🌸
A Mérgező Fogtömés
🌸
A Mérgező Fogtömés
🌸
🌸
Higany:
Egy állandó veszélyforrás a környezetre
és az emberi szervezetre.
🌸
https://www.eea.europa.eu/hu/articles/mercury-a-persistent-threat-to

PDF
Nyelv megváltoztatása
Sok ember a „higany” szó hallatán még most is a hőmérőkre asszociál, és a legtöbbjük azt is tudja, hogy ez az elem mérgező.
A toxicitása miatt a higany lassan eltűnik az uniós termékekből, de még mindig nagy arányban van jelen a levegőben, vízben, talajban és az ökoszisztémákban.
A higany még mindig problémát jelent, és milyen lépéseket tesznek ez ellen? Megkérdeztük Ian Marnane-t, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség fenntartható erőforrás-felhasználással és iparral foglalkozó szakértőjét.
Miért jelent problémát a higany?A higany természetes módon jelenik meg a környezetben, de általában biztonságos formában fordul elő az ásványokban és nem jelent komoly kockázatot.
A probléma az emberi tevékenységek miatt merül fel, amelynek eredményeként a higany nagy mennyiségben jut a környezetbe, és ez a higany több ezer évig ott marad és szabadon mozog.
A legnagyobb aggályt a vízben és üledékekben található higany jelenti, mivel erősen mérgező formában fordul elő és könnyen az állatok szervezetébe kerül, így találva magának utat az emberi élelmiszerláncba. Az Egészségügyi Világszervezet 10, fontos közegészségügyi problémát jelentő vegyi anyagot azonosított, melyekből négy nehézfém: kadmium, higany, ólom és arzén.
Mennyi higany van a természetben?Az emberek által eddig felhasználásnak köszönhetően több százezer tonnányi higany került a környezetbe. Ebben a pillanatban a légkörben található higany szintje 500 %-kal a természetes szint fölött van. Az óceánokban a higany koncentrációi körülbelül 200 %-kal a természetes szint fölött vannak.
Hogyan használják a higanyt és melyek a higanykibocsátás fő forrásai? A higany jelenlegi felhasználási módjai világszerte különbözőek. Európában a higany használata nagyon korlátozott, és az elkövetkező években a higanyt valójában főként a fogászati tömőanyagokban használják majd, mivel annak ipari felhasználását már betiltották.
A világ más részein még mindig nagymértékben használnak higanyt az ipari tevékenységek és a kisüzemi aranybányászat során.
Európában és más helyeken a higanyszennyezés egyik legnagyobb forrása a szilárd tüzelőanyagok – mint a szén, lignit, tőzeg és fa – ipari, valamint háztartási égetése. Ezek a tüzelőanyagok kis mennyiségben higanyt tartalmaznak, és amikor elégnek, kibocsátják azt a környezetbe.
Ez Európában a higanykibocsátások legfőbb forrása, és olyan tevékenységeket foglal magában, mint a villamosenergia-termelés, cementgyártás és fémek előállítása.
Milyen formában vannak kitéve az emberek a higanyszennyezésnek és mik az egészségügyi hatások?A higanynak való emberi expozícióhoz vezető legfontosabb útvonal a tengeri eredetű élelmiszerek. Amikor a tengeri állatok szervezetébe higany jut, bennük is marad, illetve idővel felhalmozódik.
A nagyobb ragadozó halakban általában magasabb a higanykoncentráció, mivel ők kisebb állatokkal táplálkoznak, amelyek szervezetében már megtalálható egy adott mennyiségű higany. Ezért a nagyobb ragadozó halak, mint például a tonhal vagy kardhal fogyasztása jellemzően nagyobb higanybevitellel jár, mint a kisebb halak fogyasztása, amelyek alacsonyabban helyezkednek el a táplálékláncban.
Az egészségügyi hatások dózisfüggők, de a legnagyobb aggályt a higany magzatokra és kisgyermekekre gyakorolt hatása jelenti. A higanynak való expozíció előfordulhat a méhben, ami annak köszönhető, hogy az anya tengeri eredetű élelmiszereket fogyaszt. Ez jelentős és életen át tartó hatást gyakorolhat a kisbaba növekedésben lévő agyára és idegrendszerére, befolyásolva a memóriát, a nyelvet, a figyelmet és egyéb készségeket.
A becslések szerint csak Európában évente több mint 1,8 millió gyermek születik az ajánlott biztonságos határértékek feletti higanyszinttel.
Milyen lépéseket tesznek Európában és világszerte a higanyprobléma megoldására?Európa történelmileg nagy higanyfelhasználó és -kibocsátó volt, de az elmúlt 40 év jelentős jogalkotási erőfeszítései lényegesen csökkentették a felhasználást és a környezetbe való kibocsátást.
A világ többi részén a higanyfelhasználás és -kibocsátás idővel folyamatosan nőtt a folyamatban lévő gazdasági fejlődésnek és iparosításnak köszönhetően, olyan fő források eredményeként, mint a szénégetés, valamint a kisüzemi aranybányászat.
2013 októberében elfogadták a higanyprobléma megoldására létrejött első globális nemzetközi megállapodást, a Minamata egyezményt. Az egyezményt 98 fél ratifikálta, és 2017-ben lépett hatályba. Túl korai még az egyezmény hatásait értékelni, de ez egy nagyon jelentős lépés annak biztosítására, hogy létrejöjjenek a higanyszennyezést csökkentő összehangolt globális intézkedések.
Mik a higanytermelésre és -kibocsátásra vonatkozó aktuális tendenciák és jövőbeli kilátások?Európában már nem bányásznak higanyt, és a kereslet tovább fog csökkenni az elkövetkező években. A higanykibocsátás terén Európában az égetési eredetű kibocsátás dominál majd, amely főként a szilárd tüzelőanyagok, például a szén, a tőzeg, a lignit és a fa égetéséből ered.
A legnagyobb globális higanyforrás a kisüzemi aranybányászat. Az arany viszonylag egyszerű és alacsony árú bányászatát egyének vagy kis csoportok végzik, általában egy szabályozatlan környezetben. A becslések szerint a globális kibocsátások több mint egyharmada ezzel a forrással kapcsolatos, ezért az e terület alternatív, biztonságosabb technológiák bevezetésével történő kezelése a globális felhasználás és kibocsátások jelentős csökkenéséhez vezethet.
Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban egyes régiók, mint például Európa és Észak-Amerika csökkentették a higanyfelhasználást és -kibocsátást, a környezetben mérhető szint valószínűleg még sokáig magas marad, mivel a higanynak hosszú az élettartama a környezetben, és a kibocsátások növekednek más globális régiókban.
Továbbá ezek a kibocsátások nagy távolságokat tesznek meg. Sőt, az Európában előforduló higany fele a kontinensen kívülről származik.
Milyen szerepet játszik az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) a higany tekintetében?Az uniós jogszabályok, valamint a nemzetközi megállapodások alapján az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartáson (E-PRTR) keresztül információkat gyűjtünk az ipari tevékenységekből származó, levegőbe és vízbe történő higanykibocsátásról, valamint becsléseket a levegőbe szélesebb forráskörből való kibocsátásokra vonatkozóan.
Az EEA a víz-keretirányelv alapján a víztestekben előforduló szennyezőanyagok szintjeire vonatkozó adatokat is gyűjti. Az EEA által a „víz állapota” jelentés részeként kiadott legfrissebb rendelkezésre álló adatok szerint Európában közel 46 000 felszíni víztest nem felel meg az irányelvben meghatározott higanyhatárértékeknek.
Az EEA továbbá partnerként vesz részt az Európai humán biomonitoring projektben, melynek célja, hogy jobb bizonyítékot találjon a polgárok vegyi anyagoknak, köztük a higanynak való valós expozíciójára, valamint azok lehetséges egészségügyi hatásaira vonatkozóan.
Valamennyi ilyen információ segít nekünk abban, hogy nyomon kövessük a meglévő európai szakpolitikák eredményeit, valamint tájékoztat az olyan területek, mint az ipari szabályozás és a vegyi anyagok kialakításáról, illetve támogatja a Minamata egyezmény céljainak megvalósulását.
Ezek az adatok az EEA új, „Higany a környezetben” c. jelentésében jelentek meg, amely teljes áttekintést nyújt ezekről az egészségügyi és környezeti kérdésekről, valamint a higannyal kapcsolatos szakpolitikákról.
Mit tehetnek az egyének a higanynak való expozíció csökkentéséért?Mindannyian tehetünk olyan lépéseket, amelyekkel csökkenthető a saját, higanynak való expozíciónk, valamint megelőzhető a higany környezetbe jutása.
Például a nemzeti élelmiszerbiztonsági hatóságok gyakran adnak konkrét tanácsokat arra vonatkozóan, hogyan maximalizálhatják a polgárok a halfogyasztás egészségügyi előnyeit, miközben korlátozzák a higanynak való expozíciót. Ide tartozik a terhes nők és fiatal gyermekek halfogyasztására vonatkozó útmutatás.
Az emberek higanytartalmú eszközökkel is kapcsolatba kerülhetnek. Ilyenek például az elemek, lámpák és az elektronikus készülékek. Gondoskodnunk kell arról, hogy ezeket az anyagokat megfelelően kezeljük és dobjuk ki, hogy a bennük található higany biztonságosan kinyerhető legyen és ne kerüljön a környezetbe.
Úgy is csökkenthetjük a higanykibocsátást, hogy nem égetünk szilárd tüzelőanyagokat a lakásunk fűtésére olyankor, ha más alternatíva is rendelkezésre áll. A fogászati kezelések esetében rendelkezésre állnak higanymentes tömőanyagok is, így ha ezeket választjuk, az tovább csökkenti a higanyhasználatot.
Ian Marnane
Fenntartható erőforrás-felhasználással és iparral foglalkozó szakértő
Európai Környezetvédelmi Ügynökség
Az interjú az EEA 03/2018. számú hírlevelének 2018. szeptemberi kiadásában jelent meg.
Kapcsolódó tartalom

