🌸
🌸
A Hagyma
Kultúrtörténete
🌸
A Hagyma
Kultúrtörténete
🌸
A hagymát több mint 4000 évvel ezelőtt már fogyasztották. Az egyiptomiak i.e 3200 körül, de lehet még korábban háziasították a közép-ázsiai hegyekben vadon élő fajtákat. Mivel felismerték gyógyító és erősítő hatását a piramis-építő munkásoknak is adtak bőven hagymát és fokhagymát. A növekedés és termékenység szimbóluma is, a piramisok falain számos hagymás festmény is bizonyítja elterjedtségét. Tutanhamonon fáraó sírjában is találtak belőlük.
A híres görög orvos Hippokratész is előírta a hagymát, mint vizelethajtó, seb- és tüdőgyulladást gyógyító orvosságot.
A Szentírás szerint az Ígéret Földjére vándorló izraelitáknak, megszokott fűszereik közül leginkább a hagyma hiányzott. Mózes imádkozott Istenhez és népét utasította, hogy Egyiptomból szerezzék be ezt és az egyéb konyhakerti növényeket.
A középkorban már Európában is honos a hagyma, Kolumbusz Kristóf hozta magával Amerikából. Ott az indián őslakosok termesztették. A középkorban is ismerték gyógyító hatását, álmatlanság ellen szeletelt hagymát tettek a párna alá.
A második világháborúban a szláv katonák sebfertőtlenítésre használták a hagymát. Magyarországon a középkortól termesztik folyamatosan. Legjelentősebb termőhelye Makó környéke, a makói vöröshagyma mára hungarikum és jelentős exportcikk.
Az értékes lila hagyma
A lilahagyma igazi C-vitamin bomba, és jelentős mennyiségű B-vitamint is tartalmaz. Megfázás esetén illóolajai jól tisztítják az orrot. A lila hagyma csökkenti a vércukorszintet, ezen kívül vizelethajtó hatása is ismert. A kvercetin vörös testvéréhez hasonlóan szintén megtalálható benne, sőt, a lila hagymából szívódik fel legkönnyebben. A fentieken túl a vegyület gátolja a ráksejtek szaporodását is.
Emellett egy másik igen fontos vegyület, az orotsav biztos forrásaként is tekinthetünk a lila hagymára. Bár sok növényi és állati eredetű élelmiszerben megtalálható, a hagymás zöldségek tartalmazzák a legnagyobb koncentrációban. A vegyület leglényegesebb tulajdonsága, hogy segíti a májat a szervezet méregtelenítésében. Ennek köszönhetően pedig növeli a szervezet fizikai erőnlétét, és a pattanások kialakulását is megelőzi.
A lila hagyma gyógyító hatása sokkal erősebb, mint a többié. A többi hagymaféle is segítség a rák elleni küzdelemben, csak mértékében kevésbé.
Az ok: két antioxidáns, a quercetin és az antocianin a lila hagymában
található legnagyobb mennyiségben.
Az antocianin adja a gyümölcsök és zöldségek színét. Tehát a legsötétebb, legerősebb színűekben több található, mint a világosabbakban.
A antocianin növeli a quercetin hatását a rákot okozó szabad gyökök elleni harcban.

Miért ajánlott lila hagymát enni
🌸
1. Megállítja a rákos sejtek növekedését
Tele van kénes összetevőkkel, melyek védik a szervezetet a fekélyektől és többféle ráktól.
Emellett sikeresen harcolnak a húgyúti fertőzésekért felelős kórokozókkal is.
2. Segít cukorbetegségben
A lila hagyma fokozza az inzulin termelődést, ezért aki cukorbeteg, egyék nyers hagymát.
3. Gyógyítja a székrekedést
A hagyma rostjai segítenek székrekedés esetén.
Eltávolítják a méreganyagokat a belekből.
4. Segít torokfájás esetén
A hagymalevet hagyományosan használták megfázásra és torokfájásra.
5. Orrvérzés ellen
A lila hagyma megállítja az orrvérzést. Ehhez elég csupán szagolgatni.
6. Védi a szívet
A lila hagyma véd a szívkoszorúér betegségektől és csökkenti a magas vérnyomást.
7. Szabályozza a koleszterinszintet
A nyers hagyma szabályozza a koleszterinszintet, csökkenti a káros koleszterin szintjét.

A Hagyma | |
File Size: | 3353 kb |
File Type: | pps |
Hagymapiac | |
File Size: | 4393 kb |
File Type: | pps |
Hagyma Müvészet | |
File Size: | 3561 kb |
File Type: | pps |
🌸
🌸