🌸
🌸
Az Én Cicám
Az én cicám mindig éhes,
Szeretettelien édes,
A kérése sosem véges,
Dorombolni is képes.
A kandalló neki kedves,
Meleget ad, nem nedves,
A jó falat számára értékes,
Azzal sosem mértékes.
Mindene a kényeztetés,
Simogatás és semmittevés,
Dörgölőzés, egerészés,
Fára mászás és hempergés.
🌸
Az Én Cicám
Az én cicám mindig éhes,
Szeretettelien édes,
A kérése sosem véges,
Dorombolni is képes.
A kandalló neki kedves,
Meleget ad, nem nedves,
A jó falat számára értékes,
Azzal sosem mértékes.
Mindene a kényeztetés,
Simogatás és semmittevés,
Dörgölőzés, egerészés,
Fára mászás és hempergés.
🌸
🌸
Aludjatok cicák!
SZŐKE M. M.
🌸
Aludjatok cicák!
SZŐKE M. M.
🌸
Nyolc év telt el, hogy eltemettem Pierre cicát.
Úgy, ahogy anya meghagyta, ugyanis a kedvenc terápiás cicája, aki 16 évig szolgált minket, igaziból az édesanyám, ahogy mindenki hívta, Berta mami cicája volt, én tőle örököltem meg a “maskamanót”, miután anya a halálos ágyán megígértette velem, nagyon vigyázok majd a cicájára... Igen, tetszik egyeseknek vagy sem, Pierre cica családtag volt nálunk, olyan kis jószág, akiről Hollywoodban filmet szoktak forgatni.
Pierre cica nagyon megszolgálta, hogy szeressük és sirassuk, mikor elment.
Mikor ezelőtt 14 évvel kigyulladt és kiégett az otthonunk, egy azóta sem tisztázott robbanás miatt, hiába voltak ott a tűzoltók, ha a cica nincs, anyát sem tudtuk volna megmenteni. Ők ketten ugyanis bennrekedtek a belső szobába, míg a külső szoba és az előszoba lángolt és hiába törtünk be a tűzbe, ha a cica nem kaparja ki a kisszoba ajtaját nem tudtuk volna anyát kimenteni a lángok közül.
Szegény maskamanó életet mentett... pedig nem volt hős, mentőkutya, csak egy drága kis lélek, aki beteg, öreg anyám mellett őrködött évekig. A borzalmas tűzeset után szerencsére és hála sok váradi és nem váradi barátomnak hamar rendbe tudtuk hozni a kiégett lakást, de ezt követően anya már nem lett soha a régi.
Nem is nagyon járt már ki, otthon ült a cicájával, együtt mosogattak, tévéztek vagy olvastak, s azt hiszem igaziból a végén már a macska vigyázott inkább rá ... És délután elkezdtek engem várni és anya állandóan csodálta, hogy akármilyen időpontban érkezem, bár gyalog, bár kocsival, előtte öt perccel a cica kiült az előszobába és jelezte anyának, hogy mindjárt ott vagyok és lehet nekem örülni.
Igen, vannak ilyen terápiás cicák, ezt nem csak én mondom, hanem tudományos emberek is.
Minden harc után volt kikhez hazamenni, hazamentem anyához és a cicához, mert az otthon, az anya az olyan hely volt, ahova haza lehetett mindig menni.
Ők ketten összetartoztak, Berta mami és Pierre cica. Szinte félelmetes és titokzatos volt, ahogy szerették egymást, és persze mind a ketten engem. Reggelente, mikor kellett menjek dolgozni ketten költöttek, a selyempongyolás, őszkontyos Berta mami, meg a kakciás , karcsú Pierrecica, mint egy ébresztő bizottság jöttek be a szobába, hogy ébresztő.
" Eredj cica harapd meg!"- mondta anyu, ha nem akartam felkelni, s a macska felugrott hozzám s bökdösött, hogy nyomás, meló van.
Ahogy anya gyengült és öregedett, megcserélődött a szerep a falkában, addig én voltam a gyerek s ő az anya, aki vigyázott rám... aztán mikor öreg volt már, ő lett a nagy, öreg gyerek és én az, aki vigyáztam rá.
