra hatásából merítették, és végre szórakozást nem a vészterhes kártyaasztal, hanem a szi vet lelke t szépre, jóra lelkesítő müveit hölgyekkel való egyiittléte nyújtott.
És é ritka, kiválasztott kör lelke egy nő volt: Esz ter; az ő nemes buzgósága adott neki életet, az ő lelki tisztasága átszállt minden szivbe, az ő főnkéit szelleme
földerített minden elmét; boldogság töltötte meg e haj lékot, és e sok boldogság mind ez egy nő szeretettel
jes szivéből áradt ki.
XIV. Hulló csillagok.
Sokkal forróbb volt Eszter boldogsága, semhogy sokáig igy maradhatort volna.
Hozzá kell szoknunk azon gondolathoz, hogy az ég — a boldogság ege is — elválhatlan kapcsolatban van a földdel, különben azon villámoktól is megijedünk, melyek csupán a sürü gyúanyagok lobbanatai, és hulló
csillagoknak tartjuk azt, a mi nem egyéb — szétfoszló párázatnál.
Eszter boldog volt, boldogabb, semmint valaha •XKBETJST KÖNYVE. 8
113
lehetségesnek tartotta; az egész világ szerette, az orozva gyilkoló irigység is elforditá róla fegyverét; a hol csak megfordult, a tisztelet és kitüntetés tárgya volt; de nem az tette az Öboldogságát, hanem az, hogy férje öt iga zán szereti.
Mint minden tisztalelkü nőnek, e gondolat volt lelkének központja; onnan sugárzott ki minden érze- -Iménye és oda szállt vissza minden óhajtása, nem önnön magáért, hanem férjéért tette, a init tett és örült a fé nyes eredményeknek, melyeket kivívott, a tiszteletnek, melyben részesült és a figyelemnek, melyet gerjesztett; azt hitte, ez által csak annál jobban fogja őt férje sze
retni és egyéb jutalom után ő nem áhítozott, nagyobb jutalmat az ég nem teremhet számára itt e földön.
És váljon nem volt-e oka, ezt hinni? Mikor férje őt azelőtt is olyan nagyon, olyan mindenek felett sze rette, mikor semmi érdemet sem tndott neki felmutatni; hogy ne hinné tehát, hogy most, midőn megmutathatja neki, hogy ő méltó e szerelemre, hogy az egész világ
kitüntetéssel veszi őt körül; hogy ne hitte volna tehát hogy férje most még csak annál inkább fogja őt szeretni!
Hogy egondolkodásban a tiszta szerelem az önzés
f ö l d i részeivel van összekeverve, arra ő 'rr-on■),•.V •1
most nem gondolt valamint arra bem , 1hogy — ' a nőnek csak az áldozathozatalban rejlik igaz boldogsága; neki csak an
nak szabad örülni, a mit érdemel, de nem annak, a mit óhajt , különben — nem tart soká öröme. Eszternek csakhamar alkalma volt meggyőződni ez igazságról.
Egy évnél tovább tartott e boldogság , nyár múl tával ismét a fővárosba tették át lakásukat, a régi ba rátság újra kedves füzérbe kötötte a rokonérzelmü szi
veket, Surányiék háza ismét kedves találkozási helye lett a valódi érdem és szellemi előkelőségnek, Eszter müveit, finom nyájassága, és természetes szeretetre- méltósága újra egész ragyogó, delejes fényességében tündökölt, és e fény és boldogság közepett egyszerre csak érezte, hogy szive körül nehéz sejtelmek húzód
nak össze és keblét leirhatlan érzelmek szorongatják. Ezt persze senki sem vette észre a sok barátnő és jó barát közül; nem is lehetett ezt észre venni másnak,
mert csak akkor jelenkezett benne e kínos, fojtó érze- mény, mikor magában volt.
Épen ez fojtogatta szivét, hogy most többet van magában, mint ezelőtt, házassága első évében.
Férje még mindig gyöngéd volt és figyelmes irá nyában, mikor közelében volt, csakhogy most már nem volt annyit közelében, mint eddig.
Majd egy délutánt, most meg egy egész estét töl tött nélküle, nem mulatságban, hanem komoly, fon tos , közérdekű ügyekben; de azért mégis csak többet volt most távol és ez nagyon keservesen esett ez asz- szonynak!
— Miért nem volt ez tavaly is igy ? — kérdé ma gában kinos tépelődéssel, és a felelet reá az volt: azért, mert akkor jobban szeretett!
Es mikor egyszer ez a gondolat megdobbant lel kében , nem is tudott többé szabadulni tőle; úgy szere tett volna más okot találni, úgy ügyekezett elkergetni magától e haláloshideg, éjféli sötétségü gondolatot, de nem lehetett, ezer éles körmével ásta volt magát szivébe e rettenetes szörnyeteg.
A mint magában volt, megjelent előtte ez iszonyú
gondolat, hogy még rettenetesebbé tegye neki a ma- 8*
115
116 '.
gányt. Bizonyosán nem szereti őt férje, különben már azért sem volna olyan gyakran távol, hogy e gondolat marczangolásaitól megmentse!
Bizonyosan nem szereti ő t , de miért ? mi lehet an nak oka? nem olyan szeretetreméltó-e többé, mint az előtt ? avagy mást szeretett-e meg férje ? Oh, bizonyo
san mind a kettő! Pedig egyik is elég arra, hogy e sze gény nőt eszétől megfoszsza!
Bizonyosan nem szeretetre méltó többé; de miért? megváltozott-e két év óta? roszabb lett-e? nem! hisz forró szerelme csak szépre, jóra serkentette, és ő napról napra forróbban szereti férjét!
Es rátabb szintén nem lett e két év óta; ezt nem a hiúság mondatja vele, hanem a nagy, igaz szerelem; ezért örült ő szépségének, és az ezen való öröm nőttön nőtt szerelmével, és ez örömmel együtt nőttön nőtt szépsége. Es férje mégis órákig el tud lenni nélküle! még sem
szereti őt többé!