- Cikkek
- Higany: Egy állandó ...

"Az orvosoknak a legkomolyabb figyelmet kellene
ennek szentelniük."
Alfred Stock Kémikus Professzor 1926.

„A fogászati problémák végigkísérik életünket,
és a felmerülő kérdéseinkre sokszor nem kapunk választ.”
Dr. Csiszár Róbert biológiai fogászat.

Alfred Stock
Az orvosoknak a legkomolyabb figyelmet kellene
ennek szentelniük.
Ki fog majd derülni, hogy a higanyos tömés bevezetése
milyen szörnyű vétek volt az emberiség ellen."
Alfred Stock 1926
🌸
Az első tudományos vizsgálatokat az amalgámtömések toxicitásáról
Alfred Stock Kémikus Professzor végezte 1926 - ban.

Összefoglaló véleménye:
"A fogászatnak az amalgámról,
mint tömőanyagról teljesen vagy legalábbis ahol csak lehet,
le kellene mondania."

" Ki fog majd derülni, hogy a higanyos tömés bevezetése
milyen szörnyű vétek volt az emberiség ellen."
Alfred Stock 1926
🌸
" Ki fog majd derülni, hogy a higanyos tömés bevezetése
milyen szörnyű vétek volt az emberiség ellen."
Alfred Stock 1926
🌸
Mikor Kell az Amalgám Tömést Cserélni?
Azonnal!
Azonnal!
🌸
Sajnos csak néhány országban tiltották be a használatát.
(Ilyen például: Norvégia, Japán, Oroszország és Svédország).
Németországban
a terhes kismamáknak és a szülőképes nőknek,
valamint a gyermekeknek tilos az amalgámtömés. .

A Higanymérgezés
Általános Tünetei:
Ekcémás elváltozások a bőrön, viszketés, hajhullás
Allergiás légúti zavarok, rhinitis és bronchitis, asthma
Általános gyengeség
Fejfájás, migrén
Immunrendszeri gyengeség
Szívritmuszavarok
Hőemelkedés
Ízületi fájdalmak
Emésztési zavarok
Vegetatív elváltozások
Alvászavarok, idegesség
Depresszió, pszichés zavarok
Daganatok, főként emlődaganat
Vesepanaszok
Gyakori torok fájás

Higanymérgezés
Szervezetünk és a Fémek
🌸
Higanymérgezés
Szervezetünk és a Fémek
🌸
A nehézfémeket azért nevezzük így, mivel fajsúlyuk nehezebb, mint más fémeké.
Ide soroljuk például a higanyt, az ólmot, az aranyat, az ezüstöt, a kadmiumot, a kobaltot, a cint, a cinket, a vasat, a magnéziumot, a nikkelt és a rezet (különféle fogászati anyagokban ezek csaknem mindegyike előfordul)
- Könnyűfém például az alumínium, a titán stb.
A fémek némelyike természetes módon előfordul szervezetünkben, például a vas és a réz megtaláható a vörösvértestekben és az enzimekben.
Pajzsmirigyünknek szüksége van szelénre, az immunrendszernek cinkre, a magnéziumot pedig a fehérvérsejtekben és sok enzimben is megtalálhatjuk.
Szájüregi tünetek:
Általános tünetek:
Vessünk néhány pillantást szervezetünk néhány speciális reakciójára, a higannyal és egyéb nehézfémekkel való kapcsolatára!
Várandósság, szoptatás
A higany áthatol a méhlepényen, ennek köszönhetően gyermekünk higanytartalékaink 60% „megörökli”, ill. később a szoptatás révén megszerzi tőlünk, mely később tanulási nehézségekben, allergiás hajlamban, autizmusban, stb. nyilvánulhat meg.
A megoldást az jelenti, hogy előbb a nehézfémeket, kell kivezetni, s utána kezelni a betegséget
Autoimmun betegségek
A rágáskor a tömésekről és egyéb pótlásokról a fém lassan ledörzsölődik, a nyálba kerül, a szájból a bélbe vándorol, és onnan felszívódik a vérbe. Végül megtapad a vesék, a máj vagy a belek bizonyos sejtjein. Amikor azonban egy sejthez fém kötődik, onnantól azt a sejtet a szervezet saját immunrendszere ellenségként érzékeli,s autoimmun betegségek alakulhatnak ki.
Ezt a tényt ma már a teljes tudományos szakirodalom is elismeri. Autoimmun betegség pl. a lupus, a szkleroderma, az ízületi gyulladások, pajzsmirigyproblémák, a colitis ulcerosa, a Crohn betegség és sok más egyéb.
Allergiák
Tudjuk, hogy a legtöbb, a fogászat területén felhasznált anyag,- azon belül is kiváltképp a fémek- allergiát válthat ki az arra érzékeny egyéneknél.
Ismerünk kontakt allergiákat, pollen és ételallergiákat, stb. Az allergiáknak azonban nem mindegyike tekinthető valódi allergiának. Alaposabban megvizsgálva a legtöbb ilyen túlérzékenységi reakció valódi oka az, hogy a szervezet tele van méreganyagokkal, melyekkel az immunrendszerünk már nem tud megbirkózni.
Ha a beleink, a veséink és a májunk már nem képes ellátni kiválasztó és méregtelenítő funkcióját, szervezetünk elkezd "allergiás" reakciókkal jelezni az élelmiszerekre, a pollenre, a porra, az állati szőrre és más egyéb anyagokra .
Ha a szervezetünk egészséges egyensúlyban volna, könnyen elbánna ezekkel az anyagokkal. Mivel azonban állandó stressz alatt áll és tartalékait kimerítette, nem képes helyreállítani a kívánatos egyensúlyt. Az érzelmi élet problémái csak tovább súlyosbítják a bajt. Az "allergiák" ezért a leggyakrabban éppen a nehéz élethelyzetekben ütik föl fejüket.
Ha a belek, a máj és a vesék nem képesek már megszabadítani a szervezetet az anyagcsere maradékaitól, a szervezet a légutakon és / vagy a bőrön át próbálkozik a méregtelenítéssel.
Vissza a fogászati lexikon szócikkeihez
http://arsdental.hu/fogaszati-lexikon/higanymergezes

