Magnézium a Fogak Egészségéért
"Évek óta íny gyulladásban szenvedtem.
Miután elkezdtem magnézium olajjal mosni a fogaimat az íny gyulladás meggyógyult.
Később észrevettem, hogy a jobb első szemfogam vékonyabb volt, mint a bal.
3 hónapon belül a fogam teljesen regenerálódott."
Fog mosásra tegyünk magnézium olajat, Kb. 2 - 3 cseppet a fogkefére.
Az "Ancient Minerals" magnézium olaj, biztonságos és szennyeződés nélküli.
Az olaj tartalma magnézium-klorid és desztillált víz.
A magnézium olaj keserű ízű.

Gargarizáljunk kétszer naponta
Egy negyed kávés kanál magnézium olajhoz adjunk egy kávés kanál vízet.
Gargarizáljunk vele 10 - 15 percig, kétszer naponta.
Ha amalgám ill. higany töméseink vannak, ne használjuk a magnéziumot a szájban.
A magnézium kioldja a higanyt.

Az olaj használatának az eredménye
A fogak fehérebbek lesznek és az íny gyulladás begyógyul.
3 hónapon belül pedig a fogak regenerálódnak. (Csak az ép fogak).
A magnézium egy fantasztikus “gyógyszer" a
magas vér nyomás, alvás zavarok, depresszió és íny betegségekre.
Különböző forrásokból angolból fordítva.

Magnézium a csontokban és a fogakban
http://termeszetesmagneziumforras.weebly.com/mg-orvosi-jelent337seacutege.html
A magnézium legalább annyira fontos a csontok és fogak egészségéért mint a kálcium, foszfor, D3 vitamin. A magnézium az ami igazán keménnyé és stabillá teszi a csontokat.
Következésképpen a megfelelő mennyiésgű napi magnézium adag különösképpen szükséges a gyermekeknek és a tinédzsereknek akiknek leginkább ebben az ídőszakban fejlődik a fogazata és csontozata.
Idősebb embereknek szintén előnyös a napi plusz magnézium bevitele, mivel az ásványi anyag kivonó képességünk csökken az idő folyamán a táplálékokból. Egészen mostanáig az a hiedelem volt a köztudtaban, hogy az erős csontozat felépítésért kizárólag csak a kálcium a felelős.
Az új kutatások viszont egyértelműen azt igazolják hogy a magnézium kimagaslóan több szerepet játszik a csontok stabilitásában mint azt korábban feltételezték. Ugyan ez a szabály elmondható a fogak stabilitása esetében is.
A kutatások már kimutatták, hogy azok a fogak állnak ellen jobban a szuvasodásnak amik kettőször több magnéziumot tartalmaznak azokkal szemben mind amik kevesebbet tartalmazva szuvasodtak.
Ebben a tekintetben a fogak keménysége egyenesen függ a magnézium koncentrációjától a fogakban. A csontritkulás kialakulásában szintén óriási szerepe van a magnézium hiányának.

Ősi Magnézium Olaj - 250 ml
http://hazipatika.shopmarket.hu/organity-osi-magnezium-olaj-c279-p63005.html

A bőrön keresztül felszívódó Magnézium Olaj a leghatékonyabb módja a szervezet magnéziumszintjének helyreállítására.
250 ml. Ára: 2 660 Ft
250 ml. Ára: 2 660 Ft
Őstengeri Magnézium Pehely
http://naturabio.hu/magnezium-pehely--250-g
Őstengeri magnézium pehely test - és lábfürdőhöz.
250 gr. Ára: 2350 Ft