Oh, csak szólna, csak megmondaná treki, miért
nem szereti őt többé! Mi szívesen hallgatná vádjait, megtenne mindent, csak újra szeresse; feláldozná éle tét , csak egy perczig ha hinni tudná, hogy újra úgy szereti, mint ezelőtt egy évvel!
De férje nem szól, nem mutat iránta hidegséget, csak távol tud lenni tőle. Szemközt vele-ínaga a bizal masság, csak komolyabb, mint ezelőtt és — távol tud
lenni tőle, egyedül tudja őt hagyni e hosszú, véget nem érő órákon; egyedül e rettenetes, vérszomjas kínokkal! Úgy szeretett volna a szegény asszony szabadulni e szivemésztő gondolatoktól; folyamodott mindenhez, a mi egykoron örömöt vagy szórakozást szerzett neki;
de most mintha ezek is ellenségeivé váltak volna:;.- *
könyveknek Deni voltak számára gondolatai , a betűk mintha szökni akartak volna előle, nem tudta mit olvas; mindig csak azt az egyet látta: férje nem szereti őt
többé! És ép ngy járt a zongorával és a rajztáblával és a himzőrámával; egyik sem szórakoztatta, egyik sem vigasztalta, mindenik csak szörnyű elhagyatottságát panaszolta el neki.
Igen de miért? És a szegény asszony elborította arczát az égető szégyentől, és teste lelke vonaglott a fájdalomtól, a mit e kérdés felzúditott benne. Szégyelte magát önnön maga előtt; mert öli, lehet-e megszégye- nitőbb, halálra sápasztóbb érzés annál, hogy a kiért élünk, és a kiért minden szempillantásban újra meg újra örömmel meghalnánk, ennek mi nem kellünk töb bé , ez nem szeret minket többé!
És mikor a nő egyszer odajutott, vége minden erejének, minden értékének; nem az többé, a mi volt, élete el van temetve a fekete fájdalom [hideg göröngyei alatt, és a mi még a földön van, az csak gyászemléke önnön magának.
Isten legyen irgalmas ilyen szerencsétlennek, mert ő maga nem igen bírja magát feltámasztani többé; nincs lelkének mibe fogódzania; a külső támasztékkal együtt
lelke fényes koronái is a porba hulltak; nincs előtte be cse semminek, és ha látunk férjes asszonyt, a ki saját maga hóhérja lett becsületének, mielőtt követ dobnánk reá, ejtsünk egy könyet érte, mert mielőtt rósz lett, bi zonyosan elvesztette a hitet önmagához, saját férje ta
szította le a kárhozatba.
Eszter is megsemmisülve nézett a szédítő mély
ségbe, mely előtte tátongott; minél kietlenebb volt a sötétség, annál merőbben nézett belé; valami vadon
118
gyönyör kapta meg lázongó szivét, hasonló ahoz, me lyet az érezhet, a kit a habok zugó moraja a viz mé lyébe ragad.
Most már természetesnek is találta, mire imént egy okot sem tudott találni, természetesnek, hogy férje öt nem szereti; mit is szerethetne benne? hát szép ö? szeretetreméltó ? oh nem, sem az egyik, sem a másik; mert ö rút és ostoba és haszontalan esnem méltó, hogy
a nap világa reá süssön !
Rut és rósz és haszontalan és hozzá még bűnös i s !
Igen, igen; e nemes mennyei lélek nem férjét vádolta, hanem magát! Férje még az őrület ádáz háborgási közt is a szerelem magasztos sugárözönében állt előtte; nem az volt a hibás, hanem maga! azért nem szereti őt többé, mert nem méltó e szeretetre.
Mi okon ? Oh, talál az kinzó eszközt eleget, a ki a kinzásban találja gyönyörét! Melyik szívnek nincse nek sötét emlékei! Minél fehérebb az alap, annál söté- tebb rajta a legkisebb fekete folt. A szegény Eszternek az a gondolat, hogy ő egyszer gondolatban tévedett, elég volt arra, hogy megmagyarázza magának férje hidegülését iránta; akkor vétkezett, és most bűnhődnie kell; férje nem szereti őt többé, mert ő nem méltó egy ily férfi szerelmére.
Hogy eddig szerette ? Oh az önvádló szívnek min denre van felelete! Épen ez az ő bünhödése, hogy egykor szerette! Isten haragos kegyelmének műve volt ez, hogy e nemes lélek őt megszeresse, és azután meg utálja és elforduljon tőle! Feltárta előtte a mennyet, hogy egész irtóztató valóságában ismerhesse meg a pokol rémületét, melybe taszítva lön.
Es könyes szemekkel adott hálát Istenének, mi velhogy megnyitá az ő szemeit, hogy lásson!
És igaza volt,rhálát adnia Istenének, nem azért, hogy szemei megnyíltak, hanem azért, hogy szivében lakozik. Mert a mely nő ilyen rettenetes órákban Isten ben való hitébe nem tud fogódzani, annak vagy meg kell őrülnie, és meghalni, vagy megőrülni és — el veszni !
Oh, milyen malaszt volt e nőre nézve most a hit üdvözítő ereje! Mint emelte lelkét annál magasabbra, minél mélyebbre rántotta alá a kínos fájdalom! Mikor már minden elveszett körülötte, mikor már az erény tudata is megtagadta tőle föltámasztó segélyét, a bűn tudata vállalta magára emagasztoshivatalt! Úgy van; a tiszta szívben a régi vétkek is a lélek nagyobb-na-
gyobb tisztulására szolgálnak. Oh, legyen áldva érte az, a ki a hitet, az Istennek e szent lelkét, a földre bocsátó, és legyenek áldottak azok, a kik e szentséget a nő szivébe ültetik; a megpróbáltatások nehéz órái ban Istent érzi közelében, és lelke fényesebbé, tisztáb bá lesz általa.
