🌸
🌸
Érdekes Témák
Vajda Miklós válogatása.
🌸
Amit a hazai sajtó
sem mond el nekünk.
Vajda Miklós válogatása.
🌸
Amit a hazai sajtó
sem mond el nekünk.
🌸
Az Intelligens Vírus
🌸
Az Intelligens Vírus
🌸
A hitetlenkedő közember, ha egy kicsit tájékozódik, azt láthatja, hogy világméretekben és szinte akadálytalanul folyik az emberi egészség és biztonság, az emberi élet manipulálása.
Évtizedek óta nincs védőoltás az AIDS-re, évszázada nincs oltás a rákra; hosszú idő óta az influenzára is csak közepes hatékonyságú védőoltást sikerült kidolgozni; most meg egy év alatt egyszerre csak féltucatnyi országban is előállítottak 90%-ot meghaladó hatékonyságúnak mondott védőoltást a koronavírus ellen, amelyet orvosi vélemény szerint még nem sikerült izolálni és tenyészteni, ami pedig elkerülhetetlen előfeltétel ahhoz, hogy védőoltást kidolgozhassanak ellene.
Mintha a háttérhatalommal szövetkező gyógyszermaffia mindezen műveletekre felkészült volna, s most dörzsöli a tenyerét. Mi meg azért morgolódunk, hogy már a divatosnál divatosabbá váló maszkoknak az ára állandóan emelkedik, mivel már egy teljes új iparágat kell fenntartani.
De megfigyelhető a vírusnak az a figyelemre méltó tulajdonsága is, hogy nemcsak politikailag, hanem szociálisan is tájékozott. Meg tudja különböztetni az időseket a fiataloktól, s hol az egyik, hol a másik korosztályt támadja.
Országa válogatja, de még e kategóriákon belül is politikusan lép fel az egyes országokban.
Angliában akkor, amikor keménykedni akartak a háttérhatalomnak behódolt EU-val szemben. Az USA-ban még a sajtó is felfigyelt rá, hogy főleg a köztársaságpártiakat támadja és kevésbé a demokratákat. Trump el is kapta, de Biden nem.
Nem érdektelen átérezni azt sem, a világ bármely részén mit láthat a hitetlenkedő közember, ha még tovább tájékozódik. Szerencsétlen, akinek a karantén miatt egyre kevesebb a közvetlen tapasztalatszerzési lehetősége, kénytelen ellentmondásos, vagy célzatosan eltorzított híradásokra támaszkodni, elhinni, hogy minden, amit azelőtt nyugodtan megfogott, kezelt, használt, most fertőzéssel fenyeget.
Karanténná vált lakásában dilemmázgathat azon, hogy a WHO, előző állásfoglalásainak ellentmondva, a múlt év októberében miért jelentette be, a koronavírus nem veszélyesebb, mint az influenza, mivel mindkettő fertőzési aránya 0,14% körül mozog. S ha így van, akkor mire fel a világméretű szájmaszk-láz, oltási kampány, mozgáskorlátozás, amik arra kényszerítik őt, hogy válasszon a szabadság és a biztonság között.
Mivel neki mindkettőre szüksége van, előbb-utóbb a körül forognak a gondolatai, hogy ez tényleg politikus, sőt talán politikai vírus.

Olvasd a PDF. - et
amely képekkel van illustrálva.
🌸
Olvasd a PDF. - et
amely képekkel van illustrálva.
🌸

2022_01_23.docx | |
File Size: | 1835 kb |
File Type: | docx |
🌸
🌸
Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk.
1. Jurák Kata rendkívüli közleménye:
🌸
1. Jurák Kata rendkívüli közleménye:
🌸
Na jó, akkor tegyük helyre a dolgokat Ti, akik azt képzelitek, hogy a saját elcseszett életetekért a kormány a bűnös…. Ti, akik azt képzelitek, hogy a saját elcseszett életetekért a kormány a bűnös, hogy a dühötöket a legegyszerűbb egy újságírón vagy egy operatőrön levezetni, aki éppen a munkáját végzi – mert ugye ott kell lenni, különben Brüsszelig szaladtok a jogaitokkal – , szóval TI, a Többség, a Valakik, a Nép vagy annak a hangja, amit annyira nagyon szerettek hangoztatni…Nevezhetitek magatokat akárhogyan, akkor is csak egy szerencsétlen, vesztét érző, gyűlölettől fröcsögő kommunista-ivadékok maradtok.
Igen, azok vagytok, bármennyire is tagadjátok és húzzátok magatokra a liberalizmus és az emberi jogokért harcoló jótékony álarcot – egyesek még lila színű zászlót is bontanak vagy éppen szivárványosat – ti akkor sem tudtok mások lenni, mint ami a saját valótok: csak uszítani tudtok, csak rombolni.
Mert TI mindenen és mindenkin keresztül akartok gázolni, a tisztelet teljes hiányával övezve. Nektek nem számít a haza, a nemzet, a család vagy éppen az, ha valaki hisz Istenben. Ti gúnyolódhattok a keresztényeken, de mi tűrjük az Andrássy úton nyaranta a homokozót. Ti listázhatjátok a jobboldali közszereplőket, ti fenyegethetitek lámpavasra akasztással azokat, akik másként mernek gondolkodni, mint Ti. És mi tűrtünk.
Eltűrtük a füttyögést a nemzeti ünnepünkön, a jelképeink gyalázását, mert nekünk “kötelességünk” megbocsátani. De tudjátok, most van az a pont, amikor azt mondjuk: Eddig és ne tovább! Hazudjatok, az belőletek fakad, olyan, mintha a véretekké vált volna. Nevetünk a bohóckomédiátokon a parlamentben és az oktogoni goa-partyba torkollott kormánybuktatásotokon, a céltalanul bolyongó hordáitokon a városban és azon is, hogyha rossz idő van, megszűnik a diktatúra.
Őszintén szólva, már azon sem lepődünk meg, hogy a televízióban sem tudtok intelligens módon megnyilvánulni. Kotkodácsoljatok és cöf-cöfözzetek csak nyugodtan. Nem számít. Tudjátok miért? Mert súlytalanok vagytok.
De azt nem tűrjük tovább, hogy a nemzeti oldal újságíróit inzultáljátok, verbálisan és fizikálisan is bántalmazzátok! Ha nem tűnt volna fel a megfelelően érzékenyített kis lelketeknek, ezek az emberek miattatok mennek oda, és éppen a munkájukat végzik! És akkor most érkeztem el arra a pontra, hogy tényleg elég volt belőletek!
Menjetek el, ha itt ilyen rossz, nem értem, miért vagytok még itt, hisz se Istenetek, se hazátok…Nektek csak a keserűség az úr az életetekben és a rosszindulat. “Be lettél oltva szeretet ellen” – ahogyan Ákos írta egy dalában. Persze tudom, Ákos is fasiszta, hímsoviniszta és elnyomó a szemetekben és miért ne lenne börtönben a helye, ahogyan nekem is, igaz?
És tudjátok, ha ezért a posztért újabb gyűlöletcunamit indít a balliberális média ellenem, az sem érdekel. Pereljen be újra nyugodtan közületek a véleményem miatt bárki, nem tud kárt okozni a lelkemben. És még valamit véssetek jól az eszetekbe, ti, “a többség”. Nem fogjuk engedni, hogy megtehessétek újra azt, amit korábban az Echo és a Hír tv, valamint a Pestisrácok stábjával, na és a CEU tüntetéseken velem.
Fogjátok már fel végre, hogy kisebbségben vagytok, hiába törtök-zúztok …
Mert ti a vesztesek vagytok. És azok is maradtok.
https://mindenszo.hu/jurak-kata-rendkivuli-kozlemenye-na-jo-akkor-tegyuk-helyre-adolgokat/ https://pestisracok.hu/es-mi-turtunk-a-futtyogest-a-nemzeti-unnepunkon-a-jelkepeinkgyalazasat-mert-nekunk-kotelessegunk-megbocsatani/comment-page-1/#comment-1302914
Vajda Miklós megjegyzése a cikkhez:
Kedves Kata!
Mindenekelőtt köszönöm a cikket, és gratulálok a bátorságodhoz!
Nagyon sokunk szívéből jövő gondolatokat fogalmaztál meg. Bármilyen helyzetben találod magad, mindig lesznek olyan emberek, akik tiszteletben tartják az őszinteségedet, és támogatják azt, aki kimondja az igazat. (Ezt egészen komolyan gondolom.) De mindig lesznek olyan időszakok is, amikor – látszólag – egyedül maradsz. El kell döntened, elmondod-e az igazat, függetlenül attól, hogy akár egyetlen ember is támogate? Ezek a szituációk mutatják meg az ember valódi értékét. Függetlenül az igazság kimondásának következményeitől.
Ezek azok a döntések, amelyek meghatározzák az embert. Ha akkor is tudsz beszélni egy fontos kérdésről, amikor mások azt mondják, jobb, ha hallgatsz, és nem tudod, hogy lesz-e valaki, aki kiáll melletted? Mert az csak utólag derül ki, Amikor a „láthatatlan, lapos sumákok” már elfordultak tőled. Na, ez az, ami nagy hitet igényel. Ezért van rendkívül nagy értéke a cikkednek. "Néhányan nagyszerűnek születnek, van, aki nagyságot ér el, és van, akire nagyság hárul." (Wiliam Shakespeare)
2. Okok, okozatok, következmények, összefüggések – 9/11,
háttérhatalom, covid (3. rész)
A járvány politikailag (is) terjed – Sütő Gábor tanulmányának harmadik része Mindezt tudva-látva, naivitás lenne elhinni, hogy a vírus, amely a virológia szerint nem élő szervezet, hanem szub-mikroszkópikus parazita, önmagában terjed. Csakis állati, vagy emberi sejtbe jutva kel életre és képes megsokszorozni önmagát. E körülmény még nagyobb gyanúba kever szervezeteket, országokat, hiszen ha nem önmaga terjed, akkor valakik terjesztik, különben nem vált volna a világszínpad főszereplőjévé.
Kínában a rendkívül szigorú és hatékony intézkedések ellenére is egyes helyeken, látszólag ok nélkül, ismét meg-megjelenik. Angliára visszatérve, igencsak feltűnő, hogy alig egy-két napra rá azt követően jelenik meg az említett veszedelmesebb mutációja, hogy az angolok sem vártak a késlekedő EU „közös” oltóanyag beszerzésére, hanem önállóan léptek és elsőként indították be a tömeges védőoltást.
Majd azt is bejelentették, hogy megállapodás nélkül is véglegesítik kilépésüket az EU-ból. Erre másnap megjelenik a koronavírus még veszélyesebb mutánsa. Három nap alatt ugyanannak a vírusnak két új és veszedelmesebb mutánsa, politikailag két kritikus pillanatban megjelenik egy és ugyanazon helyen. Vitathatatlan jele a vírus irányított, mesterséges voltának. A háttérhatalmi figyelmeztetés félreérthetetlen.
Álcázásra hirtelen Nigériában is megjelentették, mielőtt átjutatták Európába. Érthető, ha valaki effélék láttán hitetlenkedik. Ha nyitott szemmel nézi a világot, meg is győződhet róla, a háttérhatalom annyira kiterjedt, hogy képes kifejleszteni és szabályozottan (mostanában úgy mondják, hogy hullámokban), vagy a nélkül (ez a céljaitól függ) elterjeszteni egy vírust, megspékelve a róla szóló pánikkeltéssel.
Azzal a céllal, hogy leállítsa a világgazdaságot, megkaparintsa fillérekért a kényszerleállás miatt tönkrement értékes cégeket, a kormányokat rákényszerítse dollárhitelek felvételére, amelyeknek ő csak a papír alapanyaguk árát fizeti, de olyan kamatra nyújtja, amit ugyancsak az önmaga által üzemeltetett dollárnyomtató cégei, bankjai határoznak meg. Ilyen lehetőségek mellett, s a vírus által immár eléggé megfélemlített világban, gyerekjáték volt behurcoltatni mutációkat Angliába, hogy tromfként szolgáljanak a rendezett egyezményes brexitre, mivel Johnson brit miniszterelnök túl erősnek bizonyult az EU-val szemben.
