🌸
🌸
"Őrizd meg a pillanat minden örömét,
mert a múlt csupán emlék,
a jövő pedig reményteli álomkép."
Myrol Agárd
🌸
"Őrizd meg a pillanat minden örömét,
mert a múlt csupán emlék,
a jövő pedig reményteli álomkép."
Myrol Agárd
🌸
🌸
Myrol Agárd
(Pap S. Lóránt) Versei
Myrol Agárd
(Pap S. Lóránt) Versei
🌸
Egy lelkész és egy tanítónő közös jóvoltából érkeztem meg 1955. május 29-én
a Földnek nevezett bolygó egy pontjára, Nagyváradra.
Vallásos neveltetésem és a kommunizmus közötti ellentétek rányomták bélyegüket a gondolkodásomra és a megaláztatásoktól, elnyomásoktól hányatott életemre.
Szüleim két álmot láttak bennem teljesülni.
Édesanyám egy orvost, édesapám pedig egy alázatos Isten szolgáját.
Mindkettő ellen keményen tiltakoztam, nem sejtve, hogy mit hoz a jövő.
Budapestre való áttelepülésemkor egy kórházban kaptam állást műtősként,
ahol tizenöt éven át dolgoztam.
Közben belcantót tanultam Pere János tanár úrnál, aki elénekeltette velem szinte
az összes operett és opera tenor áriáját, dalbetétjét, nem beszélve a dal mesterek hét kötetéről.
A tanár úr fő célja a zene lelkivilágának és kifejezésmódjának megéreztetése volt.
Ezt követően beiratkoztam az Adventista Teológiára is. Négy évi kemény munka után három hónappal a befejező vizsgáim előtt meghívást kaptam Amerikába.
Gyermekkori álmom láttam teljesülni a szabadság szellemének, szobrának országában.
🌸
https://www.eletesegeszseg.com/szabadsaacuteg.html
🌸
A valóság mindig más, mint az álom.
Már ifjúkorom óta leírogattam gondolataimat, de itt, mintha megnyílt volna a szívem,
kezdtem papírra vetni meglátásaimat, kételyeimet, érzéseimet.
Barátaim bíztatására egyre sűrűbben írtam le észrevételeimet és a nyughatatlan
lelkem lángoló szikráit.
🌸
A New Yorkban élő költőnek három verseskötete jelent már meg.
🌸
Myrol Agárd Verses Kötetei ...
Életúton
Szolgaszív
Érzések
🌸
a Földnek nevezett bolygó egy pontjára, Nagyváradra.
Vallásos neveltetésem és a kommunizmus közötti ellentétek rányomták bélyegüket a gondolkodásomra és a megaláztatásoktól, elnyomásoktól hányatott életemre.
Szüleim két álmot láttak bennem teljesülni.
Édesanyám egy orvost, édesapám pedig egy alázatos Isten szolgáját.
Mindkettő ellen keményen tiltakoztam, nem sejtve, hogy mit hoz a jövő.
Budapestre való áttelepülésemkor egy kórházban kaptam állást műtősként,
ahol tizenöt éven át dolgoztam.
Közben belcantót tanultam Pere János tanár úrnál, aki elénekeltette velem szinte
az összes operett és opera tenor áriáját, dalbetétjét, nem beszélve a dal mesterek hét kötetéről.
A tanár úr fő célja a zene lelkivilágának és kifejezésmódjának megéreztetése volt.
Ezt követően beiratkoztam az Adventista Teológiára is. Négy évi kemény munka után három hónappal a befejező vizsgáim előtt meghívást kaptam Amerikába.
Gyermekkori álmom láttam teljesülni a szabadság szellemének, szobrának országában.
🌸
https://www.eletesegeszseg.com/szabadsaacuteg.html
🌸
A valóság mindig más, mint az álom.
Már ifjúkorom óta leírogattam gondolataimat, de itt, mintha megnyílt volna a szívem,
kezdtem papírra vetni meglátásaimat, kételyeimet, érzéseimet.
Barátaim bíztatására egyre sűrűbben írtam le észrevételeimet és a nyughatatlan
lelkem lángoló szikráit.
🌸
A New Yorkban élő költőnek három verseskötete jelent már meg.
🌸
Myrol Agárd Verses Kötetei ...
Életúton
Szolgaszív
Érzések
🌸
🌸
🌸
🌸
Áprilisi Pelyhek
Április van és még füstölög a kémény,
Egy emeletes házban a magára maradt öreg még fázik.
Minek neki családi ház, ha megszűnt körülötte a szeretet,
Akikért épült, akikért küzdött, mind messze járnak,
valami másra, valami többre, külföldre vágytak.
Csak a kémény füst jelei maradtak, mik meleget adnak
egy benne felejtett magányos alaknak.
Ahogy libabőrös nyakam galéromba rejtem,
úgy sűrítem lépteim az ösvényen,
Mert az április bolond is, mókás is,
ma reggelre fehéren beköszöntött viccesen.
Havat kavar a szél és mind az arcomba veri,
a lelkem fájdalmának régi új képeit ébreszti.
Oly nehéz lett a szívem most egyből
s az öregre gondolva vágy tornyosul ölemből.
Szeretetre vágyom, éhezek nagyon
Vajon lesz még valaki akitől megkapom.
Bont még májusi fényeket az élet,
tartogat még napfényt, ahogy rohannak az évek?
S ahogy mindezen gondolatokon tűnődöm,
már látom is a napsugár kukucskál a tetőn.
Hát ilyen az április, mókás is, bolondos is,
keserít is, vidámit is, de a végére kivirágzik május.
Piros cseresznye, orgonavirág, rózsa
boldogan lángolhat a szív útja.
És a szeretet, újra átöleli a szíveket,
ahogy zöldre váltanak és virágba borulnak a berkek.
🌸
Életúton
Myrol Agárd
Minden napunk más és más,
Az élet egy nagy utazás.
Sok csodával szemben állunk,
Mig a megállóknál lassan várunk.
Ne tegyük tönkre az életben
Mind, mit szeretni lehetne.
Fedezzük fel
A nagy értékeket benne.
Értékként becsüljük egymást,
Másokra is kérjük az áldást.
Mutassuk, milyen a szeretet,
Csak ez ad utunknak értelmet.
Másokért élni, másban szeretni,
Úttalan rögöket kerülni,
Hogy rajtunk mindenki lássa,
Mi hitünk értelme, boldogsága.
🌸
Le Akarok Szállni
Állítsátok meg a Földet!
Le akarok szállni,
Nem bírok itt tovább
A boldogságra várni.
Nem ide akartam születni.
Nehezen és sírva jöttem,
Üstökösbe kapaszkodva
Itt hagynak mindent - mögöttem.
Lelépnék egy csillagra,
Mely mindig csak ragyogna,
Megfáradt keserű lelkemre
Csak ezüst mosolyt szórna.
Oly szürke itt a tenger,
Fekete a táj,
Rothadás körös-körül
Mocsárbűz, hínár.
S az emberek, - azok,
Az áldott jók,
Álarcos szentek:
Irigyek, gyűlölők, bántók.
Veszélyben az életem!