- Ínygyulladás
- Ízérzékelési zavarok (főként fémes ízérzet).
- Nyáltermelés fokozódása
- Herpesz, afta, nyálkahártya fekélyek
- Tetoválás a szájnyálkahártyán és a fogakon
Általános tünetek:
- Ekcémás elváltozások a bőrön, viszketés, hajhullás
- Allergiás légúti zavarok, rhinitis és bronchitis, asthma
- Általános gyengeség
- Fejfájás, migrén
- Immunrendszeri gyengeség
- Szívritmuszavarok
- Hőemelkedés
- Ízületi fájdalmak
- Emésztési zavarok
- Vegetatív elváltozások
- Alvászavarok, idegesség.
- Depresszió, pszichés zavarok
- Daganatok, főként emlődaganat
- Vesepanaszok
- Gyakori torokfájás
Vessünk néhány pillantást szervezetünk néhány speciális reakciójára, a higannyal és egyéb nehézfémekkel való kapcsolatára!
Várandósság, szoptatás
A higany áthatol a méhlepényen, ennek köszönhetően gyermekünk higanytartalékaink 60% „megörökli”, ill. később a szoptatás révén megszerzi tőlünk, mely később tanulási nehézségekben, allergiás hajlamban, autizmusban, stb. nyilvánulhat meg.
A megoldást az jelenti, hogy előbb a nehézfémeket, kell kivezetni, s utána kezelni a betegséget
Autoimmun betegségek
A rágáskor a tömésekről és egyéb pótlásokról a fém lassan ledörzsölődik, a nyálba kerül, a szájból a bélbe vándorol, és onnan felszívódik a vérbe. Végül megtapad a vesék, a máj vagy a belek bizonyos sejtjein. Amikor azonban egy sejthez fém kötődik, onnantól azt a sejtet a szervezet saját immunrendszere ellenségként érzékeli,s autoimmun betegségek alakulhatnak ki.
Ezt a tényt ma már a teljes tudományos szakirodalom is elismeri. Autoimmun betegség pl. a lupus, a szkleroderma, az ízületi gyulladások, pajzsmirigyproblémák, a colitis ulcerosa, a Crohn betegség és sok más egyéb.
Allergiák
Tudjuk, hogy a legtöbb, a fogászat területén felhasznált anyag,- azon belül is kiváltképp a fémek- allergiát válthat ki az arra érzékeny egyéneknél.
Ismerünk kontakt allergiákat, pollen és ételallergiákat, stb. Az allergiáknak azonban nem mindegyike tekinthető valódi allergiának. Alaposabban megvizsgálva a legtöbb ilyen túlérzékenységi reakció valódi oka az, hogy a szervezet tele van méreganyagokkal, melyekkel az immunrendszerünk már nem tud megbirkózni.
Ha a beleink, a veséink és a májunk már nem képes ellátni kiválasztó és méregtelenítő funkcióját, szervezetünk elkezd "allergiás" reakciókkal jelezni az élelmiszerekre, a pollenre, a porra, az állati szőrre és más egyéb anyagokra .
Ha a szervezetünk egészséges egyensúlyban volna, könnyen elbánna ezekkel az anyagokkal. Mivel azonban állandó stressz alatt áll és tartalékait kimerítette, nem képes helyreállítani a kívánatos egyensúlyt. Az érzelmi élet problémái csak tovább súlyosbítják a bajt. Az "allergiák" ezért a leggyakrabban éppen a nehéz élethelyzetekben ütik föl fejüket.
Ha a belek, a máj és a vesék nem képesek már megszabadítani a szervezetet az anyagcsere maradékaitól, a szervezet a légutakon és / vagy a bőrön át próbálkozik a méregtelenítéssel.
Vissza a fogászati lexikon szócikkeihez
http://arsdental.hu/fogaszati-lexikon/higanymergezes
🌸
🌸
Az Amalgám Tömést
Azonnal
Ki Kell Cserélni!
🌸
Az Amalgám Tömést
Azonnal
Ki Kell Cserélni!
🌸
🌸
Amalgám Tömés?
Az egyik legnépszerűbb tömés (volt).
Azonban pontosan miből is áll össze?
Az amalgám a higanynak más fémekkel (elsősorban rézzel) alkotott hideg ötvözete.
Szobahőmérsékleten a higany folyadék, azonban a fémporral összekeverve amalgámot kapunk, amely szobahőmérsékleten gyakorlatilag szilárd.
A fogászati tömés során mind a mai napig alkalmazzák az amalgámot.
Már az ókori Kínában is használták a higany és az ón ötvözetét. 1818-ban Louis Regnardbizulmot, ólmot, higanyt és ónt tartalmazó amalgámot állított elő, amelyet behelyezett a fogüregbe és beleolvasztotta. 1819-ben, egy évvel később Charles Bell a higanyt összekeverte ezüstdarabokkal, amellyel pasztát hozott létre.
Ez az alakítható paszta fémötvözetté keményedett, és mindezek felismerését követően fogtömésekre használták. Mindennek két nagy előnye van: gyorsan elkészíthető, és az egyik legerősebb tömés, amelyek a nagy rágóerőknek is ellenállnak és nem oldódnak.
Azonban mindezek mellett hátrányai is vannak ennek az anyagnak,
mégpedig, hogy egy minimális higany a szervezetbe juthat,
ahol különböző tüneteket válthat ki.
Például a higany és a réz, amely kijut az amalgámtömésekből,
mérgezéses tüneteket is okozhat ...

