Az Út Felén Túl
| AZ ÚT FELÉN TÚL |
"Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok..."
akik örülni tudnak, azok boldogok..."
| Rajki Miklós: Biztató |
Rajki Miklós: Biztató
Biztatlak: Örülj!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zőldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok-sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod!
Biztatlak: Örülj!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zőldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok-sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod!
Rajki Miklós: Ne Rohanj
Mindig futsz valahová.
Soha sincs semmire időd,
Hangzik fel tőled a hivatkozás,
És csak folytatódik tovább
A versenyloholás.
Se látsz, se hallasz,
Senkire sem hallgatsz.
Csak lótsz-futsz, s loholsz,
Mint a versenyagár,
Aki csak a célban tudja meg,
Hogy a nyúl nem is volt valódi.
Elrohansz minden szép mellett,
Nem észlelsz semmit,
Amit pedig csodálni érdemes lenne.
Két hét alatt akarnád látni azt,
Amit egész évben észre sem veszel.
A léleknek nem kell pénz,
A lélek mindig valami szépet remél.
Kell neki mindennap a pillanat,
Amikor valami szépet befogad,
És felerősítve sugározza tovább,
Hogy szebb legyen tőle a világ.
Milyen kár, hogy szemlélődni elfeledtél már.
Pedig, ha tudnád, mi minden van utadban,
Mi mindent adott a teremtő, mint jutalmat.
A természet gyönyörű kincseit,
Évszakok hírnökét, virágok ezreit,
Fákat, lombokat, cserjéket, bokrokat,
Akik mind feléd fordulnak.
Ha néznéd, látnád is, óránként változik a kép,
Ahogy fordul a Nap, úgy kúszik tova az árnyék,
S a fák levelei mindig másképp mosolyognak,
A virágok szirmai más arcot mutatnak.
S amikor áttör a lombok közt egy fénysugár,
Van olyan, mint a színpadon a táncospár.
Látod, mi mindent hagysz ki naponta?
Pedig közelről, megállva más ám, mint rohanva.
Mennyivel szebb egy virág közelebb hajolva.
Autóból is másnak látszik a világ,
Amit onnan látsz, az messze nem olyan, mint igazán.
A pályán száguldva meg, két végpont között a semmi.
Érdemes, értelmes hát ennyire rohanva élni?
Szabad-e a szépet a szívbe be nem engedni?
Elmehetsz bárhova a világba, annak legtávolabbi sarkába,
Soha nem fogod meglelni,
Amit itthon, nap mint nap, nem tudsz észrevenni.
Mert mit nézel majd végig életed filmjén,
Ha közben nem vetted észre a körülvevő világot,
Nem ismerted személyesen az útközben nyíló virágot?
Nem hagytad köszönni a kis feketerigót,
S nem érted teremni, a pirosló csipkebogyót.
Gondolkodj, miért is rohansz és hová,
Mit ér, ha rohansz,
Mindig csak rohansz tovább?
Rohansz, és mégse érsz sehová.
Mindig futsz valahová.
Soha sincs semmire időd,
Hangzik fel tőled a hivatkozás,
És csak folytatódik tovább
A versenyloholás.
Se látsz, se hallasz,
Senkire sem hallgatsz.
Csak lótsz-futsz, s loholsz,
Mint a versenyagár,
Aki csak a célban tudja meg,
Hogy a nyúl nem is volt valódi.
Elrohansz minden szép mellett,
Nem észlelsz semmit,
Amit pedig csodálni érdemes lenne.
Két hét alatt akarnád látni azt,
Amit egész évben észre sem veszel.
A léleknek nem kell pénz,
A lélek mindig valami szépet remél.
Kell neki mindennap a pillanat,
Amikor valami szépet befogad,
És felerősítve sugározza tovább,
Hogy szebb legyen tőle a világ.
Milyen kár, hogy szemlélődni elfeledtél már.
