Az Élet Olyan, Mint a Jó Kávé
Egy csoport sikeres ember, karrierjük csúcsán, mindegyiküknek jó állása,
álom autók és házak tulajdonosai, meglátogatták hajdani egyetemi professzorukat.
Beszélgetésük lassan-lassan a mindennapi stresszel teli és fárasztó életre terelődött.
A professzor úr megkérdezte, hogy innának-e kávét?
Majd kis idő múlva visszatért a konyhából egy nagy edénnyel,
amiben sok csészét hozott frissen főzött kávéval.
A csészék között volt finom porcelánból készült,
volt üvegből készült is, műanyagból is, volt hagyományos alakú,
finoman megmunkált és értékes, egyesek aranyozott berakásokkal,
mások nagyon egyszerűek.
A professzor megkérte őket, hogy szolgálják ki magukat.
Amikor mindannyiuk kezében már volt egy-egy csésze kávé, akkor a professzor így szólt:
Ha észrevették, mindegyikük drága és értékes csészébe töltött magának kávét,
az egyszerű és olcsó csészéket az asztalon hagyták üresen.
Ez természetes, hisz az életben is a legjobbat szeretnénk.
De pontosan ez a mindennapi gondok és a stressz forrása.
Nem számít, hogy milyen csészét választottak, a kávénak az íze ugyanaz mindegyik csészében.
A csésze nem változtatja meg a kávé minőségét.
A legtöbb esetben csak az árát növeli, vagy tulajdonképpen eltakarja a benne lévő kávét.
Tulajdonképpen amit önök szerettek volna, az a kávé, nem a csésze, de mégis, öntudatlanul is,
a drágább és értékesebb csészéket választották.
Majd elkezdték méregetni a szomszédjuk csészéit, hogy az nem szebb-e,
nem drágább-e mint amit saját maguknak választottak?

Az élet olyan, mint a jó kávé:
a munkahely, a pénz, a karrier, az autó, a ház, a ruhák, a társadalmi helyzet a csésze.
Csak segítenek, hogy éljük az életünket,
de ez nem az ÉLET.
A ruháink, a társadalmi helyzetünk és a pénzünk nem jelenti az életet.
Csupán segítenek, hogy éljük az életet. Nem határozzák meg a tulajdonképpeni életet.
Ellenkezőleg, az emberek többsége irigy a másik emberre,
mert annak esetleg több mindene van, és nem sikerül örömüket lelniük abban,
ami a sajátjuk, amijük van.

Néha, akkora fontosságot tulajdonítunk a csészének,
hogy elfelejtjük a kávé ízét élvezni.
A kávét élvezzék, ne a csészéket!
A legboldogabb emberek nem azok,
akiknek a legtöbb tárgyuk és dolgaik vannak.
A legboldogabb emberek annak örülnek amijük van,
megvannak vele elégedve, ott ahol van a jelen pillanatban.
Ezek teszik széppé az életet.

A Boldogságról
Olyan a boldogság,
mint egy fényes tükör,
hogyha nem vigyázol,
eltörik, meggyötör.
Olyan a boldogság,
mint egy színes madár,
ha fogságban tartod,
sohasem dalol már.
Olyan a boldogság,
mint egy őszi levél,
hogyha el nem kapod,
messze viszi a szél.
Olyan a boldogság,
mint egy kényes virág,
hogyha nem ápolod,
elszürkül a világ.
Kacsa Zsóka
https://www.eletesegeszseg.com/a-boldogsaacuteg-kulcsa.html
http://www.verseskonyv.com/kacsa-zsoacuteka-versei.html

Az élet olyan mint a jó kávé. 1.pps | |
File Size: | 3901 kb |
File Type: | pps |