Betkó András
Anyám Akarta Így!
Anyám Akarta Így!
„Hol voltál gyermekem?
Oly régen várok rád.
Az éjji perceken felejted,
hogy anyád otthon aggódik érted,
várva hazatérted?
Hisz tudod,
hogy remegve gondolok minden léptedre,
mert óvni akarlak minden rossztól,
késő megbánástól,
fájó könnyhullástól,
minden gonosztól.“
„Ó, ne haragudjon, jó anyám,
hogy oly sokáig maradtam,
hogy tudtán kívül
egyedül ily soká hagytam.
Hol én voltam,
az öröm virágzott ott,
szakasztám virágját:
új nőtt helyébe,
s megnyugodott lelkem,
mint vándor szokott,
ha visszatér elhagyott lakhelyére.“
„Fiam! Hol voltál?“
„A hívők házában, anyám.“
„Gyermek, mit beszélsz?“
„Ó, ha én azt mind elmondanám,
ami ott történt velem,
ha az örömöt leírhatnám,
mely eltölté kebelem,
de ah, elmondani én nem tudom,
gyarló a szó mind ajkamon,
csak érzem:
boldoggá tett Jézusom, anyám! ...
Boldoggá tett nagyon!“
„Úgy?... Hát az Isten házában.
A hívők áhitatos körében,
ott, ott töltéd el az időd!
Talán imádkoztál is szépen,
hah, gyermek, mily bohó vagy!“
„De anyám, örömöm nagy!
És hol ilyen öröm fakad,
ott időzni jó, ott időzni szép,
nem hallani rút szavakat,
ott minden béke sugarát hinti szét.“
„Gyermek, ne beszélj!
Oda nem mégy el többé soha!
Ily szégyent nem hozol házamra!“
„Anyám, ne legyen ily mostoha! ...“
A fiú kér, a gyermek könyörög,
de hiába, az anyaszív kemény,
fiát nem engedi oda többé,
hol fölgyúlt szívében a hit,
remény, hol átkarolta égi szeretet,
mely a keresztről hajlott le hozzá.
És a szegény gyermek
most már csak vár várja búsan,
mentségét ki hozná?...
S így múlik nap nap után,
már az ősz is beköszönt,
s alig, alig talál mást,
mint hervadt virágözönt.
A bányából hazajő a fiú,
bérét oda teszi anyja elé.
Egy hétnek vége,
szombat este van
munkáját szerencsésen végezé.
„Fiam, itt van fele a bérednek.
Ezt vedd vissza,
tedd csak el magadnak!
Szüret van ma
itt a szomszéd hegyen
halld csak a zenét,
halld hogy vigadnak!
Jöjj, menjünk mi is örvendeni velük!
Csinálj magadnak vidám perceket!
Víg zeneszónál,
tüzes bor mellett bánatodat,
mind elfelejted.“
A fiú a pénzre, majd anyjára néz ...
Eszébe jut Jézus, s hívő barátjai.
Ó, hisz titokban mindig ott van velük,
oda viszik, oda fűzik hő vágyai.
Az anya újra szól, a gyermek tétováz,
majd vad tűz villan fel ifjú szemében.
Fölkapja a pénzt.
„Nos hát menjünk, anyám!“
Meg sem áll, csak a mulatók körében.
„Bort ide, bort nekem! Halljátok?...
Gyorsan hát! ... mit néztek úgy rám?
Féltek, hogy részeg leszek tőle?
Legyek! ... így akarja anyám!“
És pohárt pohár után tölt,
és táncot tánc után lejt,
az anya nézi,
s bús arc mögött titkos mosolyt rejt;
végre, végre felejti hát
a hívőknek társaságát,
s már többé el nem megy oda,
rájuk sem gondol tán soha!
Amikor hazatértek hajnal tájon,
a fiú azt sem tudja hogy álljon.
Részegen tért nyugovóra ...
Azután megint szombat este lett.
A fiú néhány pénzt a székre tett,
az anya számol. „Ez csak a fele, fiam!
Hát a többi, a másik fele hol van?“
„A másik fele?... az itt maradt nálam
az éjjel mulatok majd a kocsmában!“
Az anya megdöbben,
a gyermek már megy csinálni
magának vidám perceket,
hisz anyja kívánta, hogy így feledje el
a jók társaságát s a keserveket!