A kamatnál nem kevésbé értékes hab a tortán, hogy a vírus elleni védőoltást is a háttérhatalom gyógyszermaffiája gyártja. Terjed is az információ, hogy ezt „előrelátóan” már évekkel ezelőtt megkezdte. Most meg – lehet, hogy áremelés céljából – megjátsszák, hogy nem képesek kielégíteni a keresletet. A hitetlenkedő közember, ha egy kicsit tájékozódik, azt láthatja, hogy világméretekben és szinte akadálytalanul folyik az emberi egészség és biztonság, az emberi élet manipulálása.
Évtizedek óta nincs védőoltás az AIDS-re, évszázada nincs oltás a rákra; hosszú idő óta az influenzára is csak közepes hatékonyságú védőoltást sikerült kidolgozni; most meg egy év alatt egyszerre csak féltucatnyi országban is előállítottak 90%-ot meghaladó hatékonyságúnak mondott védőoltást a koronavírus ellen, amelyet orvosi vélemény szerint még nem sikerült izolálni és tenyészteni, ami pedig elkerülhetetlen előfeltétel ahhoz, hogy védőoltást kidolgozhassanak ellene.
Mintha a háttérhatalommal szövetkező gyógyszermaffia mindezen műveletekre felkészült volna, s most dörzsöli a tenyerét. Mi meg azért morgolódunk, hogy már a divatosnál divatosabbá váló maszkoknak az ára állandóan emelkedik, mivel már egy teljes új iparágat kell fenntartani. De megfigyelhető a vírusnak az a figyelemre méltó tulajdonsága is, hogy nemcsak politikailag, hanem szociálisan is tájékozott. Meg tudja különböztetni az időseket a fiataloktól, s hol az egyik, hol a másik korosztályt támadja.
Országa válogatja, de még e kategóriákon belül is politikusan lép fel az egyes országokban. Angliában akkor, amikor keménykedni akartak a háttérhatalomnak behódolt EU-val szemben. Az USA-ban még a sajtó is felfigyelt rá, hogy főleg a köztársaságpártiakat támadja és kevésbé a demokratákat. Trump el is kapta, de Biden nem. Nem érdektelen átérezni azt sem, a világ bármely részén mit láthat a hitetlenkedő közember, ha még tovább tájékozódik. Szerencsétlen, akinek a karantén miatt egyre kevesebb a közvetlen tapasztalatszerzési lehetősége, kénytelen ellentmondásos, vagy célzatosan eltorzított híradásokra támaszkodni, elhinni, hogy minden, amit azelőtt nyugodtan megfogott, kezelt, használt, most fertőzéssel fenyeget.
Karanténná vált lakásában dilemmázgathat azon, hogy a WHO, előző állásfoglalásainak ellentmondva, a múlt év októberében miért jelentette be, a koronavírus nem veszélyesebb, mint az influenza, mivel mindkettő fertőzési aránya 0,14% körül mozog. S ha így van, akkor mire fel a világméretű szájmaszk-láz, oltási kampány, mozgáskorlátozás, amik arra kényszerítik őt, hogy válasszon a szabadság és a biztonság között.
Mivel neki mindkettőre szüksége van, előbb-utóbb a körül forognak a gondolatai, hogy ez tényleg politikus, sőt talán politikai vírus. Ha nem tud dűlőre jutni, áttérhet egy könnyebb műfajra, s óvatosan érdeklődhet, hogy a gendernek nevezett előtérbe tolakodott szexuális csinnadratta közepette megtarthatja-e a hagyományos nemiségét, vagy az egyre növekvő számú valamelyik korcsosulást rákényszerítik.
Álmában meg vigyorogva faggatja az ördög, hogy a koronavírustól, a védőoltástól, avagy a HIV-vírustól akar meghalni, és kacsingatva javasolja, hogy mint közember ne oltassa be magát, nehogy a közvélemény rossz néven vegye tőle. Megunja hát az egészet, előveszi a józan eszét. Nem válogat, hanem az önmaga által értelmezett élet, szabadság, biztonság mellett dönt.
Lehet, az előző bekezdés humorosnak, vagy mesterkéltnek hangzik, de a probléma bonyolultságán túl érzékelteti, amíg nem derül ki egyértelműen és bizonyítottan, hogy a koronavírus honnan ered és indítja újabb hullámait, az eddig megismert körülmények és jellemzők alapján, biztonság szempontjából mesterségesnek tekinthető és tekintendő is.
Akárhonnan, akárkik indították az első hullámot, további hullámokat és egyre veszélyesebb mutációkat indíthatnak (teszik is), sőt újabbakat és akár veszélyesebb vírust is ránk szabadíthatnak, amíg le nem lepleződnek. A Moderna vakcina-gyártó cég vezérigazgatója a napokban „meg is nyugtatott bennünket”, mondván lehet, hogy a koronavírus örökre velünk marad. Azaz mindaddig fenntarthatják a rettegés légkörét, amíg a meggyötört-megtört emberiség önmaga nem kéri a világkormány létrehozását.
Ennek megakadályozására kell készülni. – Nekünk is. https://internetfigyelo.com/okok-okozatok-kovetkezmenyek-osszefuggesek-9-11- hatterhatalom-covid-3-resz/ A tanulmány szerzője Sütő Gábor, nyugalmazott nagykövet, közíró. A szerző pályafutása: Tanulmányai befejeztével a Külügyminisztériumba került. 1961 és 1963 között a havannai, 1963 és 1965 között a brazíliai magyar nagykövetségen dolgozott. 1966- 67-ben szigorúan titkos állományú állambiztonsági tisztként is szolgált.
1967 és 1973 között az MSZMP KB Külügyi Osztályának munkatársa volt. A Külügyminisztériumban II. o. tanácsosi rangot kapott és 1974-ben a Külpolitikai Tervező és Elemző Főosztályon lett főosztályvezető-helyettes.
1977-ben rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot kapott és megbízták a maputói magyar nagykövetség vezetésével; egyidejűleg Madagaszkárra is akkreditálták. 1983 és 1986 között a Külügyminisztériumban a latin-amerikai ügyekkel foglalkozó VII. Területi Főosztály vezetője volt. 1986-ban a brazíliai magyar nagyköveti posztot foglalta el. 1990-ben nyugalomba vonult.
A rendszerváltás után a radikális jobboldal felé fordult. 2009-ben az Európai Parlamenti választáson a MIÉP listavezetője lett. Leplezetlenül antiszemita, szélsőségesen jobboldali cikkeket közölt a Kapu című folyóiratban, illetve a tejfalussy.com honlapon. A 2018-as országgyűlési választások előtt a Fidesz és Orbán Viktor mellett kampányolt a Reális Zöldek Klub honlapján. (Wikipédia)
A tanulmányt a benne rejlő fontos megállapítások miatt teljes egészében, több részletben közöljük. A vastagított részeket én emeltem ki. Egyes kifejezéseket rokon értelmű szavakkal módosítottam, annak érdekében, hogy a cenzúra engedje megjelenni. Mindazt, amit látunk, hallunk, cselekszünk, ami történik bennünk, velünk, körülöttünk, valamennyi természeti, társadalmi eseményt és jelenséget okszerű viszonyok hálózzák be, határozzák meg, amelyek akkor is hatnak, ha észrevétlenek, avagy álcázzák, félremagyarázzák, eltitkolják őket.
A világot nem a gonosz fogja elpusztítani, hanem azok, akik végignézik a gonoszságokat, és nem csinálnak semmit! - Albert Einstein A rossz győzelméhez nem kell más, csak az, hogy a jók ne tegyenek semmit - Edmund Burke
3. Goebbels tanítványai
2022. január 15. szombat Talán a nyilas korszak óta nem volt olyan heves gyűlölet Magyarországon, mint amit ma tapasztalunk az ellenzéki táborban. A szándékos és megfontolt rágalomhadjárat, keresztényellenesség és gyűlölködés hihetetlen méreteket ölt, és az ördögi üvöltözéstől a józan hang nem is hallatszik.
Értelmesnek tartott, tanult emberek szólalnak meg olyan hangon, amely hang eddig elképzelhetetlen volt a hazai közéletben. Az elmúlt hét előre jelzi, hogy április 3-áig milyen aljas sátáni erőkkel kell megküzdenünk, hiszen már előre hirdetik, hogy a választásokat elcsaljuk, hogy nem engedünk a népakaratnak… stb.
A gyűlöletnek a izraeli főideológusa is megjelent ismét a bal-liberális kampányt levezényelni. A nyugodt és kiegyensúlyozott versengés helyett a magyarországi bal-liberálisok háborút indítottak a magyar nemzet ellen, s idegen zsoldosként igyekeznek felszámolni nem csak az elmúlt évtized eredményeit és normalitását, de a magyarság minden szegmensét, a történetkutatástól a kereszténységig.
Igaz, ez utóbbinak csak előhírnökeit látjuk ma, de hangjuk egyre jobban erősödik, s a helyett, hogy csírájában fojtanánk el ezt a keresztényellenes magatartást, csupán szörnyülködünk, és alig érkezik erőteljes válasz a durva és a világhatalom kedvére megfogalmazott támadásokra. Aki pedig megválaszolja a tévhiteken, hitetlenségen alapuló Krisztus ellenei támadást, azt kikezdi egy Perintfalvi nevű teológusnő, el odáig, hogy feljelentéssel és bírósággal fenyegeti magát Krisztust, azaz, a Krisztus tanításait hirdető ferences papot.
Csaknem olyan magatartás ez, mint amikor a bolsevikok bírósága Istent ítélte el 1917-ben úgy, hogy a vádlottak padjára a Szentírást helyezték. Hasonlóképpen artikulátlan üvöltözésbe kezdett a liberális média is, a Miniszterelnököt homofóbnak nevezve, mert dr. Orbán Viktor tényeket közölt arról, hogy vita van a tudományos életben arról, hogy a homoszexualitás és a pedofília között van-e összefüggés. Nem megállapította ezt, mint tényt, hanem a vitáról, mint tényről beszélt – fél mondatban.
Mégis olyan szándékos félreértelmezésen alapuló mocskolódást kell tapasztalnunk, mint 1917-ben, amikor először vonultak Szentpéterváron meztelenül (!) a „felszabadult”, fiatal kommunista tömegek, mint a mai LMBTQ korai előfutárai. Mert ilyen is volt a szovjet bolsevizmus kezdeti időszakában. Ma mélyebbre süllyedt ez a beteglelkű társaság. A gyermekek egészséges nevelése, szerintük gyűlöletet kelt...
A magyarellenesség habzó szájú képviselői is jeleskedtek a héten. Az ő céltáblájuk Kásler miniszter úr volt, aki egy sokak által várt kiállítást tett rendbe. Ugyanis a tudós régészek és történészek nem a kiállítás lényegére – a kereszténység és a magyarság egységére – koncentrálva írták meg tanulmányikat, hanem egy, az évszázadok alatt megkövesedett téves történelmi szemlélet alapján próbálták saját felfogásuknak megfelelően beállítani a kiállítást.
Körülbelül olyan különbség van a kettő között, mintha a barokk zenei korszak kiállításán a nemzeti romantikusokról értekeznének az egyébként kiváló szakemberek. Itt is ez történt.
A személyeskedő kifogások, és a Magyarságkutató Intézet elleni gyűlölködés azonban nem méltó a hazai tudós társadalomhoz, mert megkérdőjelezi az emberi értékeket, amelyek nélkül a tudás megítélése is degradálódik. Hiszen, nem a lelkiismeret vezérli a visszalépő, tanulmányaikat letiltó szakembereket, hanem a politika hazug embertelensége, a nemzettel szembeni lelkiismeretlenség. Ugyanis, nem indok a kiállítás vezetője személyének változása, vagy a kuratórium összetételében történt változás.
A tudást a nemzet múltjának bemutatása követelte… ám, a visszalépők, a letiltók – sajnálatos módon – saját magukat minősítették ezzel a lépéssel, de igazolták is a Magyarságkutató Intézet létrehozásának szükségességét, fontosságát. Igazolták a máig élő és mindennap tapasztalható irányt: „decretum... Ugros eliminandos esse”… Ha e belpolitikai és tudományos életünk nem volna elég, akkor hozzá jön a külföldi támadások sorozata. Markéta Pekarová Adamová, cseh politikusnő a magyar Miniszterelnök megbuktatására szólít fel, és tudatlanságáról téve tanúbizonyságot, arról acsarkodik, hogy Orbán Viktor lövetett a népre, majd helyesbít… Orbán Viktor támogatta a nép közé lövetést.
