.Receptek biotermesztésbõl származó,
élő növényi alapanyagokból.
Urbán Vali
http://www.nyersetel.hu/index.php?me=21
élő növényi alapanyagokból.
Urbán Vali
http://www.nyersetel.hu/index.php?me=21
Jómagam már több, mint 6 éve nyers-vegán ételeket eszem, átlagban kb. 80 %-ban, és nagyon pozitívak a tapasztalataim. Sokkal több lett az energiám, érezhetően jobb lett a közérzetem.
Két-három órával kevesebb lett az alvásigényem. Testi szinten:az évekkel ezelőtt elszakadt keresztszalag a térdemben mára regenerálódott, az egy hónapja mért vérvizsgálaton szabályos formájú, hibátlan vörösvérsejtek rajzolódtak ki a monitoron, és az orvos nagyon elégedett volt, nemrég egy biofoton szkennerrel megmérték az antioxidáns szintet a szervezetemben:
78000 egység volt (megkérdeztem, a magyar átlag 24000 egység ), elmúlt a fázósságom, elmúltak az izületi fájdalmaim, eltűntek a fogkövek a fogamról, kitisztult a bőröm, és fiatalabbnak érzem magam, mint korábban (most 52 éves vagyok). Érzelmi és spirituális szinten a leginkább érezhető a pozitív változás.
Az alábbi recepteket egyszerűen, könnyen és gyorsan elkészítheted a már kialakított "nyers növényi konyhád"-ban. Meglátod, hogy nemcsak az ízlelőbimbóidat elégítheted ki ezekkel a csodálatos ételekkel, hanem vibráló egészséghez is juthatsz általuk. A receptek változtathatóak, és amikor már gyakorlottá válsz elkészítésükben, meglátod, hogy te magad fogsz újabbakat kitalálni. Engedd szárnyalni a fantáziádat! Keresd fel a lakóhelyedhez legközelebb esõ ökopiacot vagy bioboltot.
Ha van veteményes kerted, akkor termeld meg magad, amit lehet.
Ne felejtds el, hogy amit megeszel / megiszol (és meg is emésztesz), azzá válsz.
Ha szeretnél változatosan étkezni, és megvásárolod az első, magyarul megjelent nyers-vegán receptkönyvet: " Élő ételfinomságok receptkönyve" (Angela Stokes) - 2008-ban adtam ki.
vagy Victoria Boutenko A nyers étel csodája c. könyvét (2007-ben adtam ki, majd később átadtam egy másik kiadónak), számos ízletes nyers receptet találsz ezekben a könyvekben. Én itt csak néhány kedvencemet osztom meg veled.
Reggeli
Reggelire ehetsz friss gyümölcsöt, vagy készíthetsz zöld turmixot (én ezt szoktam), vagy chia pudingot, amely megadja neked azt az energiát, ami a napod indulásához szükséges. Íme néhány variáció a zöld turmix italra:
Jól turmixold össze a hozzávalókat:
2 maréknyi spenót levél
4 alma
fél citrom v. zöld citrom héjastól
1 banán
2 csésze víz
Mennyiség: 1 liter turmix
2 csészényi ehető gyomnövény:
pl. pitypang levél, vagy tyúkhúr, vagy útilapu
1 csészényi petrezselyem
1 érett banán
1 alma
2 csésze víz
Mennyiség: 1 liter turmix
6 õszibarack (mag nélkül)
2 maréknyi spenót level
2 csésze víz
Mennyiség: 1 liter turmix
5 levél leveles kel
fél csokor menta levél
4 érett körte
2 csésze víz
Mennyiség: 1 liter turmix
Ebéd:
Délben elkészítheted kedvenc salátádat és hozzá fogyaszthatsz élõ kenyeret, vagy krékert.
Két kedvenc élő kenyér receptjét itt találod:
Lenmagos-brazil diós kenyér
Hozzávalók:
3 csésze őrölt lenmag
1 csésze õrölt brazil dió
1 reszelt alma
1 csésze mazsola (elhagyható)
1,5 tk tengeri só
6 ek útifûmag por
2 ek olívaolaj
kevés víz
Őröld meg a lenmagot e többi hozzávalótól elkülönítve egy turmixgépben. Tedd a brazil diót az aprítóba, add hozzá az őrölt lenmagot és a többi hozzávalót, a víz és az útifűmag por kivételével. Aprítsd fel a hozzávalókat, közben adagoljunk annyi vizet, hogy egy ragadós, de nem vizes tésztát kapj.
Gyúrj belőle egy veknit, és vágd fel kb. fél centis szeletekre.