Erőm s barátok temetnek,
Mindenütt gáncsok, tövisek,
Talpam alá rejtettek.
Le akarok szállni,
Állítsátok meg kérlek! - a Földet.
Csillagok közt akarok járni, - fényben,
Feledve a könnyet.
2008. november 28.
Myrol Agárd
🌸
Barátok
A Holnap nem barátom,
titkait nem ismerem, nem látom.
Csak a MA emeli kalapját,
nagyot köszönve és
Csal új kihívások fele.
A Tegnap sem barátom,
elfelejtett már és csak
messziről, unottan
Lengeti ködös fátylát.
Oh, hajnal, te édes barát,
hozz napfényt, örömet,
mosolyt mára, hogy
felszakadjon szívem zsoltára,
és csak a hálát rebegje ajkam.
🌸
Szállok az Ég Felé
Myrol Agárd
Szállok az ég felé
Ott vár vidáman reám
A lepke-szárnyú pillanat
Mely repíti az álmokat.
Virág illat méz-porából
Körbe font napsugárból
Szeretetből, mosolygásból
Jóságos boldogságból.
Alma-illat virágából
Magnólia, orgonából
Durván ácsolt keresztfából
Sírásból és könny-hullásból
Életből és elmúlásból
Irigy, büszke tisztulásból
Kegyelemből, megváltásból
Mert szállni ég felé
Csak tisztán lehet,
Ezt jegyezzétek fel
Ti emberek
Kik szállni vágytok
Egyre feljebb,
Mikor már csillag-poros
Kiss szemetek
Én is ott leszek veletek
Mert mindenkit
Nagyon szeretek,
Szállok ezért ég felé
Egyre veletek.
Áprilisi Pelyhek
Április van és még füstölög a kémény,
Egy emeletes házban a magára maradt öreg még fázik.
Minek neki családi ház, ha megszűnt körülötte a szeretet,
Akikért épült, akikért küzdött, mind messze járnak,
valami másra, valami többre, külföldre vágytak.
Csak a kémény füst jelei maradtak, mik meleget adnak
egy benne felejtett magányos alaknak.
Ahogy libabőrös nyakam galéromba rejtem,
úgy sűrítem lépteim az ösvényen,
Mert az április bolond is, mókás is,
ma reggelre fehéren beköszöntött viccesen.
Havat kavar a szél és mind az arcomba veri,
a lelkem fájdalmának régi új képeit ébreszti.
Oly nehéz lett a szívem most egyből
s az öregre gondolva vágy tornyosul ölemből.
Szeretetre vágyom, éhezek nagyon
Vajon lesz még valaki akitől megkapom.
Bont még májusi fényeket az élet,
tartogat még napfényt, ahogy rohannak az évek?
S ahogy mindezen gondolatokon tűnődöm,
már látom is a napsugár kukucskál a tetőn.
Hát ilyen az április, mókás is, bolondos is,
keserít is, vidámit is, de a végére kivirágzik május.
Piros cseresznye, orgonavirág, rózsa
boldogan lángolhat a szív útja.
És a szeretet, újra átöleli a szíveket,
ahogy zöldre váltanak és virágba borulnak a berkek.
🌸
Életúton
Myrol Agárd
Minden napunk más és más,
Az élet egy nagy utazás.
Sok csodával szemben állunk,
Mig a megállóknál lassan várunk.
Ne tegyük tönkre az életben
Mind, mit szeretni lehetne.
Fedezzük fel
A nagy értékeket benne.
Értékként becsüljük egymást,
Másokra is kérjük az áldást.
Mutassuk, milyen a szeretet,
Csak ez ad utunknak értelmet.
Másokért élni, másban szeretni,
Úttalan rögöket kerülni,
Hogy rajtunk mindenki lássa,
Mi hitünk értelme, boldogsága.
🌸
Le Akarok Szállni
Állítsátok meg a Földet!
Le akarok szállni,
Nem bírok itt tovább
A boldogságra várni.
Nem ide akartam születni.
Nehezen és sírva jöttem,
Üstökösbe kapaszkodva
Itt hagynak mindent - mögöttem.
Lelépnék egy csillagra,
Mely mindig csak ragyogna,
Megfáradt keserű lelkemre
Csak ezüst mosolyt szórna.
Oly szürke itt a tenger,
Fekete a táj,
Rothadás körös-körül
Mocsárbűz, hínár.
S az emberek, - azok,
Az áldott jók,
Álarcos szentek:
Irigyek, gyűlölők, bántók.
Veszélyben az életem!
Erőm s barátok temetnek,
Mindenütt gáncsok, tövisek,
Talpam alá rejtettek.
Le akarok szállni,
Állítsátok meg kérlek! - a Földet.
Csillagok közt akarok járni, - fényben,
Feledve a könnyet.
2008. november 28.
Myrol Agárd
🌸
Barátok
A Holnap nem barátom,
titkait nem ismerem, nem látom.
Csak a MA emeli kalapját,
nagyot köszönve és
Csal új kihívások fele.
A Tegnap sem barátom,
elfelejtett már és csak
messziről, unottan
Lengeti ködös fátylát.
Oh, hajnal, te édes barát,
hozz napfényt, örömet,
mosolyt mára, hogy
felszakadjon szívem zsoltára,
és csak a hálát rebegje ajkam.
🌸
Szállok az Ég Felé
Myrol Agárd
Szállok az ég felé
Ott vár vidáman reám
A lepke-szárnyú pillanat
Mely repíti az álmokat.
Virág illat méz-porából
Körbe font napsugárból
Szeretetből, mosolygásból
Jóságos boldogságból.
Alma-illat virágából
Magnólia, orgonából
Durván ácsolt keresztfából
Sírásból és könny-hullásból
Életből és elmúlásból
Irigy, büszke tisztulásból
Kegyelemből, megváltásból
Mert szállni ég felé
Csak tisztán lehet,
Ezt jegyezzétek fel
Ti emberek
Kik szállni vágytok
Egyre feljebb,
Mikor már csillag-poros
Kiss szemetek
Én is ott leszek veletek
Mert mindenkit
Nagyon szeretek,
Szállok ezért ég felé
Egyre veletek.
🌸
Áldjon Vagy Verjen
Myrol Agárd verse
(Szózat nélkül)
Trianon átka, népem szégyene
Sorsom, ki döntötte így el
Kitaszított kutyaként
Magyarnak halni kell?
Ki tudja, hol van a régi hon,
Hol ma is átkos vér folyong
Mégis élni, élnem kell,
Az ősi földről könnyek közt futni el?
A sors mely üldöz és ver
Ma is idegen kezekben hever.
Hogy szenvedtek ősatyáink
Bár ne látnák ezt unokáink.
Nem keresnék, hol van a hon
Ha boldogan élhetnének otthon,
Magyaré volna a magyar föld,
Világverte vándor, – idegen föld.
Otthon sírna vagy nevetne
Verítékes kenyerét keresve
Nem álmodná, hol van a haza
Honnan, hova menjen haza.
Építné az építhetőt
Istentől kérve hozzá erőt
S boldogan pihenne meg lelke
Odahaza, magyar földbe temetve.