Ám, lépten-nyomon halljuk, hogy csalni fogunk a választásokon, hogy ha győzünk, az nem is győzelem, hanem elcsalt választás lesz stb… Közben pedig, amiről nem sokan beszélnek, nemzetközi NGO-k készülnek arra, hogy Budapesten is megrendezzék a maguk Majdnaját, hogy ismét vér folyhasson a pesti utcán… Január második hete tehát, a Sátán hete volt mind itthon, mind a magyarellenes liberális új világban.
És mindez nem másért, mint a pénzért, azért, hogy megszerezzék Magyarországot, hogy kiirtasson a nemzet, hogy Magyarország bukásával Európa is végleg elbukjon és átvehesse a hatalmat az abnormalitás, az Isten-ellenes sereg, a teremtéssel ellenkezők hordája és beköltözhessenek azok, akiknek az ősei már egyszer a történelem során 150 évig nyomorították, irtották a nemzetet. A tét tehát áprilisban nem az, hogy lesz-e rezsicsökkentés a választások után vagy nem lesz, hogy a pszichopata miniszterelnök-jelölt tervei megvalósulnak-e vagy nem.
A tét a nemzet megmaradása, jövője, továbbélése… magyarként, és keresztényként. Ezért van ma belháború, ezért hörög a hazug bolsevik-liberális kisebbség. Nekünk pedig nem ijedten hátrálni kell, hanem kard ki kard!!!
Védekezni és visszaverni. Ha nem tesszük, keresztet vethetünk a magyarságra, a történelem évezredeire és a kereszténységre. És senkit nem hibáztathatunk… Ismét mondom, ismét felszólítom honfitársaimat itt, a Kárpát-hazában: – Minden kereszténykeresztyén, magát Krisztus-követőnek tartó magyar imádkozzon, kérje Istent, kérje a Magyarok Nagyasszonyát, Magyarország Királynőjét hazánk megmaradásáért! Ki-ki, felekezetének és hitének megfelelően… és tegyen is meg minden tőle telhetőt gyermekeiért, unokáiért, hazájáért és nemzetéért. Mert az igazi belháború, 2022 januárjának második hetében elkezdődött…(Stoffán György) Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
4. Kik és miért szabadították ránk a Covid-19-et? – összefüggések
Nagyon sokan tették már fel ezt a kérdést, mely úgy gondolom teljesen logikus. Sokan persze fel sem teszik, hiszen ők azok, akik egyáltalán nem szoktak kérdéseket feltenni, mert megszokták már, hogy kérdések nélkül is megkapják a pontos és megkérdőjelezhetetlen választ.
Azért bízzunk abban, hogy többeknek megvan még a magukhoz való józan eszük, és felmérik, de legalábbis megérzik, hogy itt mostanában valami nagyon nem “gömbölyű”. A “szögleteződés” pedig egész egyszerűen akkor indult meg igazán nagy tempóban, amikor Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke. Nem kell mondani, Donald Trump egy hazafi. Egy olyan ember, akinek nincs szüksége a mások pénzére, pláne nem a háttérhatalom anyagi juttatására.
Magyarán, Trumpot a Deep State nem tudta megvenni. Trump az elnöksége alatt egy kanyi vasat sem vett fel fizetésként és sorolhatnánk tovább azokat a cselekedeteit, melyekkel valóban az Egyesült Államok nemzetét kívánja szolgálni, nem pedig a világkormány kiagyalóit és a világ nemzeteinek kifosztóit. No, innentől tovább lehet boncolgatni ezt a témát, de ennek a cikknek most nem ez a feladata. Inkább térjünk vissza a Covid-19 összefüggések kereséséhez, hogy egy kicsit rávilágítsunk arra, mi és miért történt az elmúlt hónapokban, és nézzük meg a kapcsolatrendszert, mely valójában a szálakat mozgatja.
Amikor Kínában felütötte a fejét a vírus Egy bizonyos Li Ven-liang nevű kínai szemészorvos volt az, aki megelőzve a kínai hatóságokat – miután ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedéseket észlelt abban a kórházban ahol dolgozott -, tájékoztatta orvos kollégáit egy kínai közösségi alkalmazáson keresztül arról a meggyőződéséről, hogy egy teljesen új típusú fertőzés van kialakulóban.
Egy olyan vírus, amely egyelőre nem kezelhető. Mindezt tette egy zárt csoportban. Azonban a hír ennek ellenére kiszivárgott, majd eljutott a kínai hatóságokhoz is. Az eredmény meghurcoltatás, lejáratás, amolyan kínai módra. Li Ven-liang is elkapta a fertőzést, majd 2020. február 6-án meghalt. Az a wuhani biológiai laboratórium, amiről sejthető, hogy a vírus kiszivárogtatója volt, a Glaxo tulajdona, akárcsak az a Pfizer, amely természetesen egészen véletlenül a közeljövőben hatalmas mennyiségű vakcinát fog a vírus ellen piacra dobni.
Ennek hátterében a Black Rock nevű globális befektetési csoport áll, mely ezeknek a cégeknek a pénzügy-stratégiai megoldásait végzi. Milyen érdekes, hogy egészen véletlenül ugyanebbe a gruppba tartozik az Open Fundation Alapítványi vállalat (SOROS FOUNDATION), ami “furcsa mód” a francia AXA-t szolgálja, aminek a tulajdonában van a német Winterthur. Az a Winterthur, mely Wuhanban felépítette azt a labort, ahonnan a “denevérek ellopták” a vírust. Ezt a labort a német Allianz vette meg, ami mellesleg, Vanguard részvényesként van nyilvántartva, amely a Black Rock részvényese.
A Black Rock a központi bankokat irányítja, és a globális befektetési tőke egyharmadát kontrollálja valamint teljesen véletlenül a MICROSOFT fő részvényese, aminek a tulajdonosa az a Bill Gates, aki történetesen a Pfizer részvényese és pillanatnyilag a WHO legnagyobb szponzora, miután Donald Trump beszüntette a WHO támogatását. A kör bezárult. Hát persze, ez egy összeesküvés-elmélet! Nem kérem, ez gyakorlat. És hogy hogyan jön ide a kínai kormány és Donald Trump? Két teljesen ellentétes irányból.
Ugyanis Trump világosan látta és látja, hogy a Deep State saját anyagi érdekeitől vezérelve lepaktált a kínai kommunista kormánnyal, aminek következménye az Egyesült Államok mind nagyobb függősége lett Kínától, miközben az amerikai gazdaság mélyzuhanásnak indult. Ezt kívánta és akarja a törvényes elnök (Trump) megállítani és az amerikai gazdaságot újra megerősíteni, munkahely-teremtési programjával és a termelési kapacitásoknak az Egyesült Államokba történő visszahelyezésével.
A Bident a vállán hordozó Deep State-nek azonban Trump olyan ellensége, melyet minden áron meg kell törnie. Azonban nagyon nehéz lenne ezt megvalósítaniuk, ha Donald Trump maradna az USA elnöke. Tehát bármi áron ki kell iktatniuk. Ezt a folyamatot látjuk most éppen zajlani, aminek az amerikai elnök számukra hihetetlen gátja.
A Covid-19 tehát egy olyan eszköz ebben az élet-halál harcban, amelyre eddig még nem volt példa a világtörténelemben. A Covid-19 Kínában Emlékezzünk csak vissza, miután 2020 tavaszán a kínaiak kénytelenek voltak elismerni, hogy igenis egy vírus tarol országukban, azonnal a legszigorúbb intézkedéseket foganatosították Wuhanban. A tartományt szinte hermetikusan lezárták. Rengeteg megbetegedés és rengeteg áldozat.
Ez volt Kínában a tavaszi mérleg. Aztán a vasszigor következtében szinte teljesen megszűnt a járvány, pedig Kína igazán nem panaszkodhat a népsűrűség hiányára. Ugyanakkor mégiscsak többeket foglalkoztat az a kérdés, hogy vajon valóban a szigorú szabályzóknak volt-e köszönhető a covid járvány megszűnése, vagy esetleg van még olyan dolog is, amiről senki sem tud. Mert amennyiben egy mesterséges vírusról van szó, akkor az azt jelenti, hogy egy biológiai fegyverről van szó.
Csakhogy minden biológiai fegyvernek létezik ellenszere, pláne, ha az egy szándékos kísérlet eredménye. Senkinek nem tűnt fel, hogy nincs második hullám Kínában, miközben Indiában hullanak az emberek, mint a legyek és az Egyesült Államok után India a második legfertőzöttebb ország a világon? Hogyan lehetséges az, hogy a kínai legsűrűbben lakott keleti tartományok valahogy kimaradtak a fertőzésből? Ugyanakkor a világon dühöng a vírus és érdekes módon éppen azokon a területeken, ahol a Deep State-nek politikai, gazdasági vagy katonai érdekei vannak (USA, Irán, Latin-Amerika, Európa és persze Oroszország). A világ népességét közben pedig sikerült megfélemlíteni.
Erre volt jó a WHO, amelytől Donald Trump megvonta a támogatást, így lett mára a WHO legfőbb támogatója Bill Gates alapítványa. Nem kell egyetemi diploma ahhoz, hogy érthetővé váljon az amerikai elnök lépése. És, hogy még világosabb legyen, ne feledjük el, mit is ígért Joe Biden a választási kampányában.
Azt, hogy visszaállítja a WHO támogatását. Kezd összeállni a kép? Mert akinek nem, az nem a kérdezők csoportjába tartozik. Nyugodtan leszögezhetjük, ami most zajlik, az egy világméretű összeesküvés az emberiség ellen, emberek millióinak halálát követelve. Szépe Áron https://internetfigyelo.com/kik-es-miert-szabaditottak-rank-a-covid-19-et-osszefuggesek/ Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
5. Az élet jogán
Nem véletlen, hogy a fő kérdés, említésre sem kerül! 6 rész
Ha minden így folytatódik, s a világ megbékül azzal a képtelenséggel, hogy a koronavírus világjárványnak nincs oka, csak súlyos egészségügyi és társadalmi következményei, azaz a fő kérdés nem tisztázódik, az emberiségnek a szó szoros értelmében életveszélyes állapotban kell tengődnie. Emiatt az egyértelmű bizonyított tisztázás elkerülhetetlenül elvégzendő feladat, s az is marad akár folytatódik a világjárvány, akár legyőzzük, mert csak így kerülhető el a megismétlődése, vagy másfajta kifinomult háttérhatalmi támadás kivédése.
A tisztázás elkerülhetetlenül a háttérhatalmi összeesküvés teljesebb lelepleződésével jár, nem lesz egyszerű feladat, mivel egyértelműen kiderül, kik az emberiség ellenségei, és egészen más szemmel fogunk visszanézni az oltási kampányra, meg a zöld útlevére is. Addigra az is láthatóbban kiderül, ami máris körvonalazódik, hogy kik gazdagodtak meg az oltási kampányon.
Ezért a mindebben ellenérdekelt globális háttérhatalom nemcsak védekezni, hanem támadni, ellen-támadni fog. Ha eszközként alkalmazza a vírust, akkor eleve számolt azzal, hogy az emberiség, ha képes lesz segédeszközökkel is védekezni, fő eszköze mindenképpen a védőoltás lesz, amely azonban a hullámokban támadó mutánsokkal csak olyan késésekkel tud szembeszállni, ami végzetes lehet. Ennek nagy részét már a közember is tudja, vagy ráérez, s az oltási kampány egyes vonásai ezért keltettek sokakban egészséges kétkedést.
Ez azonban nem a gyanakvók hibája, ezért a bírságolásukra, büntetésükre irányuló politika önmaga ellen dolgozik. A kormányoknak nem a védettjeik és a védőik rendszabályozására kell összpontosítania, hanem az igazi bűnösökre, különösen akkor, ha rejtőzködnek. Nemzetállam a nemzete védelmében csak így tud eredményesen szembeszállni a globális háttérhatalom kihívásaival. Ennek hiányában is megtörténhet a nyitás, de nem következik békés, vagy kevésbé kritikus időszak.
Minél mellbevágóbbak lesznek a háttérhatalom ügynökei által önmaguk számára tragikus önbizalommal hirdetendő újabb és újabb téveszmék, annál biztosabban kerülnek az „újnormalitás” trónjára, s ismét az elfogadására próbálnak kényszeríteni mindenkit, s „jutalmul” még egy utolsó oltást is beígérhetnek.
