Magyarjárás a mongoloknak?
A mongol iskolákban a gyerekeknek azt tanítják, hogy az Aranyhorda a magyaroktól kapott ki.
A mongolok igenis jól tanítják!
1241 április 11-én nem vertük meg a mongol hadakat Muhinál, ám nem is mértek ránk megsemmisítő csapást, mint ahogy azt tanultuk.
Az iskolában valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a tatárjárást, ha nem is pontosan így tanultuk, de ez volt a sugallata:
"Dzsingisz Kán unokája Batu kán 1241-ben Muhinál megsemmisítette a magyar haderőt, majd pusztított és kiirtotta a magyar lakosságot, majd a betelepülő szlávok, germánok, románok megtanultak latinul, hogy pár száz évvel később magyarul beszélhessenek.
Kivonulásuk a tanultak szerint: Majd egy félév múlva otthon meghalt Dzsingisz Kán, Batu kán nagyapja, így az országból viharos gyorsasággal kivonultak!"
Kivonulásuknak valós okai a következők:
1./ Igen sok harcosuk odaveszett a magyarországi hadjárataikban.
2./ Nem tudták megsemmisíteni a magyar haderőt, erre bizonyíték az is, hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után, már több külföldi hadjárat élén visszafoglalta a tőle korábban kizsarolt nyugati megyéket.
3./ Közel 160 magyar várat nem sikerült bevenniük (Pl.: Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala,Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek, stb.)
4./ A magyarországi háborús állapotokban a mongol hadsereg élelmezése is nehézséget okozott.
Most jön a lényeg, ha időben előrecsúszunk 44 évet, akkor valóban Mongóliában tanítanak helyesen, mert Magyarországon elfelejtették tanítani azt a röpke tényt, hogy:
Nogaj kán 1285-ben, az addigi legerősebb seregével - az Aranyhordával - indult a magyarok ellen (a 2.tatárjárás).
A magyarok Pestnél, a IV. Lászlóhoz csatlakozott kunokkal hülyére verték a nagy túlerővel rendelkező mongol sereget, majd a Keleti-Kárpátok szorosain át kiűzték őket.
Torockónál pedig a Székelyek segítségével győztek, és az utolsó túlélő mongolt is kiűzték az országból, de még Vizsolynál Baksa György, majd Borsa Lóránd is fölpofozta őket.
Ezt a Mongolok Magyar járásnak hívják.
Mongoliában igy van elterjedve.
Ha egy mongolt megkérdezel, hogy miért van akkora országuk a népességükhöz képest,
akkor a válasz a következő: Visszavárjuk a hős Magyarokat!