Myrol Agárd
🌸
Myrol Agárd verse
(Szózat nélkül)
Trianon átka, népem szégyene
Sorsom, ki döntötte így el
Kitaszított kutyaként
Magyarnak halni kell?
Ki tudja, hol van a régi hon,
Hol ma is átkos vér folyong
Mégis élni, élnem kell,
Az ősi földről könnyek közt futni el?
A sors mely üldöz és ver
Ma is idegen kezekben hever.
Hogy szenvedtek ősatyáink
Bár ne látnák ezt unokáink.
Nem keresnék, hol van a hon
Ha boldogan élhetnének otthon,
Magyaré volna a magyar föld,
Világverte vándor, – idegen föld.
Otthon sírna vagy nevetne
Verítékes kenyerét keresve
Nem álmodná, hol van a haza
Honnan, hova menjen haza.
Építné az építhetőt
Istentől kérve hozzá erőt
S boldogan pihenne meg lelke
Odahaza, magyar földbe temetve.
Myrol Agárd
🌸
🌸
Kopogtatások
Myrol Agárd verse
Megint karácsony
A Nincs újra bekopog az ablakon
Nincsen ez és nincsen az
Nincs fenyőfa sem vigasz
Nincs megnyugvás és gyertyaláng
Nincs öröm, sem boldogság
Nincs szeretet, nincs Elég
Nincs jó világ sem ráérek még
Mindent körbezár a szürke közöny
Nincs ölelés a játszi körön
Az évek egyre csak folynak
A Nincs újra meg újra bekopogtat
Napjaimat zaklatja
Álmaimat szétszórja
Míg az élet mindig a Holnapra vár
Üres pénztárca, üres szív – üres karácsony?
Már a Holnap kopogtat az ajtón
Aprópénzzel félig telt kalapom
A Nincs mondja nem Elég…
A Holnap folyton kérni jön
Soha nem ragyog fogain öröm
Felhőkbe burkolt reménysugár
Az ingaóra újra helyben áll
Te irigy Holnap… csak egyszer
Bár csak egyszer hoznál már
Hogy kiviruljon az Elég
A kertet zümmögjék tele méhecskék
A mézédes élet napfényben tocsogjon
S az Elég vidáman hintázzon a falon
De a Nincs – ne verje többé az ablakom.
Myrol Agárd
Kopogtatások
Myrol Agárd verse
Megint karácsony
A Nincs újra bekopog az ablakon
Nincsen ez és nincsen az
Nincs fenyőfa sem vigasz
Nincs megnyugvás és gyertyaláng
Nincs öröm, sem boldogság
Nincs szeretet, nincs Elég
Nincs jó világ sem ráérek még
Mindent körbezár a szürke közöny
Nincs ölelés a játszi körön
Az évek egyre csak folynak
A Nincs újra meg újra bekopogtat
Napjaimat zaklatja
Álmaimat szétszórja
Míg az élet mindig a Holnapra vár
Üres pénztárca, üres szív – üres karácsony?
Már a Holnap kopogtat az ajtón
Aprópénzzel félig telt kalapom
A Nincs mondja nem Elég…
A Holnap folyton kérni jön
Soha nem ragyog fogain öröm
Felhőkbe burkolt reménysugár
Az ingaóra újra helyben áll
Te irigy Holnap… csak egyszer
Bár csak egyszer hoznál már
Hogy kiviruljon az Elég
A kertet zümmögjék tele méhecskék
A mézédes élet napfényben tocsogjon
S az Elég vidáman hintázzon a falon
De a Nincs – ne verje többé az ablakom.
Myrol Agárd
🌸
🌸
Egy Falevél Élete
Myrol Agárd verse
A nagy szélbe kapaszkodva,
elindultam egy titkos útra,
S csak úgy szállt mellőlem az erdő
egyre feljebb magasodva.
Már a nap sugara gáncsolt,
ahogy szédülten zuhanni kezdtem,
Mint szárnya törött madárka
az erdei patakba estem.
Megpördülten úszni kezdtem,
rémülten a partot keresve,
De a víz csak folyt alattam
a hátán cipelt nagy unottan.
Halk zenéje a csobogásnak
állta útját a szélzúgásnak.
Visszafogottan szépítkeztem,
s a víz tükrébe merítkeztem.
Kristálytiszta, mint a gyémánt,
szemem szám is tőle elállt.
Az eget láttam újra benne
egészen az aljáig ereszkedve.
A magányomba kapaszkodtan
az élet keserén átsiklottam
Míg az idő arcom mosta
fakultra és elázottra.
S hogy meddig tart a kimért utam
sziklák között gyors futtamban
A bárányfelhők is azt kutatják
ott fent, keringve, a magasban.
Myrol Agárd
🌸
Egy Falevél Élete
Myrol Agárd verse
A nagy szélbe kapaszkodva,
elindultam egy titkos útra,
S csak úgy szállt mellőlem az erdő
egyre feljebb magasodva.
Már a nap sugara gáncsolt,
ahogy szédülten zuhanni kezdtem,
Mint szárnya törött madárka
az erdei patakba estem.
Megpördülten úszni kezdtem,
rémülten a partot keresve,
De a víz csak folyt alattam
a hátán cipelt nagy unottan.
Halk zenéje a csobogásnak
állta útját a szélzúgásnak.
Visszafogottan szépítkeztem,
s a víz tükrébe merítkeztem.
Kristálytiszta, mint a gyémánt,
szemem szám is tőle elállt.
Az eget láttam újra benne
egészen az aljáig ereszkedve.
A magányomba kapaszkodtan
az élet keserén átsiklottam
Míg az idő arcom mosta
fakultra és elázottra.
S hogy meddig tart a kimért utam
sziklák között gyors futtamban
A bárányfelhők is azt kutatják
ott fent, keringve, a magasban.
Myrol Agárd
🌸
🌸
VILÁG URAI
Myrol Agárd verse
Fák álldogálnak szerteszéjjel,
Mint öreg bölcs konferencián.
Vajon miről beszélnek ez éjjel?
Öreg kérgük gyűrött, háncsos,
Megtépázott törzsük ráncos,
Ezeréves kínok gyötrik.
Ember-legyek, ember-hangyák
Levél-hullta életüket
Körüljárják, körülrágják.
Árny emlékünk alatt bezzeg
Jaj, be sokszor megpihentek!
Sokszor kértük - ne verjetek!
Ezt tették már ükapáik,
Ezt teszik most unokáik.
Mi rajtuk nagyokat nevettünk.
Hol van most a vidám kedvük?
Domboldalban pihen régen.
Emlékük sincs itt a légben.
S mi rajtuk nagyokat nevetünk.
Kisemberkék, kicsi hangyák,
Kik magukat világ urának álmodták.
Myrol Agárd
🌸
VILÁG URAI
Myrol Agárd verse
Fák álldogálnak szerteszéjjel,
Mint öreg bölcs konferencián.
Vajon miről beszélnek ez éjjel?
Öreg kérgük gyűrött, háncsos,
Megtépázott törzsük ráncos,
Ezeréves kínok gyötrik.
Ember-legyek, ember-hangyák
Levél-hullta életüket
Körüljárják, körülrágják.
