❖
❖
Kárpáti Piroska
Ezért a versért 1920-ban
Kárpáti Piroska tanítónőt a románok felakasztották.
❖
De Erdély Földje Csak Magyar Marad!
Üzent AZ Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?
Ez ITT Magyar föld és AZ is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S MI nem leszünk mások, csak magyarok!
Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll AZ ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!
Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket!
Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész AZ ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!
Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!
Vadon, puszta lesz AZ egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak Magyar marad!
https://www.facebook.com/1427976700827163/videos/1559366514354847/?t=3
❖
Kárpáti Piroska
Ezért a versért 1920-ban
Kárpáti Piroska tanítónőt a románok felakasztották.
❖
De Erdély Földje Csak Magyar Marad!
Üzent AZ Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?
Ez ITT Magyar föld és AZ is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S MI nem leszünk mások, csak magyarok!
Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll AZ ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!
Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket!
Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész AZ ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!
Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!
Vadon, puszta lesz AZ egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak Magyar marad!
https://www.facebook.com/1427976700827163/videos/1559366514354847/?t=3
❖
❖
Erdély
Nem Románia
(A Falusi Élet Varázsa)
❖
Erdély
Nem Románia
(A Falusi Élet Varázsa)
❖
❖
Aranyosi Ervin:
Nagypapa
Emlékszem még a Nagypapára,
a szívből jövő mosolyára,
mert szeme huncut csillogása,
a kedvesemé pontos mása!
Szívembe véstem azt az arcot,
a hite nem vallott kudarcot.
Naponta tisztán, jövőt látott,
és kereste a boldogságot.
Arcát a Nap megbarnította,
tán ráncait szaporította,
de lám csak, azok is vidámak.
Nem vésett gödröt rá a bánat.
Ott állt szeretett kertje mellett,
növényei jövőt üzentek.
Éppen a krumplit forgatta ki,
amit a föld adott neki.
A lég megtelt a föld szagával,
virágok bódító illatával,
A fű is lelkét hozzáadta,
s beleolvadt a pillanatba.
Madárdal szólt, örömmel telve,
mind az életet ünnepelve.
Dicsérték mind-mind Nagypapát,
aki bennünket ölelt át!
Úgy ölelt, mintha tudta volna,
mintha e perc nem másról szólna,
mint utolsó találkozásról.
Miről is szólna vajon másról?
Erdő szélén állt házikója,
öreg volt már, mint vén lakója,
fából készült és megkopott,
a létből örömöket lopott.
Volt benne nehéz, s szép az élet,
s lám lassan ő is öreggé lett!
De szolgált míg állt a fala,
– az építő diadala.
❖
Ott álltunk hát mind a hárman,
s én a zsebemben kotorásztam.
Majd egy gyűrűt húztam elő,
szolid volt, nem túl feltűnő,
amit én a mátkámnak szántam,
csupán egy csodás percre vártam.
Néhány kedves szóba kezdtem,
s az unokáját eljegyeztem.
S lám Nagypapa ezt megkönnyezte,
szerelmünk áldása övezte.
Búcsúzóul sem mondott mást:
Mindig szeressétek egymást!
❖
Aranyosi Ervin:
Nagypapa
Emlékszem még a Nagypapára,
a szívből jövő mosolyára,
mert szeme huncut csillogása,
a kedvesemé pontos mása!
Szívembe véstem azt az arcot,
a hite nem vallott kudarcot.
Naponta tisztán, jövőt látott,
és kereste a boldogságot.
Arcát a Nap megbarnította,
tán ráncait szaporította,
de lám csak, azok is vidámak.
Nem vésett gödröt rá a bánat.
Ott állt szeretett kertje mellett,
növényei jövőt üzentek.
Éppen a krumplit forgatta ki,
amit a föld adott neki.
A lég megtelt a föld szagával,
virágok bódító illatával,
A fű is lelkét hozzáadta,
s beleolvadt a pillanatba.
Madárdal szólt, örömmel telve,
mind az életet ünnepelve.
Dicsérték mind-mind Nagypapát,
aki bennünket ölelt át!
Úgy ölelt, mintha tudta volna,
mintha e perc nem másról szólna,
mint utolsó találkozásról.
Miről is szólna vajon másról?
Erdő szélén állt házikója,
öreg volt már, mint vén lakója,
fából készült és megkopott,
a létből örömöket lopott.
Volt benne nehéz, s szép az élet,
s lám lassan ő is öreggé lett!
De szolgált míg állt a fala,
– az építő diadala.
❖
Ott álltunk hát mind a hárman,
s én a zsebemben kotorásztam.
Majd egy gyűrűt húztam elő,
szolid volt, nem túl feltűnő,
amit én a mátkámnak szántam,
csupán egy csodás percre vártam.
Néhány kedves szóba kezdtem,
s az unokáját eljegyeztem.
S lám Nagypapa ezt megkönnyezte,
szerelmünk áldása övezte.
Búcsúzóul sem mondott mást:
Mindig szeressétek egymást!
❖