Mi a fogászati amalgám összetétele?
50% folyékony higany
50% fémpor -
ezen belül is legalább 65% ezüstöt,
legfeljebb 29% ónt,
6% rezet,
2% cinket tartalmazhat.
🌸
Mi a fogászati amalgám összetétele?
50% folyékony higany
50% fémpor -
ezen belül is legalább 65% ezüstöt,
legfeljebb 29% ónt,
6% rezet,
2% cinket tartalmazhat.
🌸
🌸
BIOLÓGIAI FOGÁSZAT / 1
Méregtelenítés a Fogászatban.
🌸
BIOLÓGIAI FOGÁSZAT / 1
Méregtelenítés a Fogászatban.
🌸
Higany 3. - A mérgezés tünetei
Az integrál orvoslás - integral medical, medication - az orvoslás legújabb, legmodernebb irányzatát jelenti. Az integrál kifejezést a hasonló nevű filozófiai és pszichológiai irányzatoktól származtatja. Alapelve szerint az orvoslás célja, hogy mindazon ismereteket befogadja és alkalmazza, melyek a betegek gyógyulását, az egészség megőrzését és a betegségek megelőzését elősegítik.
E cél érdekében nem tesz különbséget a keleti és a nyugati, hagyományos és természetgyógyászati módszerek között. Meggyőződése, hogy az emberiség egységes genetikai állományú, és nincsenek fajtánként alkalmazható gyógyászati eljárások.
Támogatja az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalását, mely szerint: "A XXI. század az integratív orvoslás évszázada lesz, mert az orvoslás egységes egészet alkot, akár konvencionális, akár nem konvencionális szempontból segíti a beteg gyógyulását (WHO 1996/2003)."
Fogtömések - amalgám - higany
Az amalgám fogtömésekből eredő higanyterhelés problémaköre nem új keletű. 1833-tól majdnem tizenöt éven keresztül tartott New Yorkban az ún. I. amalgámháború, mely a hagyományos aranytechnikát előnyben részesítő fogorvosok és az újonnan feltalált, higany/fém hidegötvözet alkalmazói között dúlt.
Az "amalgámpártolók" győztek, és létrehozták szakmai szövetségüket (ADA),
mely a mai napig az amalgám hivatalos támogatója.
- A szék mellett: Dr. Csiszár Róbert - biológiai fogászati tanácsai
- A higany mérgező
- Foglazulás
- Mérgek eltávolítása bőrön keresztül
- Csigolyák - gerinc 2.
- Méregtelenítés a fogászatban
- Méregtelenítés a fogászatban 2.
- Arctáji fájdalmak I. - Arcüreggyulladás
- Arctáji fájdalmak IV. - Nem mindig fogfájdalmak
- Foglazulás
- Az orálakupunktúra mikrorendszere 1. - A biológiai fogászat alappillérei
- Galvánelemhatás
- Mit egyen a baba? - Fogápolás
Az integrál orvoslás - integral medical, medication - az orvoslás legújabb, legmodernebb irányzatát jelenti. Az integrál kifejezést a hasonló nevű filozófiai és pszichológiai irányzatoktól származtatja. Alapelve szerint az orvoslás célja, hogy mindazon ismereteket befogadja és alkalmazza, melyek a betegek gyógyulását, az egészség megőrzését és a betegségek megelőzését elősegítik.
E cél érdekében nem tesz különbséget a keleti és a nyugati, hagyományos és természetgyógyászati módszerek között. Meggyőződése, hogy az emberiség egységes genetikai állományú, és nincsenek fajtánként alkalmazható gyógyászati eljárások.
Támogatja az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalását, mely szerint: "A XXI. század az integratív orvoslás évszázada lesz, mert az orvoslás egységes egészet alkot, akár konvencionális, akár nem konvencionális szempontból segíti a beteg gyógyulását (WHO 1996/2003)."
Fogtömések - amalgám - higany
Az amalgám fogtömésekből eredő higanyterhelés problémaköre nem új keletű. 1833-tól majdnem tizenöt éven keresztül tartott New Yorkban az ún. I. amalgámháború, mely a hagyományos aranytechnikát előnyben részesítő fogorvosok és az újonnan feltalált, higany/fém hidegötvözet alkalmazói között dúlt.
Az "amalgámpártolók" győztek, és létrehozták szakmai szövetségüket (ADA),
mely a mai napig az amalgám hivatalos támogatója.
🌸
🌸
Alfred Stock
1876. Július 16. - 1946. Augustus 12.
🌸
Alfred Stock
1876. Július 16. - 1946. Augustus 12.
🌸
Alfred Stock
Az első tudományos vizsgálatokat az amalgámtömések lehetséges toxicitásáról
Alfred Stock kémikusprofesszor végezte 1926- ban.
Összefoglaló véleménye a következő:
"A fogászatnak az amalgámról,
mint tömőanyagról teljesen vagy legalábbis ahol csak lehet,
le kellene mondania.
Nem kétséges, hogy sok tünet, mint
fáradékonyság,
kedvetlenség,
ingerültség,
fejfájás,
szédülés,
feledékenység,
szájüregi gyulladások,
hasmenés,
étvágytalanság,
krónikus köhögés és hurut némelykor a higany által okozott,
mely a testbe az amalgámtömésekből jut be, ugyan kis mennyiségben, de tartósan.
Az orvosoknak a legkomolyabb figyelmet kellene
ennek szentelniük.
Ki fog majd derülni, hogy a higanyos tömés bevezetése
milyen szörnyű vétek volt az emberiség ellen."
Alfred Stock 1926
🌸
Az első tudományos vizsgálatokat az amalgámtömések lehetséges toxicitásáról
Alfred Stock kémikusprofesszor végezte 1926- ban.
Összefoglaló véleménye a következő:
"A fogászatnak az amalgámról,
mint tömőanyagról teljesen vagy legalábbis ahol csak lehet,
le kellene mondania.
Nem kétséges, hogy sok tünet, mint
fáradékonyság,
kedvetlenség,
ingerültség,
fejfájás,
szédülés,
feledékenység,
szájüregi gyulladások,
hasmenés,
étvágytalanság,
krónikus köhögés és hurut némelykor a higany által okozott,
mely a testbe az amalgámtömésekből jut be, ugyan kis mennyiségben, de tartósan.
Az orvosoknak a legkomolyabb figyelmet kellene
ennek szentelniük.
Ki fog majd derülni, hogy a higanyos tömés bevezetése
milyen szörnyű vétek volt az emberiség ellen."
Alfred Stock 1926
🌸
Azóta folyamatosan jelennek meg közlemények, melyek az amalgámtömések káros hatásaira hívják fel a figyelmet. Az utóbbi években tömegméretekben felszaporodott allergiás és krónikus megbetegedések újból ráirányították a figyelmet a testidegen anyagok, ezen belül is az amalgám újraértékelendő szerepére.
A fogászati szemléletváltás a komplementer/alternatív fogászat meghatározó időszakára, a 70-es, 80-as évekre tehetők. Max Daunderer müncheni toxikológus több ezer beteg vizsgálata alapján bevezette az "amalgám-higany kivezetés" fogalmát (www.toxcenter.de). Az utóbbi években megszaporodott kutatási eredmények következménye a WHO és egyes országok (Svédország, Németország, Ausztrália) megváltozott szociális- egészségügyi álláspontja.
WHO - közlemény a higanyos tömésekrőlAz alábbiakban az Egészségügyi Világszervezet úgynevezett „genfi állásfoglalásából” idézünk, mely tudományos vizsgálatok alapján összefoglalás a higany negatív hatásairól az emberi szervezetben (WHO - World Health Organization:
Environmental health criteria 118 Genf, 1991/96 - részletesen a WHO honlapján: www.who.int/en, illetve www.amalgam.org, www.biodent. hu/szakirodalom).
Az amalgámot tartalmazó fogfelszínek száma és a vizeletben mért higanykoncentráció közötti kapcsolat 5.1.1. Exposure from dental amalgam – WHO, Longworth & al.
• A fogászati amalgám nagy mennyiségű higanyt tartalmaz, ónnal, rézzel, cinkkel és ezüsttel, ez a fogorvost, az asszisztenst és a beteget egyaránt károsítja.
• Az általános populáció főleg a fogászati tömésekből, valamint étellel fertőződik (a halakból metilhigannyal). A higany a tömésekből is kioldódik, mégpedig higanygőzként. Kimutatható a humán autopsziás (boncolt) szövetekben, továbbá vérmintából, vizeletből és plazmából.
• A higanygőz vagy a szervetlen higany főleg a vesékben rakódik le. Az állatkísérletekben a test mérgezettségének 50-90%- át teszi ki.
• A higanygőz jobban oldódik a plazmában, a teljes vérben és a hemoglobinban, mint a desztillált vízben. A szerves higanyvegyületek stabilak, bár az élő szervezetekben néhányuk könnyel lebomlik.
• A vörösvértestből a plazmába oldódás aránya az embernél magasabb, mint az állatoknál, és a higany átlépi a placentahatárt. Az anya szervezetében lévő higany egy része a magzatba megy át.
• A higanybányászok testének átlagos koncentrációja 100 μg/kg. Ha valakinek átlagos mennyiségű amalgámtömése van, az az agy higanykoncentrációját 10 μg/kg-mal növeli, a vesék higanykoncentrációja is 300-400 μg /kg-ra nő.