Árny emlékünk alatt bezzeg
Jaj, be sokszor megpihentek!
Sokszor kértük - ne verjetek!
Ezt tették már ükapáik,
Ezt teszik most unokáik.
Mi rajtuk nagyokat nevettünk.
Hol van most a vidám kedvük?
Domboldalban pihen régen.
Emlékük sincs itt a légben.
S mi rajtuk nagyokat nevetünk.
Kisemberkék, kicsi hangyák,
Kik magukat világ urának álmodták.
Myrol Agárd
🌸
ÉN ÉRZEM
Myrol Agárd verse
Lelkednek mélyét én rejtve érzem,
Kérlek, ne titkold el tőlem egészen.
Küldd el vérző szíved nekem,
Hadd fogadjon be szerelmesen.
Mert nincs oly érzés, mely messzi távol
Magában élhet a világon,
S ne keresse méltó társát...
Hogy benne újra hazataláljon.
Álmokban megjelenek folyton neked,
Töröld le könnyeim, hogy ha kérlek,
Nehogy a bú megrekedjen benne,
S ez legyen életemnek veszte.
Új lángok tüze már nem éget,
Míg hallgatom hangját a fáradt éjnek.
Régóta nem nyomja szememet az álom,
Érkezésed azóta is, ébren várom.
Myrol Agárd
🌸
Myrol Agárd verse
Lelkednek mélyét én rejtve érzem,
Kérlek, ne titkold el tőlem egészen.
Küldd el vérző szíved nekem,
Hadd fogadjon be szerelmesen.
Mert nincs oly érzés, mely messzi távol
Magában élhet a világon,
S ne keresse méltó társát...
Hogy benne újra hazataláljon.
Álmokban megjelenek folyton neked,
Töröld le könnyeim, hogy ha kérlek,
Nehogy a bú megrekedjen benne,
S ez legyen életemnek veszte.
Új lángok tüze már nem éget,
Míg hallgatom hangját a fáradt éjnek.
Régóta nem nyomja szememet az álom,
Érkezésed azóta is, ébren várom.
Myrol Agárd
🌸
Nagy Úr
Myrol Agard
https://www.verseskonyv.com/a-foumlsveacuteny.html
🌸
Nagy Úr vagy te pénz
Ki titkon, lopva megszerez
Elveszti józan eszét.
Ki szült téged, ki tett naggyá
Ki adott hatalmat kezedbe
Hogy azt képzeld magadról
Megmondhatod mi a világ rendje?
Ha érdeked úgy kívánja
Felbonthatsz jóérzést, erkölcsöt, jellemet
Hamis prófétaként hirdethetsz becsületet?
Istenként uralod a gyenge embert.
Istenként imád a vak
Mert erőt érez benned, világhatalmat
Közben rabod lesz mind, szolgád
S hogy kegyedet elnyerjék
Kíméletlen vágják egymás torkát,
Eladják apjukat, anyjukat
Sőt gyermeküket, önnön magukat
Csakhogy téged imádhassanak.
Nagy Úr lettél –
Isten az istenek felett
És, hogy most tőled kérem vissza
Elrabolt lelkemet
Megátkozlak és minden követedet.
Átkozott legyen, ki térdet hajt neked!
Habár e világ ura vagy
Ne képzeld mindenek fölé magad
Számomra csak egy kényszer
Dicső hatalmad.
🌸
Egy Megjegyzés
Bátori Zoltán
Elérte-e már ez a Nagy úr világuralmát a te világodban, s Földünkön?
Nézed-e ajándékaid árát, vagy csupán értékét, melynek nincs köze az árral?
🌸
Vesztetted már el minden értéked, s zsebedben 3 napi ételre való pénzzel,
s egy kisbőröndel kerestél hajlékot,
amikor csupán Isten tenyere jelenlétének tudata volt biztos benned?
🌸
Myrol Agard
https://www.verseskonyv.com/a-foumlsveacuteny.html
🌸
Nagy Úr vagy te pénz
Ki titkon, lopva megszerez
Elveszti józan eszét.
Ki szült téged, ki tett naggyá
Ki adott hatalmat kezedbe
Hogy azt képzeld magadról
Megmondhatod mi a világ rendje?
Ha érdeked úgy kívánja
Felbonthatsz jóérzést, erkölcsöt, jellemet
Hamis prófétaként hirdethetsz becsületet?
Istenként uralod a gyenge embert.
Istenként imád a vak
Mert erőt érez benned, világhatalmat
Közben rabod lesz mind, szolgád
S hogy kegyedet elnyerjék
Kíméletlen vágják egymás torkát,
Eladják apjukat, anyjukat
Sőt gyermeküket, önnön magukat
Csakhogy téged imádhassanak.
Nagy Úr lettél –
Isten az istenek felett
És, hogy most tőled kérem vissza
Elrabolt lelkemet
Megátkozlak és minden követedet.
Átkozott legyen, ki térdet hajt neked!
Habár e világ ura vagy
Ne képzeld mindenek fölé magad
Számomra csak egy kényszer
Dicső hatalmad.
🌸
Egy Megjegyzés
Bátori Zoltán
Elérte-e már ez a Nagy úr világuralmát a te világodban, s Földünkön?
Nézed-e ajándékaid árát, vagy csupán értékét, melynek nincs köze az árral?
🌸
Vesztetted már el minden értéked, s zsebedben 3 napi ételre való pénzzel,
s egy kisbőröndel kerestél hajlékot,
amikor csupán Isten tenyere jelenlétének tudata volt biztos benned?
🌸
TAVASZ A SZÍVBEN
Köszönöm, hogy voltál és vagy nekem,
mint tavasznak a rügyfakadás.
Lelkemben rügyeket ébresztettél
és azóta sem él bennem semmi más.
Feltámadtak az elherdált évek értékei,
magára találtak az elkopott árnyak színei.
Rügyeit bontja már az élet szépje,
mely a tavaszban új értelmet lát.
Számomra új élet reménye lettél,
a tavaszi szélben úgy érzem itt vagy,
mint akkor egyszer régen, mikor elengedtél.
Tavasz, tavaszra ébredt a szívem
a keserűt és a telet már nem félem.
Haldoklik a jégcsap szerelem,
új tüzek lángjai nyíltak ki bennem.
Rügyek, rügyek bokrokon, rügyek az erdőben,
rügyek a szívben, boldog vagyok,
mert a tavaszt általad újra megélem.
2023 Március 8.
Myrol Agard
🌸
A Tavasz Útja
Újra itt van, új reményekkel csalogat,
es megszorja viraggal a faimat.
Didergett eleget a szurke cementfal
ami mogott a keseru remeny, most elhal.
De ujra bimbozik bennem minden
ahogy a fak is az ablakom alatt, ott lenn.
A napsugar cirogatja ablakom s az oszult hajam
fenyei mosollyal vasaljak ujja rancaim
De a szivem az orokre fiatal maradt
nem hagyja elhalni a vagyakat .
Es most a tavasszal egyutt ebredek
ahogy uj tancokra csalogat a kikelet
Mikozben hesegetem megavasodott emlekeim
es az ablakom korul a legyeket.