Pedig, ha tudnád, mi minden van utadban,
Mi mindent adott a teremtő, mint jutalmat.
A természet gyönyörű kincseit,
Évszakok hírnökét, virágok ezreit,
Fákat, lombokat, cserjéket, bokrokat,
Akik mind feléd fordulnak.
Ha néznéd, látnád is, óránként változik a kép,
Ahogy fordul a Nap, úgy kúszik tova az árnyék,
S a fák levelei mindig másképp mosolyognak,
A virágok szirmai más arcot mutatnak.
S amikor áttör a lombok közt egy fénysugár,
Van olyan, mint a színpadon a táncospár.
Látod, mi mindent hagysz ki naponta?
Pedig közelről, megállva más ám, mint rohanva.
Mennyivel szebb egy virág közelebb hajolva.
Autóból is másnak látszik a világ,
Amit onnan látsz, az messze nem olyan, mint igazán.
A pályán száguldva meg, két végpont között a semmi.
Érdemes, értelmes hát ennyire rohanva élni?
Szabad-e a szépet a szívbe be nem engedni?
Elmehetsz bárhova a világba, annak legtávolabbi sarkába,
Soha nem fogod meglelni,
Amit itthon, nap mint nap, nem tudsz észrevenni.
Mert mit nézel majd végig életed filmjén,
Ha közben nem vetted észre a körülvevő világot,
Nem ismerted személyesen az útközben nyíló virágot?
Nem hagytad köszönni a kis feketerigót,
S nem érted teremni, a pirosló csipkebogyót.
Gondolkodj, miért is rohansz és hová,
Mit ér, ha rohansz,
Mindig csak rohansz tovább?
Rohansz, és mégse érsz sehová.
Rajki Miklós: Szeretni...
Szeretni, tudni kell.
Ha kell, a másik
Lángjában égni el.
De nemcsak a lángban,
Hanem ha kell,
S z e r e t n i
Az üszkös parázsban.
Mert jóban a jó,
Nem nagy mutatvány.
A könnyű és a laza,
Nem nagy feladvány.
De mikor a nehéz
Van éppen a soron,
Mikor a szükség van
Porondon,
Mikor összefogva,
Lehet, hogy csak
Fogakat csikorgatva,
Szükség van
Minden erőre,
Bíztatásra s tiszta bensőre,
Ha ki kell állni
A goromba szélben,
S vállalni kell
Úgy, ahogy vagyunk,
Engem vagy Téged,
Ha a bennünket bántó szó
Több, mint a biztatás,
Kevesebb
A felénk nyújtott kéz,
Mint a taszítás,
Mikor támadnak
Szóval és ököllel,
A hazugság jön szembe
Karban a kárörömmel,
Mikor másnak az a jó
Ha nekünk rossz,
Mikor a szél is,
Enyhe illat helyett
Kesernyés füstöt hoz,
Akkor kell
A szeretet igazán,
S akkor kell
A hűség és kitartás.
Akkor kell átkarolva,
Ázva, fázva,
A viharban összehajolva,
Egymást segítni előre,
Hogy majdan az élet napja
Újra fordul kelőre,
Még legyünk mi is,
Ne csak a pusztulás,
A korom, a füst,
A lelki s testi árulás.
Akkor kell a szeretet.
Akkor igazán.
Szeretni, tudni kell.
Ha kell, a másik
Lángjában égni el.
De nemcsak a lángban,
Hanem ha kell,
S z e r e t n i
Az üszkös parázsban.
Mert jóban a jó,
Nem nagy mutatvány.
A könnyű és a laza,
Nem nagy feladvány.