A fájó ízületek, izmok kezeléséhez.
Az ősi Magnézium Olaj az Ősidei európai Zechstein-tenger fenékről származik, a földkéreg 1600 és 2000 méter mélyéről, védve minden káros környezeti hatástól az utóbbi 250 millió évben. Ez a napjainkban ismert legtisztább magnézium lelőhely érintetlen energetikai állapotban. Kiváló minőségű, gyógyszerészeti tisztaságú magnézium-klorid, melyet a legújabb biotechnológiai módszerrel bányásznak ki. Az anyag így tiszta és magas energiaállapotú marad.
Összetevők: Magnézium-klorid (MgCl2), Magnézium-szulfát (MgSo4), Kálium-klorid (KCl), Nátrum-klorid (NaCl), Kalcium-klorid (CaCl), Bromid ion (Br-).
Használata: Permetezze közvetlenül a bőrére vagy a tenyerébe 1-3-szor és azt dörzsölje be. Ha bőrirritáció lépne fel, hígítsa a Magnézium Olajat vízzel 1:1 arányban vagy öblítse le vízzel. Ha zavarja a bőrén maradt só, 20 perccel a Magnézium Olaj használata után zuhanyozzon le, mivel 20 perc után a magnézium ionok nagy része felszívódik. A Magnézium Fürdősóval kombinálva is használhatja.
Általános szabály, hogy kb. 6-8 mg per testsúly kg ajánlott. Egy 90 kg-os férfinak kb. 600-800 mg a napi szükséglete (pl.: 6 x 90 = 540 mg). 8 fújással kb. 100 mg tiszta magnézium szívódik fel a bőrön keresztül.
Felhasználás elővigyázatossági előírásai:
A használat előtt ajánlott lemosni mindenféle testápolót és krémet, mert ezek gátolhatják a magnézium felszívódását. Szembe és nyálkahártyára ne kerüljön.
Tárolási körülmény: Magas hőtől védve, szobahőmérsékleten.
Magnézium szerepe az emberi szervezetben
A magnézium az egészség megőrzés szempontjából az egyik legfontosabb ásványi anyag. A magnéziummal gyakran találkozhatunk úgy is, mint az idegrendszer védő hatású ásványi anyaga, hisz nagy szerepe van az idegrendszer működésébe.
A legújabb kutatások alapján a magnéziumnak jelentős szerepe van a szívbetegségek megelőzésében és kezelésében, továbbá a vérnyomást is képes csökkenteni. Ennek oka, hogy a magnézium tágítja a koszorúeret és szabályozza a veszélyes szívritmuszavarokat, így elősegítheti az infarktus utáni felépülést és képes feloldani a vérrögöket.
A magnézium elengedhetetlen az izmok elernyedéséhez, aminek köszönhetően enyhítheti az izomgörcsöket és segíthet izomsérülések esetén. Ajánlott a magnéziumkészítmény mellé kalciumot is szedni, ugyanis ha e két anyag aránya nem megfelelő, akkor csökken jótékony hatásuk. A magnézium legnagyobb mennyiségben a zöldségfélékben, a hüvelyesekben, a különböző gabonafélékben, a gyümölcsökben, a tejtermékekben és a halfélékben található meg.
Felhasználási javaslatok:
Agyműködés, Magnézium, Memória

Magnéziumban Gazdag Eledelek
Menta / Mandula / Kapor / Tökmag / Spenót / Brazil Dió