2023 Március 13.
Myrol Agard
🌸
SZÁRNYALÓ GONDOLAT
Repülök hozzád a sósból, édesen ,
az emlékek szárnyán szemérmesen .
Pirossan pirulo arccal az avarban
sárgásan sárgulo gondolatban.
Égi könnyek hullnak az utamra
Így találnak lépteim önmagunkra .
A szívem rejtekében téged ölelve
penderül a lekem titkolt jókedvre.
2022.Szeptember 4.
Myrol Agard
🌸
KALAPBAN
Elindultak az évek még kicsit sétálni
a járda köveire emlékeket rajzolni.
Előkerűlt a régi rózsaszin kalap
igy az évek is mintha fiatalra váltanának.
Már az izület s a csontok sem fájnak annyira
ahogy szorosan kapaszkodnak egymásba.
Sok viharos év nyugszik mögöttük és most
mintha mégis, egyszerre dobbanna a szivük.
Már nem a tűzek, lángok karolnak egymásba
mára valami titokzatos béke a sziveik párnája.
A város két ittfelejtett diszpolgára
ki a rég ismert utat naponta újra körbejárja.
Mintha valamit keresnének
s a régi emlékekből új útakat köveznének.
Egy bokorból aranyeső zúdul rájuk
egy ágacskát átnyújtva, csókra nyilik szájuk.
Az autók dudája zavarja meg álmuk
ahogy a vásárból jövet cipelik batyújuk.
Egy két- alma még belefér a nyugdijba,
mert a vitamin az élet fiatalitója, hajtórugója.
És az a sok szép mosoly a szivükben,
mitől oly fiatalosan haladnak, egymásba karolva.
2023 Március 15.
Myrol Agard
🌸
Köszönöm, hogy voltál és vagy nekem,
mint tavasznak a rügyfakadás.
Lelkemben rügyeket ébresztettél
és azóta sem él bennem semmi más.
Feltámadtak az elherdált évek értékei,
magára találtak az elkopott árnyak színei.
Rügyeit bontja már az élet szépje,
mely a tavaszban új értelmet lát.
Számomra új élet reménye lettél,
a tavaszi szélben úgy érzem itt vagy,
mint akkor egyszer régen, mikor elengedtél.
Tavasz, tavaszra ébredt a szívem
a keserűt és a telet már nem félem.
Haldoklik a jégcsap szerelem,
új tüzek lángjai nyíltak ki bennem.
Rügyek, rügyek bokrokon, rügyek az erdőben,
rügyek a szívben, boldog vagyok,
mert a tavaszt általad újra megélem.
2023 Március 8.
Myrol Agard
🌸
A Tavasz Útja
Újra itt van, új reményekkel csalogat,
es megszorja viraggal a faimat.
Didergett eleget a szurke cementfal
ami mogott a keseru remeny, most elhal.
De ujra bimbozik bennem minden
ahogy a fak is az ablakom alatt, ott lenn.
A napsugar cirogatja ablakom s az oszult hajam
fenyei mosollyal vasaljak ujja rancaim
De a szivem az orokre fiatal maradt
nem hagyja elhalni a vagyakat .
Es most a tavasszal egyutt ebredek
ahogy uj tancokra csalogat a kikelet
Mikozben hesegetem megavasodott emlekeim
es az ablakom korul a legyeket.
2023 Március 13.
Myrol Agard
🌸
SZÁRNYALÓ GONDOLAT
Repülök hozzád a sósból, édesen ,
az emlékek szárnyán szemérmesen .
Pirossan pirulo arccal az avarban
sárgásan sárgulo gondolatban.
Égi könnyek hullnak az utamra
Így találnak lépteim önmagunkra .
A szívem rejtekében téged ölelve
penderül a lekem titkolt jókedvre.
2022.Szeptember 4.
Myrol Agard
🌸
KALAPBAN
Elindultak az évek még kicsit sétálni
a járda köveire emlékeket rajzolni.
Előkerűlt a régi rózsaszin kalap
igy az évek is mintha fiatalra váltanának.
Már az izület s a csontok sem fájnak annyira
ahogy szorosan kapaszkodnak egymásba.
Sok viharos év nyugszik mögöttük és most
mintha mégis, egyszerre dobbanna a szivük.
Már nem a tűzek, lángok karolnak egymásba
mára valami titokzatos béke a sziveik párnája.
A város két ittfelejtett diszpolgára
ki a rég ismert utat naponta újra körbejárja.
Mintha valamit keresnének
s a régi emlékekből új útakat köveznének.
Egy bokorból aranyeső zúdul rájuk
egy ágacskát átnyújtva, csókra nyilik szájuk.
Az autók dudája zavarja meg álmuk
ahogy a vásárból jövet cipelik batyújuk.
Egy két- alma még belefér a nyugdijba,
mert a vitamin az élet fiatalitója, hajtórugója.
És az a sok szép mosoly a szivükben,
mitől oly fiatalosan haladnak, egymásba karolva.
2023 Március 15.
Myrol Agard
🌸
Macskahűség
Úgy kell nekem
Macskát fogtam
Dédelgettem simogattam
Ölbe vettem, tejet adtam
Odébb futott jóllakottan.
Más karjában dorombol ma
Selymes szőrét nyalogatja
Majd kinyújtózik a verandára
Ott melegebb a napnak árja
Ki hallott már - macska hűség?
Hisz nincsen abban
Sem szerénység, kitartás
Sem örök hűség.
Új vendéget ha meglátja
Rögtön az lesz a barátja
Hozzá bújik körbe járja
Jó falatot kunyerálja
Jóllakottan, majd megmarja
S kiszalad a nagy udvarra.
2013 Április 13.
Myrol Agárd
🌸
Úgy kell nekem
Macskát fogtam
Dédelgettem simogattam
Ölbe vettem, tejet adtam
Odébb futott jóllakottan.
Más karjában dorombol ma
Selymes szőrét nyalogatja
Majd kinyújtózik a verandára
Ott melegebb a napnak árja
Ki hallott már - macska hűség?
Hisz nincsen abban
Sem szerénység, kitartás
Sem örök hűség.
Új vendéget ha meglátja
Rögtön az lesz a barátja
Hozzá bújik körbe járja
Jó falatot kunyerálja
Jóllakottan, majd megmarja
S kiszalad a nagy udvarra.
2013 Április 13.
Myrol Agárd
🌸
🌸
A Föld Legszebb Virága
A legszebb virága a Földnek a NŐ
Jézus is megvédte őket.
A Jákob kútjánál megkegyelmezett.
Egy másikat azoktól mentett,
kik dühödten dobták rá a köveket.
Majd lágy szavakkal simogatta annak haját,
ki lábára kenni nem sajnálta olaját.
Ő mindig szelíden emelte fel őket
letörölve szemükről a könnyet.
Áldotta karjukon a gyermeket,
és minden szelídnek ígért örök életet
Csodálta Évát, Sárát, Máriát,
ahogy felvállalták az élet sok kínját.
Mert a nők sorsa kicsit nehezebb,
ők hordják a családi terheket
és bennük rügyezik a jövő,
ezért lett a Föld legszebb virága a NŐ.
2023. Március. 8.
Myrol Agárd
🌸
A Föld Legszebb Virága
A legszebb virága a Földnek a NŐ
Jézus is megvédte őket.