Az „újcivilizáltak” világában az effajta zagyvaság, dőreség, baromság lett az „újnormalitás”. Velük szemben nem tanúsíthatunk politikai korrektséget, s ha valahol, akkor itt a zéró tolerancia tényleg kötelező. Az ellenséges nyomás akkora, céljai oly embertelenül messzemenőek, hogy tragédiával fenyegetik világunkat.
Ennek okán a napi eligazodás és eligazítás már nemcsak önvédelem, hanem állampolgári, sőt embertársi kötelesség. Az emberiség sorsára kihathat, ha nem nevezzük nevükön a dolgokat, szereplőket és a várható eseményeket egyaránt. tisztázatlan helyzetünk logikai képlete az, hogy amennyiben a vírus természetes, akkor előbb-utóbb vége lesz, ha mesterséges, akkor bekövetkezhet, hogy nekünk lesz végünk.
De az emberiség, a háttérhatalom bejelentett szándékainak ismeretében, a harcképessé erősödött nemzetállamok vezetésével mindinkább felkészültebb lesz. Tárgyilagosan, félelem nélkül szembe tud nézni a valós helyzettel, a világjárvánnyal, a civilizációk beindult harcával, és képes lesz megtenni az egész emberiség érdekét szolgáló szükséges lépéseket.
Oroszország, Kína, a Gatest, Sorost és a Rockefellereket perlő Peru, India, és afrikai országok, a Pfizer politikai-stratégiai követeléseit visszautasító Brazília, Argentína, Tanzánia és más országok, nem utolsó sorban a V4-ek, valamint más nemzetállamok kialakítandó és bővítendő szellemi-politikai szövetségének képessé kell válnia az elidegenült, emberiségellenes, bankár-, rasszista, genderista, szabadkőműves maffia semlegesítésére, ártalmatlanná tételére.
Mindehhez azonban, az élet jogán folyamatosan tudniuk és nekünk magunknak is tudnunk, értenünk kell, pontosan mi zajlik, hogy támogathassuk, vagy ellenezhessük azt. Tudnunk kell, mit kell követelnünk, vagy elérnünk, támogatnunk, vagy elleneznünk.
Az általában széleskörű, de az adott kérdésben leszűkített tájékozódási lehetőségek körülményei között nem szemrehányásként, hanem hasznosítandó tanulságként vonhatjuk le, hogy a közember szemében az elmúlt másfél évben átélt események nem a kormányok önállóságára, hanem a háttérhatalom tervére emlékeztetnek, ezért véleményétől nem áll el, és ne is álljon el.
Alapvetően a háttérhatalommal szembefordulás húzódik meg a nem ellenzéki elégedetlenkedők és tiltakozók nagy többségének a fellépése mögött is. Még ha formálisan a kormányaikkal vitáznak is, lényegében a háttérhatalommal szállnak szembe. Nekik nem a meghirdetett nyerészkedő emberellenes „Nagy Újraindítás” szükséges, hanem az élet igenlése.
A változó körülmények között is a társadalmi-technikai fejlődés és a természet által kialakított emberi léptékkel és fejlődési iránnyal. A „Nagy Újraindítás” abból a téveszméből indul ki, hogy az ember van a tőkéért és nem a tőke az emberért. A javak igazságosabb elosztása helyett embertelenül törekszik rá, hogy az eszközei használják az embert, nem pedig az ember azokat az érdekei szerint.
Egyes képviselői megtévesztésül még azt is állítják, hogy a kapitalizmusnak szocializmussá átalakításáról van szó. Az emberiségnek tanulnia kell a világtörténelmi tapasztalatból is: elfajult, majd megsemmisült minden állam, birodalom, amelyben felütötte a fejét az erkölcstelenség, szexuális, faji és egyéb eltévelyedés, ami most a fél világot jellemzi. Tagadhatatlanul fontos a mesterséges intelligencia is, de most sokkal nagyobb szükség lett az emberi intelligenciára.
Ezért az első lépések között kell szerepelni annak, amit, mint közemberek, valamennyien meg tudunk tenni, s mint állampolgároknak kötelességünk is megtenni már ma a saját védelmünkben, s ezzel védve az emberiséget is; az évszázadok óta helyesnek bizonyult emberi normák betartása és betartatása, ha kell erőteljes eszközökkel is!
Ne legyen semmiféle türelem azokkal szemben, akik nem tartják be a hagyományos egészségügyi, erkölcsi, magatartási-viselkedési, szexuális, különösen a politikai-politikusi normákat. Késlekedés és teketória nélkül le kell nullázni a társadalmakra erőltetett politikai korrektséget, a hazafiakat kirekesztő nézetekkel szemben megkövetelt zéró toleranciát és más felerősödött, esetenként kormányzati támogatást élvező nemzetidegen, nemzetellenes törekvéseket.
Mindezt társadalmi ellenőrzés mellett meg kell követelni a mindenkori kormányoktól, valamint tömegtájékoztatási eszközöktől. A nemzetállamoknak, a nemzeti érzelmű állampolgároknak ez a nagy újraindítása olyan parancsoló, hogy mindenre és mindenkire tekintet nélkül, késlekedést mellőzve meg kell valósítani. Ez egyáltalán nem lehetetlen feladat, ha a nemzetek és kormányaik egységben látnak neki. A többi már majdhogynem magától jönne, ha normális körülményekre számíthatnánk. De ilyenekre kilábalás esetén sem számíthatunk, ezért sem a társadalmi fegyelmet, sem a társadalmi ellenőrzést ne szűnjünk meg gyakorolni. Legyünk elegen, akik megpróbálunk utánajárni más véleménynek is, mint amiről helyes, avagy helytelen eszközökkel megpróbálnak meggyőzni bennünket.
Ki tudunk alakítani helytálló saját véleményt is, amit szemléletesen bizonyít, hogy az összeesküvés-elméleteink nemcsak beigazolódtak, hanem a háttérhatalmi összeesküvés túl is igazolta őket. Esetünkben talán történelminek is bizonyulhat az a nagy feladatunk is, amely könnyűnek látszik, de most nehéz; nevezetesen, hogy azok legyünk, akik vagyunk: magyarok, akik a kormány helyes jelszava szerint magyar Magyarországot akarnak.
A magyar szóra most ismét odafigyel a világ és egyre többen hallgatnak is rá. Tisztességesen és bátran élnünk kell vele. A lehetőségeinek keretében arra kell törekednünk, hogy a nagypolitikánk a nemzeti érdekeinkkel együtt az egész emberiséget szolgálja abban a harcban, amelyben le kell győznie a javakban dúskáló elembertelenedett, a valóságtól elrugaszkodott, világuralomra törő rasszista csoportocskát. A még kisebbségnek sem tekinthető törpe kártékony klikk nemcsak képes halálba küldeni az embereket, hanem a szemünk láttára meg is kezdte irtásukat.
E kritikus pillanatban az legyen az irányelvünk, hogy az emberség és az embertelenség világháborújában az válhat a háttérhatalmi összeesküvők újabb, talán a háború kimenetelét is eldöntő fegyverévé, ha a népek, nemzetek, orvosok, politikusok, az emberek mindezek után sem hiszik el, hogy a háttérhatalmasok milyen sorsot szánnak nekik, s gyanútlanok, tájékozatlanok, felkészületlenek, tétlenek maradnak. https://internetfigyelo.com/nem-veletlen-hogy-a-fo-kerdes-emlitesre-sem-kerul/ Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
6. Klaus Schwab „Great Reset” című művének baljós
konvergenciája a Vatikánnal
Senkinek a vallási érzését, hitét, a vallott ideológiáját nem akarom megsérteni. Pusztán annyit akarok mondani, hogy az én véleményem szerint az Istenbe vetett hit, a kereszténység ideológiája egyre kevésbé egyeztethető össze azzal, ami a Vatikánban folyik. (VM) A 2020-as globális járványzárlat és az ebből eredő gazdasági felfordulás közepette Klaus Schwab, a svájci székhelyű Világgazdasági Fórum korábban észrevétlen alapítója a világ színpadára lépett, és a járvány okán, az egész világ „nagy újraindítását” javasolta. 2020 júliusában még egy könyvet is kiadott, amelyben felvázolta a tervét.
Schwab a globális felmelegedéstől való félelmet és a világ szegényeinek helyzetét használja fel arra, hogy igazolja a globális totalitarizmus tervét, amelyben – ahogy a davosi honlap is írja – senkinek sem lesz semmiféle tulajdona, mégis boldog lesz. Klaus Schwab, a davosi Világgazdasági Fórum fél évszázaddal ezelőtti alapítója olyan férfit nevezett meg legutóbbi nyilvános nyilatkozataiban, aki megváltoztatta az életét.
Ő Henry Kissinger, aki a mentora volt, amikor Schwab a Harvardra járt az 1960-as évek végén. Kissinger volt az, aki Nixon külügyminisztereként a baloldali kormányok meggyilkolását tervezte Chilében, Argentínában és másutt, hogy helyükre olyan brutális katonai diktatúrákat vezessenek be, mint Pinochet és Videla. 2010-ben Schwab Világgazdasági Fóruma kiadott egy önelégült könyvet „A Világgazdasági Fórum: Partner a történelem alakításában – Az első 40 év 1971-2010” címmel. Ebben Schwab leírja azt a központi szerepet, amelyet Kissinger kezdettől fogva játszott a Schwab elit üzleti találkozóinak előadóinak és vendégeinek kiválasztásában.
1974-ről Schwab azt írja, "Dom Hélder Câmara, a brazíliai Olinda és Recife római katolikus érseke figyelemre méltó kijelentést tett, az 1974-es European Management Symposium (ma WEF) rendezvényen, alátámasztva a fórum szerepét a provokatív, de mégis fontos hangok platformjaként." Câmarát meghívták Davosba is, bár sok kormány és üzleti vezető persona non gratának tekintette. Úgy jellemezte magát, mint "az emberiség azon kétharmadának szóvivője, akik szenvednek a természet erőforrásainak igazságtalan elosztásától". Schwab jelentése így folytatja: „Dom Hélder azt jósolta, hogy egy napon a fejlődő országok kihívhatják a vezető gazdasági hatalmakat, és versenyezhetnek velük.
Bírálta a multinacionális cégeket, amiért az emberiség nagy részét nehéz körülmények között tartják. Nagyobb társadalmi felelősségvállalásra, a vagyon igazságosabb elosztására és a „pazarló társadalom” hamis értékeinek újraértékelésére szólított fel annak érdekében, hogy minden ember számára jólétet érjünk el.” Schwab egy videóban elmagyarázta, „Egy példa, amely valószínűleg döntő pillanat volt az életemben.
Ez volt az első utam Brazíliába, találkoztam egy pappal, akit akkoriban a szegények papjaként ismertek, Dom Hélder Câmara volt." A WEF és Ferenc pápa Ferenc pápasága kezdetén 2013-ban brazíliai látogatása során Dom Helder Camarát nevezte meg, mint, aki kitörölhetetlenül kijelölte „a brazil egyház útját”.
Ugyanebben az évben Ferenc Evangelii gaudium (Az evangélium öröme) című művében Helder Camara és mások felszabadítási teológiája alapján kijelentette: "A szegények elsőbbségi lehetősége nélkül az evangélium hirdetése félreérthető. Figyelemre méltó, hogy 2014-ben Klaus Schwab személyes meghívót intézett Ferenc pápához, hogy beszéljen a davosi találkozón.
Azóta Ferenc számos ilyen levelet írt Schwabnak, és a Világgazdasági Fórum is szerepelt a napirenden. 2020 októberében a WEF davosi hivatalos honlapja ezt írta: "A múlt vasárnap megjelent lenyűgöző, 43 000 szavas enciklikában a pápa rányomta a bélyegét azokra az erőfeszítésekre, amelyeket a COVID-19 pusztítására válaszul a világgazdaság nagy újraindításának neveztek." 2015-ben Ferenc, aki a szegények különleges védelmezőjeként adta ki magát, hozzájárult ahhoz, hogy a Helder Camara Szentjeinek Ügyei Kongregáció hivatalos eljárást kezdeményezzen.