Ha későn is értem haza s esetleg már aludtak, benyitottam a szobájukba, ahol ketten aludtak, anya és lábánál a cica, s megnéztem, minden rendben van? Anya ilyenkor nevetve mondta, hogy mondjam nekik azt, hogy "Aludjatok cicák!" , mert igaziból ő is egy nagy, öreg cica már ...
Néha , mikor érezte, hogy gyengül, talán halálfélelme is volt, mindig két dolgot mondott, hogy akármi lesz, ne féljek tőle, ha meghalt és hogy a cicájára nagyon vigyázzak és ha majd az is elmegy, akkor temessem oda a lábához, hogy úgy pihenjenek együtt mindörökre, ahogy éveken át otthon a kedvenc kanapéjukon ...
Ez volt a végrendelkezés. És aztán beütött a baj és anya állítólag agyvérzést kapott seperc alatt és hiába jött két rohammentős és minden hiába volt, mert mire felocsúdtam, anya elment a Sohatöbbébe s én ott maradtam mint egy árva fájdalom Pierre cicával.
Azon a szörnyű napon, melynek hajnalán anya elment, hazatántorogtam a kórházból az üres, félelmetes lakásba... És a cica ott ült anya szobájának közepén és sírt ... Aki látott macskát gyászolni tudja miről beszélek. Ültünk anya még megbontott ágyán mind a ketten, én és a cica és ketten sírtunk.
Pierre a temetés után feltelepedett anya íróasztalára , ahol a közös képük volt bekeretezve és dorombolt, duruzsolt a képnek, nem lehetett onnan elvinni. Ezt három hétig csinálta, majd se szó se beszéd beállított hozzám az én szobámba, mint aki azt mondja, na, itt vagyok ... mától a tied vagyok...
És én is ott voltam neki. Így örököltem meg a cicát, akin mindig éreztem anya szerető kezének simikázását, a kéz simogatását, amit gyerekkoromban olyan jó volt megfogni, ami felnevelt, ami az Életet jelentette... ott éreztem a maskamanó puha, selyembundáján ezt a simogató anyakezet. És betartottam amit ígértem, nagyon vigyáztam a kis jószágra, ami nem volt nehéz, mert annyi szeretet és intelligencia volt benne, hogy csak bámultam.
És az öreg 16 éves “kandúrvarázsló” beteg lett. Kezeltük, az állatorvos is mindent megtett az öreg cicáért, hogy az jobban legyen, de egy hajnaltájt arra riadtam, hogy a cica hív, furán hörög. Kiraktam az ablakpárkányra, hogy kapjon levegőt, de nem bírta tartani magát, ezért az ágy szélére raktam.
Pár perc volt csak és a hörgés elakadt, a jellegzetes , huncut macskamosoly helyett a haláltusa vicsorgása jelent meg a kis pofiján s ahogy simogattam éreztem egyszer csak, már nem ver a szíve a kezem alatt, megreszketett és kimúlt.
Elment... Mire az állatorvos megérkezett már csak egy merev, döglött macska maradt a kedves kis jószágból, a kandúr varázslóból, aki 16 évig volt velünk.
Úgy temettem el, ahogy anya kérte.
Megbontva anya sírját s oda a lábához, ahogy a kanapén feküdtek éveket s pihentek … ahogy anya kérte…
Három napig egyet bőgtem, s aztán megéreztem anya üzenetét a lelkemben a Sohatöbbéből. Azt mondta, hogy hagyjam nyugodni az öreg cicákat, ha elfáradtak és betegek voltak élni, és Pierre cica míg tudott vigyázott rám ... ahogy ő is vigyázott rám anno...s most ők ott, ott a Sohatöbbében alusznak ketten Krisztus tenyerén ... mint régen a kanapén...
Láttam is őket, ott a végtelen isteni jelenlétében, a selyempongyolás, őszkontyos öreg angyal és a fekete, karcsú szellemcica, ahogy mentek, mentek komolyan együtt a Sohatöbbébe... és érzem, látnak és szeretnek engem ott is, onnan is ... mindig ...
Virágot vittem a sírjukra.
Akartam valami szépet mondani , de csak ennyit tudtam: " Aludjatok cicák!"
Aludjatok cicák! - Aludjatok cicák!