Tedd a szeleteket az aszaló tálcájára, és aszaljuk 45 fok hemes / advanced / langs/en.js" > on 1-2 órát, vagy tegyük a gázsütő tepsijébe, és nyitott sütő ajtó mellett nagyon, nagyon alacsony hőfokon hevítsd.
10 szelet készül belőle, és kb. 2 hétig eltartható a hűtőben.
Kukoricás kenyér
Hozzávalók:
2 csõ friss kukorica
1 csésze beáztatott napraforgó mag
fél vöröshagyma, összevágva
fél teáskanál tengeri só
Vágd le a kukorica szemeket a kukoricacsőről, és tedd bele az aprítóba, majd öntsd hozzá a többi hozzávalót és aprítsd, amíg sima állagú nem lesz. Tedd a masszát az aszaló tálcájára, és aszald, míg ropogós nem lesz. Kísérletezhetsz többféle ízesítéssel, pl. fokhagyma, paradicsom, chili, stb.
A kenyerekhez jól illik a pesto is, amit rákenhetsz a kenyérre. Nagyon finom!
Nyers pesto
Hozzávalók:
1 nagy csomó friss bazsalikom
3 csésze brazil dió
3 csésze fenyõmag
1 gerezd fokhagyma
kevés citromlé
a turmixolás könnyítésére kevés olívaolaj
tengeri só - ízesítésre
Dolgozd össze a hozzávalókat krémes állagúra a konyhai robotgépben. Adhatsz hozzá több citromlevet, vagy olívaolajat, ha túlságosan száraz. Kenyérfélével (sós keksszel ) tálaljuk. Hat személyre elegendõ adag.
Vacsora:
Vacsorára ehetsz egy újabb salátát vagy egy finom nyers levest.
Élõ levesek:
Paradicsom krémleves
Hozzá valók:
4 nagy paradicsom
1 avokadó
1 evõkanál olajban áztatott, apróra vágott fokhagyma/hagyma keverék
1 csésze friss bazsalikom
1 teáskanál tengeri só
vagy magból sajtolt tej a hígításhoz.
Turmixold össze a hozzávalókat. Ha szeretnéd, felmelegítheted max. 40 fokosra, ha az ujjadnak nem túl meleg, akkor az enzimek is megmaradnak.
Élő kukorica leves
Hozzávalók:
3 csésze friss kukorica
1 csésze avokadó
1 tk fokhagyma
1 csésze vöröshagyma
1 csésze zellerszár
1 tk gyömbér (elhagyható)
1 tk tengeri só
1 tk csili paprika
1 tk fekete bors (elhagyható)
2 tk koriander levél
1 csésze piros kaliforniai paprika
2 1 csésze tisztított víz
Vágd le a kukorica szemeket a kukoricacsőről egy éles késsel.
Vágd fel a hagymát és a zellerszárat, hámozzuk meg és vágd össze a friss gyömbért és fokhagymát, magozd ki a chilit és vágd össze, vágd össze a koriander levelet és aprítsd fel a piros kaliforniai paprikát.
Helyezd a 2 csésze kukoricát a turmixgépbe (egy csészét hagyjunk meg díszítésre). Add hozzá a többi hozzávalót, a koriander levél és a piros paprika kivételével. Turmixold össze simára. Felmelegítheted, de ne legyen 40 foknál melegebb, és így tálaljuk. Öntsd bele leveses tálakba és mindegyikbe szórd kukorica szemeket, koriander levelet és piros paprika darabokat.
Négy személyre elegendõ adag.

Victoria Boutenko:
A Nyers Étel Csodája Könyvéből
Urbán Vali / http://www.nyersetel.hu/index.php?me=21

RECEPTEK:
Thai saláta:
Hozzávalók (5-8 személyre): 4 uborka, 1 citrom leve, 1 csokor kapor, 1 csokor korianderlevél, 1 közepes hagyma (darabokba vágva), 2 teáskanál csípős currypor, 2 teáskanál kurkumapor, 1 teáskanál só (vagy ízlés szerint), 3 evőkanál méz, 0,8 dl olívaolaj, 1 fiatal kókuszdió húsa (darabokra vágva), 1 csésze napraforgómag (2 órára beáztatva)
Elkészítés: Az uborkát hámozzuk meg, szeleteljük fel vékony karikákra, és tegyük tálba! Szeleteljük fel vékonyra a kókuszdió húsát! Vágjuk apróra a koriandert és a kaprot, majd keverjük össze az uborkával! Adjunk hozzá a hagymát, a citromlevet és az olívaolajat. Ezután adjuk hozzá a maradék hozzávalót, majd az egészet alaposan keverjük össze!