Azóta a jelenlegi pápa példátlan fellépést szorgalmaz a globális felmelegedés leküzdésére, a kovid elleni oltásokra, a nemek közötti egyenlőségre, a migrációra, a vagyon újraelosztására a gazdagokról a szegényekre és más olyan szociális intézkedésekre, amelyek alakítják vitatott pápaságát. A Nagy Reset Felmerül a kérdés, hogy a világ legbefolyásosabb globalizációs fórumának megalapítója, Klaus Schwab, a felszabadítási teológia kiagyalója, és a jelenlegi liberális Ferenc pápa, az első jezsuita pápa, aki ma titokban felelevenítette ezeket az eszméket, miért értenek szinte mindenben egyet? Biztosan nem Klaus Schwab teszi a marxizmust a magáévá, hiszen Schwab a „globalizáció keresztapja”.
Ferenc és Schwab ideológiáinak összevonása ügyes módja annak, hogy tömeges támogatást teremtsenek, különösen a fiatalabb és szegényebb emberek körében szerte a világon, a magántulajdon és a stabil középosztály elleni nagyszabású támadáshoz, a Great Reset számára, mert felülről jövő technokrata fasizmusra van szükségük. 2020 novemberében Ferenc pápa kijelentette, hogy új „társadalmi igazságosságra” van szükség, és hogy a magántulajdon nem magától értetődő a kereszténységben: „Építsük meg az új társadalmi igazságosságot, és ismerjük el, hogy a keresztény hagyomány soha nem ismeri el a magántulajdonhoz való jogot. amilyen az abszolútnak és mozdíthatatlannak van”. Klaus Schwab „Great Reset” című művének baljós konvergenciája a Vatikánnal és a 2020 októberében a pápa kiadott egy enciklikát „Fratelli Tutti” címmel, amelyben magántulajdont támadta meg.
"A vállalkozói készségek, amelyek Isten ajándéka, mindig egyértelműen mások fejlődésére és a szegénység felszámolására irányuljanak..." "A magántulajdonhoz való jog mindig együtt jár azzal az elsődleges és mindenekfelett álló elvvel, hogy minden magántulajdont a föld javainak általános meghatározottsága alá kell rendelni, és így mindenkinek joga van ezek használatához." Ez rendkívül hasonló ahhoz, amit Schwab a WEF-től ír a 2020-as "The Great Reset" című könyvében, ahol kijelenti "
Először is, a világjárvány utáni korszak a vagyon masszív újraelosztásának időszakát nyitja meg, a gazdagoktól a szegényekig, a tőkétől a munkáig." Schwab azt állítja, hogy a neoliberalizmus, a szabad piacgazdaság korszaka véget ért, és jelentős kormányzati beavatkozásra van szükség a „fenntartható” környezetpolitika működtetéséhez. A WEF honlapján Schwab leírja elképzelését az átmenetről egy olyan világba, amelyben már senki sem birtokol semmit.
Egy videóban elmagyarázza a 2030-as világról alkotott elképzelését: "Nem lesz semmid, és boldog leszel", majd hozzáteszi: "Bármire van szükséged, bérelni fogod." Ez akár azt is jelenthetné, hogy bérelheti a ruháit! 2030-ban „nem lesz semmid, és nem leszel boldog”. Schwab kifejti, hogy a tulajdonjogok ilyen radikális újraelosztására világszerte szükség lesz az „ökológiai igazságosság” eléréséhez. Majd megismétli Ferenc „zöld pénzügyi menetrend” felhívását a jelenlegi pénzügyi rendszer felváltására.
A vatikáni menetrend Davos ölelése sokkal veszélyesebb, mint amilyennek látszik. Az ő Great Reset-jük az emberi szabadság végéről szól, egy új globalista menetrend javára, amely a teljes ellenőrzést, a csúcstechnológiás felügyeletet, a vényköteles gyógyszereket és a masszív jövedelem-újraelosztást jelenti a középosztálytól lefelé. Schwab igazi mestere a marketingnek, és disztópikus Great Reset-je és „ökológiai igazságossága” éppen ez. https://uncutnews.ch/die-unheilvolle-konvergenz-von-klaus-schwabs-great-reset-mit-demvatikan-und-der-befreiungstheologie/ Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
7. Az EU-vezető javasolja a Nürnbergi Kódex hatályon kívül
helyezését
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2021. december 3.-án szerdán azt mondta a sajtónak, hogy szerinte "érthető és helyénvaló" az EU-tagországok számára a kötelező védőoltások megfontolása. Ez azután történt, hogy világossá vált, hogy az európaiak egyharmada még nem esett át az oltáson – írja a BBC. A brüsszeli sajtótájékoztatón a kötelező védőoltások kérdésével foglalkozott Ursula von der Leyen aki szerint „ez megbeszélést igényel.
Ehhez közös megközelítésre van szükség, de szerintem ez egy olyan vita, amelyet le kell folytatni a Covid 19 Omicron változatának fényében, amelyet mára az EU 12 különböző tagállamában észleltek”. Ez többeket arra késztetett, hogy néhányan összehasonlítsák a kényszeroltásokat a Nürnbergi Kódex rendelkezéseivel. Novemberben Ausztria bejelentette, hogy a kormány „készül megteremteni a jogi alapjait egy általános vakcina felhatalmazásnak, amelyet 2022 februárjában vezetnének be – a The Guardian szerint.
Ausztriában a 12 éven felülieket, akik nem kaptak védőoltást, jelenleg szinte teljesen bezárják, csak olyan alapvető feladatok elvégzésére engedik ki a szabadba, mint az étkezés vagy az orvosi rendelés.
Ezt követően von der Leyen megjegyezte, hogy támogatja a Nürnbergi Kódex rendelkezéseinek törlését. (A második világháborúban a nácik által elkövetett atrocitások után a nemzetközi bíróság kidolgozott egy jogi kódexet az emberiség ellenes bűnök elkövetőinek elítélésére.) Most Ursula von der Leyen szerint lehetővé kell tenni, hogy az emberek beleegyezzenek a kísérleti orvosi kezelésbe. Prominens kritikusok, mint például Dr. Jordan Peterson, úgy vélték, hogy a szigorú büntetés melletti kényszeroltás a nürnbergi kódex eltörlésével analóg lenne.
Ennek az az oka, hogy sokan úgy gondolják, hogy az alig egy éves vakcina nem bizonyult teljesen hatásosnak a betegség ellen, vagy nem szükséges gyermekeknél alkalmazni, akiknél a CDC adatai szerint lényegesen kisebb a Covid kockázata, mint felnőtt társaikra. Míg az oltás alig egy éves, a vírus mindössze kétszer annyi idős, mivel az első ismert eseteket még 2019 decemberében jelentették Kínában, egyesek szerint akár 2019 novemberében is előfordulhattak esetek. A vírus eredete, bár még vizsgálják és spekulálják, még nem ismert.
"Hé, ez csak a nürnbergi kódex, amit a náci atrocitásokból tanultunk, nem utolsósorban azokról, amelyeket orvosok követtek el” - írta Peterson. Az embereken végzendő kísérletezésnek feltételei vannak. Ezek közé tartozik, hogy az alanynak "önkéntes beleegyezését" kell adnia, azt nem szabad "erőszakkal, csalással, megtévesztéssel, zsarolással, vagy a kényszer egyéb formájával kicsikarni".
A kísérletezésnek hasznosnak kell lennie a társadalom számára, és nem "véletlenszerűnek vagy szükségtelennek kell lennie". A Kódex kimondja, hogy az emberkísérleteket meg kell előznie az állatkísérleteknek "és a betegség vagy más vizsgált probléma természeti előzményeinek ismeretén kell alapulniuk, amelyek alapján a várt eredmények indokolják a kísérlet elvégzését". Ezen túlmenően nem lehet okunk arra, hogy "elhiggyük, hogy halál vagy rokkantsérülés következik be", kivéve, ha orvosok is szolgálnak alanyként. "A vállalandó kockázat mértéke soha nem haladhatja meg a kísérlet által megoldandó probléma humanitárius fontossága által meghatározott mértéket."
A kódex további vonatkozásai megkövetelik a kísérleti alanyok „megfelelő előkészítését” és „megfelelő felszerelését”, a kísérletek „tudományos képesítésű személyek” általi irányítását, valamint az emberi alanyok jogát, hogy „szabadságban vigyék a kísérletet” vége, ha elérte azt a fizikai vagy mentális állapotot, ahol a kísérlet folytatása lehetetlennek tűnik számára." A
humán orvosi kísérletekről szóló Nürnbergi Kódex végső tétele, hogy „A kísérlet során a felelős tudósnak fel kell készülnie a kísérlet bármely szakaszában történő befejezésére, ha valószínű oka van hinni, jóhiszeműség gyakorlása során, kiváló hozzáértést és gondos ítélőképességet követel meg tőle, hogy a kísérlet folytatása valószínűleg sérülést, fogyatékosságot vagy halált okoz a kísérleti alanynak." Az Egészségügyi Világszervezet azonban határozottan bátorította az országokat, hogy ne vezessenek be utazási tilalmat az Omicron miatt, és azt mondta, hogy a korai adatok azt mutatják, hogy a legtöbb Omicron-eset nem súlyos.
Ezt egy dél-afrikai egészségügyi tisztviselő is megerősítette, ahol a legújabb változatot fedezték fel. A világ kormányainak többsége azonban ez alkalommal nem veszi figyelembe a WHO irányelveit. A Nürnbergi Kódexet 1947-ben, közvetlenül a második világháború után léptették életbe, hogy megakadályozzák a nácik és a birodalmi japánok által a háború alatt elkövetett számos kirívó emberi jogi visszaélést. Különösen az alanyokon végzett orvosi kísérletek voltak kérdésesek a beleegyezésük nélkül. Ezek az eljárások, amelyeket gyakran olyan emberek parancsnoksága alatt hajtottak végre, mint Dr. Josef Mengele vagy Hideki Tojo, a kínzás legrosszabb fajtáihoz hasonlítottak.
Azóta teljes, proaktív, folyamatos beleegyezés szükséges az emberi alanyoktól az orvosi vizsgálatok és kísérletek során. A Lead Stories vitatta azt az elképzelést, hogy az oltási felhatalmazás vagy a kényszeroltás sértheti a Nürnbergi Kódexeket, és ez a tény ellenőrizte a történet egy korábbi verzióját. A Lead Stories helyesen megjegyezte, hogy bár a történet korábbi verziója azt állította, hogy von der Leyen a Nürnbergi Kódexek törlésére szólított fel, ezt nem mondta ki egyenesen. Ehelyett von der Leyen a polgárok szabad mozgásának drasztikus korlátozása miatti, beleegyezés nélküli kényszeroltás mellett érvelt.
A Lead Stories azonban elismerte, hogy az ilyen súlyos szankciókkal járó kényszeroltás kritikusai teljes meggyőződésük szerint a jelenleg forgalomban lévő covid oltások sok tekintetben kísérleti jellegűek. A növekvő nyomás, amellyel a kormányok nyomatékosítják az oltóanyag-meghatározásokat és követelményeket, sokakat óvatossá tett, nemcsak a hatékonysággal kapcsolatos kérdések miatt, hanem azért is, mert a gyógyítani vagy enyhíteni kívánt betegség csak egy évvel idősebb, mint maguk az oltások. A kormány túllépésének kérdései is felmerülnek abban a tekintetben, hogy jogszerű-e orvosi beavatkozásokat kényszeríteni az állampolgárokra a beleegyezésük nélkül, vagy korlátozni kell-e mozgásukat, amíg nem teljesítik.
A Lead Stories azt írta, hogy von der Leyen nem említette a nürnbergi kódexet, de még ha meg is tette volna, azt azután dolgozták ki, hogy több mint 6 millió embert öltek meg a holokauszt során ahol sokakat orvosi kísérleteknek vetettek alá beleegyezésük nélkül, "soha egyetlen nemzet sem fogadta el törvényként", ami azt jelenti, hogy e feltételek megsértése nem minősül törvénysértésnek. Azt írják, hogy nem volt bizonyíték arra, hogy von der Leyen a Nürnbergi Kódexről beszélt volna. Amikor azonban egy vezető arról kezd beszélni, hogy a lakosság beleegyezése nélkül kényszeríti ki az orvosi eljárásokat, nehéz nem látni az összehasonlítást.
Nem ez az első alkalom, hogy a Lead Stories vitatja a kényszeroltás és a nürnbergi kódex megsértésének összehasonlítását. Júliusban azt írták, hogy a Nürnbergi Kódex nem alkalmazható kényszeroltás vagy vakcinázási megbízás esetén, mert a kódex "a nürnbergi perekből a második világháború végén kinőtt elvek összessége" és "az emberi kísérletekre vonatkozik", nem jóváhagyott vakcinákra."