Úgy, ahogy anya meghagyta, ugyanis a kedvenc terápiás cicája, aki 16 évig szolgált minket, igaziból az édesanyám, ahogy mindenki hívta, Berta mami cicája volt, én tőle örököltem meg a “maskamanót”, miután anya a halálos ágyán megígértette velem, nagyon vigyázok majd a cicájára... Igen, tetszik egyeseknek vagy sem, Pierre cica családtag volt nálunk, olyan kis jószág, akiről Hollywoodban filmet szoktak forgatni.
Pierre cica nagyon megszolgálta, hogy szeressük és sirassuk, mikor elment.
Mikor ezelőtt 14 évvel kigyulladt és kiégett az otthonunk, egy azóta sem tisztázott robbanás miatt, hiába voltak ott a tűzoltók, ha a cica nincs, anyát sem tudtuk volna megmenteni. Ők ketten ugyanis bennrekedtek a belső szobába, míg a külső szoba és az előszoba lángolt és hiába törtünk be a tűzbe, ha a cica nem kaparja ki a kisszoba ajtaját nem tudtuk volna anyát kimenteni a lángok közül.
Szegény maskamanó életet mentett... pedig nem volt hős, mentőkutya, csak egy drága kis lélek, aki beteg, öreg anyám mellett őrködött évekig. A borzalmas tűzeset után szerencsére és hála sok váradi és nem váradi barátomnak hamar rendbe tudtuk hozni a kiégett lakást, de ezt követően anya már nem lett soha a régi.
Nem is nagyon járt már ki, otthon ült a cicájával, együtt mosogattak, tévéztek vagy olvastak, s azt hiszem igaziból a végén már a macska vigyázott inkább rá ... És délután elkezdtek engem várni és anya állandóan csodálta, hogy akármilyen időpontban érkezem, bár gyalog, bár kocsival, előtte öt perccel a cica kiült az előszobába és jelezte anyának, hogy mindjárt ott vagyok és lehet nekem örülni.
Igen, vannak ilyen terápiás cicák, ezt nem csak én mondom, hanem tudományos emberek is.
Minden harc után volt kikhez hazamenni, hazamentem anyához és a cicához, mert az otthon, az anya az olyan hely volt, ahova haza lehetett mindig menni.
Ők ketten összetartoztak, Berta mami és Pierre cica. Szinte félelmetes és titokzatos volt, ahogy szerették egymást, és persze mind a ketten engem. Reggelente, mikor kellett menjek dolgozni ketten költöttek, a selyempongyolás, őszkontyos Berta mami, meg a kakciás , karcsú Pierrecica, mint egy ébresztő bizottság jöttek be a szobába, hogy ébresztő.
" Eredj cica harapd meg!"- mondta anyu, ha nem akartam felkelni, s a macska felugrott hozzám s bökdösött, hogy nyomás, meló van.
Ahogy anya gyengült és öregedett, megcserélődött a szerep a falkában, addig én voltam a gyerek s ő az anya, aki vigyázott rám... aztán mikor öreg volt már, ő lett a nagy, öreg gyerek és én az, aki vigyáztam rá.
Ha későn is értem haza s esetleg már aludtak, benyitottam a szobájukba, ahol ketten aludtak, anya és lábánál a cica, s megnéztem, minden rendben van? Anya ilyenkor nevetve mondta, hogy mondjam nekik azt, hogy "Aludjatok cicák!" , mert igaziból ő is egy nagy, öreg cica már ...
Néha , mikor érezte, hogy gyengül, talán halálfélelme is volt, mindig két dolgot mondott, hogy akármi lesz, ne féljek tőle, ha meghalt és hogy a cicájára nagyon vigyázzak és ha majd az is elmegy, akkor temessem oda a lábához, hogy úgy pihenjenek együtt mindörökre, ahogy éveken át otthon a kedvenc kanapéjukon ...
Ez volt a végrendelkezés. És aztán beütött a baj és anya állítólag agyvérzést kapott seperc alatt és hiába jött két rohammentős és minden hiába volt, mert mire felocsúdtam, anya elment a Sohatöbbébe s én ott maradtam mint egy árva fájdalom Pierre cicával.
Azon a szörnyű napon, melynek hajnalán anya elment, hazatántorogtam a kórházból az üres, félelmetes lakásba... És a cica ott ült anya szobájának közepén és sírt ... Aki látott macskát gyászolni tudja miről beszélek. Ültünk anya még megbontott ágyán mind a ketten, én és a cica és ketten sírtunk.
