A Dalai Lama Gondolatai | |
File Size: | 1103 kb |
File Type: | pps |
6 ősi tanítás,
amelyek előtt a tudomány is fejet hajt.
amelyek előtt a tudomány is fejet hajt.
A régi bölcseknek igazuk volt, legalábbis a lélek és a test együtt gyógyítása terén. A modern tudomány a gének szintjén igazolta vissza, hogy aki másoknak segít, magával is jót tesz, és arra is van már bizonyíték, hogy tovább él, aki megváltoztathatatlannak fogadja el azt, amire nincs ráhatása.
1. Másoknak segíteni életben tart. Sőt, támogatja az egészség megőrzését is.
A görög filozófia kétféle boldogságról beszél: a hedonizmus az élet érzéki örömeinek élvezete, a másik pedig az eudaimonia, ami a boldogságnak az a formája, amely az erényes életből, a jó cselekedetek gyakorlásából, valamint a magasabb rendű ideákra való törekvésből fakad. A görögök szerint a hedonizmus növeli az örömérzetet, és csökkenti a fájdalmat, hatása azonban átmeneti. Az emberi lét célja szerintük az eudaimonia.
Az amerikai North Carolina Egyetem kutatói egy közelmúltbeli kutatásban azt vizsgálták, hogy a kétféle boldogság hogyan hat az egészségre. Azt találták, hogy bár mindkettő növeli a boldogságszintet, az utóbbi erőteljesen támogatja az immunrendszert is. A kétféle boldogság ugyanis eltérő génkifejeződési programot aktivál a szervezetben.
A kutatás szerint azoknál, akiknek az öncélú élvezethajszolás jelenti a boldogság legfőbb forrását, magas a gyulladáskeltő gének kifejeződésének szintje, és alacsony a vírusellenes génexpresszió. Ezzel szemben azoknál, akik az élet értelmét egy magasabb cél megvalósításában látják, alacsony a gyulladásokat okozó génkifejeződés, míg az antivirális és antitest-génexpresszió magas szintű.
2. Az akupunktúra visszaállítja a szervezet egyensúlyát.
A hagyományos kínai gyógyászat szerint a testet láthatatlan energiarendszer hálózza be, és a betegségek az energiaáramlás elakadásaiból keletkeznek. Az akupunktúra segítségével azonban a test kiemelt pontjain hozzáférhetünk az energiahálóhoz, és külső segítséggel (tűkkel) visszaállítható a kiegyensúlyozott energiaáramlás. A nyugati orvostudomány nem hisz az energiacsatornákban, de egy, az Archives of Internal Medicine című belgyógyászati szaklapban közölt friss tanulmány szerint az akupunktúra hatékony a migrén, valamint az ízületi gyulladás és más krónikus fájdalmak enyhítésében.
Ügyeljünk szervezetünk egyensúlyára!
3. Ahhoz, hogy növekedjünk, szükség van a közösség támogatásáraA buddhista tanítások egyik kulcseleme, hogy a boldog, kiteljesedett élethez szükség van a közösséghez való tartozásra is. Az amerikai North Carolina Egyetem és a Brigham Young Egyetem kutatása szintén alátámasztja, hogy az egészséges társas kapcsolatok, illetve a közösségi élet meghosszabbítja az életünket. A 148 tanulmány metaanalízisével – közvetve 300 ezer résztvevő bevonásával – készült vizsgálat szerint a társas kapcsolatok hiánya jobban növeli a halálozás kockázatát, mint a mozgáshiány vagy az elhízás.
4. Az együttérzés az értelmes élet kulcsa.
A tibeti buddhista hagyománynak központi eleme a szeretetmeditáció (vagy más néven metta). Az amerikai Emory Egyetem kutatói tudományos eszközökkel támasztották alá, hogy a tibeti szeretetmeditáció rendszeres gyakorlása segít az emberi kapcsolataink megerősítésében: jobban tudjuk mások arckifejezését kódolni, erőteljesebben érzékeljük a körülöttünk lévő barátok, közösség erejét, támogatását, tudatosabbá válunk emberi kapcsolatainkban, valamint az életünket értékesebbnek és értelmesebbnek fogjuk találni.
5. Elfogadni azt, amire nincs ráhatásunk: meghosszabbítja az életet.
Ugyancsak a buddhista tanítások szerint, amit nem tudunk megváltoztatni, tanuljuk meg elfogadni, és ezáltal mérsékelhetjük a szenvedésünket. Különösen igaz ez az idősekre. Az ausztráliai Deakin Egyetem kutatása szerint azok az idősek, akik el tudják fogadni, hogy idővel rászorulnak mások támogatására, és csorbul a függetlenségük, tovább élnek, és boldogabbnak is vallják magukat. A tanulmány szerint az, hogy egy idős ember mennyire tudja elfogadni a megváltoztathatatlant, kulcsfontosságú a hátralévő évek számát tekintve.
6. A legfőbb, amire szükségünk van, az a szeretet.
Minden bölcs tanítás vallja, hogy a boldog, értelmes élet alapja a szeretet. A Harvard Egyetem kutatói egy 75 éven keresztül folytatott kutatásban szintén erre jutottak. A grandiózus vizsgálat 268 férfi életútját követi, rendszeresen meginterjúvolják őket személyes fejlődésükről, értékeikről, valamint céljaikról. Az eredmények szerint a legtöbb boldogság a szeretettel teli emberi kapcsolatokból fakad.
forrás:origo.hu