Eszter egyszeriben csendesebb lett; nagy, mond- hatlanul nagy volt szivében a fájdalom, de az őrületes lázongás csillapult; tudta, miért szenved, és nyugodtan hajtotta meg lelkét és vette magára a bünhödés nehéz keresztfáját és vitte azt föl a megváltás Grolgothájára/
Senki sem vette észre, mennyit szenved; ő nem tartozott azok közé, a kik örökké fohászkodnak és szo morú képeket mutatnak, sokszor csak azért, mert azon szerencsétlen hiszemben vannak, ezáltal érdekesebbek lesznek; ő még igaz fájdalmát is el tudta rejteni; minél vadabbul vájkált az szivében, annál mélyebben eltudta
119
120
azt rejteni; még .anyja sem vette azt észre, és annál kevésbbé férje.
Oh, ennek még csak legtávolabbról sem volt sza bad sejtenie, mi kinos keserveket rejt az ő keble! Ez fájna neki, és ezt ő nem akarja; ne fájjon az senki
másnak, csak neki magának; ki tehet róla, hogy ő nem szeretetre méltó! és kinek volna oka azért szen vedni, mint magának!
Külsőleg tehát az a volt, a mi eddig, a mindenki iránt nyájas, kedves, udvarias háziasszony; hajléka még mindig.kedveucz gyülhelye volt a főváros jeles ségeinek, és á sók ember közül egyik sem vette észre, hogy a házi nd szellemdus társalgása alatt egy vérző szív sajog és e lélekteljes, derült mosolygás sirok fölött nyíló virágokhoz hasonló. Oh, a nők olyan jól tudják
elrejteni bánatukat, mikor attól tartanak, hogy ked vesüknek roszul esnék ezt látni.
Csak mikor magában volt, folytak könyei és szakadtak ki nehéz fohászkodásai vérző szivéből; si ratta boldogságát, nem mint a hogy a távollevő ked vest siratjuk, a kinek visszaérkeztét reméljük, hanem mint a hogy a drága Halottat ’ siratjuk. Tudjuk, hogy nem fog többé visszatérni, hogy örökre el van temetve, de azért mégis siratjuk és csak azon fohászkodunk Istenhez: szabadítson meg mielébb a kínos élettől.
Oh, mint vágyódott e nő meghalni! Magáért is kívánta ezt, de még inkább férjéért is, a kinek az ő
halála bizonyosan nagyobb megváltás lenne, mint neki magának; szabadulna tőle, és azon szereptől, melyet most irányában játszani, nemes lelke készti.
Mert Surányi most is olyan bensőségteljes bizal massággal volt hozzá; de a szerencsétlen nő félrema
gyarázta e szereteti-jeleket; elhitette magával, csak színjáték ez, férje erőszakolja magát erre, kíméletből iránta!
És mindezt azért, mert Surányi komolyabb lett és néha-néha egy estét el tudott tölteni távol hazulról, nála nélkül! Igen — feleié magának erre a szeren csétlen nő — de még azt sem bánja, ha mások azalatt jól mulatnak házánál! Még csak nem is féltékeny!. Bizonyos, hogy nem szereti L
XV.
Tavasz után nyár.
Minden nagy erőlködése és nagy lelki ereje mel lett egyet mégsem birt e nő magára erőszakolni: ar- czának viritó pirosságát. Napról napra haloványabb lett; ezt az egyet lehetetlen volt észre nem venni a
világnak; de csak az anya és a férj merészkedett enr nek oka felül tudakozódni, és ezek is nem a sajnálko zás, hanem a nagy boldogság sejtésével tették azt, és Eszter nem zavarta nekik e boldog hitet; ezáltal is könnyebben esett neki, magába zárni kínos bünhö-
dését.
— Oh igen! — gondolá magában — az a boldog
ság, miről ti ábrándoztok, be is fog köszönni, szivem alatt hordozom én azt már, de nem olyan alakban, a mint ti képzelitek, hanem a, h a l á l alakjában! Tudom, efc is boldogság lesz férjemre néíve, azért oh, bár ne
késnék már sokáig! „ ;
így gondolkodott és sohajtozott e nő, miglen oda jutott, hogy nem birta tovább eltitkolni rettenetes szen vedéseit; beteg lett, nagyon veszélyesen beteg; forró
122
visszaszorító béklyóit, ádáz képek rajzottak körülötte, keserves jajkiáltások szakadtak ki vérző kebeléből, siratta szerelmét, könyörgött férjéhez, vessen véget kinjainak, ölje meg inkább, csak szeresse, tépje ki szivét, ha azt a kis fekete foltot nem tudja ott neki megbocsátani.
És Surányi mindezt hallotta, és nem tudta másra magyarázni, mint arra, a mit az orvos mondott: a sze gény nő beszédje csak hagymáz száguldozása az elva dult életrendszernek, a minek semmi vonatkozása sincs a valóságra.
És az csakugyan igy látszott; mert a szegény be teg semmit sem tudott magáról, senkit sem ismert, még édesanyát sem, még férjét sem; csak feküdt mozdu latlanul, csak nézett a levegőbe, meredt, rémes tekin tettel, és csak beszélt iszonyatos, kétségbeejtő dolgokról.
Surányinak majd megszakadt aszive, imádott ne jét ilyen állapotban látván. Csak most érezte, mi neki e nő és milyen forrón van élete az övével összenőve. Eddig azt hitte, csak az életkedvet nyerte volt vissza általa, most világossá lön előtte, hogy maga
az élete is egy a nejeével, most, midőn látnia kellett, mint küzdödik e drága, tiszta szívben éjjel nappal a halál az élettel! az ő életével is!
Erezte, hogy ő túl nem éli neje halálát, és olyan keservesen esett neki most a halálra gondolni, most, midőn ismét annyi őröm terem neki a földön, annyi szép, nagy terve és nemes tett várja tőle valósulását; most, midőn az élet legfőbb boldogságát egyhü, szerető nőben találta m e g ! Miért teszi ezt vele a mindenható Isten ? miért épen őt szemelte ki áldozatul! és miért épen
. Hői ivt‘JÍ Vei ‘3
lázba esett, nem tudott magáról, a fájdalom széttépte
./* •'/
i
k.;:-iu'
>■tlii.ú
í:h:- 'u r f^
most és nem évek előtt, mikor Őkívánkozott a halál után!