Pierre a temetés után feltelepedett anya íróasztalára , ahol a közös képük volt bekeretezve és dorombolt, duruzsolt a képnek, nem lehetett onnan elvinni. Ezt három hétig csinálta, majd se szó se beszéd beállított hozzám az én szobámba, mint aki azt mondja, na, itt vagyok ... mától a tied vagyok...
És én is ott voltam neki. Így örököltem meg a cicát, akin mindig éreztem anya szerető kezének simikázását, a kéz simogatását, amit gyerekkoromban olyan jó volt megfogni, ami felnevelt, ami az Életet jelentette... ott éreztem a maskamanó puha, selyembundáján ezt a simogató anyakezet. És betartottam amit ígértem, nagyon vigyáztam a kis jószágra, ami nem volt nehéz, mert annyi szeretet és intelligencia volt benne, hogy csak bámultam.
És az öreg 16 éves “kandúrvarázsló” beteg lett. Kezeltük, az állatorvos is mindent megtett az öreg cicáért, hogy az jobban legyen, de egy hajnaltájt arra riadtam, hogy a cica hív, furán hörög. Kiraktam az ablakpárkányra, hogy kapjon levegőt, de nem bírta tartani magát, ezért az ágy szélére raktam.
Pár perc volt csak és a hörgés elakadt, a jellegzetes , huncut macskamosoly helyett a haláltusa vicsorgása jelent meg a kis pofiján s ahogy simogattam éreztem egyszer csak, már nem ver a szíve a kezem alatt, megreszketett és kimúlt.
Elment... Mire az állatorvos megérkezett már csak egy merev, döglött macska maradt a kedves kis jószágból, a kandúr varázslóból, aki 16 évig volt velünk.
Úgy temettem el, ahogy anya kérte.
Megbontva anya sírját s oda a lábához, ahogy a kanapén feküdtek éveket s pihentek … ahogy anya kérte…
Három napig egyet bőgtem, s aztán megéreztem anya üzenetét a lelkemben a Sohatöbbéből. Azt mondta, hogy hagyjam nyugodni az öreg cicákat, ha elfáradtak és betegek voltak élni, és Pierre cica míg tudott vigyázott rám ... ahogy ő is vigyázott rám anno...s most ők ott, ott a Sohatöbbében alusznak ketten Krisztus tenyerén ... mint régen a kanapén...
Láttam is őket, ott a végtelen isteni jelenlétében, a selyempongyolás, őszkontyos öreg angyal és a fekete, karcsú szellemcica, ahogy mentek, mentek komolyan együtt a Sohatöbbébe... és érzem, látnak és szeretnek engem ott is, onnan is ... mindig ...
Virágot vittem a sírjukra.
Akartam valami szépet mondani , de csak ennyit tudtam: " Aludjatok cicák!"
Aludjatok cicák! - Aludjatok cicák!
🌸
🌸
Mindenki tudta,
hogy nem szabad hozzáérni ehhez a cicához,
egy ember mégis a kezébe vette.
🌸
Mindenki tudta,
hogy nem szabad hozzáérni ehhez a cicához,
egy ember mégis a kezébe vette.
🌸
Egy szívmelengető történet egy emberről,
aki meglátott egy kóborló kiscicát.
http://www.varazslat.co/
🌸
Mindenki, aki ugyanabban a lépcsőházban lakott, ahol én, tudta ki az a Ronda.
Ő volt a rezidenciánk fiúmacskája.
Ronda három dolgot szeretett csak igazán ezen a világon: verekedni, a szemétből enni és mondhatnánk úgy, a szerelmet.
Ezen három dolog kombinációja az élettel igen nagy hatással volt Rondára.
Először is, csak egy szeme volt és ahol a másiknak kellett volna lennie, csak egy tátongó lyukat lehetett látni.
Ugyanezen az oldalon hiányzott a füle, mindemellett a bal lába csúnya törést szenvedett egy adott ponton, ami annyira természetellenes módon forrt össze, hogy Ronda mindig úgy ment, mintha befordulna egy sarkon.
A farkacskáját már rég elhagyta, csak egy csúnya kis csonk volt a helyén, amit mindig megrántott vagy épp ráncigált. Ronda egy sötétszürke-csíkos cirmos fajta volt, kivéve, hogy ez alig látszott a fején és nyakán levő sérülések, sebek összeforrása miatt; a válla pedig tele volt kullanccsal és sárga varral.