Az Egyesült Államokban kínált három fő vakcina, amelyeket a Pfizer/BioNTech, a Moderna és a J&J gyártott, mind megkapta a sürgősségi felhasználási engedélyt az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságtól, mielőtt megkapták volna a teljes engedélyt. A Pfizer 2021 augusztusában kapott teljes engedélyt, és 2021 októberében adták ki a sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyt gyermekeknél történő használatra, akiknél a legalacsonyabb a Covid kockázata. A szerkesztő megjegyzése: Ezt a cikket úgy módosították, hogy az tükrözze, hogy von der Leyen nem azt mondta, hogy támogatja a Nürnbergi Kódex eltörlését, hanem azt, hogy a kritikusok ezt az összehasonlítást elvégezték.
A további változtatások közé tartozik a helyesírás, a további kontextus hozzáadása, valamint a Lead Stories tényellenőrzéseiből származó információk. A cikk egy korábbi verziója hivatkozott Merriam-Webster anti-vaxxer definíciójára, és azt állította, hogy azt a közelmúltban frissítették, hogy belefoglalja mindenkit, "aki ellenzi az oltások használatát vagy az oltást előíró szabályozást". A Lead Stories arról számolt be, hogy a meghatározást a közelmúltban nem változtatták meg. https://thepostmillennial.com/eu-chief-nuremberg-code
8. Magyarország is a hibrid hadviselés terepe lett
– Hazánk már régóta a titkosszolgálatok között zajló hibrid hadviselés célkeresztjébe került. A választásokhoz közeledve egyre gyakoribbak lesznek a baloldal dezinformációs kampányai – mondta lapunknak Horváth József vezérőrnagy, volt titkosszolgálati vezető, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója. Mint fogalmazott: „A célirányos befolyásolási műveletekre a legjobb gyógymód a határozott véleménynyilvánítás.” – Hosszú ideje már, még ha nehezen is vesszük tudomásul, Magyarország a hibrid hadviselés célkeresztjébe került – mondta a Magyar Nemzetnek Horváth József vezérőrnagy, volt titkosszolgálati vezető, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója.
Hozzátette: ennek része, hogy a választásokhoz közeledve egyre gyakoribbak a dezinformációs kampányok, amelyek széles skálán mozognak, ismert kormánypárti politikusok lejáratásától kezdve a negatív életérzés – „rosszul mennek a dolgok, változtatni kell” – sulykolásán át. Hangsúlyozta, hogy ezek a negatív kampányok mind egy irányba hatnak: arról szólnak, hogy egyes embereken keresztül vagy általánosságban befolyásolják a közhangulatot, ezáltal a választást is. Hasonló metodikával dolgoztak Csehországban, legutóbb pedig Bulgáriában, de Ausztriában is így sikerült elérni a kancellár- és kormányváltást – mutatott rá.
A biztonságpolitikai tanácsadó szerint mindez egyre erősödni fog, ahogy közeledik a választás időpontja, annál is inkább – tette hozzá –, mert az elmúlt tizenkét év kormányzati eredményein igencsak nehéz fogást találni. – Az összeborult baloldalnak ezért is kell abszurd információkat, hazugságokat bedobnia, ám eddig – szerencsére – nem érték el a kitűzött célt – jegyezte meg. Fontosnak nevezte a konzervatív oldalon az írástudók felelősségét, hiszen az átlagembereknek meg kell magyarázni és mutatni, hogy vigyázzanak, a baloldal megint csal és hazudik nekik. Mint fogalmazott: „A célirányos befolyásolási műveletekre a legjobb gyógymód a határozott véleménynyilvánítás.”
A hibrid háború első frontvonalát jelenti a nekik nem tetsző politikusok besározása: drasztikus támadással próbálják lebontani vagy apránként ellehetetleníteni azokat a személyiségeket, erős egyéniségeket, akik képesek egy politika tömörülés vagy egy korszak milyenségét, minőségét meghatározni, és ez szembemegy a balliberális fősodorral.
Horváth József rámutatott: akkor lehet jól értelmezni a hibrid hadviselést, ha felülről nézzük, és rendszerben szemléljük. Egy társadalom fellazítása, átprogramozása vagy egy nemzet öntudatának aláásása és meghatározó, vezető politikusainak a lejáratása, a velük kapcsolatos közbizalom megingatása ennek a hibrid háborúnak a különböző fegyverei. Ismert, hogy a hibrid háborúkat a titkosszolgálatok vívják egymással.
Amikor egy titkosszolgálat dezinformációs műveletet hajt végre, és azt jól csinálja, akkor nagyon nehéz észrevenni, hol vannak a csúsztatások, hol húzódnak a befolyásolási célok. A szakember szerint a dezinformációs játszma lényege, hogy a terjesztett információknak jelentős része igaz vagy annak tűnik, de annak nagyjából tíz-harminc százaléka csak arra szolgál, hogy a szolgálat az adott személyt lejárassa. Láthattunk példákat az elmúlt évek során a külföldi szolgálatok ez irányú ténykedésére, főleg a 2019-es önkormányzati választásokat megelőző hónapokban. Akkor jó néhány sikeres városi politikust, polgármestert ért ilyen támadás, ami akár a politikai karrierjük végét is jelenthette – emlékeztetett.
Horváth József azt javasolja, ha fel akarjuk venni a harcot a hibrid hadviseléssel szemben, akkor leginkább a szemünknek se higgyünk. – A baloldali véleményvezéreket, a köztudottan külföldi kézben lévő közösségi hírportálokat, az ott megszólalók jelentős részét külföldről finanszírozzák, az őket megtámogató, mintegy hitelesíteni szándékozó politikai erők pedig mind egy rendszernek a tagjai. Egy gépezet fogaskerekei, amelynek célja az, hogy konkrétan bedarálja a Fideszt – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy e támadások egyes számú célpontját a magyar miniszterelnök, illetve a Fidesz meghatározó politikusai jelentik. https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/01/magyarorszag-is-a-hibrid-hadviseles-terepe-lett Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
9 A "BAYER" igazgatója nyilvános konferencián ismerte el, hogy hazudnak „Az mRNS alapú kovid vakcina, nem védőoltás, hanem egy génterápiás szer, de ha ezt az emberek tudták volna, akkor 95 százalékuk elutasítja a beadatását!” – Stefan Oelrich a Bayer igazgatója egy konferencián ismerte el az emberi civilizáció legnagyobb hazugságát Nyilván egyre több emberben vetődik fel a kérdés a covid vakcinának árult szerek kapcsán: miféle „védőoltás” is az, ami nem véd meg attól a fertőzéstől, ami ellen adják? Sőt azt sem akadályozza meg, hogy a beoltott ne terjessze azt, ami ellen beoltották… Miféle „védőoltás” az, ami szemmel láthatóan nem akadályozza meg a járványt, amire nem érvényesek az orvostudomány ismert szabályai, s ami mellett egyre több a fertőzött, mint az állítólagos „immunizálás” előtt…
A válasz egyszerű, egy ilyen szer nem védőoltás. Azonban ha valaki ezt hangoztatja, a „birodalmi” cenzúra apparátus megpróbálja „konteósnak” feltüntetni és az egyre nyilvánvalóbb igazságot elrejteni az embertömegek elől. De vajon „konteósnak” nevezhető-e például a Bayer gyógyszergyártó megavállalat igazgatója, Stefan Oelrich is, aki egy nyilvános konferencián ismerte el, hogy az mRNS alapanyagú géntechnológiás szerek nem védőoltások, de ha ezt az embereknek elmondják, akkor azok nem adatják be maguknak ezt a furcsa génmanipulált akármit, amit a bolygót uralni akaró elmeháborodottak csodafegyverként akarnak alkalmazni egy embertelen és istentelen világrend bevezetésére.
Más kérdés, minek nevezhetők azok az emberarcú szörnyetegek és az őket kiszolgáló kormányok, akik / amelyek/ tudatosan vezetnek félre embermilliókat, védőoltásnak hazudva egy olyan géntechnológiás, ismeretlen valamit, aminek következményeit még azok sem ismerik pontosan, akik kitalálták?! Ismételjük meg, és örökre véssük az eszünkbe: Stefan Oelrich a Bayer gyógyszergyártó vállalat elnöke, 2021. az október 24-26 között rendezett berlini globális egészségügyi konferencián. 67 ülés 377 előadó bevonásával 6000 résztvevő 120 országból.
A partnerek a következők voltak: Sanofi, Johnson & Johnson, Pfizer, Roche, Wellcome, Biogen, Novartis, Bayer és a Bill & Melinda Gates Alapítvány. Stefan Oelrich nemzetközi „szakértők” előtt azt nyilatkozta, hogy a COVID-19 mRNS vakcinák valóban nem védőoltások, ez a szer egy „sejt - és génterápia”, amelyet „oltóanyagként” forgalmaznak, mert másként az emberek körében 95 százalékos lenne a szérum iránti bizalmatlanság és elutasítás, írta meg a LifeSite News. https://www.lifesitenews.com/news/bayer-executive-mrna-shots-are-gene-therapy-marketedas-vaccines-to-gain-public-trust/ A csúcstalálkozó másik előadója Rick Bright volt, a The Rockefeller
Foundation világjárvány-megelőzési és elhárítási alelnöke, és természetesen Bill Gates is jelen volt. „Az ebben a 18 hónapban elért sikereink (a COVID járvány időtartama) arra ösztönöznek bennünket, hogy egyre jobban összpontosítsunk az innovációra és az együttműködésre, hogy mindenki számára szabaddá tegyük az egészséget, különösen akkor, amikor belépünk a tudomány új korszakában – ebben az összefüggésben sokan a bioforradalomról beszélnek” – folytatta az üzletember.
A McKinsey Global Institute szerint a „Bio Revolution” „a biológiai tudomány fejlődésének és a számítógépek, az automatizálás és a mesterséges intelligencia felgyorsult fejlődésének találkozása, [amelyek] az innováció új hullámát táplálják”. „Ez a biológiai forradalom, jelentős hatással lehet gazdaságunkra és életünkre, az egészségtől és a mezőgazdaságtól a fogyasztási cikkekig, az energiáig és az anyagokig.” A génterápia és a biológiai „forradalom” mellett Oelrich megemlítette azt a szerepet is, amelyet cégének más prominens intézményekkel és személyiségekkel együtt a fejlődő országok fogamzásgátlásában betöltött szerepe van. Oelrich ezután a családtervezésre összpontosít: „Arra is kell összpontosítanunk, hogy mi történik a társadalmilag felelős Európán kívül, és biztosítanunk kell a fenntartható cselekvést ott.
Tavaly ígéretet tettünk arra, hogy további százmillió nő számára biztosítunk fogamzásgátlást szerte a világon. Idén 400 millió eurót fektettünk be új gyárakba, amelyek az alacsony és közepes jövedelmű országokban élő nők számára készült hosszú hatású fogamzásgátlók gyártására hivatottak… Bill és Melinda Gatesel együtt nagyon szorosan együttműködünk a családtervezési kezdeményezéseken” Oelrich arra utal, hogy a „fenntartható” világ elérésének egyik módja a születések és ennek következtében a bolygó népességének csökkentése. / Ez benne az üzlet / Oelrich szavai a híres „Great Reset” programhoz hasonló napirendet tükröznek, egy radikális szocialista tervet, amelyet a globalista elitek dolgoztak ki, és amely a svájci Davosban, a Világgazdasági Fórumon (WEF) évente egyszer ülésezik. A globális gazdaság reset gombja.
A Great Reset kezdeményezés bejelentésében a WEF a COVID-19 „világjárvány” nevéhez fűződik, amiért előnyös helyzetbe hozta őket globális forradalmi céljaik felé meneteléshez. „A COVID-19 hadművelet miatti társadalmi és gazdasági aggodalom csak fokozódik. Jó okunk van az aggodalomra: a hirtelen jött gazdasági recesszió már elkezdődött, és az 1930-as évek óta a legrosszabb helyzettel nézhetünk szembe. De bár ez az eredmény valószínű, nem elkerülhetetlen” – írta 2020 júniusában a WEF alapítója, Klaus Schwab. „A járvány pozitív része, hogy megmutatta, milyen gyorsan tudunk radikális változtatásokat végrehajtani életmódunkban.