Szegény ember! közel volt hozzá, hogy oda jusson, a hol neje; szenvedni nem kevesebbet szenvedett nálá nál; csak épen az tartotta fen, hogy hü neje beteg volt.
Betegség! az ember sokszor kérdi, minek küldi reá e csapást az Isten ? De én azt tartom, azért, mert egészséges állapotban könnyen meg feledkezünk arról, milyen drágák nekünk szerettjeink. Ha az ember ezt mindig egész valójában érezné, tán soha sem volna beteg; nem volna reá szükség, és — jobban is vigyázna egészségére.
Az a tudat, hogy neje beteg, egészségben tartotta Surányit; éjjel nappal ott ült ágyánál; segíteni Ugyan édes keveset segíthetett rajta; mert e tekintetben na gyon liasznavehetlenek a férfiak, és valóban nincs már szánandóbb valami, mint egy férfit szeretettjének kór- ágyánál látni, azzal a nagy, mély fájdalommal arczán, és azzal a nagy ügyetlenséggel minden mozdulatában. Szeretne segíteni, és nem tud; az orvoszág felét a földre önti, a vizes poharat felbontja, mindig ott van, a hol nem kellene lennie, és a hol szükség volna reá, ott nem vehetni hasznát.
Mi egészen más a nő ilyen szomorú időben! Mint tudja az. mire van a szegény betegnek szüksége! És milyen ügyes-gyöngédeden tudja azt neki ny újtani! mi lyen biztos óvatossággal emeli föl és teszi vissza e sze gény beteg főt párnáira! milyen lankadhatlan kitar tással virraszt mellette és milyen pusztulhatlan türe lemmel visel minden fáradságot, minden vesződséget!
Mi ad neki arra észt, erőt és szent akaratot, ha nem a szeretet?
123
124 •í
Szegény Surányinak elég alkalma volt most meg győződni ez állítás igazságáról; mert kívüle még anyósa is virrasztóit Eszter kórágyánál; de biz ő most nem gondolt arra; semmire sem gond >lt ő most, csak arra, hogy az ő imádott neje beteg; ez az egy felhő lelke egész láthatárát sötét égbe borivá.
Már Isten ellenesem zúgolódott többé; csak ült a beteg ágyánál egész napokig, egé>z éjjeken, nem gon dolva semmit, csak bánattelt szemekkel nézvén a sze gény beteg halovány arczát, és csak néha-néha egy- egy mély fohászszal szakítván meg a s z o m o r ú csendet, mely oly fojtólag nehezedett reá.
Olyan jól esett volna neki sírnia, és minti igyelte jó anyósától a könnyeket ; boldog napjaiban hányszor nem nevette a nőket, a miért olyan könnyen sírnak; pedig most áhítozott egy pár könycsepp u 'á n ! De hiába áhítozott utánuk; fájt a szive, fájt a lelke de
könnyezni azért mégsem tudott.
Csak egyszer, napok múlva, midőn egy rettenetes
félelmektől hosszú éjtszaka után az orvos azt mondta, hogy a betegség.megvan törve, az élet győzött a ha lál fölött és Eszter megfog maradni; akkor összetörő- dötten térdre roskadt neje ágya előtt, tekintete hála- teltem fordult ég felé és e magasztos hálaérzet két ne héz kőnnyeseppet fakasztott szemeiben.
f ***
A betegség megvolt törve, de véle együtt az ellent-
állási erő is; a lázas hagymázok megszűntek, de csak azért, hogy a végső aléltságnak engedjék át szegény Esztert, olyan bágyadt volt, oly kimerült, hogy szemét
sem birta nyitva tartani. És szemével együtt eszmélete is be volt hunyva j egész napokig aludt és mikor föl
is ébredt, olyan fény telenül bágyadtán merengtek e szemek maguk elé, mint egy bölcsőbeli kis gyermekei.
Mint egy kis gyermek, olyan nmzdulatl múl feküdt azon az ágyon, melyet bár milyen Ugyan vessenek is meg, mégis olyan nagyon kemény, és melyről csak a szeretet meleg galambszárnya képes a nagy szomorú ságot egy-egy kis időre elűzni. És Eszter nagy mérték
ben részesük e jóltevő enyhitésben; a mikor csak sze meit fölnyitá, akár éjjel, akár nappal, mindig ott talál ta a hű férjet ágyánál ülve, bútelt szemeit, esdő ben- sőséggel nyugasztalva rajta, és ez olyan jól esett a
szegény betegnek, mint egy imádság a beteg léleknek. Eleinte nem tudta, honnan szád reá e jóleső üdü lés; mert miként teste, úgy lelke is végkép elvolt gyen gülve, alig tudott gondolkodni, endékezni pedig épem
Béggel nem tudött; sejtelme sem volta múltról, minden boldogságaival; és milyen jó volt ez igy ! mert ennél fogva kiállt kínjairól sem volt most sejtelme; csak per- ezekből állt még élete; de e perczek olyan édesek vol tak neki; azok az örökké rajta nyugvó tekintetek olyan
jóleső meleget árasztottak reá.
Egyre derültebbek lettek e tekintetek és egyre vi
lágosabb lőtt elméjében; most már ismerni vélte e ne mes vonásokat és e kedves szemeket, de még mindig csak mint valami édes álomképről emlékezett meg ró luk; csakhogy ez most nem tűnő álomkép, hanem va lóság! miglen később arra is reájött, hogy ez az ő drága, kedves férje! Es mikor arra rrájött, az első, a mittőn, az volt, hogy szive mélyéből sirni kezdett. Szólni nem birt még. ' • ‘ !