Az Ősi Magnéziumot,
a 250 millió éves, 1600-2000 méteres mélységben található Zechstein-i ősi tengerből bányásszák, mely Európa északi részén terül el.
Ez a napjainkban ismert legtisztább magnézium lelőhely érintetlen energetikai állapotban.
Kiváló minőségű, gyógyszerészeti tisztaságú magnézium-klorid, melyet a legújabb biotechnológiai módszerrel bányásznak ki. Az anyag így tiszta és magas energiaállapotú marad.
A kínai orvoslásban gyakran említett „Csodálatos ásvány”, a magnézium olyan nélkülözhetetlen a szervezetnek, mint a víz vagy a levegő. Egyszerű tulajdonságaitól kezdve az abszolút és tagadhatatlan gyógyító erejéig.
Csak néhány gramm magnézium is több száz biokémiai reakcióban vesz részt a szervezetben, melyek közreműködnek az energiaháztartás és a szív- és érrendszeri folyamatok szabályozásában, erős csontok és fogak, ragyogó bőr, kiegyensúlyozott hormonháztartás, egészséges idegrendszer és még több más-mindez köszönhetően a megfelelő magnézium tartalomnak a sejtekben.
Mi a probléma a magnézium tablettákkal?
Hogy csak 4% amit hasznosítani tud a szervezetünk. Napi ajánlott szükséglet 320 – 420 mg, ez napi 25-30 tabletta lenne, ami megterhelné a gyomrunkat.
Természetes megoldás: Ősi Magnézium
Mialatt óriási pénzeket költenek a magnéziumdúsítás hatékonyságára, egészségfokozó célból, addig nem sok figyelmet fordítanak a szállításra. Az Ősi Magnézium készítményeiben az ultra tiszta, magas koncentrációjú természetes magnézium-kloridot használják fel egyéb nyomelemekkel helyileg magnéziumolaj, gél vagy fürdősó formájában.
Miért helyileg? Mivel a bőr élő, lélegző szerv és az egyik legfontosabb méregtelenítő szerv, fontos szerepe van a szervezet ásványi sókkal való feltöltésében is.
Mi történik, ha a felszívást végző egyik legfontosabb szerv számára elérhetővé tesszük az ásványi anyagokat? Elérjük a vibráló egészséget.
A magnézium néhány előnye:
Miért van szükség a magnéziumra?
Az emberi szervezetnek számos vitaminra és ásványi anyagra van szüksége, ezek közül az egyik legfontosabb a magnézium. Szervezetünk önmagától nem képes előállítani, így pótlásáról magunknak kell gondoskodnunk.
A kálium mellett ez az elem is megtalálható testünk összes sejtjében, szerepet játszik szervezetünk anyagcseréjének minden folyamatában. Kitüntetett szerepéből következik, hogy több betegség megelőzésében és kezelésében is kiemelkedően fontos szerepet játszhat.
A magnéziumhiány okai és tünetei
Magnézium hiányt általában az egészségtelen, mozgásszegény életmód, a krónikus stressz, a különböző élvezeti cikkek (cigaretta, alkohol, drogok) fogyasztása okozhat. A minőségileg és mennyiségileg, elégtelen táplálkozás, egyes életkori sajátosságok és élettani állapotok (pl. terhesség, szoptatás, gyerekkor, klimaktérium).
Tekintettel arra, hogy a magnézium élettani hatása rendkívül összetett, számtalan anyagcsere-folyamat része, ezért hiánya is meglehetősen széles körű tüneteket idézhet elő.
Visszavetheti a csontnövekedést, szívritmuszavarokat okozhat, növeli a trombózis és a szív érhálózatának valamely okból történő elhalásának kockázatát. Kiválthat depressziót, fejfájást, szédülést, koncentrációzavarokat, viselkedészavarokat, étvágytalanságot, magas vérnyomást és kalcium oxalátkő-képződést.
A szervezet magnézium tartalmát jelentősen csökkentheti az egyéb ásványi anyagok vesztésével is együtt járó hányás vagy hasmenés is. Különösen ügyelni kell arra, hogy várandósság ideje alatt az anya étrendje megfelelő mennyiségű ásványi anyagot tartalmazzon, a terhesség ideje alatt fellépő magnézium hiány ugyanis növeli a spontán vetélés, a koraszülés, a fejlődési rendellenességek, az idő előtti fájások kialakulásának kockázatát.
Mennyi magnéziumra van szükségünk?
A szakértők szerint táplálkozási szokásaink és a nem megfelelő minőségű élelmiszerek fogyasztása miatt nagyon sokan a szükségesnél kevesebb magnéziumhoz jutnak. A hiányzó mennyiséget pótolnunk kell, hiszen a megfelelő magnézium bevitel elengedhetetlen szervezetünk egészséges működéséhez.