Nem hiszem el, hogy ez csak káposztasaláta:
Hozzávalók (3-5 személyre): 1 fej fehér káposzta, 5 evőkanál olívaolaj, 5 evőkanál citromlé, 1 teáskanál só (elhagyható), 1 evőkanál étkezési élesztő
Elkészítés: Keverjük össze az egészet egy tálban, és díszítsük kedvenc fűszernövényünkkel.
Leveles kelsaláta:
Hozzávalók 7-9 személyre: 2 leveles kel (fodros kelkáposzta) összevágva, 1 csomag retek (vékony szeletekre vágva), ½ fej karfiol (darabokra vágva) ½ fej fehér káposzta (szeletelve), ¼ csésze olívaolaj, 6 evőkanál almaecet, 1 teáskanál só (elhagyható), 2 evőkanál méz vagy más „édesítőszer” (pl: almalé vagy datolyakrém).
Elkészítés: Keverjük össze a zöldségeket tálban, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót! Jól keverjük össze!
Salátaöntet – általános recept:
A hozzávalókat jól turmixoljuk össze, hogy krémes állagú legyen (7-10 személyre):
- Olaj (jó minőségű: szezám-, olíva- vagy lenmagolaj) Annyit öntsünk a turmixgépbe, hogy ellepje a keverőlapátokat.
1 teáskanál méz (vagy bármilyen természetes édesítőszer: mazsola vagy banán), 5 evőkanál friss citromlé, 1/3 csésze víz, 1 csésze összevágott friss fűszernövény (zeller-, petrezselyem-, korianderlevél, bazsalikom, stb.).
Ízlés szerint fűszerek: fokhagyma, mustár, gyömbér, csili, stb. 1/3 csésze mag vagy dióféle (napraforgómag, szezámmag, dió, tökmag, mandula is megfelel). ½ teáskanál só (elhagyható)
Nyugodtan improvizáljunk! Előfordulhat, hogy több folyadékot kell hozzáadnunk a keverékhez, vagy ki kell hagynunk belőle valamelyik hozzávalót.
Pesto-öntet:
Hozzávalók 4-5 személyre: ¼ csésze olívaolaj, 5 gerezd fokhagyma, ½ csésze fenyőmag, 1 csokor friss bazsalikom, ¼ csésze citromlé, 1 teáskanál só (elhagyható)
Alaposan turmixoljuk össze a hozzávalókat.
Zellerkrémleves:
Hozzávalók 6 személyre: 1 nagy csokor zeller, 4 csésze víz, ¼ csésze olívaolaj, ¼ csésze citromlé, 2 teáskanál méz vagy mazsola, erős paprika ízlés szerint, 1-2 teáskanál tengeri só.
Elkészítés: Turmixoljuk simára a hozzávalókat! Adjuk hozzá a következőket:
1 db darabokra vágott avokádó, 1 kis, piros, édes paprika (darabokra vágva), ½ csomó petrezselyem (darabokra vágva), 2 db reszelt sárgarépa vagy paszternák.
Borscs:
Jól turmixoljuk össze a következőket: (7-10 személyre)
2 csésze víz, 3 cékla, 1 kis darab gyömbérgyökér (szeletelve), 3-4 nagy fokhagymagerezd, 6-7 babérlevél.
Öntsük a keveréket nagy tálba! A következő hozzávalókat turmixoljuk össze rövid idő alatt ( 30 másodpercig):
2 csésze víz, 2 sárgarépa, 2 zellerszár, 2 evőkanál almaecet, 3-4 narancs (előtte hámozzuk meg őket, és szedjük ki belőlük a magvakat, keserűvé tennék az ételt), 2 evőkanál méz, ¼ csésze olívaolaj, tengeri só ízlés szerint (elhagyható).
Öntsünk hozzá félcsészényi diót, majd alacsony fordulatszámon rövid ideig mixeljük, hogy kis darabokra törjön, de a turmixolás során azért ne menjen szét! Öntsük bele ezt a keveréket is a tálba, és keverjük meg az egészet!
Kockázzuk fel, vagy reszeljük le a következőket:
¼ fej káposzta, 1 vagy 2 sárgarépa, 1 csokor petrezselyem.
Adjuk hozzá a lereszelt hozzávalókat a keverékhez, keverjük össze, majd tálaljuk!
Chowder (krémes állagú leves) – általános recept:
Hozzávalók 5 személyre: 2 csésze vizet turmixoljunk össze 1 csészényi bármilyen (éjszakára beáztatott) diófélével, amíg krémes állagot nem kapunk! Adjuk hozzá a következőket, és turmixoljuk össze:
1 csésze víz, ½ csésze extraszűz olívaolaj, 1 teáskanál méz, 1 csészényi feldarabolt zeller, csípős paprika (ízlés szerint), 2-5 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál só (elhagyható).