Az a sirás és zokogás pedig onnan yolt, mert egy szerre arra is kezdett era’ékezni, hogy ő már néhány
I2ő
126
hét óta fekszik igy betegen, — eddig azt sem tudta volt, — ése hosszú, boszus kínos idd alatt mindig ugyanazon arczot látta volt maga előtt, mindig ugyanazdn meleg, életesdő tekintettel függvén rajta ! Akkor észre nem vet te, elméje meg volt zavarodva, de most tisztán emléke zik reá! Hetek óta nem távozott mellőle ez arcz, és ő mégis azt hitte felőle, hogy nem szereti!
Azért]sirt; olyan keserűek voltak e könyek, de olyan édesek is egyszersmind; az öröm és a fájdalom könnyei egyszerre patakzottak szemeiből; jól esett lelkének e feláldozó szerelem tapasztalata, és mégis úgy fájt neki az a tudat, hogy ilyen szerelemben is kétkedni tudott!
Férje és anyja is aggódva kérdék, miért e könnyek? de ő nem felelt, és midőn az orvos azt mondta nekik, ne bántsák, hasznára van a sirás, nem is kérdezték töb bé, és igy elég ideje volt a betegnek, szivével foglalkozni.
Tehát ismét csalódott. Tehát a nagy izgalmak mindig csalódáson alapulnak ? Oh, de milyen keserve sen lakolt is érte! Hat hetet veszített boldogságából; hat hétig lebegett fölötte a halál! És ha meghalt volna abban a hitben, hogy férje nem szereti! Oh, talán nem is tudott volna egyszerre meghalni?! egy örökkévalósá gon át gyötörte volna e kétségbeejtő gondolat!
De miként is tudott csak helyet adni ilyen szörnyű gondolatnak? hogyan férhetett szivébe kétely ilyen férfi szerelme iránt! Oh, igazságos Isten igazságos bünteté se! Azért kellett neki annyit szenvednie, mert e férfi
szerelmében kétkedett!
Es mi is volt oka e szörnyű véteknek ? hogy férje
most kevesebbet foglalkozik vele, többet van távol hazulról! r
Igen, ez az, a mi fájt neki, ás a fájdalom féltéken v- nyé a féltékenység pedig őrültté tette szivét.
Pedig mennyire csalódott! mennyire nem volt oka kételkedni férje szerelmében! A kit a nő betegsége any- nyira megrtndit, az olyan férj ellen bűn a féltékeny ség; a ki annyi hü részvétet tanúsít , annak a szive egész szent forróságban csüng nején. És ő mégis gya núsította őt!
És miért? azért, mert utósó időben többet volt tá vol hazulról! Igaz, ez nagyon fájt neki, és ez minden szerető nőnek fáj; de most, midőn Eszter nyugodtan gondolkodott e fölött, inkább az fájt neki, hogy e körül mény akkor fájdalmat okozott neki.
Pedig most sok ideje volt gondolkodni e tárgy fe lett; lelke már visszanyerte régi világosságát, de teste még nem régi erejét; még mindig úgy feküdt, mintha lánczra volna verve,
Az ilyen ép lelkű, de beteg testű állapot pedig igen alkalmas arra, hogy az ember saját magával foglalkoz zék; miként a tó csendes nyári időben, olyan akkor az ő szive; egész a fenékig lehet akkor belepillantani; tisz tán kivehető minden, a mi beune úszkál, szép és csúnya,
jó és rósz. És ilyenkor az is világos lesz az emberelőit, miért küldi reá Isten a nagy betegséget.
Eszter előtt is világossá lön ez;beletekintett e csen desen nyugvó tóba, és elrémült attól, a mit abban látott. Irtózattal fapasztalá. h o g y a szerelem, a mi e szivet megtölté, még mindig nem olyan tiszta, mint a minő nek ő képzelé; sok olyan élet kergetődzik abban jóked vűen, a mi felülről tekintve szép és kedvesnek 'tétünk, valósággal pedig csúnya, undok szörnyeteg.
127
Ilyen szörnyeteg parány például az a vágy, hogy
128
őt az emberek dicsérjék; — vagy az, hogy őt jobbnak tartsák barátnőinél.
A mig egészséges volt, olyan természetesnek tar totta ezt; sőt a szerelemmel hozte ez érzéseket kapcso latba; de most való alakjukban tűntek elő neki e csu da bogarak, és arra aztán látta, hogy ezek nem más, mint az öjnszeretet fényesbőrü fajzati.
• De még ennél is szomorúbb tapasztalatra jutott; arca tudniilik, hogy az ő szerelme nem tiszta; épenany- nyi ö n z é s van abban, mint igaz szerelem, azért tenyészhetnek szivében csalfa syrének, és azért támad
hatott benne a féltékenység iszonyú vihara, minden ok néjkiil.
Ő azt kívánja férjétől, hogy ép úgy kizárólag neki éljen, mint ahogy ő férjének él,ideje ép úgy kizárólag az övé legyen, és a szerelmen kivíil más érzés ne ural- kodhassék abban! Mert hát mi más oka volt neki, fél- tékenynyé lenni férjére?
Pedig ez önzés, ez nem kevesebb, mint azon kö vetelés, hogy a mennyi szerelmet férjének kölcsönöz, ugyanannyit visszakapjon ismét ettől; és ha ez nem alepontosabb fizető, akkor tán föl is mondja neki a hi telt! bezárja előle szive kincses szekrényét!
Lehetséges volna-e ez ? és igaz női szerelem vol na-e ez ? szabad-e a nőnek számitónak lenni ? és nem épen abban a tudatban, hogy van egy, a mire nézve
férje bármit tegyen is érette, mégis örökké adósa ma rad neki, áll a nő legédesebb boldogsága?
Hisz azért adott Isten sok mindenféle nagyravá- gyást a férfiszivbe, mig a jó nőnek semmi egyéb vá gya nincsen csak az, hogy férjét hű szerelmével meg
győzze: hogy a nő a szerelembe felülmúlhassa; a nő szivében semmi más nem foglalhat helyet, csak a sze* relem, az pedig minél igazabb, annál kevésbbé követelő;
az nem óhajt egyebet, csak azt, hogy a férj csak az p áldozattételeit fogadja el, cs ak a s z i v é t tartsa meg számára, a többire nézve használhatja eszét, idejét,
képességeit az emberiség javára.