Szerepet játszik a feszültség csökkentésében, az állandó kimerültség érzésének leküzdésében, a krónikus betegségek kezelésében és a problémamentes terhességben, a magzat egészséges fejlődésében éppúgy, mint a sportolók szervezetének fitten tartásában, a sérülések kockázatának minimalizálásában.
Az Ősi Magnézium Olaj valóban olaj?
Valójában nem, ez egy általános félreértelmezés. A magnézium olaj egy új kifejezés a magasan telített magnézium-klorid oldatra egyéb nyomelemekkel együtt, így egy olajszerű higroszkópos anyag lesz, ami vonzza a vízmolekulákat.
Az Ősi Magnézium alkalmazható különféle bőrbetegségek esetén, mint pikkelysömör vagy ekcéma
Az Ősi Magnézium termékek gyógyhatásúak és bőrbetegségek (pikkelysömör, ekcéma, akné) elősegítik a bőr gyógyulását. A helyileg alkalmazott magnézium-klorid erősíti a bőr védekező funkcióját, csökkenti a gyulladást, gyorsítja a sebgyógyulást és segíti a sejtek hidratációját.
Az Ősi Magnézium hasznos hatású a méregtelenítésre is
Magnézium nem csak jótékony, de létfontosságú is!
A szervezetnek szüksége van az alkáli sókra, mint a magnézium a sejtek programozott sejthalála során vagy a méregtelenítés során a húgysav semlegesítésében. Egyúttal, ha nincs elég magnézium a méregtelenítő reakciók során, akkor a csontokból és a testből vonja ki ehhez. Tanulmányok kimutatták, hogy a magnézium az egyik leggyakoribb hiány tápanyag a szervezetben a kémiai anyagoktól szennyezett környezetünkben. A kémiai és nehézfém szennyezésnek kitett emberek nagy mennyiségű magnéziumot ürítenek ki a vizelettel és problémájuk van az alacsony magnézium szintjükkel.
Legfontosabb, hogy a magnézium megvédi sejtjeinket a nehézfémektől, mint alumínium, higany, ólom, kadmium, berillium és nikkel ellen, ami mutatja, hogy miért is van szükségünk olyan sok magnéziumra a méregtelenítés során. A magnézium nélkülözhetetlen a sejtjeink túléléséhez, de a mérgezés mértékétől és helyétől is függ, hogy a szervezet hol hemzseg nehézfém szennyezéstől.
Egyre több bizonyíték van arra, hogy a magnézium szerepet játszik az agyszövetben felhalmozódott nehézfémek eltávolításában.
Tény, hogy rengeteg ok és betegség okozhat magnézium hiányt. Továbbá a higany kelátképződés csökkenthető, ha megfelelő a magnézium mennyisége A kelációval kapcsolatos információk szerint a kelátképzés során keletkezett „hulladék ásványok” tárolása és a detoxikációban fontos ásványi anyagok hiánya magas kockázatokkal járhat.
A magnézium létfontosságú a detoxifikáció egyik fázisához és más ásványi anyagokkal, mint például a cink, eltávolítja a káros nehézfémeket a testből. Az közismert, hogy a magnézium egy alapvető faktora a szervezet természetes öntisztító és méregtelenítő reakcióinak. Doktor Frederica P. Perera, az Environmental Health Sciences professzora és a Columbia Center for Children’s Environmental Health igazgatója szerint 500-féle különböző módja van annak, hogy az emberek ugyanazt az anyagot hogyan méregtelenítik. Az egyik fő indikátor az egyéni magnézium szint. Ezért az Ősi Magnézium Olaj használatával a szervezet méregtelenítése biztonságos és hatékony.
Miért van jótékony hatása az Ősi Magnézium magnézium-kloridnak?
Jótékony hatása van a bőrre. Nagyon ősi gyakorlat, már az ősi indiai szövegekben is olvasni lehet róla. A helyi alkalmazás során a magnézium a bőr felszívó képességének megfelelő mennyiségben jut be a szervezet keringési rendszerébe. Ha nem szívódik fel elég magnézium, annak is káros hatásai lehetnek.
A magnézium-klorid helyi alkalmazása meglehetősen hatékonyabb, mint a szájon át szedhető magnézium készítmények és jelenleg a legpraktikusabb módja a megfelelő magnéziumszint helyreállításához.
Ha a bőrünkön használjuk a magnéziumot, akkor „szövet átitatást” végzünk. Ez az egyik módja, hogy a tápanyagok oda kerüljenek, ahová akarjuk, közvetlenül a keringésbe kerülve ahol a szövetekbe kerülve jótékony hatást fejlenek ki veszteség nélkül.
Az Ősi Magnézium Olaj természetes összetevőket tartalmaz, melyek a sejtekbe jutva a sejtek biokémiai reakcióit segítik, olcsó, biztonságos és otthon végezhető.