A válság szinte azonnal arra kényszerítette a vállalkozásokat és a magánszemélyeket, hogy felhagyjanak a régóta elengedhetetlennek tartott gyakorlatokkal, a gyakori légi utazástól az irodai munkáig." „A jobb eredmény elérése érdekében – ezen a gyérítést érti! - a világnak közösen és gyorsan kell fellépnie társadalmunk és gazdaságunk minden aspektusának modernizálása érdekében, az oktatástól a társadalmi szerződésekig és a munkakörülményekig. Az Egyesült Államoktól Kínáig minden országnak részt kell vennie, és minden iparágat, az olajtól és a gáztól a technológiáig át kell alakítani.
Röviden: szükségünk van a kapitalizmus „nagy újraindítására” – mondta Schwab Mind Oelrich, mind Schwab határozottan támogatja a COVID oltások széleskörű elterjedését, amely egy új és kísérleti mRNS oltás. Ugyanazok a vakcinák, amelyek klinikai vizsgálatai 2023-ig nem fejeződnek be, több millió elváltozást és több tízezer halálesetet okoznak világszerte. Magyarország az egykori muszlim megszállástól az osztrák és bolsevista uralmakon át jutott el az EU kényszer-rendelkezésekig. „Nehezen őrzött biztonságunk addig létezik, ameddig ezt a teljes állampolgári közösség fenntartja. Aki ellendrukker, és ebből a közösségből nem kér, annak számolnia kell azzal, hogy ha Magyarország (támogatottság hiányában) ,,bedől”, mindenkit egyformán sújt majd, amit az EU is elveszít: a szabadság a jólét, az egészség hiánya.
A tudatosan elégedetlenek rágalmazók gondolkozzanak, és amiben mégis lehetne közösen tennünk, mentsük meg gyermekeinket az oltástól azzal, hogy követeljük, előbb a Nobel díjas Ivermektin gyógyszer azonnali bevezetését vakcinázás helyett az egész társadalom számára. Legyen ez is népszavazási kérdés! A jövőnk mai gyilkosságával nem lehet megalkudni!” /Szebeni Eszter / Fontos megérteni, mire gondolnak a globalisták, amikor konkrét szavakat használnak. Az egyik ilyen szó a „fenntarthatóság”.
Ha megértjük, hogy a „fenntarthatóság” az ENSZ Agenda 21/2030 keretein belül magában foglalja a világ népességének csökkentését és azon a szinten tartását, amelyet a globalisták „fenntarthatónak” és általuk könnyen ellenőrizhetőnek tartanak; akkor jobban megértjük, hogyan illeszkedik a „családtervezés” és az „innováció” a „fenntarthatósági” tervükbe. És csak ha megértjük a globalisták „fenntarthatóság” koncepcióját, akkor értjük meg Oelrich megjegyzését:
„Fenntarthatóságot a munkahelyek biztonságának és jólétének megteremtésével érjünk el”, nem mindenkinek, hanem csak „azoknak, akik vállalják a befektetést”. meg 2022. januárban! Egyes hírek szerint a Fórumot "biztonsági okokból" halasztják el https://koronaigazsaga.eoldal.hu/cikkek/leleplezo/a--bayer--igazgatojanak-beismerese.html Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
10. A nyúl viszi a puskát?
Elmarad a Világgazdasági Fórum aktuális ülése, mert halálos fenyegetéseket kaptak a résztvevők A médiák a fertőzésveszéllyel indokolják az érdeklődőknek szánt nyílt fórum elmaradását. Ezzel szemben a valódi oka az, hogy a Fórum résztvevői közül többen is halálos fenyegetéseket kaptak, pontosan azért, amit képviselnek. Ha az igazság a nagy nyilvánosság elé kerülne, jelentősen növelné a felháborodást a WEF tevékenységével szemben, amit mindenáron el akarnak kerülni. A Nyílt Fórumra először 2003-ban került sor, miután olyan kritikák hangzottak el, hogy a WEF zárt ajtók mögött zajlik, és hogy a hétköznapi emberek nem fognak tudni a megbeszélésekről. A WEF - a világot vezető globális pénzügyi és gazdasági elit - éves találkozója mindig a svájci Davosban történik.
Résztvevői a globalista elit magán-multimilliomos vállalkozói, a "filantrópok", mint Bill Gates, a WHO, a Világbank és a bankok képviselői, tudósok és kormány, vagy államfők. A WEF-et Claus Schwab alapította, alapítvány formájában működik, az éves tagdíj 15 millió forint körül van. Kb. 2500 magánvállalat a tagja, akik finanszírozzák. Célja: megoldásokat találni a gazdaság és a társadalom, világszintű problémáira.
A globalizációt, a szabad kereskedelmet, és a multilaterializmust éltetik, a "fenntartható fejlődés" jegyében. A legújabb projektjük a "Great Reset". 2022. január 17. és 21. között Davosban ismét megrendezésre került volna a Világgazdasági Fórum – de olyan düh - és gyűlölethullámot váltott ki a lakosságban, hogy időközben az elitista globalisták szövetsége Klaus Schwab vezetésével lemondta a rendezvényt, mert a Nyílt Fórumot már nem érzik biztonságosnak. Ennek oka többek között az úgynevezett összeesküvés-elméletek híveinek halálos fenyegetése, amint arról a Blick.ch beszámol.
Alois Zwinggi, a WEF igazgatója szerint elképzelni sem lehetett volna, hogy valaha "összeesküvés-elméletek célkeresztjébe kerülhet" a rendezvény - mondta Zwinggi. Azonban: „Naponta több tucat fenyegetést kapunk a közösségi médiában vagy e-mailben. De az is előfordul, hogy a fórum képviselőit személyesen keresik meg." Még a WEF honlapján található állás űrlapot is használják szidalmakra. A fórum a davosi alpesi középiskola aulájában zajlik – a biztonsági zónán kívül. A rendezvény biztonságát így nem lehetett garantálni, mert ott túl nagy volt a támadási felület. „A döntés nagyon nehéz volt számunkra” – mondja Zopf.
Most még több esemény lesz látható élő közvetítésben, hogy a közönség minél többet kaphasson a WEF-től A még zajló eseményeknél megerősítik a biztonsági intézkedéseket, és szigorúbban ellenőrzik a rendezvényt is - írja a Report24: https://report24.news/wef-wird-mitmorddrohungen-ueberschuettet-open-forum-in-davos-abgesagt/?feed_id=8232 https://www.blick.ch/wirtschaft/open-forum-abgesagt-morddrohungen-am-wefid17018626.html A WEF és a globális politika csődjéről írt 2019-ben Káncz Csaba a Világbankár oldalán: A 2008-as pénzügyi válság óta a davosi elit varázsfegyverei nem működnek, a 2016-os Brexit és Trump megválasztása óta pedig kimondottan kényelmetlenül érzik magukat.
A davosi Világgazdasági Fórum, a kormányfők, oligarchák, vállalatvezetők és nárcisztikus celebek éves találkája. Az Egyesült Királyság döntése a kiválásról és a bezárkózó amerikai elnök megválasztása komoly arculcsapásként szolgáltak a globalizációt, a szabad kereskedelmet és a multilateralizmust éltető davosi elit számára. Trump ugyanis az élő antitézise annak a davosi konszenzusnak, amely mélyen megveti a protekcionizmust és az elszigetelődést.
Egy rendkívül kényelmetlen kérdést kellene megválaszolni Davosban (amit természetesen nem tesznek föl): hogyan van az, hogy a globalizáció olyan szinten szétszakította a társadalmat az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, hogy a rozsdaövezetben élők lázadása mára a nyugati világ legsúlyosabb politikai válságát produkálta Washingtonban és Londonban?
A fedezetlen pénznyomás-cunami helyett az eliteknek inkább fel kellett volna készítenie az utazóközönséget egy átfogó paradigma, és értékrendszer-váltásra. Ennek keretében még időben új alapokra kellett volna helyezni a gazdasági modellt, ahol nem csupán a fogyasztás folyamatos növekedésének a hajszolása a társadalmak és gazdaságok alfája és omegája – ezt ugyanis már sem a pénzügyi, sem az ökológiai korlátok nem engedik. https://privatbankar.hu/cikkek/makro/a-davosivilaggazdasagi-forum-es-a-globalis-politikai-elit-csodje-324047.html Gőzerővel dolgoznak az új világrenden: a Great Reset után itt a Great Narrative - írja idén novemberben a "Hetek" :
A Világgazdasági Fórum Dubajban nyitotta meg a „Great Narrative” nevű eseményét, melyen részt vett többek között Klaus Schwab, a szervezet elnöke, aki az elhíresült „Great Reset” koncepció megalkotója. Világunk befolyásos vezetői azon értekeznek a kétnapos találkozón, hogyan alakítsák a globális világ jövőjét, és miképpen hajtsák végre közös terveiket.
Az elnök újfent bejelentette egy átfogó narratíva kidolgozására irányuló szándékát, melyet mind az állami, mind pedig a magánszervezetek felhasználhatnak az emberiség közös jövőjének alakítására. Schwab szerint három akadály áll jelenleg a globalisták útjában az emberiség jövőjének alakításában. Az elnök meglátása szerint, hogy mindnyájan erősen válságközpontúak lettünk a járvány miatt. Ez pedig akadályozó tényező a jövő alakítása és formálása tekintetében. Végül pedig azt említette, hogy a világ sokkal bonyolultabbá vált. Ez pedig azzal jár, hogy az összetett problémákra már nem elegendőek az egyszerű megoldások.
https://www.hetek.hu/cikkek/online/gozerovel-dolgoznak-az-uj-vilagrenden-a-great-resetutan-itt-a-great
Mindenkit be kell oltani a világon, mondta az ENSZ-főtitkár a virtuálisan megrendezett Világgazdasági Fórumon. António Guterres szerint máskülönben az emberiség sosem tud majd megszabadulni a vírus és mutálódásai okozta világjárványtól. "Az utóbbi két év egyszerű, ám brutális igazságra derített fényt: ha valakit kihagyunk, akkor mindenkit kihagyunk. Ha nem sikerül minden egyes embert beoltanunk, akkor folyton újabb variánsok kialakulásának adunk teret" - mondta. A koronavírus nincs tekintettel a határokra, és kíméletlenül megbénítja a gazdaságokat és a mindennapi életet.
Guterres figyelmeztetett, bár a WHO azt a célt tűzte ki, hogy 2021 végéig minden ország népességének 40 százalékát be kellene oltani, az idei év közepére pedig 70 százalékig kellene eljutni, még nagyon messze vagyunk ezektől a számoktól. "Most azonnal a vakcinák méltányos elosztására lenne szükség" - tette hozzá. A gazdagabb országok átoltottsági aránya hétszerese az afrikai országokénak. https://www.vadhajtasok.hu/2022/01/18/az-ensz-fotitkar-szerint-mindenkit-be-kellene-oltani Az ENSZ főtitkára arról elfelejtett beszélni, hogy pl. Bill Gates és gyermekei, vagy a Big Pharma vezetői – többnyire vallási okokra hivatkozva – nem oltatják be magukat az általuk forgalmazott vakcinák egyikével sem.
Ennek alapján ők nem tartoznak a világ népességéhez? Vagy ők tudnak valamit, amit nem közölnek a világ nyilvánosságával? Aki még nem tette meg, annak ajánlott elgondolkodni! Milyen „védőoltás” lehet az, amit kedvezményekkel, egyes országokban pénzjutalommal, általában mások természetes emberi jogainak rendeleti korlátozásával, kötelezővé tétellel, sorozatos hazugságokkal kell kierőszakolni? Ja…, hogy kísérleti oltás!!! Ebben az esetben – mint ahogy azt Szlávik János a Dél-Pesti centrumkórház infektológus főorvosa egy TV riportban elismerte – világméretű emberkísérlet folyik. Miért is vagyunk meglepve azon, hogy ebben embermilliók nem akarnak részt venni?(VM)
11 Átfogó jelentés a kommunista diktatúra áldozatairól
A több évtizedes kommunista diktatúra áldozatairól átfogó jelentés nem készült. Nyilvánvaló, hogy ez egy összetett kutatást igénylő feladat, amire példát szeretnénk adni a tanulmányunkkal – közölte Zétényi Zsolt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által életre hívott Civil Igazságtételi Bizottság sajtótájékoztatóján. – Tudjuk azt, hogy az 1956-os megtorlások áldozataival már eddig is foglalkoztak, de olyan tanulmány még nem készült, ami az egész kommunista befolyású korszakot vizsgálta volna – tette hozzá. – A szovjet Vörös Hadsereg által elkövetett háborús bűnökkel most kezdenek el foglalkozni a történészek. Kevésbé ismert, de a hadifoglyok megölését is kommunista bűntettnek kell tekinteni – húzta alá Zétényi.