• Emberben a vizelet higanykoncentrációja a tömést követő 5 napban emelkedik. Egy újabb higanykoncentráció-maximum van, néhány nappal a tömések eltávolítása után. A széklet higanykiválasztása is hasonló mintát mutat, a tömést követő második napon már kimutatható benne a higany.
• A szájban kioldódó higanygőz a testi szövetek fokozott higanyfelvételéhez vezet. A kioldódás sebessége erősen megnő a rágás idején, 10 perc alatt alakul ki a higanykioldódás platója. Ezt követően 90 perc elteltével áll be a "normál" kioldódási sebesség.
• Boncoláskor, az agy szöveteiben, az amalgámos betegeknél, az átlagos higanyszint 12,3 nanogramm/gramm, az amalgámmenteseknél 6,7 ng/g. Amalgámmenteseknél a vese higanykoncentrációja 49 ng/g, amalgámosoknál 433 ng/g.
• Hét volt svéd fogorvos vizsgálata: a hipofízis és a tarkólebeny higanykoncentrációja megemelkedett: 4000 μg/kg volt a hipofízisben, 300 μg/kg a tarkólebenyben. A vizsgáltak közül ketten már 80 év felettiek voltak, régen nyugdíjban. A veséjükben és a pajzsmirigyükben is sok volt a higany, az egyiküknél a nyugdíjasság ellenére 28 000 μg/kg.
• A higanygőz inhalálása a legfőbb elemihigany-beviteli forrás. Az inhalált higanynak kb. 80%-át megtartja a szervezet, a fogmederben 100% megmarad az odakerült mennyiségből.
• A lakosság higanyfertőzésének az amalgámtömések jelentik a fő forrását. A második fő forrás a tengeri hal fogyasztása.
• A fogászatban bizonyított a higanygőzfertőzés. Fertőzési szintek: 4-30 μg/m3 átlagosan, egyes rendelőkben ez felmehet 150-170 μg/m3-re is. A fogtömésekből származó higanygőz-koncentráció 3-29 μg/m3.
• A klasszikus higanymérgezési tünetek 80 mikrogramm/m3 feletti koncentrációnál jelennek meg (remegés, görcskészség, fehérje megjelenése a vizeletben stb.).
• A vér, illetve a vizelet higanyszintje a higannyal való érintkezés után igen hamar csökken, míg a kritikus szervekben továbbra is magas marad a koncentráció.
(A WHO állásfoglalásai elméleti jellegűek, iránymutatók, de nem kötelezőek az egyes tagországok egészségügyi irányítása részére.)
Mi a kivezetés?
A szervezet nehézfém-"mentesítése" (higany és a levegőszennyezésből származó ólom, kadmium) viszonylag hosszú folyamat, 3-7 hónap. Ez alatt az idő alatt nemcsak a "gyógyszerek" rendszeres szedése, hanem a táplálkozás átalakítása is fontos.
A szervezetben (bélnyálkahártya, nyirokszövet, kötőszövet, kiválasztó rendszer, csontok, ízületek, idegszövet stb.) lévő lerakódások évek-évtizedek alatt alakultak ki, ezek mobilizálásához és eltávolításához, kiválasztásához is időre van szükség. A mobilizálás és kiválasztás folyamatát nevezzük „kivezetésnek”.
Általános méregtelenítésMindenképpen célszerű testünk méregtelenítéséhez szakember - orvos, természetgyógyász - segítségét, irányítását kérnünk. Egyrészt azért, mert ez külön szakterület, és képzést, képesítést igényel, másrészt mert az állapotfelméréshez kapcsolódva a terápia célirányos. Így, csak azokat a méregtelenítő szereket, gyógyszereket, táplálékkiegészítőket alkalmazzuk, melyekre feltétlenül szükségünk van.
A méregtelenítés folyamatában az időszakos kontrollvizsgálatok szintén szükségesek. Különösen igaz ez utóbbi a higany-nehézfém kivezetésre, mely mint említettem, hosszabb, mint egy egyszerű böjt vagy diéta. Célszerű a nehézfém-mentesítést, -kivezetést általános méregtelenítési eljárásokkal kiegészíteni:
• Kolon-hidroterápia, vastagbélátmosás, hashajtás, szauna.
• Diéták (lásd a korábbi cikkekben).
• Böjt, a méregtelenítés megkezdésekor, majd a kezelés alatt is, heti egy léböjtnap; csak friss gyümölcslevek, gyógyteák, préselt zöldséglevek fogyasztása. A hosszabb, egyhetes böjtkúrát 1-2 napos léböjt vezeti be, majd 3-4 napos „magkúra” követi; napi egyszeri tengeri sós vízben főtt, enyhén fűszerezett, kásaszerű árpa, köles, hajdina vagy barna rizs („jangtípusú” gabonák). A magkúra alatt folyamatosan gyümölcs-, zöldséglevek, gyógyteák fogyasztása ajánlott.
• A böjt utáni étkezés általános szempontjai: az egyhetes böjt után fokozatosan térjünk rá a nehezebb ételek fogyasztására; főtt zöldség, szója-, olíva-, tökmagolajon vagy egyéb hidegen sajtolt olajon, serpenyőben enyhén megpirított, párolt zöldség (így nincs tápértékveszteség); alapjavaslatok:
– a zsíros ételek, vörös húsok (sertés is) kerülése,
– hal, tengeri hal legalább hetente egyszer,
– sütés helyett párolás,
– sok gyümölcs, zöldség,
– teljes őrlésű kenyér,
– hidegen sajtolt olajok a salátákhoz is,
– főtt paradicsomos ételek (nem ketchup), szójatermékek, sárgarépa, spárga,
– tengeri só használata, a fehér cukor és a túl erős fűszerek kerülése,
– napi egy pohár vörösbor vagy sör,
– rendszeres mozgás, heti egyszeri kiránduló- vagy sétanap, az ideális testsúly beállítása,
– a dohányzás kerülése.
A gyógyszeres kezelés általános szempontjaiA gyógyszerek, nyomelemek, vitaminok stb. esetében általánosan, mindenkinél egyformán alkalmazható összeállítás - mivel minden szervezet egyedi és szükségletei, működése, hiányai is más-más jellegűek - nem adható meg, de az alábbi csoportosításban a legnagyobb alkalmazási százalékban szereplő anyagok dőlt betűvel szedettek:
• nyomelemek - szelén, cink, kalcium, magnézium, mangán, réz, vas;
• vitaminok - A, C, E, B1, B2, B6, B12, folsav;
• antioxidánsok - koenzim Q-10, C-, E-vitamin, ß-karotin (A-vitamin), flavonidok (növények által szintetizált antioxidánsok), resveratrol (piros szőlő, vörösbor), NADH (Q1-vit. niacin, nikotinsav), zöld tea, licopin (a paradicsom piros színét adó anyag, főtt állapotban);
• homeopátiás és homeopátiás jellegű készítmények;
• monokomponensű szerek – az amalgámtömés komponenseinek megfelelően, az ún. "gyógyszerképi hasonlóság alapján": Mercurius solubilis, Mercurius corrosivus, Argentum nitricum, Argentum metallicum, Zincum metallicum, Cuprum metallicum jön szóba;
• komplex szerek - pl: Lymphomyosot-Heel, spagyrikus szerek: a Phönix csoport tagjai;
• kelátkötők - mivel a kelátkötők más fémeket is megkötnek, elsősorban cinket, és kiürítik azokat a szervezetből, gondos beállítás és ellenőrzés szükséges;
• egyéb készítmények - fokhagyma, galagonya, fagyöngy, jukka, Aloe vera, szójalecitin;
• egyéb speciális készítmények – lactobacilus-acidophilus készítmények, macskakarom, a candidaeltávolítás szerei, glutathion, methionin, aminosav komplex készítmények;
• folyadékbevitel – léböjt, hígított zöldség-, gyümölcslevek, szénsavmentes-lúgos ásványvizek, hígított gyógyvizek, a szükséges folyadékbevitel napi 1,5-2 liter;
• gyógyteák - zöld tea, csalán, borsmenta*, hibiszkusz, kamilla, egyéb méregtelenítő
teakombinációk, pl. aranyvesszőfű, diólevél, bodzavirág, nyírfalevél és egyéb gyári teakombinációk, a teákat ne cukorral ízesítsük, hanem ha szükséges, barna cukorral vagy jó minőségű mézzel (* a borsmentatea homeopátiás gyógyszerek alkalmazása során időlegesen kerülendő);
• cukorfogyasztás az egész méregtelenítés alatt kerülendő.
Terápiás veszélyek
Az alkalmazott méregtelenítési terápiát a terheléses tünetek súlyossága határozza meg. Gyakran a páciensek kérése az összes amalgámtömés cseréje, ilyenkor gyógyszeres kiegészítő terápia nélkül kialakulhat az ún. toxikus dekompenzáció tünetcsoportja, mely a túl rövid idő alatt, nagy számban kicserélt tömések következménye lehet.
Tünetei: émelygés, hányinger, emésztési zavarok, haspuffadás, idegesség, a bőr foltszerű kipirosodása, szédülés, vérnyomás-ingadozás.
Terhesség és szoptatás alatt csak vitaminkészítmények adhatók, méregtelenítést ne végezzünk! Gyerekeknek 14 éves korig homeopátiás szereket célszerű csak adni, méregtelenítést szintén ne végezzünk.
A cikksorozat korábbi számai a www.biodent.hu honlapon olvashatók.
Dr. Csiszár Róbert / XIV. évfolyam 1. szám
Címkék: amalgám, biológiai fogászat, fogtömés, higany, méregtelenítés, nehézfém-kivezetés, nehézfémterhelés