Ez a keverék egy showder-alaplé. Válasszuk ki, milyen ízesítést szeretnénk és adjuk hozzá a következőket:
Kagylóízű: szárított hínárpelyhek, Brokkoliízű: darabokra vágott brokkoli, Gombaízű: kedvenc gombafajtád szárítva vagy frissen, Paradicsomízű: darabokra vágott paradicsom, Répaízű: reszelt sárgarépa, Kukoricaízű: vágjuk le a kukoricaszemeket a csutkáról, Borsóízű: friss zöldborsó. Bármi, amit kitalálsz…Szórjuk meg szárított petrezselyemmel tálalás előtt!
A leves ugyan felmelegszik a sok turmixolástól, de attól még nyers marad. (Ne hagyjuk, hogy forró legyen!) A meleg leves jólesik a hideg, téli időszakban.
Gazpacho:
Hozzávalók 4 személyre: ½ csésze víz, ¼ csésze extraszűz olívaolaj, 5 nagy, érett paradicsom, 2 gerezd fokhagyma vagy erős paprika (ízesítés céljából), 1 evőkanál méz (vagy datolya vagy mazsola is jó), 6 evőkanál citromlé, 1 teáskanál só (elhagyható), 1 csomó friss bazsalikom.
A kapott keverék a gazpacho-leves alapléje. Ehhez vágjuk fel a következőket, kb. 1 cm-es darabkákra:
1 nagy avokádó, 1 közepes édes kaliforniai paprika, 5 zellerszár, 1 kis fehér hagyma.
Adjuk hozzá az alapléhez, keverjük össze, öntsük tálba és szórjuk meg apróra vágott petrezselyemmel!
Élő kerti burger:
Hozzávalók 10 személyre: Daráljunk le 45 dkg-ot a kedvenc diófélénkből konyhai robotgéppel! Keverjük össze és daráljuk le robotgéppel, vagy egy erős gyümölcspréssel zúzzuk össze a következő hozzávalókat:
45 dkg sárgarépa, 1 közepes hagyma, 2 evőkanál édesítőszer (méz, nagyon érett banán, mazsola), 3 evőkanál olívaolaj, 1-2 teáskanál tengeri só (elhagyható).
Ha a keverék túl folyékony, adjunk hozzá a következőkből annyit, hogy sűrűbbé váljon: szárított kapormag, szárított fokhagymapor, szárított hagymapor, szárított petrezselyem, étkezési élesztő, útifűmag por vagy darált lenmag!
Készíthetünk algalaptekercset (szárított algalapokat használva), káposztalevélbe is göngyölhetjük a keveréket, rákenhetjük sós kekszre, gombát, paprikát, paradicsomot, hagymát, uborkát, stb. tölthetünk meg vele.
Nori-tekercsek: (szárított algalapok)
A pástétomhoz: ½ csésze dió, 2 csésze napraforgómag (éjszakára beáztatva), 3 gerezd fokhagyma, 1 csészényi összevágott zeller, 1 teáskanál só (elhagyható) 1/3 csésze olívaolaj, ¼ csésze citromlé, 1 teáskanál csípős currypor (vagy kedvenc fűszered).
További hozzávalóként vágjuk hosszú, vékony csíkokra a következőket:
½ avokádót, ½ nagy édes kaliforniai vagy vitaminpaprikát, 2 zöldhagymát.
Turmixoljuk össze a pástétom alapanyagait konyhai robotgéppel, amíg krémes állagot nem kapunk! Kenjük a pástétomot egy norilapra! Tegyük rá a vékony szeletelt zöldségeket, majd szorosan göngyöljük fel!
Megjegyzés: ahhoz, hogy a norilapok jobban tapadjanak, benedvesíthetjük őket kis vízzel, citromlével, paradicsomlével vagy narancslével. 10 percig pihentessük a tekercseket, majd szeljük fel 5 centis szeletekre. (10-15 noritekercshez)
Kitűnő Guacamole:
Alapanyagok 4-6 személyre: 3 nagy, érett avokádó, 1 teáskanál tengeri só, 4 evőkanál citromlé, 4-8 gerezd fokhagyma (attól függően, hogy mennyire szereted a fokhagymát). Konyhai robotgéppel dolgozzuk össze őket.