A Jákob kútjánál megkegyelmezett.
Egy másikat azoktól mentett,
kik dühödten dobták rá a köveket.
Majd lágy szavakkal simogatta annak haját,
ki lábára kenni nem sajnálta olaját.
Ő mindig szelíden emelte fel őket
letörölve szemükről a könnyet.
Áldotta karjukon a gyermeket,
és minden szelídnek ígért örök életet
Csodálta Évát, Sárát, Máriát,
ahogy felvállalták az élet sok kínját.
Mert a nők sorsa kicsit nehezebb,
ők hordják a családi terheket
és bennük rügyezik a jövő,
ezért lett a Föld legszebb virága a NŐ.
2023. Március. 8.
Myrol Agárd
🌸
🌸
🌸
Egy sorsában megrekedt, elhagyott lány álldogál, mint a zátonyra futott hajó, az élet kihívásának erdejében, a hosszú út szélén. A kilátástalannak látszó élete új lehetőségének reményét feladva, egyhangúságába temetkezve nézi, ahogy az út szélén szorgos hangyák szállítgatják tojásaikat ide-oda.
Úgy érzi, ebből a mélységből már nem képes felemelkedni, újra önmagára találni. Ahogy ott áll a szikrázó napsütésben, a napok, hetek, hónapok, évek göngyölítik előtte a múltja sötét felhőit. Sehol egy segítő kéz, sehol egy biztonságot nyújtó fénysugár, sehol egy reményt ébresztő cél, sehol egy férfi, akit szerethetne, és sehol egy autó, ami felvenné, hogy elvigye innen e kietlen, lelket emésztő magányból. Már teljesen feladta. Éppen a „sohasem lesz már esélyem” szó kimondása keringőzött hófehér fogai között, amikor a távolban, a remegő délibábban valamit közeledni látott.
Először mozgó árnyéknak tűnt, ahogy tánclépésben imbolygott hunyorgó szemei előtt hol az út jobb, hol pedig a bal oldalát határolva. Csak mikor közelebb ért hozzá látta, hogy egy gyalogló vándor unottan lépdel az út porán, nagyokat rugdosva az elébe került göröngyökbe. Mint aki megunta a várakozást, néha vissza-visszanézve, elindult gyalog a végtelenbe, képzelt célja felé. A lány távolba meredő tekintete találkozott a fiúéval, akit mágnesként vonzott egyre közelebb, míg végül megszólította és megkérte, időzzön el vele egy keveset, hogy ne érezze magát egyedül.
Csak egy pár szóra mielőtt folytatná útját, mert már oly régen csak a magány a társa. A fiú először arra hivatkozik, ha megáll, csak időt veszít és még később éri el a tőle amúgy is messze került élete értelmét. De a lány magányos, elesett, kérlelő tekintetének engedve belegyezik, hogy egy rövid beszélgetésre félbe szakítja útját.
Gondolja, addig is pihenteti lábait, és az esélyét sem csökkenti, hogy egy arra tévedő autó felvegye. Kellemes szóváltások izgalmában, a múló időről teljesen megfeledkezve azon veszik észre magukat, hogy beesteledett, és a csillagok már álomra csalogatják megfáradt szemeiket.
Leülve egy kidőlt rönkre, hamar el is szenderülnek, és már csak arra lesznek figyelmesek, hogy a hajnalt ébresztő fülemüle trillázik felettük. A lány fázott és félt az éjjel rémítő hangjaitól, és ösztönösen is odabújt a fiúhoz, aki teljesen elzsibbadva mozdulni sem mert, nehogy felébressze gyermeki álmából a nyugodtan alvó lányt. Csak most nézte meg alaposabban a derengő hajnali fényben, milyen szép, nőies vonásai vannak ennek az elgyötört testnek.
Később együtt keresgéltek valami ehetőt az erdőszéli tisztáson. Sokat mesélt a lány az életéről, hogyan menekült a gyötrelmek útjáról, és hogy került ide az ígéretek sűrű vadonjába, és hogy mennyire kilátástalan a jövőképe itt is.
A fiú megsajnálta, mert érezte, a sors valahol hasonló játékot űzött belőle is. Azonosulni tudott küzdelmeivel, megvalósulatlan álmaival, és a lelket szárító magányával. Szíve így egyre közelebb került hozzá, egyre jobban részének érezte a lány kínlódásait, küzdelmeit. Közösek lettek érzéseik, álmaik, és együtt kezdték tervezni a jövőt.
A fiú megosztotta vele szívének titkait, és mesélni kezdte színes gyermekkorát, küzdelmeit, nyugtalan természetéből adódó, zaklatott életének változatait. Arra a meggyőződésre jutottak, hogy mindkettejük élete hasonló zsákutcában rekedt. Bátorították egymást, erősítették, hogy talán van még remény egy új kezdetre. Így teltek a napok, hónapok észrevétlen.
Már mindenük közös lett, közösen rejtőztek a lombok hűsítő árnyai alá, közösen vettek részt a túlélésük táplálékának megszerzésében, együtt számlálták a hulló faleveleket, az égen csapatban repülő vándormadarakat, egyszerre rezzentek össze a telet jelző hideg szélre, egymásba bújva vészelték át a hideg nappalokat és az egyre hidegebb éjszakákat.
Közösek lettek már a holdfényben ringó álmaik is. Míg egy éjszaka arra ébredtek, hogy körülöttük selymes hó takar mindent, és ők nagyon fáznak, és nagyon egymásra utaltak. Szorosan összeölelkezve próbálták felmelegíteni egymás dermedt tagjait. Testük- lelkük egybeolvadt, ahogy érezték fagyos ereikben egymás szívének ritmusát. A fiú levette pulóverét, a didergő lányra adta, majd dörzsölgette a lány kékülő kezeit, hogy megvédje a teljes kihűléstől. Egymás hátának támaszkodva próbálták átvészelni az éjszaka fagyos leheletét.
Már minden törődés, gondoskodás, szerető figyelmesség, együttérzés a túlélést jelentette számukra. Hosszú éjszakák teltek így el egymásra utaltságuk szoros kötelékében. A nappalok oly rövidre fogták meleget nyújtó létük, hogy szinte folyton egymásba kapaszkodva kergették a múló időt. Már egymás nélkül létezni sem mertek. Az összeforrt szívük valósága jelentette csupán a biztonságot, a túlélést adó reményt, mindkettőjük számára.
– Oly jó, hogy itt vagy nekem – szólalt meg a lány egy fázós, reszkető pillanatában.
– Nélküled már feladtam volna, nem is élnék. Te tartod bennem az életet, te adtad vissza belém a reményt. Számomra te lettél minden.
A fiú szótlanul magához ölelte és megpuszilta homlokát. Már nem bánta, hogy akkor nem ment tovább, bár nem mondott neki semmit. Míg a lány a kabátja alá dugta fagyos kezeit, szorosan átölelve, mint akinek a kabát melege már nem lenne elég, bele szeretne bújni egészen a fiú érző-szerető, meleg szívébe. Reszketőn egymásra tapadt ajkaik megdermedt
lilássága árulkodott elszakíthatatlan szerelmükről, aminek egyedüli élő tanúja a felettük fagyosan mosolygó holdvilág volt.