S mikor újra jött a szombat este
az anya hiába várta leste,
mikor jön haza bányából a fia.
Most kellett csak igazán aggódnia!
Pénzünk nincs már,
kenyerünk is kevés,
s a gyermek biztosan mulatni tért;
A kocsmában tölti az egész éjszakát,
s eldőzsöli – ó – jaj, az egész bért.
Úgy is volt. Csak másnap reggel
jött haza gyermeke,
lefeküdt, hogy az álom mámorát elvegye.
Amikor fölébredt, enni kért.
De az anya kérdi: „hol a bér?“
„A bér?... a pénz?... a bér, anyám?
Eh, hát a kocsmában hagyám!“
„Fiam, gyermekem, mit tettél?
Anyádról megfeledkeztél?“
„Anyámról?
Dehogy felejtkeztem meg!
Hisz szavát fogadtam, mint jó gyermek.
Emlékszik, a minap ott a hegyen?
Nem anyám akarta, hogy így legyen?“
„Ah, gyermek, ne gyötörj!“
Az anya szívét a vád
mélyen megsebezve,
mérges tőrként hatja át.
Azután ez így megy hétről hétre...
A fiú süllyed mind alább.
Az anya szívét gyötrőn tépve,
mindig újra felhangzik a vád.
Ó, mily szörnyű vád, pokoli tűz ez,
s szabadulni tőle, ah, nem lehet!
„Jaj, gyermekem, a halálba üzesz,
ha meg nem változtatod éltedet!
Ne menj, ne járj a kocsmába többé,
a hívők házába jöjj el velem ...
Emlékszel kebled mily öröm tölté,
ott akartál időzni szüntelen!“
„Úgy anyám?
Menjek a hívők körébe?
Hát én akartam, én jártam oda,
de anyám elvitt a sátán ölébe,
s most menjek vissza?
Ó, nem! Soha!
Én akartam akkor oda járni,
de anyám így akarta, hát tűrje!
Szégyellte fiát hívőnek látni,
most hát nézze, hogy megy örök tűzre!“
„Fiam! ... gyermekem! ...“
az anya felzokog,
de hiába kér, hiába könnyezik,
gyermeke a kocsmába rohan vissza,
hogy ne is lássa anyjának könnyeit.
S másnap reggel rossz hírt kap az anya:
Fia részegen ment a bányába,
... ... s mint mámoros fejjel dolgozni kezdett, ... ...
és megsérült egy mély tárnában.
Az anya futva fut, rohanva rohan,
és látja megtévedt fiának sérült testét
pokoli, tépő fájdalmakba roskad.
Csak nézi, nézi könnyázott szemmel.
Sóhajt ... az ajkát mozdulni látja
hangot is hall ... gyermeke beszél ...
Suttog, suttog, de beszél,
"Édesanyám, ha meggyógyulok megváltozom.
Veled megyek oda, ahol az öröm virágzott,
ott ahol szakasztám virágját:
és új nőtt helyébe,
s újra megnyugod lelkem,
mint vándor szokott,
ha visszatér elhagyott lakhelyére.“
"A hívők házába megyünk,
Újra boldogok leszünk Édesanyám! ...
Mindenem most nagyon, de nagyon fáj,
akkor is az örömünk nagy lesz Édesanyám!
Ott olyan öröm fakad,
ahol időzni jó, időzni szép,
nem hallani rút szavakat,
ott minden a béke sugarát hinti szét Édesanyám!“
„Anyám, de jó, hogy itt vagy! ...“
A fiú szenved a gyermek sír,
az anyaszív szeret, fölgyúlt szívében a hit, a remény,
mivel átkarolta az Anyát és a gyermeket az Égi Szeretet.
Oly régen várok rád.
Az éjji perceken felejted,
hogy anyád otthon aggódik érted,
várva hazatérted?
Hisz tudod,
hogy remegve gondolok minden léptedre,
mert óvni akarlak minden rossztól,
késő megbánástól,
fájó könnyhullástól,
minden gonosztól.“
„Ó, ne haragudjon, jó anyám,
hogy oly sokáig maradtam,
hogy tudtán kívül
egyedül ily soká hagytam.