A nőnek egész világa a szerelem, és e világ olyan
gazdag szépségekben, áldásokban, hogy a többiről könnyen le kell tudni mondania; az ő egész élete csak a szerelem szolgálatában áll és minél nagyobb ebben az önelégült igénytelenség, annál igazabb a szerelem és annál boldogabb ő is, a férj is.
Nagy és nehéz feladat ez nemde! de hát ki mondta, hogy a nő sorsa nem dicső? a dicsőség pedig nagy ál
dozatok nélkül el nem érhető!
Ezt most Eszter belátta és százszor is, ezerszer is
kért magában bocsánatot férjétől, hogy olyan igaztalanul gyanúsitotta, és még százszortábban tette föl magában, hogy ezentúl még kevesebb igénynyel lesz férje iránt; egy perczet sem követel majd a maga részére; a férfi életében nagy értékűek a perczek; tetteket kell azokon vásárolni, minél több nemes tettet viszen véghez, an nál jobban fogja szeretni, mindegy, ha egy hétig sem fogja láthatni; azért mégis vele foglalkozik majd a lelke. És:
— Bocsánat, drága jó férjem! — volt az első szó férjéhez. *T
— Bocsánat? és váljon miért? — kérdé Surányi, neje kezét szivéhez >zoritva.
— Hogy annyi időt vettem el életedből! — vi- szonzá a nő, szemlesütve; nem merte neki megmondani
SZERETET KÖNJTYE.
9
130
azt is, hogy még más oka van, a miért bocsánatot kér tőle.
— Egész életem a tiéd! — mondá a férj gyön- gédeden.
— Épen azért nem szabad azt csak magamnak tartani. Te a világé is vagy, és a mit te teszesz, abban nekem is van egy kis érdemem, nemde ?
— Minden érdem a tiéd, édes. drága feleségem! Hiszen csak a szerelem buzdit engem tettekre. Mi vól-
nék én nálad nélkül ?
— Es ugy-e bár mind'g igy fogsz érezni és gon
dolkodni? — kérdé a nő elragadtatva.
— Mindig — erősitémeg Snrányi. — ámbár csak
nehány hét óta tudom, hogy igy van! — tévé hozzá elfogódva.
— Néhány hét óta? — kérdé Eszter meglepetve.
— Igen bizony. Mig egészséges voltál, nem tud tam, hogy a te hű, forró szerelmed az, ami vidorságot, életkedvet és forró tettvágyat önt szivembe, és — voltak órák, a melyekben megfeledkeztem arról, hogy nekem otthon kedves, hű feleségem van; csakis a nagy ter veknek éltem, és ha még tovább is ez utón haladok, bizonyosan oda jutok, hová rendesen azok, kik csupán csak eszökre hallgatnak. Lásd lelkem, ezért ktildé Isten
reád e betegséget; engem akart ezzel megbüntetni, és elérte czélját; csak most tudom igazán, mi minden vagy te nekem!
Eszter nagy figyelemmel hallgatta férje szavait.
— Tehát innen az én kínos sejtelmeim! az én ret tenetesaggodalmaim! — mondá aztán nehéz fohászszal, és most ő is egész őszinteséggel beszélte el, mi volt beteg
sége okozója, és a két s z í v újra egygyé forrt, még tisz tább, még szentebb szerelemben.
Eszter jobban lett, nehány hét múlva szebb volt, mint betegsége előtt, mert jobb is volt; férje most már egész órákatjtölthetett a házon kivtil; ő nem gyanakodott, nem kételkedett, csendes magányában is boldog volt.
De Surányi sem feledkezett meg többé nejéről; soha sem tért haza a nélkül, hogy valamivel nem kedveskedett volna neki; csekélységek voltak azok, egy pár czukorka, egy pár szem gyümölcs, de a sze rető szívnek elég egy csekélység, csak szeretetteljes nyújtsa; ez mutatja neki, hogy férjé távol tőle is gon dol reá.
V/.:‘ .)‘ Tír>i4•-v‘ ■*■'■ ilalTuv.íOl
Í31
iBííl fJTíül -i'/ígVVJd >n(íJ 71X3.13;] P> .3 »r rt4; r,.: •f -t*,J í
Kedves olvasdnő!
.f-; [;>V !v>‘- ; 7 ;yrJ )í
Be kellett fejeznem e könyvet, mert csak nyolcz ívnek 1000 példányban nyomatására kaptam ingyen papírt, a többit pénzen kellene vennem, a pénz pedig, a mi e könyv után begyül, a szegényeké; gazdálkod nom kell tehát vele jobban, mint a magunkéval.
Több mint három ezer forint jut e könyv és ennek a magyar hölgyek által töriént lelkes felka rolása utján szegény éhező testvéreinknek, és a részle
tes és hiteles kimutatás, melyet néhány hét múlva a
j,Családi Kör“-ben közzé fogok tenni, meggyőzendi őket, hogy apénz alegnemesebb czélokra lön fordítva. Naponkint érkeznek hozzám levelek, melyeket nem tu dok elolvasni könnyek nélkül;mert a hála tiszta köny-
nyei folytak, midőn azokat Írták.
És Isten fölszedi a hála könnyeit, és áldást sugár
zó csillagokul függeszti ki e haza egére, a melynek olyan nagy szüksége, volna már egy kis édes áldásra; de a mely bizonynyal meglesz, mihelyt világossá leend hölgyeink előtt a szeretet magasztos hivatása.
Ez czélja e könyvnek, és ha csak némi kis rész ben sükerült azt megközelítenem, — nem sajnálom, sőt örömömre szolgál, hogy ezúttal nem lehetett kimeríte nem e tárgyat.
Igen is kedves olvasónő, örülök, szivem mélyéből örülök annak.