FOGÁSZAT / 2
Idegrendszeri Tünetek
és a Higany
Dr. Csiszár Róbert biológiai fogászati tanácsai.
http://tgy-magazin.hu/biologiai-fogaszat/idegrendszeri-tunetek-es-a-higany-i
http://tgy-magazin.hu/biologiai-fogaszat/meregtelenites-a-fogaszatban

Méregtelenítés a fogászatban
„A fogászati problémák végigkísérik életünket,
és felmerülő kérdéseinkre sokszor nem kapunk választ.”
Kezdjük a tényekkel
A higany és vegyületei rendkívül toxikusak és veszélyesek. Ha egyetlen csepp, például a dimetilhiganyból az ember kezére kerül, annak fatális következményei lesznek. Ha csak egyetlen csepp higany belekerül egy tóba, attól az összes benne lévő hal alkalmatlanná válik az emberi fogyasztásra.
A higany az egyetlen olyan fém, amely szobahőmérsékleten folyékony. Napjainkban festékek, vízhajtók, rovarölő szerek, elemek, fluoreszkáló villanykörték, elektromos kapcsolók, arckrémek, gombaellenes szerek, gyerekeknek való védőoltások és persze a lázmérők mindennapos alkotóeleme. És ott van a higany a szánkban is, az amalgámtömések 50%-a higany.
A higany számos ipari folyamat mellékterméke is. Az USA-ban a széntüzelésű erőművek évente 50 tonna higanyt pumpálnak a levegőbe. Ez a higany kerül be a felszíni vizekbe az esővel, és koncentrálódik a tengeri halakban és kagylókban.
A higany toxicitása a formájától, a fertőződés útjától, ill. a mennyiségtől függ. A folyékony elemi higanyt lenyelhetjük, mert nem hatol át könnyen a gyomor és a belek nyálkahártyáján. Másrészről a higanyból szobahőmérsékleten higanygőz képződik, ha ezt belélegezzük, akkor a tüdőnkből egyenesen az agy vérkeringésébe kerül.
Egy törött lázmérőből elég higany kerül ki ahhoz, hogy megmérgezze a szoba levegőjét. Ezért tervezik az EU egészségügyi és környezetvédelmi bizottságai is a higanyos lázmérők gyártásának megszüntetését.
A higany sókban és szerves vegyületekben más elemekhez is kötődik. A dimetilhigany a laboratóriumokon kívül csak ritkán fordul elő. A metilhigany egyszerűbb vegyület, de sokkal több aggodalomra ad okot, ugyanis ebben a formában raktározódik el a higany a halak húsában. A tenger gyümölcsei a felnőttekre veszélyes két legáltalánosabb higanyforrás egyike.
Bár a levegő és a víz higanykoncentrációja egyre nő, de még alacsony ahhoz, hogy az egészséget veszélyeztesse. Ám a tavakban és a tengerben lévő baktériumok olyan formává konvertálják a higanyt, amely felhalmozódik az élő szövetben. Minden egyes étkezéssel növekszik tehát a higanykoncentrációnk.
Mivel a nagyobb halak megeszik a kisebb halakat, ezzel tovább növekszik a szövetekben a koncentráció. A tápláléklánc csúcsán álló halak akkumulálják a legtöbb higanyt. Szakértők szerint a nagy ragadozók, mint az albacore tonhal, a cápa és a kardhal 100-szor több higanyt tartalmaznak, mint a kisebb vagy a folyami halak.
A halban lévő metilhigany az emberi bélből igen könnyen bejut a vérkeringésbe, így a szövetekbe és a szervekbe. Úgy tűnik, az agyra hat a legerősebben, mivel a vegyület a lipid (zsír)-tartalmú szövetekben oldódik, és az agynak van az összes szerv közül a legnagyobb lipidtartalma.
A higanymérgezésnek mindenki ki van téve, akinek a szájában amalgámtömés van, de az amalgámtömés megléte nem feltétele a higany terhelésnek, sok esetben elég az anya higanyterhelése a gyermek mérgezettségéhez is.
Az anya amalgámtöméseinek és a gyerek higanyos védőoltásainak következtében felléphetnek krónikus mérgezettség állapotok gyerekeknél, melyek az immunrendszer gyengeségében vagy idegrendszeri tünetekben nyilvánulhatnak meg, pl. autizmus.
Védőoltások
A következőkben tekintsük át a jelenlegi helyzetet. Először Magyarországon: „Kevesebb lesz a szövődmény az új védőoltások bevezetésével a tiszti főorvos szerint. Bujdosó László is cáfolja azokat a sajtóhíreket, melyek szerint azért álltak rá a higanymentes oltóanyagokra, mert a jelenlegi higanytartalmúak autizmust okoznak.
Az új oltóanyagok higanymentesek, de az országos tiszti főorvos szerint nem azért, mert a higany autizmust okozna. Korábban az Egészségügyi Világszervezet is cáfolta azokat a sajtóhíreket, hogy a higanyos oltások és az autizmus kialakulása között összefüggés lenne.” (hirtv.hu, 2005. 08. 18.)
„Novembertől nem kérhető kártalanítás az államtól, ha valaki a kötelező védőoltástól nem várt egészségkárosodást szenved vagy meghal. A főként gyermekek számára előírt oltások megtagadása eközben továbbra is büntetendő, a törvény szerint akár szabadságvesztéssel is sújtható. Az állam a jövőben nem vállal felelősséget, ha valakinél a kötelező védőoltás okoz egészségkárosodást.” (Magyar Nemzet, 2005. 09. 08.)
Szemelvények a külföldi szakirodalmakból„Kedvelt mérgünk. Egy kis higany kell hozzá, hogy az ember nyugodtan, lassan és biztosan kicsinálja magát.” (K. Wright - Discover, 2005. 03. - Biológia és medicina)
„Az 1956-os japán Minamata öbölbeli higanyfertőzés következményeképpen a fertőzött anyák gyerekeinél alapvető neurológiai károsodásokat figyeltek meg, úgy mint süketséget, vakságot, mentális retardációt (szellemi visszamaradottság) és agysorvadást. Felnőttekben a higanyfertőzés némaságot, a járás biztonságának elveszítését, demenciát (elbutulást) és halált okozott.
Már nem titok többé, hogy a higany toxikus, de a Minamata öbölbeli nagy mértékű fertőzés alapján nehéz megállapítani, hogy milyen következményekkel jár az anya hat amalgám tömése és a heti egy tonhalas szendvicse a még meg nem született gyerekére. Azt kell tehát megnéznünk, hogy milyen hatása van az alacsony mértékű expozíciónak, a kis mennyiségű, de tartós mérgezésnek.
Az újabb adatok azt mutatják, hogy az alacsony higanyszintek is károsak. Azoknak a gyerekeknek, akik még méhen belül nagyon kis mennyiségű higanynak voltak kitéve, lassabbak a reflexeik, beszédhiányosságokat mutatnak, és megrövidül a koncentrációs időtartamuk.
Felnőtteknél pedig napjainkban kezd kirajzolódni a szívbetegségek és a tengeri halfogyasztás közötti kapcsolat. Más kutatócsoportok szerint a higany a felelős a Parkinson-kórért, a sclerosis multiplexért, az Alzheimer-kórért és az egyre nagyobb számban előforduló autizmusért” - Alan Stern toxikológus.
„A metilhigany egy esszenciális aminosavhoz kötődve lépi át a vér-agy gátat, majd carrier proteinekhez kapcsolódva belép az agysejtekbe. Itt a higany egy része szerves formává alakul át, ami hozzátapad számos olyan strukturális fehérjéhez és enzimhez, amelyek mindegyikére szükség lenne a sejt alapvető működéséhez. Bármely olyan protein biológiai funkcióját képes tönkretenni, amelyikhez sikerül hozzákötődnie” - Boyd Haley biokémikus, University of Kentucky.
„A japán Minamata higanyfertőzés megmutatta a higanyról, hogy ugyanúgy, mint az ólom, a magzatot jobban károsítja, mint általában véve a felnőtteket. Japánban a terhes nők semmilyen tünetet nem mutattak, viszont súlyosan károsodott gyerekeket szültek. Világos tehát, hogy a fejlődésben lévő agy sokkal fogékonyabb a fertőzésre, mint a kifejlett agy” - Philippe Grandjean epidemiológus - Harvard University School of Public Health.
Autizmus az USA-ban
A születéssel nem fejeződik be a korai higanyexpozícióval kapcsolatos aggodalom. Napjainkig számos csecsemő kapott higanyinjekciókat - melyek megtagadása állami szankciókat von maga után az USA-ban is. A higanyt a thimerosal nevű vegyület tartalmazta, amelyet 1930-tól kezdve használtak vakcinák és más gyógyszerek konzerválóanyagaként. Az Egyesült Államokban a gyártók mára már mindegyik oltásból kivonták ezt a vegyületet, kivéve az influenza oltást. Sok szülő és szakember gondolja, hogy ezeknek a gyerekkori vakcináknak tulajdonítható az USA-ban járványszerűen elszaporodott autizmus.
Ma kb. 400 000 autista él Amerikában.
Az autizmus régebben ritka neurológiai zavarnak számított, melyet a szociális visszahúzódás, a kommunikációs nehézségek és az önkéntelen ismétlődő mozgások jellemeztek. Bár a pontos számok körül még folyik a vita, az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a diagnosztizált esetek száma. Kaliforniában 2002-ben hatszor annyi autistát diagnosztizáltak, mint 1987-ben.
Ebben a periódusban a szövetségi egészségügyi hivatalok hat új fajta vakcinát adtak hozzá a kötelező gyerekkori oltások listájához, ezzel megkétszereződött az a higany mennyiség, amit egy gyerek élete első hat hónapjában az oltásokkal megkapott. Az 1990-es években egy 3 hónapos baba már 63 mikrogramm (mjug) higanyt kapott egyetlen oltás alkalmával, ami durván százszorosa az EPA (környezetvédelmi hatóság) által meghatározott biztonsági szintnek.
Hat hónapos korukra a megfelelően immunizált gyerekek minimum 188 mjug higanyt kaptak a 9 oltásból álló sorozattal. Bár az 1999-es FDA (Szövetségi Egészségügyi Hivatal)-szabályzat csökkentette ezt a mennyiséget, az egyes csecsemőknek való influenzavakcinák még mindig 12,5 mjug higanyt tartalmaznak adagonként, ami egy öt kilós gyerek esetében több mint az EPA napi biztonsági szintjének a tízszerese.
Az USA-ban különböző szabályozók által megadott értékek akár egymás négyszeresei is lehetnek: az EPA a napi 0,1 mjug/testsúlykilogramm értéket adja meg, az FDA értéke 0,4 mjug/tskg. A „napi koncentrációban” megadott értékeknek csak akkor van jelentősége, ha a méreganyag lebomlik, kiürül. A higany esetében erről nem beszélhetünk, mert csak nagyon lassan eliminálódik a szövetekből.
Más bizonytalansági források is vannak. A thimerosalban található etilhiganyt eddig, az összes higanyszármazék közül, a legkevesebbet vizsgálták. A szakemberek még abban sem értenek egyet, hogy az etilhigany át tudja-e lépni a vér/agy gátat (valószínűleg ugyanúgy átlépi, mint a higany és a metilhigany). „Nincs jó módszerünk a szövetekben található metilhigany vizsgálatára” - jelentette ki Polly Sager, a National Institute of Allergy and Infectious Diseases toxikológusa.
Az Institute of Medicine 2004 májusában azt a következtetést vonta le, hogy nincs összefüggés a higanytartalmú vakcinák és az autizmus között, ám független kutatók azt panaszolták, hogy nem férnek hozzá a szövetségi adatbázishoz, ami kellene ahhoz, hogy megtalálják az ellenkezőjére a bizonyítékot.
Többször is megpróbáltak adatokhoz jutni, de ebben megakadályozták őket. Haley és Richard Deth, a bostoni Northeastern University munkatársai tovább folytatják a vizsgálódásaikat. Deth tavaly például azt jelentette, hogy az emberi idegsejtben a thimerosal blokkolja a metiláció nevű kémiai reakciót, amely kritikus azon gének aktivitása szempontjából, amelyeket az ólom is működésképtelenné tesz.
1998-ban a Lancet c. brit orvosi szaklapban jelent meg az első cikk, amely felkeltette a higany és az autizmus lehetséges összefüggéseivel kapcsolatos aggodalmakat. A cikk nyolc olyan gyerekről számolt be, akiknél a viselkedésbeli zavarok két héttel azután jelentkeztek először, hogy megkapták a kanyaró-mumpsz-rubeola vakcinát.
A szaklap és a cikk szerzőtársainak többsége végül is nem vállalták a vizsgálat eredményeit, mert a főszerző nem vallotta be, hogy azok a szülők is fizettek neki a tanulmány elvégzéséért, akik a vakcina gyártókat készültek beperelni. Ezzel együtt 1998-ban az összes szülő 90 százaléka oltatta be gyerekét a fenti vakcinával, 2004-ben ez a szám 80%-ra esett vissza.
Az USA egészségügyi hivatalnokai azzal reagáltak a felmerült gyanúra, hogy javasolták, vonják ki a thimerosalt az oltásokból. Úgy érveltek, hogy a thimerosal ártalmatlannak is bizonyulhat, de ha a lakosság nem oltatja be a gyerekeket, az sokkal nagyobb károkat okozhat.
A National Research Council (Országos Kutatási Tanács) jelentése megjegyzi, hogy a higanyszennyeződés az immun- és a szaporodási rendszert is károsíthatja. A higany hatását az Alzheimer- és a Parkinson-kórral, valamit a figyelemdeficit rendellenességgel és a multiplex sclerosissal kapcsolatban is vizsgálják. Stern szerint nagyon nehéz beazonosítani a fejlődésre gyakorolt csekély mértékű hatásokat, mert az illető szerv vagy funkció bár csökken, de még is belül marad - statisztikailag - a normális tartományon.
Dr. Csiszár Róbert fogszakorvos, a komplementer / biológiai fogorvoslás honoris causa
tanára, vizsgáztatója. Kérdések feltehetők levélben a szerkesztőség címén,
és az interneten a www.biodent.hu / Tanácsadás rovatban.
Dr. Csiszár Róbert / XI. évfolyam 11. sz
- A higany mérgező
- Arctáji fájdalmak I. - Arcüreggyulladás
- Arctáji fájdalmak IV. - Nem mindig fogfájdalmak
- Foglazulás
- Az orálakupunktúra mikrorendszere 1. - A biológiai fogászat alappillérei
- Méregtelenítés a fogászatban 2.
- A szék mellett...Dr. Csiszár Róbert biológiai fogász tanácsai