Hol én voltam,
az öröm virágzott ott,
szakasztám virágját:
új nőtt helyébe,
s megnyugodott lelkem,
mint vándor szokott,
ha visszatér elhagyott lakhelyére.“
„Fiam! Hol voltál?“
„A hívők házában, anyám.“
„Gyermek, mit beszélsz?“
„Ó, ha én azt mind elmondanám,
ami ott történt velem,
ha az örömöt leírhatnám,
mely eltölté kebelem,
de ah, elmondani én nem tudom,
gyarló a szó mind ajkamon,
csak érzem:
boldoggá tett Jézusom, anyám! ...
Boldoggá tett nagyon!“
„Úgy?... Hát az Isten házában.
A hívők áhitatos körében,
ott, ott töltéd el az időd!
Talán imádkoztál is szépen,
hah, gyermek, mily bohó vagy!“
„De anyám, örömöm nagy!
És hol ilyen öröm fakad,
ott időzni jó, ott időzni szép,
nem hallani rút szavakat,
ott minden béke sugarát hinti szét.“
„Gyermek, ne beszélj!
Oda nem mégy el többé soha!
Ily szégyent nem hozol házamra!“
„Anyám, ne legyen ily mostoha! ...“
A fiú kér, a gyermek könyörög,
de hiába, az anyaszív kemény,
fiát nem engedi oda többé,
hol fölgyúlt szívében a hit,
remény, hol átkarolta égi szeretet,
mely a keresztről hajlott le hozzá.
És a szegény gyermek
most már csak vár várja búsan,
mentségét ki hozná?...
S így múlik nap nap után,
már az ősz is beköszönt,
s alig, alig talál mást,
mint hervadt virágözönt.
A bányából hazajő a fiú,
bérét oda teszi anyja elé.
Egy hétnek vége,
szombat este van
munkáját szerencsésen végezé.
„Fiam, itt van fele a bérednek.
Ezt vedd vissza,
tedd csak el magadnak!
Szüret van ma
itt a szomszéd hegyen
halld csak a zenét,
halld hogy vigadnak!
Jöjj, menjünk mi is örvendeni velük!
Csinálj magadnak vidám perceket!
Víg zeneszónál,
tüzes bor mellett bánatodat,
mind elfelejted.“
A fiú a pénzre, majd anyjára néz ...
Eszébe jut Jézus, s hívő barátjai.
Ó, hisz titokban mindig ott van velük,
oda viszik, oda fűzik hő vágyai.
Az anya újra szól, a gyermek tétováz,
majd vad tűz villan fel ifjú szemében.
Fölkapja a pénzt.
„Nos hát menjünk, anyám!“
Meg sem áll, csak a mulatók körében.
„Bort ide, bort nekem! Halljátok?...
Gyorsan hát! ... mit néztek úgy rám?
Féltek, hogy részeg leszek tőle?
Legyek! ... így akarja anyám!“
És pohárt pohár után tölt,
és táncot tánc után lejt,
az anya nézi,
s bús arc mögött titkos mosolyt rejt;
végre, végre felejti hát
a hívőknek társaságát,
s már többé el nem megy oda,
rájuk sem gondol tán soha!
Amikor hazatértek hajnal tájon,
a fiú azt sem tudja hogy álljon.
Részegen tért nyugovóra ...
Azután megint szombat este lett.
A fiú néhány pénzt a székre tett,
az anya számol. „Ez csak a fele, fiam!
Hát a többi, a másik fele hol van?“
„A másik fele?... az itt maradt nálam
az éjjel mulatok majd a kocsmában!“
Az anya megdöbben,
a gyermek már megy csinálni
magának vidám perceket,
hisz anyja kívánta, hogy így feledje el
a jók társaságát s a keserveket!
S mikor újra jött a szombat este
az anya hiába várta leste,
mikor jön haza bányából a fia.
Most kellett csak igazán aggódnia!
Pénzünk nincs már,
kenyerünk is kevés,
s a gyermek biztosan mulatni tért;
A kocsmában tölti az egész éjszakát,
s eldőzsöli – ó – jaj, az egész bért.
Úgy is volt. Csak másnap reggel
jött haza gyermeke,
lefeküdt, hogy az álom mámorát elvegye.
Amikor fölébredt, enni kért.
De az anya kérdi: „hol a bér?“
„A bér?... a pénz?... a bér, anyám?
Eh, hát a kocsmában hagyám!“
„Fiam, gyermekem, mit tettél?