De mikor a nehéz
Van éppen a soron,
Mikor a szükség van
Porondon,
Mikor összefogva,
Lehet, hogy csak
Fogakat csikorgatva,
Szükség van
Minden erőre,
Bíztatásra s tiszta bensőre,
Ha ki kell állni
A goromba szélben,
S vállalni kell
Úgy, ahogy vagyunk,
Engem vagy Téged,
Ha a bennünket bántó szó
Több, mint a biztatás,
Kevesebb
A felénk nyújtott kéz,
Mint a taszítás,
Mikor támadnak
Szóval és ököllel,
A hazugság jön szembe
Karban a kárörömmel,
Mikor másnak az a jó
Ha nekünk rossz,
Mikor a szél is,
Enyhe illat helyett
Kesernyés füstöt hoz,
Akkor kell
A szeretet igazán,
S akkor kell
A hűség és kitartás.
Akkor kell átkarolva,
Ázva, fázva,
A viharban összehajolva,
Egymást segítni előre,
Hogy majdan az élet napja
Újra fordul kelőre,
Még legyünk mi is,
Ne csak a pusztulás,
A korom, a füst,
A lelki s testi árulás.
Akkor kell a szeretet.
Akkor igazán.
Kémcsőbe Zárt Harag
Elmer Gates professzor a washingtoni egyetem pszichológiai laboratóriumában
érdekes biokémiai kísérleteket folytatott.
Kimutatta, hogy az emberi szervezetben lelki hatások, érzelmek
következtében mérgek termelődnek.
A professzor a következő kísérletet végezte el: cseppfolyós levegő
elpárologtatásával -271 Celsius-fokra hűtött le kémcsöveket, s aztán
különböző lelkiállapotban lévő egyének leheltek az üvegcsövekbe.
Pár perc után az egészséges és normális lelkiállapotú ember kilégzésének
párája színtelen cseppek formájában csapódott le a lehűtött üvegcső falára.
De ha a kísérleti alany erős haragot érzett abban az időpontban, a
lecsapódó folyadék nem színtelen, hanem barna színű lett, bánat esetén
szürke, lelkiismeret-furdaláskor pedig rózsaszín.
A csapadéknak természetesen nemcsak a színe, hanem a kémiai összetétele is
más és más volt.
A kísérletek folyamán Gates professzornak lassanként elegendő ilyen anyag
állt rendelkezésére ahhoz, hogy tengeri malacokkal végezhessen kísérleteket.
Amikor a barna anyagot beoltotta a kísérleti állatba, az eleinte rendkívül
ingerlékeny lett, majd valóságos dührohamot kapott, fogaival nekiesett a
ketrec falának.
Gates többször megismételte a kísérleteit, és az eredmények reprodukálhatók
voltak. Annak az embernek a leheletéből kiválasztott méreg, akiben erős
gyűlölet tombolt, a kísérleti állatokat nyomban megölte.
A professzor megállapította, hogy tíz percig tartó erős gyűlölet
elegendőmérget tartalmaz ahhoz, hogy azzal több személyt el lehessen
pusztítani. Ez a méreg egyike a legerősebbeknek, amelyet a tudomány ismer.
A gyűlölet Salakja
Az ember szervezete felszívja az érzelmek, gondolatok hatására képződő
mérget, és így önmagát mérgezi meg vele. Ezek a mérgek éppúgy, mint a
hormonok, már a legparányibb mennyiségben is igen hatásosak, és salakként
gyülemlenek fel a szervezetben.
Valahányszor haragszunk vagy gyűlölködünk, a szervezetünk mérget választ
ki. Ezt a mérget kétségtelenül az ellenségnek szánjuk. Azonban az ember
ilyenkor önmaga esik áldozatul, ha nem korlátozza rosszindulatú érzéseit.
Érdekes dr. Vasant Lad közlése, mely szerint az elfojtott mohóság,
birtoklási vágy a szívre és a lépre is hatással lehet, az elfojtott félelem
és szorongás a veseműködésre, de megváltoztathatja a vastagbél flóráját is.
Ennek eredményeképpen a has a képződő gázoktól felfúvódik és fájdalmat okoz
(ezt a fájdalmat össze lehet téveszteni a szív- és májbántalmakkal).