Dr. Csiszár Róbert: A fogászati kezelések energetikai hátterei
Tibor Jozef Drapko
Biológiai fogászat | Gyógyulj meg! (2013. május)
Medic-Poliklinika
A fogászati gócok az egész szervezetben energetikai blokkokat okozhatnak, s ezáltal krónikus betegségek alakulhatnak ki.
MAOT psychés folyamatok 2013
[email protected]
Dr. Csiszár Róbert A pszichés folyamatok diagnosztikájának újabb lehetőségei - a HKO / TCM és a biológiai fogászat hátterével -
Dr. Csiszár Róbert - Jelgyógyászat - Információs medicina
Róbert Csiszár
Dr. Csiszár Róbert előadása a Természetgyógyász Magazin Fesztiválján, 2017. dec. 3. - Információs gyógyítás - Körbler módszer -
Dr. Csiszár Róbert: A higany és a nehézfémek hatása a szervezetre
Tibor Jozef Drapko
Dr. Dávid Tamás riportja - Echo TV bővebb információk a honlapon: http://biodent.hu.
Biológiai fogászat - HerbaDENT
Péter Karl
Interjú Herceg Anitával a biológiai fogászatról az MTV Nappali című műsorában.
Biológiai fogászat, nehézfém méregtelenítés
Napfényes Gyógyközpont
A Napfényes Gyógykörpont munkatársai bemutatják, hogy miért fontos a nehézfém terheléssel és kivezetéssel foglalkozni.
Csiszár Róbert előadások
Róbert Csiszár
Dr Csiszár Róbert Erich Körbler új homeopátia információs gyógyászat 2
Ultra Box
"A fogászat a medicina központi része"- R. Voll. - Orvosi wellness, Dr. Csiszár R.
Erich Körbler Társaság
A fogorvoslás központi szerepe az egészség fenntartásában, előadás, Dr. Csiszár Róbert, Orvosi Wellness Konferencia, Budapest.
Csiszár Róbert előadások
Art Op
Voll-fele allapot felmeres
Dr. József Telkes
Dr. Sipos Robert.
a nehézfémek kivezetése-beaterrával....
Gyula Balogh
Beszélgetés Matéz Sándorral nehézfémekről és azok egészségügyi hatásairól.
Méregtelenítés, amalgám tömés kivezetés Naturadent Esztétikai és Lézerfogászat
Naturadent Esztétikai és Lézerfogászat
Amalgám tömés mérgező? Sok amalgám tömés esetén érdemes megmérni szervezete nehézfém-terheltségét! Dr. Fülöp Papp
BeaTerra the heavy metal detox! Nehézfém kivezetés: BeaTerra!
János Mihályi
Alex Matéz shares some information about the holistic point of view and why detoxing is important nowadays. Therapeutic
Nehézfémek kivezetése a szervezetből
Dr. Hátsági-Horváth Miklós
Hogy kerülnek a Nehézfémek a szerveztünkbe Bemutatom Dr Walter. J Crinniont
bferiko