Ha valaha valahol valaki meglátta őt, mindig ugyanaz volt a reakció: Milyen ronda macska ez!
A környékbeli összes gyerek figyelmeztetve volt, hogy ne nyúljon hozzá, a felnőttek kövekkel hajigálták és leöntötték, ha otthonukhoz közel ment vagy épp kis mancsait szorították az ajtófélfa közé, ha nem akart elmenni.
Rondának mindig ugyanaz volt a reakciója. Hogyha a slagot felé tartották, hogy lepriccolják vele, ő addig állt rendíthetetlenül, teljesen átázva,
amíg a másik fél fel nem adta a küzdelmet és el nem ment.
Hogyha valaki megdobálta őt, Ronda testével teljesen feltekerőzött a tettes lábai köré így megbocsájtva neki cselekedetét.
Ha gyereket látott, eszeveszett nyávogással azonnal felé szaladt és fejecskéjével a kezébe bújt, szeretetért könyörögve. Hogyha valaki felvette őt, Ronda hálásan kezdte el nyalogatni annak ingét, fülbevalóját vagy amit csak képes volt elérni.
Egy napon Ronda a szomszédom Husky kutyája felé mutatta ki szeretetét.
Természetesen erre a szomszédaim nem reagáltak jól és a szerencsétlen kiscicát teljesen szétmarcangolták. A lakásomból hallottam Ronda ijedt nyávogását így azonnal a segítségére siettem.
Amint odaértem már tudtam, hogy Ronda élete a végét járja.
A vizes földön feküdt, a hátsó lábai és a dereka teljesen kifordulva a helyükről és egy mély hasadás tátongott a mellén. Amint felemeltem őt hallottam, ahogyan liheg és zihál, éreztem, ahogyan küzd.
Nagy fájdalmat okozhatok neki ezzel – gondoltam.
Aztán egy ismerős érzésre figyeltem fel a fülem környékén – Ronda, még a hatalmas fájdalmak és haldoklása közepette, nyaldosni próbálta a fülemet.
Közelebb húztam magamhoz ő erre a fejecskéjét a kezembe nyomta. Aztán az egyetlen kis, aranyszínű szemével rám nézett- hallottam, ahogyan dorombolni kezd.
Még a legnagyobb fájdalmában is ez a harcedzett macska nem vágyott semmi másra,
csak egy kis törődésre… vagy inkább együttérzésre.
Abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy Ronda a legszebb és legszerethetőbb élőlény az egész világon! Nem próbált megharapni vagy megkarmolni, egy pillanatig sem próbált meg elszökni vagy elszaladni tőlem, nem küszködött.
Csak rám pillantott, abban bízva, hogy megszabadítom fájdalmától.
Ronda meghalt, még mielőtt beértem volna a lakásomba.
Utána hosszú ideig fogtam őt azon gondolkodva, hogy ez a kis ijedt, kóbor macska mennyire képes volt megváltoztatni a véleményem arról, hogy mi is az igazi, tiszta és feltétel nélküli szeretet.
Ő többet tanított nekem arról, hogy milyen adni és milyen együtt érzőnek lenni, mint több száz könyv, kurzus vagy kibeszélő-show – ezért mindig is nagyon hálás leszek neki.
Ronda kívülről látszott ijedtnek, én pedig belülről voltam az – épp azért ideje volt megtanulni, hogy milyen is igazán és mélyen szeretni. És hogy teljesen odaadjam magam annak, aki fontos.
aki meglátott egy kóborló kiscicát.
http://www.varazslat.co/
🌸
Mindenki, aki ugyanabban a lépcsőházban lakott, ahol én, tudta ki az a Ronda.
Ő volt a rezidenciánk fiúmacskája.
Ronda három dolgot szeretett csak igazán ezen a világon: verekedni, a szemétből enni és mondhatnánk úgy, a szerelmet.
Ezen három dolog kombinációja az élettel igen nagy hatással volt Rondára.
Először is, csak egy szeme volt és ahol a másiknak kellett volna lennie, csak egy tátongó lyukat lehetett látni.