Vágjuk darabokra a következőket:
1 közepes paradicsom, ¼ közepes hagyma, ½ csomó korianderlevél
Keverjük össze a hozzávalókat tálban, majd hintsük meg csilivel, ha szeretjük a csípőset! Rákenhetjük sós kekszre, káposztalevélbe csomagolhatjuk, vagy norilapokba burkolhatjuk. Salátába is tölthetjük, de egyszerűen ki is kanalazható.
Válja csípős mandulasajtja:
Keverjük össze a következő hozzávalókat egy tálban 4 személyre:
2 csésze pép (amit mandulatejből nyertünk: 1 rész mandula, 4 rész vízzel összeturmixolva), ¼ csésze olívaolaj, ¼ csésze citromlé, ½ teáskanál só (elhagyható), ½ csokor friss vagy szárított kapormag, ½ csészényi darabokra vágott hagyma, ½ csészényi szeletelt, piros, kaliforniai vagy vitaminpaprika.
Díszítsük koktélparadicsommal!
Szergej humusza:
Hozzávalók 5-7 személyre: 2 csészényi csicseriborsó, amelyet előtte egy napig csíráztattunk, ¼ csésze extraszűz olivaolaj, 2 apróra vágott sárgarépa, 1 csészényi paradicsom (darabokra vágva), 1 csészényi zeller (darabolva), ½ teáskanál só (elhagyható), ¼ csészényi friss kapor vagy bazsalikom, 4 evőkanál citromlé, erőspaprika ízlés szerint, 2-5 gerezd fokhagyma.
Dolgozzuk össze konyhai robotgéppel. Szórjuk meg morzsolt, szárított petrezselyemmel, majd tálaljuk!
Ropogós „sült krumpli” ketchuppal:
Hozzávalók 5 személyre: szeljünk fel 45 dkg jicamababot (más néven: mexikói krumplit) úgy, hogy hasonlítson a sült krumplihoz!
Keverjük össze egy tálban a következőket.
2 evőkanál hagymapor, 2 evőkanál extraszűz olívaolaj, tengeri só (elhagyható) 1 evőkanál paprika.
Ketchup: Turmixoljuk simára a következőket:
½ csészényi szárított paradicsom (2 órára beáztatva), 4 evőkanál almaecet, ¼ csészényi mazsola, ¼ csésze hagymapor, ½ teáskanál só (elhagyható), ½ csésze víz.
Savanyú uborka:
Hozzávalók: 1,4 kg savanyú uborkának való uborka, ½ nagy csomó kapor (magokkal), 4 tormalevél, 1 közepes méretű fokhagyma, 6 csésze víz, 9 evőkanál tengeri só.
Vágjunk le kb. fél centit az uborkák mindkét végéből! Tömjük egy üvegedénybe az uborkát, a fokhagymát, a kaprot és a friss tormalevelet. Ha nem találunk tormalevelet, helyette használhatunk szőlőlevelet, bogyófélék levelét vagy a cseresznye levelét.
Keverjük össze a vizet és a sót egy mixerben, majd öntsük a keveréket egy 3,8 literes edénybe, úgy, hogy épp ellepje az uborkákat!
Ha szükséges, öntsünk hozzá több vizet! Takarjuk le az edényt ruhával, és hagyjuk pihenni két napig! A harmadik napra az uborka már fogyaszthatóan savanyú lesz. Ha a negyedik vagy az ötödik napon döntünk úgy, hogy nem akarjuk tovább savanyítani az uborkát, öntsük le róla a vizet, fedjük le az üveget, és tegyük a hűtőbe!
A nyers család zöld itala:
Hozzávalók 3-4 személyre:
1 nagy leveles kel (darabokra vágva), 2 közepes alma (darabokra vágva), ½ citrom héjastul (darabokra vágva), 1 csésze víz.
Jól turmixoljuk össze, majd préseljük keresztül a folyadékot egy folyadék-áteresztő szöveten vagy finom szűrőn!
Mandulatej vagy egyéb magokból készült tej:
Hozzávalók 4 személyre:
1 csészényi dióféle vagy bármilyen mag (éjszakai áztatás után), 3 csésze víz, 1 evőkanál méz (vagy 2-3 datolya), 1 teáskanál tengeri só (elhagyható).
Alaposan turmixoljuk össze, amíg sima nem lesz! Szűrjük le a levet, majd ihatjuk.
Egyszerű sós keksz:
Hozzávalók 16 db sós keksz elkészítéséhez: 2 csészényi lenmag egészben, 1 csésze víz, ½ teáskanál só (elhagyható).
Ha szeretnénk ízesebbre készíteni, adjunk hozzá kedvenc fűszernövényünkből vagy tegyünk hozzá egy paradicsomot!