- Helyreállítja a sejtes magnéziumszintet
- Természetes sejtvédő
- Elősegíti a hatékony méregtelenítést
- Enyhíti az izomfájdalmat és a görcsöket,
- Segíti a megfelelő izomműködést
- Hangulatjavító és nyugtat stressz esetén
- Segíti az egészséges borszövet képződését
- Fellendíti az energiaszintet
- Erősíti az immunrendszert
- Szabályozza a hormonszintet
- Nyugtatja a túlaktivált idegsejteket
- Javítja az alvás minőségét

Magnézium: a szív egészségéért
http://dietless.hu/magnezium-a-sziv-egeszsegeert/
A magnézium elengedhetetlen a normális kalcium-, nátrium-, kálium- és foszforegyensúly fenntartásához, az ioncseréhez, valamint a C-vitamin hasznosulásához.
Az idegek, az izmok és számos enzim hatékony működése lehetetlen nélküle. Több mint 300-féle kulcsfontosságú enzim működésének szabályozásában vesz részt, ekként jelentős szerepe van a szénhidrátok, a zsírok, a nukleinsavak és a fehérjék anyagcseréjében, továbbá az energiatermelő és felhasználó folyamatokban.
A magnézium, mint nyomelem méltatlanul alulértékelt a jóval népszerűbb kalciumhoz képest, pedig nélkülözhetetlen ásvány több száz enzim működésének szabályozásában és az anyagcserében. Több formája is ismert, magnézium-oxid, magnézium-kelát és magnézium-citrát – ezek közül az utóbbit érdemes szedni, mivel az szívódik fel a legkönnyebben. A kalciummal, a foszforral és az
A-vitaminnal együtt hat a legjobban, mivel szinergikusan fejtik ki hatásukat, és segítik egymás felszívódását.
A magnézium jellemzői
A kiegyensúlyozott étrend általában már tartalmaz magnéziumot, de bizonyos esetekben (például diéta, fogyókúra – ha nem jut elegendő vitamin és ásványi anyag a szervezetünkbe) érdemes táplálékkiegészítőként szedni a hiánybetegségek, például (izomgyengeség, inzulinrezisztancia, kardiovaszkuláris betegségek, magas vérnyomás, krónikus fáradtság) megelőzésének érdekében.
Sőt, ha már itt tartunk, inkább magnézium tablettát szedjük kiegészítőként, mint kalciumot, mivel utóbbiból bőven elegendő jut be a szervezetbe napi szinten (gondoljunk csak a tejre, a sajtokra és a joghurtra), míg a magnéziumot sokkal nehezebb pótolni természetes forrásból.
A magnézium pozitív hatásai
Érdemes tudni
Hiánya
Az idegrendszer és az izmok működési zavarai, anyagcsere¬problémák, reszketés.
Természetes forrásai A magnézium elsősorban a sötétzöld színű zöldségekben (spenót, mángold), gyümölcsökben (alma, citrom, grépfrút, füge), olajos magvakban, mandulában, diófélékben, borsóban, babban található meg. Érdemes tudni, hogy a magas zsírtartalmú étrend megnehezíti a magnézium felszívódását, míg a főzés csökkenti a táplálékban lévő természetes magnéziumtartalmat.
Napi szükséglet
A felnőttek számára javasolt napi mennyiség, 300-400 mg. Erős megterhelés, diéta, aktív életmód és sportolás mellett a szervezet akár 500-800 mg-ot is igényelhet. Ne közvetlenül étkezés után szedjük be, mivel megköti a gyomorsavat. Túladagolás esetén hashajtó hatású.
Forrásjegyzék
Robert C. Atkins: Dr. Atkins’ Vita-Nutrient Solution: Nature’s Answer to Drugs, Touchstone; 1st Fireside Ed edition, 1999.
Phyllis A. Balch: Prescription for Nutritional Healing, Avery Trade; 5 Rev Upd edition, 2010
Earl Mindell: Earl Mindell’s New Vitamin Bible, Grand Central Life & Style; Rev Upd edition, 2011

- Elengedhetetlen az egészséges szívműködéshez, csökkenti a szívroham kockázatát, normalizálja a keringést. Csökkenti, illetve normális értékre állítja be a koleszterinszintet. Közreműködik az immunrendszer működésében, lassítja az öregedést.
- A magnézium kiváló savkötő, ezért segíthet gyomorsósav- túltengésben. Ilyenkor étkezés előtt kell bevenni.
- Hozzájárul a fogak egészségének megőrzéséhez, csökkenti a kalciumtartalmú vesekövek, valamint az epekövek kialakulásának kockázatát. Segíthet gyomorrontás esetén. Természetes nyugtatószer (kalciummal együtt bevéve), mérsékli a depressziót, tompítja a stressz káros hatásait.
- Hatással van a vérrögök képződésére, az energiatermelésre, az izom-összehúzódásra és az idegi jelek átadására.
- Segíti a szívműködést.
- Csökkenti a vérnyomást és javítja a keringési rendszert.
- Lazító és nyugtató hatásának köszönhetően csökkenti a depressziót és a szorongást.
- Gátolja az öregedést.
- Megakadályozza a kalcium túlzott lerakódását.
- Javítja a szellemi teljesítőképességet.
Érdemes tudni
- A műtrágyázás miatt kevesebb a talajban a magnézium, így ételeink magnéziumtartalma is kisebb a kívánatosnál.
- A magnézium pótlására a szerves (lehetőleg kelát-) kötésű készítmény a legalkalmasabb.
- A magnéziumot kalciummal együtt érdemes kiegészítőként szedni. E két elem aránya 1:2 legyen.
- Magnéziumtartalmú kiegészítői inkább két étkezés között vegyünk be, mert különben a gyomor sósavtartalmának megkötése miatt megzavarhatjuk az emésztés folyamatát.
- Több magnéziumra van szükségük a terhes és szoptató anyáknak, a fogamzásgátló tablettát vagy ösztrogén hormont szedő nőknek, a szeszes italt gyakran és sokat fogyasztóknak.
- Sportolók nem nélkülözhetik, mivel a vércukor energiává való átalakításához szükség van magnéziumra.