Az idilli hangulatot az erdő fáiról visszaverődő burrogó zaj zavarta meg, majd cikázó fények kezdtek feltűnni a távolban kígyózó úton. Egy autó közeledett az éjszaka fagyos csendjében. – Megmenekültünk – suttogta a fiú halkan.
A lány utolsó erejét összeszedve dermedtségéből, követte a fiút, ki szorosan fogta a kezét, és segítette lépteit. Hamarosan egy autó fékezett le mellettük. Megkérdezték, elvinné-e őket a legközelebbi városig.
– El – szólt kemény hangon a válasz-, de nincs csak egy helyem. Döntsék el, ki jön!
Még mindig szorosan fogták egymás kezét, mikor a fiú halkan odasúgta:
– Akkor menjél te! -, de magában azt remélte, hogy a lány soha nem engedi el a kezet.
A lány elengedte a fiú kezét, és beült az autóba.
– Majd hívlak, mindenről tájékoztatlak – hangoztak búcsúszavai.
Az autóban reszketőn, összezsugorodva a szűk hely miatt, lassan kezdett kiolvadni, és elmerülni a vezetővel való beszélgetésben, amikor megcsörrent a telefonja.
Felvette. A hang kérdezte:
– Minden rendben szerelmem? Nagyon hiányzol, a hideg oly keményen elviselhetetlen nélküled.
Ekkor az idős férfi ércesen megkérdezte:
– Ki az? Az a bátyja volt, aki ottmaradt, vagy a szeretője?- közben nézte a lány izgatottságát. – Felőlem kiszállhat, ha vissza akar menni hozzá.
– Nem,…. nem….. Nem akarok- válaszolta halk félelmében.
– Csak egy útitárs volt – suttogta még halkabban.
A lány elhallgatott egy pillanatra, mert mélyen, a szívében odabent zokogott szégyenében, az otthagyott szerelmének hiánya miatt, mialatt titkolt könnyek csillantak meg kéklő szemeiben. Rövid hallgatás után a férfi újra megtörte a csendet kérdéseivel, és vidám történetekbe kezdtek a múltjuk felől, miközben a lány kacér mosolyokkal szórta tele az autó párás szélvédőjét.
Ekkor a telefon újra megcsörrent, de a lány már nem merte felvenni, csak haladt tovább az izzadságszagú, benzingőzös autóban. Gondolatai még egy darabig nem hagyták nyugodni, fájt a fejében kavargó, magára hagyott szerelmének didergő emlékképe. Gondolta, a városi presszóból majd visszahívja. De mikor a város széléhez értek, a férfi megkérdezte:
– Van hova mennie, ahol lakjon?
– Nincs – hangzott el egy halk, de egyértelmű válasz.
– Akkor elviszem magamhoz. Nem olyan nagy a lakás, de kettőnknek megteszi.
– Megpróbálhatjuk – volt a lány válasza, és belemászott az előre nem látható jövő megalkuvó mókuskerekébe.
Rendbe rakta a férfi lakását, életét, őrködte álmát, leste gondolatát, és örök cselédje lett a biztonságot nyújtó fedél miatt.
Míg a fiú ott maradt dideregve, fájó magányába burkolózva, reszkető kezeit maga melengette, dermedt szemeit le nem vette az útról remélve, hátha felragyog újra egy fény az úton, mely felé közeleg. Mert oda várja vissza élete autóstopposát, ahol a magány felhője szívére örökre rátelepedett. Könnyei patakként öntözték az erdő avarját, minek nyomán tavaszi virágok nyíltak.
Az erdő lombba borult, a madarak éneke újra visszatért teleszórva vidám dalokkal az eget. Csak a fiú szíve mélye őrizte a jégbe fagyasztott szerelmi lángot, belefojtva a reményt, egy új világot. Az emlék madarai lettek mindenkori társai, mire az örök tél újra fehér takaró alá rejtett mindent.
A lassan fakuló idő álmában megbocsátott, mert úgy hitte, szerelme megmenekült.., de lefagyott szívének lángja bent rekedt a fagyhalálban.
Úgy érzi, ebből a mélységből már nem képes felemelkedni, újra önmagára találni. Ahogy ott áll a szikrázó napsütésben, a napok, hetek, hónapok, évek göngyölítik előtte a múltja sötét felhőit. Sehol egy segítő kéz, sehol egy biztonságot nyújtó fénysugár, sehol egy reményt ébresztő cél, sehol egy férfi, akit szerethetne, és sehol egy autó, ami felvenné, hogy elvigye innen e kietlen, lelket emésztő magányból. Már teljesen feladta. Éppen a „sohasem lesz már esélyem” szó kimondása keringőzött hófehér fogai között, amikor a távolban, a remegő délibábban valamit közeledni látott.
Először mozgó árnyéknak tűnt, ahogy tánclépésben imbolygott hunyorgó szemei előtt hol az út jobb, hol pedig a bal oldalát határolva. Csak mikor közelebb ért hozzá látta, hogy egy gyalogló vándor unottan lépdel az út porán, nagyokat rugdosva az elébe került göröngyökbe. Mint aki megunta a várakozást, néha vissza-visszanézve, elindult gyalog a végtelenbe, képzelt célja felé. A lány távolba meredő tekintete találkozott a fiúéval, akit mágnesként vonzott egyre közelebb, míg végül megszólította és megkérte, időzzön el vele egy keveset, hogy ne érezze magát egyedül.
Csak egy pár szóra mielőtt folytatná útját, mert már oly régen csak a magány a társa. A fiú először arra hivatkozik, ha megáll, csak időt veszít és még később éri el a tőle amúgy is messze került élete értelmét. De a lány magányos, elesett, kérlelő tekintetének engedve belegyezik, hogy egy rövid beszélgetésre félbe szakítja útját.
Gondolja, addig is pihenteti lábait, és az esélyét sem csökkenti, hogy egy arra tévedő autó felvegye. Kellemes szóváltások izgalmában, a múló időről teljesen megfeledkezve azon veszik észre magukat, hogy beesteledett, és a csillagok már álomra csalogatják megfáradt szemeiket.
Leülve egy kidőlt rönkre, hamar el is szenderülnek, és már csak arra lesznek figyelmesek, hogy a hajnalt ébresztő fülemüle trillázik felettük. A lány fázott és félt az éjjel rémítő hangjaitól, és ösztönösen is odabújt a fiúhoz, aki teljesen elzsibbadva mozdulni sem mert, nehogy felébressze gyermeki álmából a nyugodtan alvó lányt. Csak most nézte meg alaposabban a derengő hajnali fényben, milyen szép, nőies vonásai vannak ennek az elgyötört testnek.
Később együtt keresgéltek valami ehetőt az erdőszéli tisztáson. Sokat mesélt a lány az életéről, hogyan menekült a gyötrelmek útjáról, és hogy került ide az ígéretek sűrű vadonjába, és hogy mennyire kilátástalan a jövőképe itt is.