Turmixoljuk össze, majd egy spatula segítségével kenjük szét az aszaló tálcáján 2,5 cm vastagon! Aszaljuk 12 órán keresztül, vagy addig, amíg ropogóssá nem válik!
Igor-féle lenmagos keksz:
Hozzávalók 16 kekszhez: daráljunk meg 2 csésze lenmagot, víz hozzáadása nélkül! Utána turmixoljuk össze a következőket:
1 csésze víz, 1 nagy hagyma (lereszelve), 3 zellerszár (reszelve), 4 gerezd közepes fokhagyma, 2 paradicsom (elhagyható), 1 teáskanál köménymag, 1 teáskanál koriandermag, 1 teáskanál tengeri só (elhagyható).
Keverjük össze kézzel a ledarált lenmagot és a turmixolás eredményét! A tésztának kicsit csúszósnak kell lennie, nem pedig száraznak. Takarjuk le a tésztát ruhával vagy egy törölközővel, és pihentessük szobahőmérsékleten egy éjszakán keresztül, hogy kissé megerjedjen!
Ha savanyú ízt szeretnénk, akkor hagyjuk erjedni még 2-3 napig. Egy nem tapadós spatula segítségével terítsük szét az aszaló tapadásmentes tálcáján, és osszuk fel tetszőleges méretű, négyzet alakú darabokra. Ha puhább kenyeret szeretnénk, aszaljuk 16 órán keresztül az egyik oldalon és 4 órát a másikon. Ropogós sós kekszhez pedig alaposan aszaljuk meg a keveréket! Tartsuk a sós kekszet a hűtőben!
Szárított vegaburger:
Hozzávalók 10 személyre: Őröljünk meg 45 dkg lenmagot, víz hozzáadása nélkül! A konyhai robotgéppel daráljunk le 45 dkg-ot a kedvenc diófélénkből!
A következőket tegyük egy tálba, és kézzel jól dolgozzuk össze:
45 dkg sárgarépapép (ami sárgarépalé készítése után marad), 1 közepes hagyma (reszelve), 2 evőkanál édesítő (méz, nagyon érett banán vagy mazsola), 3 evőkanál olaj, 1-2 csilipaprika vagy más fűszer ízesítésre, ½ teáskanál tengeri só (elhagyható).
Jól keverjük össze a fentieket! Kísérletezzük ki, mennyire szeretnénk sűrűre a keveréket! Fagylaltoskanállal formáljuk a burgereket, és tegyük az aszaló tálcáira! Néhány órán keresztül aszaljuk 45-46 fok C-on, nagyjából 10 órán át az egyik oldalon, majd fordítsuk meg, és még 3 órán át aszaljuk a másik oldalán!
Banán-mangó-gyümölcsturmix:
2-3 személyre: Turmixoljuk össze a következőket krémes állagúvá:
2 fagyott banán, 1 ½ csészényi fagyott mangódarabkák, 1 csésze narancslé.
Egy friss, érett mangót vágjunk fel kis kockákra, és mindegyik pohárba tegyünk belőlük, hogy sűrűbb állagot kapjunk!
Zöld turmix:
2-3 személyre: turmixoljuk simára a következőket:
4 körte, őszibarack vagy nektarin
1 banán
1 hámozott narancs
1 maréknyi zöld levelű (petrezselyem zöldje, saláta, stb.)
1 csésze víz.
Általános tortarecept:
8 személyre: Tortalap:
Őröljük meg az alábbiakat konyhai robotgéppel, majd keverjük össze:
1 csésze dióféle vagy magvak, ½ csésze szárított gyümölcs: mazsola, datolya, füge, szilva, banán, szárított sárgabarack, stb., ¼ teáskanál só (elhagyható), 1 teáskanál vanília.
Ha túl folyékony a keverék állaga, adjunk hozzá kókuszreszeléket! Formáljunk belőle tortalapot egy lapos tányéron!
Krém: turmixoljuk össze a következőket, és adjunk hozzá vizet, ha szükséges:
½ csészényi dióféle, 2-3 evőkanál méz, 2 evőkanál citromlé, 1 teáskanál vanília.
Egyenletesen kenjük szét a krémet a tortalapon! Díszítsük gyümölcsökkel és diófélékkel! Adjunk valamilyen nevet a tortánknak! Hűtsük le!
Diókrémtorta:
Tortalap: Őröljük meg az alábbiakat a konyhai robotgéppel, majd jól keverjük össze: 1 csésze dió, 1 csésze mazsola, 1 teáskanál vanília, ½ teáskanál só (elhagyható), 1 evőkanál darált citromhéj.