Anyádról megfeledkeztél?“
„Anyámról?
Dehogy felejtkeztem meg!
Hisz szavát fogadtam, mint jó gyermek.
Emlékszik, a minap ott a hegyen?
Nem anyám akarta, hogy így legyen?“
„Ah, gyermek, ne gyötörj!“
Az anya szívét a vád
mélyen megsebezve,
mérges tőrként hatja át.
Azután ez így megy hétről hétre...
A fiú süllyed mind alább.
Az anya szívét gyötrőn tépve,
mindig újra felhangzik a vád.
Ó, mily szörnyű vád, pokoli tűz ez,
s szabadulni tőle, ah, nem lehet!
„Jaj, gyermekem, a halálba üzesz,
ha meg nem változtatod éltedet!
Ne menj, ne járj a kocsmába többé,
a hívők házába jöjj el velem ...
Emlékszel kebled mily öröm tölté,
ott akartál időzni szüntelen!“
„Úgy anyám?
Menjek a hívők körébe?
Hát én akartam, én jártam oda,
de anyám elvitt a sátán ölébe,
s most menjek vissza?
Ó, nem! Soha!
Én akartam akkor oda járni,
de anyám így akarta, hát tűrje!
Szégyellte fiát hívőnek látni,
most hát nézze, hogy megy örök tűzre!“
„Fiam! ... gyermekem! ...“
az anya felzokog,
de hiába kér, hiába könnyezik,
gyermeke a kocsmába rohan vissza,
hogy ne is lássa anyjának könnyeit.
S másnap reggel rossz hírt kap az anya:
Fia részegen ment a bányába,
... ... s mint mámoros fejjel dolgozni kezdett, ... ...
és megsérült egy mély tárnában.
Az anya futva fut, rohanva rohan,
és látja megtévedt fiának sérült testét
pokoli, tépő fájdalmakba roskad.
Csak nézi, nézi könnyázott szemmel.
Sóhajt ... az ajkát mozdulni látja
hangot is hall ... gyermeke beszél ...
Suttog, suttog, de beszél,
"Édesanyám, ha meggyógyulok megváltozom.
Veled megyek oda, ahol az öröm virágzott,
ott ahol szakasztám virágját:
és új nőtt helyébe,
s újra megnyugod lelkem,
mint vándor szokott,
ha visszatér elhagyott lakhelyére.“
"A hívők házába megyünk,
Újra boldogok leszünk Édesanyám! ...
Mindenem most nagyon, de nagyon fáj,
akkor is az örömünk nagy lesz Édesanyám!
Ott olyan öröm fakad,
ahol időzni jó, időzni szép,
nem hallani rút szavakat,
ott minden a béke sugarát hinti szét Édesanyám!“
„Anyám, de jó, hogy itt vagy! ...“
A fiú szenved a gyermek sír,
az anyaszív szeret, fölgyúlt szívében a hit, a remény,
mivel átkarolta az Anyát és a gyermeket az Égi Szeretet.
Lelkem Húrjain
BETKÓ ANDRÁS VERSEI
1991
VYDAVATEĽSTVO KRESŤANSKEJ LITERATÚRY – NÁDEJ
BRATISLAVA, ČSFR
BETKÓ ANDRÁS VERSEI
1991
VYDAVATEĽSTVO KRESŤANSKEJ LITERATÚRY – NÁDEJ
BRATISLAVA, ČSFR
| Betkó András - Lelkem Húrjain .pdf |
Betkó András
Békéscsabán született (1906).
A Békéscsabai baptista gyülekezet tagja volt.
1945-ben családjával együtt Csehszlovákiába,
Miloslavovba települt át feleségének édesanyjához.
1948-ban átköltözött a Pozsony melletti Podunajské Biskupice községbe,
ahol az új baptista gyülekezet alapításánál volt és haláláig (1976)
mint a gyülekezet laikus prédikátora szolgált.
Békéscsabán született (1906).
A Békéscsabai baptista gyülekezet tagja volt.
1945-ben családjával együtt Csehszlovákiába,
Miloslavovba települt át feleségének édesanyjához.
1948-ban átköltözött a Pozsony melletti Podunajské Biskupice községbe,
ahol az új baptista gyülekezet alapításánál volt és haláláig (1976)
mint a gyülekezet laikus prédikátora szolgált.