Mert ha végig olvasván e könyvet, talál benne egy eszntét, a mi lelkét megragadja, egy igazságot, a mi emlékéhez tapad, egy tanácsot, a mit nem árt követni,
egy érzést, a mi fölvidit, egy nézetet, melyet helyesel avagy csak egy gondolatot, mely az elmét egy kis időre elfoglalja — akkor ugy-e bár nem kár azért a forintért, melyet e könyvre adott?
Jó, e könyv tehát megérdemli a pénzt és e pénz zel mi nehány száz özvegy és árva szemeiből néhány ezer öröm- és hálakönnyet fakasztunk; nemde szabad tehát egy kis kéréssel járulnom eléje ?
E kérésem az :
Ha talált e könyvben valami keveset, a mi nemes érdekét lekötötte, úgy tegyen félre még egy forintot, hogy a m á s o d i k k ö t e t e t is kiadhassam.
Az első kötet a bölcsőnél kezdődik és a házasságig terjed a második kötet a házasságnál kezdődik majd és a koporsónál végződik; ésbiztosítom, hogy ez sokkal érdekesebb lesz az elsőnél; mert a gyermekszoba, anevelés, a nő mint a férj vigasza.* védan- gyala, mint a jótékonyság, illem, ízlés és köl-
■
tészét, és végre mint a hűség és béketürés leg szebb földi képviselője sat. e kötetben lesznek leirul.
Tudom tehát, hogy a ki e könyvet olvassa, az szí vesen tesz majd félre egy forintot a második kötetre is, sőt buzdítandja barátnőit és ismerőseit is hasonló kis áldozatkészségre.
En pedig, mihelyt ismét egy kis szabad időm lesz, úgy január végén vagy február elején, ha Isten addig éltet, előfizetési iveket bocsátók majd ki a „Szerette könyvé“-nek második kötetére.
Csakhogy akkor igen rövid időt fogok szabni az
előfizetések beküldésére; mert e pénz is a szegé nyeké 1end; én az egész műnek reám eső részét éhező testvéreink segélyezésére szen telté m, az éhezőket pedig nem szabad sokáig várakoztatnunk.
Ha egyebet nem, egy kis Istenáldását bizonyosan kapunk májdáldozatúpkért, az mindig megér egy forin tot, a „Szeretet könyve0 aztán — tiszta readás lesz,rá
adásnak pedig mindig megjárja.
A magam részére végre nem kérek egyebet, csak
azt,hogy müveit lelkű olvasónőim'nyujtsanak segédkezet arra nézve, hogy az é l e t b e n is gyökeret verjenek azon tiszta elvek és irányeszmék, melyek a „Szeretet könyvéiben levannak téve; hogy minden magyar nő úgy feleljen meg magasztos hivatásának a magán- és a társasáletben, mint a hogy ezt tőlünk a haza és az emberiség várja; akkor, oh akkor én gazdagul megle szek jutalmazva!
Ez e könyv czélja és ez irányban működik az ál talam szerkesztett „Családi kör“ négy évóta. Aján lom ezt továbra is a müveit magyar hölgyek szives fi gyelmébe !
t
0
:í *v
Előfizetési felhívás
Ciáláll
szépirodalmi divatlap
ötödik évfolyamára.
Megjelenik het enki nt két ívens,zínes borítékkal,
arcz- és divatképekkel, himzet-, horgolási minták kal, ruhaszabásokkal kelme mintákkal és zenemű
vekkel :
évenkint 70—80 melléklettel;
félévenkén pedig egy-egy
legnagyobb alakú történelmi miilappal.
Négy éve múlt, hogy a „Családi Kör“-t szerkesz tem ; a magyar hölgyek tudják, mi tesz az: négy év nemzetünk életében! Csak azt mondom tehát, hogy e szerkesztői négy év olyan volt reám nézve, mint a hü anyára nézve drága gyermekének első évei; minél több
éjét kellett álmatlanul tölteni miatta, annál jobban sze reti, és minél többet szenvedett és áldozott érte, annál szorosabban van leikéhez nőve.
Az én lelkemhez is oda van e lap nőve; szeretem azt, mint anya gyermekét, mint sok évi nehéz fárado zásainak látható eredményét, mint jelenének édes bol dogságát, és mint jövőjének sokat ígérő zálogát. És — a müveit hölgyek rokonszenve bizonyítja, hogy lel kemnek e drága magzata nem méltatlan e nagy szere- tetre.
Négy évi működésem tanúskodjék mellettem, ha megérdemlem-e a magyar hölgyek megtisztelő bizal mát a szerkesztői pályán. Az elv, melyet magamnak kitűztem, az volt: olyan lapot adni hölgyeinknek, a melyben a müveit női ízletesség érdekes változatos sággal, a vonzó élénkség tanulságos tartalommal és a gyöngéd modor tiszta és nemes iránynyal pánosuljon, de mindenek előtt pedig a magyar hölgy ek igé nyeinek m^gfeleljeül, kérdetvén a jó és szép nemes di csőségét és értekét és a nő magasztos hivatását e di- szóval: olyan lapot, melynek minden száma é d e s testvéri szer ét etet tüntessen föl a magyar höl gyek iránt, kijelölvén az utakat és módokat, melyeken a társasélet, a családi boldogság legfőbb té nyezői és a szép és nemes ápolói és terjesztve; és — négy évi működésem tanúskodjék mellettem, ha nem tartottam-e mindig hűségesen szem előtt, a mit magam nak kitűztem!
Lapom f o l y v á s t jeles"irónik válogatott müveit közli; a költészet bájos virágai mellett az ismé re t fájának értékes hajtásai diszlenenek benne; szóval tettel buzdít mindemre, a mi a nőnek tiszteletet, és di
csőséget szerez. Azonkívül ál Írandó rovatot je’öltem ki benne a gazdaasszonyi tudni valóknak és a divatnak, a fővárosi és vidéki esemé nyeknek és a nagy világ legnevezetesebb, jelenségeinek, és hogy egy percze se veszszen el olvasónőimnek unalmas tétlenségben, végre érdekes,
rejtvények zárják be lapom tartalmát.
Épen annyi gondot fordítok a mellékletekre..