Formáljunk tortalapot! Tegyünk rá egy réteg friss, szeletelt gyümölcsöt, pl: banánt, körtét vagy őszibarackot! Tegyünk erre még egy réteg tortalapot!
Krém:
Jól turmixoljuk össze a következőket, és adjunk hozzá vizet, ha szükséges:
½ csésze dió, ¼ csésze víz, 2-3 evőkanál nyers méz, 2 evőkanál citromlé, ¼ teáskanál só (elhagyható), csipetnyi szerecsendió (elhagyható).
Egyenletesen kenjük szét a krémet a tortalapon! Díszítsük gyümölcsökkel és diófélékkel! Hűtsük le! (12 személyre)
Csokoládé torta:
Tortalap: Őröljük meg az alábbiakat konyhai robotgépben, majd keverjük jól össze: 5 csésze dió, 3 csésze mazsola, 3 evőkanál nyers karobpor, 1 teáskanál karamellaroma, ¼ teáskanál só (elhagyható), 1 csésze hántolt hajdina (elhagyható).
Jól dolgozzuk össze a hozzávalókat, és formáljunk belőle egy réteg tortalapot! A gyümölcsréteghez használjunk valamilyen nyers, édes, bogyós gyümölcsöt, mint pl: eper, málna, földi szeder, fekete áfonya, faeper vagy egres.
Krém:
Turmixoljuk simára a következőket: ½ csésze víz, 1 csésze nyers tahini (őrölt szezámmag, vízzel, olajjal, fokhagymával, citromlével, sóval fűszerezve), 4 evőkanál méz, 3 evőkanál nyers karobpor, 1 teáskanál vanília, ¼ teáskanál só.
Ügyeljünk arra, hogy először a vizet öntsük a turmixgépbe, mert különben a tahini hozzáragadhat a keverőlapátokhoz! Egyenletesen kenjük szét a krémet a tortalapon, vagy nyomjuk ki egy habzsákból! Díszítsük gyümölcsökkel és diófélékkel! Hűtsük le! (12 személyre)
Szergej fantasztikus bonbonja:
Hozzávalók 8-12 bonbonhoz: Egy csészényi dió, ½ csészényi a kedvenc kimagozott datolyából, ¼ csésze víz, 4 evőkanál nyers karobpor, ¼ teáskanál só.
Elkészítés: Robotgéppel dolgozzuk össze a diót és a datolyát sima állagúvá! Keverjük hozzá a vizet és a karobport! Formáljunk kis golyókat a keverékből és hempergessük meg őket a karobporban! Díszítsük a kedvenc gyümölcsünkkel!
Halva:
Hozzávalók 24 adaghoz: Egy tálban keverjük össze a következőket:
45 dkg nyers tahini, 1 csészényi száraz kókuszreszelék, ½ csésze méz, ¼ teáskanál só (elhagyható), ½ csésze pisztácia (elhagyható).
Az aszaló tálcáján készítsünk a masszából 5 cm vastag kekszet! Aszaljuk 6-8 órán keresztül 37, 5 fokon, majd tálalás előtt tegyük be a mélyhűtőbe 1-2 órára!
Almaszósz:
Hozzávalók 6 személyre:
2 csésze víz, 4 csészényi összevágott alma, 1 csésze mazsola, ¼ citrom (héjastul), ½ teáskanál fahéj.
Elkészítés: Kezdjük el összeturmixolni a hozzávalókat! Közben tegyünk bele még annyi almát, hogy elérjük a kívánt sűrűséget! Díszítsük friss gyümölcsökkel (bogyófélékkel) vagy mazsolával!
Alla áfonyás pogácsája:
Hozzávalók 24 db pogácsához:
2 csésze reszelt alma, 2 csészényi sárgarépaléből nyert pép, 2 csészényi mazsola vagy feldarabolt datolya, 1 csészényi áfonya (frissen vagy szárítva), 2 evőkanál méz, 2 csészényi őrölt mandula, 1 csésze lenmag 1 csésze vízzel összeturmixolva, ¼ csésze olívaolaj.
Elkészítés: Mindezt keverjük jól össze! Kísérletezzünk, amíg el nem érjük a kívánt sűrűséget! A masszából formáljunk pogácsákat, és tegyük őket az aszaló tálcáira! Néhány órán keresztül aszaljuk 40-40 fokon, nagyjából 4 órán át az egyik oldalon, majd 3 órán át a másikon.
Banánfagylalt:
Hozzávalók 3 személyre: 4 db meghámozott, lefagyasztott banán.
Tegyük bele a banánokat a gyümölcsprésbe, amihez a sima, lyuk nélküli filtert használjuk! Amikor végeztünk, szórjuk meg diófélékkel, karobporral vagy darált lenmaggal!