Az elfojtott érzelmek az immunrendszerre is hatnak, és ez allergiás
reakciókhoz vezethet (por-, virágpor-, ételallergia stb.). Gates professzor
kísérleteiből az is kiderült
- s megállapítását már sokan igazolták -, hogy a jó hangulat a szervezet
számára rendkívül hasznos kémiai anyagokat állít elő, például endorfinokat,
amelyek morfinszerű, fájdalomcsillapító vegyületek.
Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti
is egymást. Jn. 13.
Elmer Gates professzor a washingtoni egyetem pszichológiai laboratóriumában
érdekes biokémiai kísérleteket folytatott.
Kimutatta, hogy az emberi szervezetben lelki hatások, érzelmek
következtében mérgek termelődnek.
A professzor a következő kísérletet végezte el: cseppfolyós levegő
elpárologtatásával -271 Celsius-fokra hűtött le kémcsöveket, s aztán
különböző lelkiállapotban lévő egyének leheltek az üvegcsövekbe.
Pár perc után az egészséges és normális lelkiállapotú ember kilégzésének
párája színtelen cseppek formájában csapódott le a lehűtött üvegcső falára.
De ha a kísérleti alany erős haragot érzett abban az időpontban, a
lecsapódó folyadék nem színtelen, hanem barna színű lett, bánat esetén
szürke, lelkiismeret-furdaláskor pedig rózsaszín.
A csapadéknak természetesen nemcsak a színe, hanem a kémiai összetétele is
más és más volt.
A kísérletek folyamán Gates professzornak lassanként elegendő ilyen anyag
állt rendelkezésére ahhoz, hogy tengeri malacokkal végezhessen kísérleteket.
Amikor a barna anyagot beoltotta a kísérleti állatba, az eleinte rendkívül
ingerlékeny lett, majd valóságos dührohamot kapott, fogaival nekiesett a
ketrec falának.
Gates többször megismételte a kísérleteit, és az eredmények reprodukálhatók
voltak. Annak az embernek a leheletéből kiválasztott méreg, akiben erős
gyűlölet tombolt, a kísérleti állatokat nyomban megölte.
A professzor megállapította, hogy tíz percig tartó erős gyűlölet
elegendőmérget tartalmaz ahhoz, hogy azzal több személyt el lehessen
pusztítani. Ez a méreg egyike a legerősebbeknek, amelyet a tudomány ismer.
A gyűlölet Salakja
Az ember szervezete felszívja az érzelmek, gondolatok hatására képződő
mérget, és így önmagát mérgezi meg vele. Ezek a mérgek éppúgy, mint a
hormonok, már a legparányibb mennyiségben is igen hatásosak, és salakként
gyülemlenek fel a szervezetben.
Valahányszor haragszunk vagy gyűlölködünk, a szervezetünk mérget választ
ki. Ezt a mérget kétségtelenül az ellenségnek szánjuk. Azonban az ember
ilyenkor önmaga esik áldozatul, ha nem korlátozza rosszindulatú érzéseit.
Érdekes dr. Vasant Lad közlése, mely szerint az elfojtott mohóság,
birtoklási vágy a szívre és a lépre is hatással lehet, az elfojtott félelem
és szorongás a veseműködésre, de megváltoztathatja a vastagbél flóráját is.
Ennek eredményeképpen a has a képződő gázoktól felfúvódik és fájdalmat okoz
(ezt a fájdalmat össze lehet téveszteni a szív- és májbántalmakkal).
Az elfojtott érzelmek az immunrendszerre is hatnak, és ez allergiás
reakciókhoz vezethet (por-, virágpor-, ételallergia stb.). Gates professzor
kísérleteiből az is kiderült
- s megállapítását már sokan igazolták -, hogy a jó hangulat a szervezet
számára rendkívül hasznos kémiai anyagokat állít elő, például endorfinokat,
amelyek morfinszerű, fájdalomcsillapító vegyületek.
Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti
is egymást. Jn. 13.