- Dr. Csiszár Róbert - Jelgyógyászat - Információs medicina
- Dr. Csiszár Róbert - MAOT 32. kongr. előadás Pécsi Tudomány Egyetem
Dr Csiszár Róbert Erich Körbler új homeopátia információs gyógyászat 2
Ultra Box
"A fogászat a medicina központi része"- R. Voll. - Orvosi wellness, Dr. Csiszár R.
Erich Körbler Társaság
A fogorvoslás központi szerepe az egészség fenntartásában, előadás, Dr. Csiszár Róbert, Orvosi Wellness Konferencia, Budapest.
Csiszár Róbert előadások
Art Op
- Információs Medicina, Erich Körbler módszer, Dr. Csiszár Róbert előadása
- A 21.század az információs gyógyítás jegyében - Dr.Csiszár Róbert, Jakab István
Voll-fele allapot felmeres
Dr. József Telkes
Dr. Sipos Robert.
a nehézfémek kivezetése-beaterrával....
Gyula Balogh
Beszélgetés Matéz Sándorral nehézfémekről és azok egészségügyi hatásairól.
Méregtelenítés, amalgám tömés kivezetés Naturadent Esztétikai és Lézerfogászat
Naturadent Esztétikai és Lézerfogászat
Amalgám tömés mérgező? Sok amalgám tömés esetén érdemes megmérni szervezete nehézfém-terheltségét! Dr. Fülöp Papp
BeaTerra the heavy metal detox! Nehézfém kivezetés: BeaTerra!
János Mihályi
Alex Matéz shares some information about the holistic point of view and why detoxing is important nowadays. Therapeutic
Nehézfémek kivezetése a szervezetből
Dr. Hátsági-Horváth Miklós
Hogy kerülnek a Nehézfémek a szerveztünkbe Bemutatom Dr Walter. J Crinniont
bferiko
🌸
🌸
Mennyire ártalmas a halakban található higany?
https://divany.hu › életem
·Translate this page
— A higany rengeteg módon ártalmas az emberi szervezetben. Károsítja az agyat és az idegeket, ennek következtében görcsöket és bénulást okoz, ...
Túl sok a higany a halakban
https://www.hazipatika.com › tul_...
·Translate this page
A magas higanyterheltség befolyásolja a halak szaporodását, megváltoztatja a génkifejeződést és megnöveli bennük az úgynevezett oxidatív ...
Fogyasztás
Tengeri halak és a higany • Egészséges életmód
https://dietless.hu › Életmód › Tippek
·Translate this page
Higanytartalomból fakadó kockázat miatt. Ebbe a kategóriába a következő halak tartoznak:
kardhal; cserepeshal; marlin; cápa; kékúszójú tonhal ...