Fantasztikus mandulák:
Hozzávalók 5 személyre: 9 csésze mandula, 2 csésze szójaszósz, 5 csésze víz.
Hagyjuk 8 órán keresztül ebben az oldatban, majd keverjük hozzá a következőket: 3 evőkanál fokhagymapor, 5 evőkanál hagymapor, 5 evőkanál citromlé. Aszaljuk, amíg ropogóssá nem válik!
Reggeli zabpehely:
Hozzávalók 3 személyre: 3 csésze zabpehely, 1 csésze víz, 1 evőkanál olaj, 2 evőkanál méz, csipetnyi só (elhagyható).
Keverjük jól össze, és tálaljuk darabolt gyümölccsel!
ÉDES ZÖLD TURMIXOK
A Nyers család vad banangója:
Alaposan turmixoljuk össze a következőket:
2 csészényi disznóparéj (útilapu, tyúkhúr vagy más ehető gyomnövény)
1 banán
1 mangó
2 csésze víz
Mennyiség: 1 liter turmix
Feketeáfonya-puding:

1 zellerszár
2 csésze friss fekete áfonya
1 banán
2 csésze víz
Mennyiség: 1 liter turmix
Válja kedvence:
8 levél saláta
5 csészényi görögdinnye
1 csésze víz
Zöld áldás:
6-8 levél saláta
1 csésze piros szőlő
1 közepes narancs
1 banán
2 csésze víz
Édes-savanyú:
6-8 vörös levelű saláta
4 sárgabarack
1 banán
¼ csészényi fekete áfonya
2 csésze víz
Frissesség:
6-8 levél saláta
½ közepes sárgadinnye
2 csésze víz
Élő Aloe:
1 csésze almalé
1 banán
1 mangó
1 kis darab aloe vera
5 levél leveles kel
2 csésze víz
Mangó-petrezselyem puding:
2 nagy mangó (meghámozva)
1 csokor petrezselyem
2 csésze víz
Nyári gyönyör:
6 őszibarack (mag nélkül)
2 maréknyi spenótlevél
2 csésze víz
Gyomnövények gyerekeknek:
4 mangó (meghámozva)
1 marék ehető gyomnövény (csalán, porcsin)
2 csésze víz
Eperföld:
1 csészényi eper
2 banán
½ fej római saláta
2 csésze víz
Chiamagos zöld puding:
1 csésze chiazselét (1 evőkanálnyi chiamagot 1 csésze vízben 1 órán át áztatunk)
4 alma (édes és lédús almák legyenek, hámozzuk meg őket)
½ citrom leve
4-5 levél leveles kel
1 tavaszi menta
2 csésze víz
Kiwiöröm:
4 nagyon érett kiwi
1 érett banán
3 zellerszár
2 csésze víz
Igor kedvence:
½ csokor spenót
4 alma (hámozva)
½ zöld citrom (héjastul)
1 banán
2 csésze víz
Mentás izgalom:
4 érett körte
4-5 levél leveles kel
½ csokor menta
2 csésze víz
Tízujjas:
10 törpebanán
2 marék spenótlevél
2 csésze víz
Málnaálom:
2 körte
1 marék málna
4-5 leveles kel
2 csésze víz
PIKÁNS ZÖLD TURMIXOK:
Viktória kedvence:
6 levél vörös saláta
¼ csomó friss bazsalikom
½ zöld citrom leve
½ fej vöröshagyma
2 zellerszár
¼ avokadó
2 csésze víz
Szergej kedvence:
5 levél leveles kel (zöld)
½ csomó friss kapor
½ zöld citrom leve
3 gerezd fokhagyma
¼ csészényi paradicsom
2 csésze víz
Orion citrom-jalapeno itala:
½ citrom leve
4 paradicsom
2/3 fej leveles kel
1 rövid jalapeno csili paprika
1 kis gerezd fokhagyma
2 csésze víz
Shakti zöld Thai:
2 ½ csészényi spenót
½ csomó korianderlevél
1 gerezd fokhagyma
½ piros kaliforniai paprika
½ zöld citrom leve
1 teáskanál sztívia (1 zöld levél)
3 paradicsom
2 csésze víz
Zöld finomság:
5 levél leveles kel (lila)
¼ avokadó
3 gerezd fokhagyma
½ zöld citrom leve
2 csésze víz
2 paradicsom
Táplálóan kesernyés:
5 levél leveles kel (zöld vagy lila)
¼ avokadó
3 gerezd fokhagyma
¼ csésze zöld citrom leve
1 zöldpaprika
2 zellerszár
½ csomó petrezselyem