A fiú megsajnálta, mert érezte, a sors valahol hasonló játékot űzött belőle is. Azonosulni tudott küzdelmeivel, megvalósulatlan álmaival, és a lelket szárító magányával. Szíve így egyre közelebb került hozzá, egyre jobban részének érezte a lány kínlódásait, küzdelmeit. Közösek lettek érzéseik, álmaik, és együtt kezdték tervezni a jövőt.
A fiú megosztotta vele szívének titkait, és mesélni kezdte színes gyermekkorát, küzdelmeit, nyugtalan természetéből adódó, zaklatott életének változatait. Arra a meggyőződésre jutottak, hogy mindkettejük élete hasonló zsákutcában rekedt. Bátorították egymást, erősítették, hogy talán van még remény egy új kezdetre. Így teltek a napok, hónapok észrevétlen.
Már mindenük közös lett, közösen rejtőztek a lombok hűsítő árnyai alá, közösen vettek részt a túlélésük táplálékának megszerzésében, együtt számlálták a hulló faleveleket, az égen csapatban repülő vándormadarakat, egyszerre rezzentek össze a telet jelző hideg szélre, egymásba bújva vészelték át a hideg nappalokat és az egyre hidegebb éjszakákat.
Közösek lettek már a holdfényben ringó álmaik is. Míg egy éjszaka arra ébredtek, hogy körülöttük selymes hó takar mindent, és ők nagyon fáznak, és nagyon egymásra utaltak. Szorosan összeölelkezve próbálták felmelegíteni egymás dermedt tagjait. Testük- lelkük egybeolvadt, ahogy érezték fagyos ereikben egymás szívének ritmusát. A fiú levette pulóverét, a didergő lányra adta, majd dörzsölgette a lány kékülő kezeit, hogy megvédje a teljes kihűléstől. Egymás hátának támaszkodva próbálták átvészelni az éjszaka fagyos leheletét.
Már minden törődés, gondoskodás, szerető figyelmesség, együttérzés a túlélést jelentette számukra. Hosszú éjszakák teltek így el egymásra utaltságuk szoros kötelékében. A nappalok oly rövidre fogták meleget nyújtó létük, hogy szinte folyton egymásba kapaszkodva kergették a múló időt. Már egymás nélkül létezni sem mertek. Az összeforrt szívük valósága jelentette csupán a biztonságot, a túlélést adó reményt, mindkettőjük számára.
– Oly jó, hogy itt vagy nekem – szólalt meg a lány egy fázós, reszkető pillanatában.
– Nélküled már feladtam volna, nem is élnék. Te tartod bennem az életet, te adtad vissza belém a reményt. Számomra te lettél minden.
A fiú szótlanul magához ölelte és megpuszilta homlokát. Már nem bánta, hogy akkor nem ment tovább, bár nem mondott neki semmit. Míg a lány a kabátja alá dugta fagyos kezeit, szorosan átölelve, mint akinek a kabát melege már nem lenne elég, bele szeretne bújni egészen a fiú érző-szerető, meleg szívébe. Reszketőn egymásra tapadt ajkaik megdermedt
lilássága árulkodott elszakíthatatlan szerelmükről, aminek egyedüli élő tanúja a felettük fagyosan mosolygó holdvilág volt.
Az idilli hangulatot az erdő fáiról visszaverődő burrogó zaj zavarta meg, majd cikázó fények kezdtek feltűnni a távolban kígyózó úton. Egy autó közeledett az éjszaka fagyos csendjében. – Megmenekültünk – suttogta a fiú halkan.
A lány utolsó erejét összeszedve dermedtségéből, követte a fiút, ki szorosan fogta a kezét, és segítette lépteit. Hamarosan egy autó fékezett le mellettük. Megkérdezték, elvinné-e őket a legközelebbi városig.
– El – szólt kemény hangon a válasz-, de nincs csak egy helyem. Döntsék el, ki jön!
Még mindig szorosan fogták egymás kezét, mikor a fiú halkan odasúgta:
– Akkor menjél te! -, de magában azt remélte, hogy a lány soha nem engedi el a kezet.
A lány elengedte a fiú kezét, és beült az autóba.
– Majd hívlak, mindenről tájékoztatlak – hangoztak búcsúszavai.
Az autóban reszketőn, összezsugorodva a szűk hely miatt, lassan kezdett kiolvadni, és elmerülni a vezetővel való beszélgetésben, amikor megcsörrent a telefonja.
Felvette. A hang kérdezte:
– Minden rendben szerelmem? Nagyon hiányzol, a hideg oly keményen elviselhetetlen nélküled.
Ekkor az idős férfi ércesen megkérdezte:
– Ki az? Az a bátyja volt, aki ottmaradt, vagy a szeretője?- közben nézte a lány izgatottságát. – Felőlem kiszállhat, ha vissza akar menni hozzá.
– Nem,…. nem….. Nem akarok- válaszolta halk félelmében.
– Csak egy útitárs volt – suttogta még halkabban.
A lány elhallgatott egy pillanatra, mert mélyen, a szívében odabent zokogott szégyenében, az otthagyott szerelmének hiánya miatt, mialatt titkolt könnyek csillantak meg kéklő szemeiben. Rövid hallgatás után a férfi újra megtörte a csendet kérdéseivel, és vidám történetekbe kezdtek a múltjuk felől, miközben a lány kacér mosolyokkal szórta tele az autó párás szélvédőjét.
Ekkor a telefon újra megcsörrent, de a lány már nem merte felvenni, csak haladt tovább az izzadságszagú, benzingőzös autóban. Gondolatai még egy darabig nem hagyták nyugodni, fájt a fejében kavargó, magára hagyott szerelmének didergő emlékképe. Gondolta, a városi presszóból majd visszahívja. De mikor a város széléhez értek, a férfi megkérdezte:
– Van hova mennie, ahol lakjon?
– Nincs – hangzott el egy halk, de egyértelmű válasz.
– Akkor elviszem magamhoz. Nem olyan nagy a lakás, de kettőnknek megteszi.
– Megpróbálhatjuk – volt a lány válasza, és belemászott az előre nem látható jövő megalkuvó mókuskerekébe.
Rendbe rakta a férfi lakását, életét, őrködte álmát, leste gondolatát, és örök cselédje lett a biztonságot nyújtó fedél miatt.
Míg a fiú ott maradt dideregve, fájó magányába burkolózva, reszkető kezeit maga melengette, dermedt szemeit le nem vette az útról remélve, hátha felragyog újra egy fény az úton, mely felé közeleg. Mert oda várja vissza élete autóstopposát, ahol a magány felhője szívére örökre rátelepedett. Könnyei patakként öntözték az erdő avarját, minek nyomán tavaszi virágok nyíltak.
Az erdő lombba borult, a madarak éneke újra visszatért teleszórva vidám dalokkal az eget. Csak a fiú szíve mélye őrizte a jégbe fagyasztott szerelmi lángot, belefojtva a reményt, egy új világot. Az emlék madarai lettek mindenkori társai, mire az örök tél újra fehér takaró alá rejtett mindent.
A lassan fakuló idő álmában megbocsátott, mert úgy hitte, szerelme megmenekült.., de lefagyott szívének lángja bent rekedt a fagyhalálban.
🌸