Lapom minden száma legalább egy nagy alakú diszes mellékletethoz,fölváltva: kőnyomata arős k é p e k é t , hazai jeleseink soraiból (minden hóban egyét;)himzés- és horgolási mintalapok at, (minden hóban egyet;) ruhaszabásokat (minden hóban. egyet,) és divatképeket, havonkint egyet, minden
uj idényre pedig hat—hét alakkal és sz in ez ve) és végre zeneműi- és ruhakelme mellékleteket. Jó lélekkel mondhatom tehát, hogy a „Családi
Kör" mint divatlap is dicséretesen állja ki az összeha sonlítást belföldi úgy, mint külföldi hasonnemü válla latokkal.
Azon felül pedig vesznek,ifélévés előfizetőink
félévenkint egy legnagyobb alakú mülapót
(Bolti ára 4 frt)
Az utósó, julius-deczembori félévbeli nagy mülap:
„Bornemisza Anna; egy órai uralmát" ábrá zolja* és országszerte köztetszéssel lőh fogadva; pedig a közelebb megjelenendő, januar-juniusi nagyimíílap so^ tekintetben még felül- múlj a azt. í
E gyönyörű,legnagyobbalakú műiap 1zabel1a királynét ábrázolja, midőn kedves kis magzatját: János Zsigmondot á- török követségnek kénytelen át adni. Tehát ismét a női szív egyik megható mozzanata
van dicső múltúnkból, egy magyar fejedelemasszony ban feltüntetve. A kivitelre nézve elég mondanom, hogy e gyönyörű képet Vizkeleti Béla, jeles fes- tészüktervrajza után Marasztoni Antal tette kőre, a nyomatást pedig Pataky József jeles műinté zete eszközli.
A mülapokban csak féléves előfizetőink részesülnek ugyan, csakhogy a félévi dijat két évnegye- des részletben is lehet beküldeni. A mű- lap csomagolási dijáful csak 30 uj krajczárt kell beküldeni.
Különös kedvezményül pedig uj előfi zetőinknek jelen évi két nagy műlapunkkal : „Kún László udvarái“-val és „Bornemisza Anna egy órai
uralmáéval egy-egy forintért kedveskedünk; e szerint a „Családi Kör“ uj féléves előfizetői 8 ft 30 krérta la pon kívül h á r o m olyan gyönyörű műlapnak juthat nak birtokába, a melyeknek bolti ára: tizenkét forint!
Ezek után azt tartom, jó lélekkel kérhetem föl a müveit magyar hölgyeket a „Családi Kör“ szives pár tolására és terjesztésére e jelen, valóban nehéz évben nekem is,deegyszersmind egy olyan magyar
irodalmi vállalatnak tesznek ezáltal hasznos szolgálat, mely négy éven át fáradhatlanul buzgólkodott: szol gálni ahazai művelődésnek és becsületet szerezni ama
gyar női névnek.
A lelkes magyar hölgyek én velem is rendelkez-
zének; nekem nincs nagyobb örömöm, mint egy-egy viszontszívesség által kimutathatni igaz testvéri szeré tétemet irántuk; és a „Csládi Kör“-ben a
M egbízások tára
mutatja, hogy e tekintetben is sükerült kiérdemelnem a hölgyek bizalmat; több mint tízezer megbí zást intézten el négy év alatt, és csak nagy ritkán esik meg rajtam, hogy nem találnám el előfize tőnőim ízlését.
A „Családi Kör“ előfizetési dija: évnegyedre 3 ft; félévre 6 ft. egész évre 12 ft. A műlap csomagolási dija ezen kívül 30 kr.
Szives gyűjtőimnek nyolcz példány után tisztelet- példánynyal kedveskedem. Az előfizetési pénzt, vala mint a vetán szükséges megrendelések e czim alatt ké rem beküldeni:
Emíliának, Pesten, Kalaputcza, 17-dik sz.
Magamat és lapomat újólag is a magyar hölgyek szives figyelmébe ajánlván, maradtam, Pesten novem
ber 14 kén 1863
•i3\K\r-A;-‘1. ;; ;>.{ Emilia
j-A„Családi Kör* szerkesztője és kiadótulajdonosa.
í:;í! I'ijrm
'
rr
í JÚsí195 hh^vlb^goH A M n ih v
^íí I íl^fl hia j*is>
ots
líi o];if '10SÚ
.fiit
U-ibítKJ ’l 0Xt \Frtt ffí»n.rí'
HÚ
['101
4 f ÍV.
Végül köszönetéin nyilvánítása mellett kötelessé gemnek tartom fölemlíteni, hogy e jótékony czélu vál lalat lehetőleg olcsó kiállítása tekintetéből:
EniichGusztáv,pesti könyvnyomda-tulajdonos ur az e g é s z szedésért, valamint 1000 példány nyomásáért: a hermaneczi papírgyár az ez íOOO példányhoz
szükséges papirért;
PatakiJózsef,pestikőnyomdász ura„Szeretetál
dása“ czimű kőrajz ezer példányához szükséges papír és nyomásáért, valamint:
VollsakF., pesti könyvkötő mester ur az ezer pél dány bekötéséért semmi dijat nem kértek.
Epén olyan szives köszönettel tartozom:
Vizkeieti Bélaés Pesky Edd,jeles festészeinknek, az elsőnek, a miért a „Szeretet áldásáénak tervrajzát el készítette, az utóbbinak, a miért azt kőre tette.
Egyedül e nemes áldozatkészségnek köszönhető, hogy e műnek négy ezer példányban teljes kiállítása csak 520 forintba került, és ha, mint hiszem, a 3000
példánynak elküldése — ezer példányénak magam vi selem a költséget — nem kerülJöbbe 250 ftnál, akkor több mint három ezer két száz forint jut asze gény özvegyek és árváknak. A. segélyezési részletek ről pedig a „Családi Kör“ értesíti hétről hétre atisztéit előfizetőket.
M. AKAD. NYOMDÁSZNÁL.
1 8 6 4.