Ugyanezen az oldalon hiányzott a füle, mindemellett a bal lába csúnya törést szenvedett egy adott ponton, ami annyira természetellenes módon forrt össze, hogy Ronda mindig úgy ment, mintha befordulna egy sarkon.
A farkacskáját már rég elhagyta, csak egy csúnya kis csonk volt a helyén, amit mindig megrántott vagy épp ráncigált. Ronda egy sötétszürke-csíkos cirmos fajta volt, kivéve, hogy ez alig látszott a fején és nyakán levő sérülések, sebek összeforrása miatt; a válla pedig tele volt kullanccsal és sárga varral.
Ha valaha valahol valaki meglátta őt, mindig ugyanaz volt a reakció: Milyen ronda macska ez!
A környékbeli összes gyerek figyelmeztetve volt, hogy ne nyúljon hozzá, a felnőttek kövekkel hajigálták és leöntötték, ha otthonukhoz közel ment vagy épp kis mancsait szorították az ajtófélfa közé, ha nem akart elmenni.
Rondának mindig ugyanaz volt a reakciója. Hogyha a slagot felé tartották, hogy lepriccolják vele, ő addig állt rendíthetetlenül, teljesen átázva,
amíg a másik fél fel nem adta a küzdelmet és el nem ment.
Hogyha valaki megdobálta őt, Ronda testével teljesen feltekerőzött a tettes lábai köré így megbocsájtva neki cselekedetét.
Ha gyereket látott, eszeveszett nyávogással azonnal felé szaladt és fejecskéjével a kezébe bújt, szeretetért könyörögve. Hogyha valaki felvette őt, Ronda hálásan kezdte el nyalogatni annak ingét, fülbevalóját vagy amit csak képes volt elérni.
Egy napon Ronda a szomszédom Husky kutyája felé mutatta ki szeretetét.
Természetesen erre a szomszédaim nem reagáltak jól és a szerencsétlen kiscicát teljesen szétmarcangolták. A lakásomból hallottam Ronda ijedt nyávogását így azonnal a segítségére siettem.
Amint odaértem már tudtam, hogy Ronda élete a végét járja.
A vizes földön feküdt, a hátsó lábai és a dereka teljesen kifordulva a helyükről és egy mély hasadás tátongott a mellén. Amint felemeltem őt hallottam, ahogyan liheg és zihál, éreztem, ahogyan küzd.
Nagy fájdalmat okozhatok neki ezzel – gondoltam.
Aztán egy ismerős érzésre figyeltem fel a fülem környékén – Ronda, még a hatalmas fájdalmak és haldoklása közepette, nyaldosni próbálta a fülemet.
Közelebb húztam magamhoz ő erre a fejecskéjét a kezembe nyomta. Aztán az egyetlen kis, aranyszínű szemével rám nézett- hallottam, ahogyan dorombolni kezd.
Még a legnagyobb fájdalmában is ez a harcedzett macska nem vágyott semmi másra,
csak egy kis törődésre… vagy inkább együttérzésre.
Abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy Ronda a legszebb és legszerethetőbb élőlény az egész világon! Nem próbált megharapni vagy megkarmolni, egy pillanatig sem próbált meg elszökni vagy elszaladni tőlem, nem küszködött.
Csak rám pillantott, abban bízva, hogy megszabadítom fájdalmától.
Ronda meghalt, még mielőtt beértem volna a lakásomba.
Utána hosszú ideig fogtam őt azon gondolkodva, hogy ez a kis ijedt, kóbor macska mennyire képes volt megváltoztatni a véleményem arról, hogy mi is az igazi, tiszta és feltétel nélküli szeretet.
Ő többet tanított nekem arról, hogy milyen adni és milyen együtt érzőnek lenni, mint több száz könyv, kurzus vagy kibeszélő-show – ezért mindig is nagyon hálás leszek neki.
Ronda kívülről látszott ijedtnek, én pedig belülről voltam az – épp azért ideje volt megtanulni, hogy milyen is igazán és mélyen szeretni. És hogy teljesen odaadjam magam annak, aki fontos.
🌸
Sok ember szeretne gazdagabb, sikeresebb,
kedveltebb, szebb lenni,
de én… mindig megpróbálok Ronda maradni.
🌸
Sok ember szeretne gazdagabb, sikeresebb,
kedveltebb, szebb lenni,
de én… mindig megpróbálok Ronda maradni.
🌸
🌸