Emellett kiemelte, hogy akár tízezres nagyságrendű is lehet azoknak a fegyvertelen katonáknak a száma, akiket megöltek. Továbbá a jogász kitért arra is, hogy a világháború során a Vörös Hadsereg katonái által elkövetett nemi erőszakok száma 250 ezerre tehető. – Fontos fejezet a gulágra hurcoltak ügye, ami a becslések szerint 700–750 ezer embert érintett – hívta fel a figyelmet Zétényi. Kiemelve: Oroszország jelentős adatbázist bocsátott rendelkezésre az elmúlt másfél évben, amelynek a feldolgozása még zajlik. – Ezek alapján annyit már el lehet mondani, hogy a gulágról 200–300 ezer ember nem tért vissza – folytatta.
A szakértő megjegyezte, hogy az 1945 és 1949 közötti időszakban 189 személyt végeztek ki háborús és népellenes bűntettek miatt, az azonban nem tudni, hogy közülük hányan voltak ártatlanok. Zétényi Zsolt rögzítette, hogy a jogalkotást a leszámolás eszközeként használták, amit az 1946. évi hetes törvény, az úgynevezett hóhértörvény is bizonyít, ami egészen 1989-ig hatályban volt. – 1956-ban a szovjet katonák semmibe vették a kórházi jelzéseket, a kórházakban sebesülteket és feltételezett forradalmárokat is megöltek, továbbá foglyul ejtett embereket is kivégeztek. A forradalom áldozatainak a számát háromezerre becsülik, de ez sokkal több is lehetett – húzta alá a jogász.
Kitért arra is, hogy összesen 229 végrehajtott halálbüntetésről tudni az 1956. október 23-a utáni időszakban. – Ha összesítjük az 1945. február 4-e, a népbírósági jog hatálybalépésének az időpontjától és az 1988. július 14., az utolsó Magyarországon végrehajtott kivégzés közötti számokat, összesen 1230 halálos ítéletet hajtottak végre, amiből 363 személyt háborús és népellenes bűncselekmények vádjával végeztek ki, 337 főt pedig köztörvényes bűncselekmény miatt – számolt be Zétényi Zsolt. Mint kiemelte, figyelembe kell venni, hogy köztörvényes címszó alatt is végrehajtottak koholt vádak alapján hozott halálos ítéleteket. https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/01/atfogo-jelentes-a-kommunista-diktatura-aldozatairol Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
12. „Csendes háború néma fegyverei”
1 A következő hetekben a Veteran’s Today újságírójának, Vaughn Klingenberg-nek a 2022. január 10-i cikkének fontos tényeit adom közre, több részletben arról a csendes háborúról, amelyet az Egyesült Államok és a mögötte álló Deep State folytat az emberiség ellen.
Az amerikai katonai laboratóriumok 2015-től titokban biológiai fegyvereket fejlesztenek Kazahsztánban, olyan országok ellen, mint Oroszország és Kína Kazahsztán tagadja, hogy a lázadók lefoglaltak volna egy katonai laboratóriumot, miután Oroszország azt állította, hogy lehetséges kórokozó-szivárgás történt egy vitatott létesítményben. A jelentések szerint az Egyesült Államok által finanszírozott laboratórium a tüntetők kezébe került. A tisztviselők azonban cáfolták az állításokat, mondván, hogy a biológiai laboratórium biztonságos. A titkos bio-laborban a potenciálisan halálos betegségek elterjedését tanulmányozzák
Az amerikai védelmi minisztérium által finanszírozott titkos bio-laboratóriumot – amely orosz és kínai tudósokkal is kapcsolatban áll – a közösségi oldalak szerint elfoglalták. A TASS hivatalos orosz hírügynökség kiemelte a közösségi médiában megjelent állítólagos jelentéseket, amelyek szerint „azonosítatlan személyek” vették át az irányítást.
A laboratórium létezése ellentmondásos volt, és 2020-ban az ország hivatalosan tagadta, hogy biológiai fegyverek előállítására használnák. Akkoriban a kazah kormány kijelentette: "Kazahsztánban nem folyik biológiai fegyverek fejlesztése – és semmilyen más állam ellen nem folytatnak kutatást." A kutatóintézet 2017-ben épült, és különösen veszélyes fertőzések kitörésének vizsgálatára szolgál, ahol veszélyes kórokozókat tárolnak. 2018-ban hivatalosan is cáfolták azt az állítást, hogy az agyhártyagyulladás új törzse szivárgott ki a laborból.
A kazahok korábban azt mondták, hogy egyetlen amerikai alkalmazott sem vesz részt a laboratórium munkájában, amely magában foglalja a Covid tanulmányozását is. A labor körüli felháborodás a növekvő intrikák közepette alakult ki, amelyek mostanra alábbhagytak, miután jelentős orosz haderőt küldtek Kazahsztánba. Egy magántulajdonban lévő kazah weboldal, az Ehonews.kz szerint Kazahsztán amerikai katonai laboratóriumoknak adott otthont. A BBC Monitoring szerint, a Szovjetunió összeomlása után az Egyesült Államok segített a biológiai laboratóriumok korszerűsítésében, Kazahsztánban. Állítólag a laboratóriumok biofegyvereket fejlesztenek olyan országok ellen, mint Oroszország és Kína.
A május 12-én közzétett cikkben az Ehonews.kz a 2016-ban megnyitott almati Központi Referencia Laboratóriumot (CRL), az Otrarban található laboratóriumot és a Dél-Zhambil régióban található Biológiai Biztonsági Kutatóintézetet „számos nagy amerikai katonai biológiai létesítményként írta le. ” amelyek részt vesznek az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának projektjeiben. Ulugbek Babakulov politikai elemző az Ehonews.kz-nek elmondta: „Az amerikaiak régóta dolgoznak Kazahsztánban a veszélyes vírusok összegyűjtésén.” A titkos és erős CRL-ben 2016 óta fejlesztenek új biológiai fegyvereket az Egyesült Államoktól távoli helyen, a kazah hatóságok tudta nélkül.
„Emellett az almati és otari laboratóriumok földrajzilag közelebb vannak a kínai és az orosz határokhoz – Washington lehetséges ellenségeihez” – mondta Babakulov. Az Egyesült Államok Hadserege rendszeresen tenyészt ki halálos vírusokat, baktériumokat és toxinokat, közvetlenül megsértve a biológiai fegyverek tilalmáról szóló ENSZ-egyezményt. Emberek százezrei vannak rendszeresen kitéve veszélyes kórokozóknak és más gyógyíthatatlan betegségeknek. A bio-hadviselés tudósai diplomáciai fedezetet használva tesztelik az ember által előállított vírusokat a Pentagon bio-laboratóriumaiban, a világ 25 országában.
Ezeket az amerikai biolaboratóriumokat a Defense Threat Reduction Agency (DTRA) finanszírozza egy 2,1 milliárd dolláros katonai program – Cooperative Biological Engagement Program (CBEP) – keretében, és a volt Szovjetunió országaiban találhatók, például Grúziában és Ukrajnában, valamint a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában és Afrikában. A térképen az amerikai biológiai fegyverekkel kísérletező és azokat előállító laboratóriumok helye látható.
A Lugar Center a Pentagon biolaboratóriuma Grúziában. Mindössze 17 km- re található a fővárosban, Tbilisziben található amerikai Vaziani katonai légi-bázistól. A katonai programmal az Egyesült Államok Hadseregének Grúzia Orvosi Kutatóegységének (USAMRU-G) biológusai, valamint magánvállalkozók bíznak meg. A Bio-Safety Level 3 Laboratory csak biztonsági engedéllyel rendelkező amerikai állampolgárok számára hozzáférhető. Diplomáciai mentességet élveznek a védelmi együttműködésről szóló 2002-es USA-Grúzia megállapodás értelmében.
Az USA-Grúzia megállapodás diplomáciai státuszt biztosít az Egyesült Államok katonai és polgári személyzetének (beleértve a diplomáciai járműveket is), akik a georgiai Pentagon-programon dolgoznak. Az amerikai szövetségi szerződések nyilvántartásából származó információk tisztázzák a The Lugar Center egyes katonai tevékenységeit – köztük a bio-ágensek (antrax, tularemia) és vírusos betegségek (pl. krími-kongói vérzéses láz) kutatását, valamint a biológiai minták gyűjtését, jövőbeli kísérletekhez. A Pentagon diplomáciai fedezet alatt működteti az ügynökeit. A Védelmi Veszélyeket Csökkentő Ügynökség (DTRA) a katonai program keretében végzett munkák nagy részét magáncégekre bízta, amelyek nem tartoznak a Kongresszus felé felelősséggel, és amelyek így szabadabban működhetnek, és a jogállamisággal fedezik őket.
A The Lugar Centerben dolgozó amerikai polgári személyzet szintén diplomáciai mentességet kapott, - bár nem diplomaták. Így a magáncégek diplomáciai fedezet mellett végezhetnek munkát az Egyesült Államok kormánya számára anélkül, hogy a fogadó állam – jelen esetben a Grúziai Köztársaság – közvetlen irányítása alá tartoznának. Ezt a gyakorlatot a CIA gyakran alkalmazza ügynökei fedezésére. Három amerikai magáncég dolgozik az Egyesült Államok bio-laboratóriumában Tbilisziben – CH2M Hill, Battelle és Metabiota. A Pentagon mellett ezek a magánvállalkozók biológiai kutatásokat végeznek a CIA és más kormányzati szervek számára. A CH2M Hill 341,5 millió dolláros DTRA szerződést kapott a Pentagon grúziai, ugandai, tanzániai, iraki, afganisztáni és délkelet-ázsiai bio-laboratóriumokra vonatkozó programja keretében.
Ennek az összegnek a felét (161,1 millió dollárt) a The Lugar Centernek osztották ki a grúz szerződés értelmében. A CH2M Hill szerint az amerikai vállalat biológiai anyagokat szerzett be, és korábbi biohadviselés tudósokat alkalmazott a Lugar Centerben. Ezek olyan tudósok, akik egy másik amerikai vállalatnál dolgoznak, amely részt vesz a katonai programban, Grúziában – a Battelle Memorial Institute-nál. A Battelle, mint 59 millió dolláros alvállalkozó a Lugar Centernél, nagy tapasztalattal rendelkezik a bio-ágensekkel kapcsolatos kutatások terén, mivel a vállalat már dolgozott az Egyesült Államok Biofegyver Programján az Egyesült Államok Hadseregével kötött 11 korábbi szerződése keretében (1952-1966). A magáncég a Pentagon DTRA bio-laboratóriumai számára végez munkát Afganisztánban, Örményországban, Grúziában, Ugandában, Tanzániában, Irakban, Afganisztánban és Vietnamban.
A Battelle kutatást, fejlesztést, tesztelést és értékelést végez mind erősen mérgező vegyi anyagok, mind erősen patogén biológiai ágensek felhasználásával számos amerikai kormányzati szerv számára. Összesen mintegy 2 milliárd dollár értékű szövetségi szerződést kötöttek vele, és a 23. helyen áll a 100 legjobb amerikai kormányvállalkozó listáján. (Folytatjuk) https://www.veteranstoday.com/2022/01/10/did-russia-seize-the-us-bio-weapons-lab-inkazakhstan/
13. A normalitáspárti véleményvezér, aki Magyarországra
menekült a nyugati véleménydiktatúra elől
Ignaz Bearth jobboldali aktivistával készítettünk interjút, melyben szó esett a NyugatEurópában tapasztalható politikai helyzetről, a jobboldal online és offline lehetőségeiről, illetve arról, hogy miért költözik valaki a „demokratikus” Svájcból a „homofób” és „diktatórikus” Magyarországra. A migráció, más szóval élve népvándorlás jelensége mindig is megfigyelhető volt a világtörténelem során. Az utóbbi években azonban a közbeszéd egyik legfontosabb és talán az egyik legtöbb vitát kiváltó témájává vált.
A 2015-ben kitört migránsválság hatására a legtöbb ember fejében a migráció eggyé vált az országunk határait ostromló hordákkal, terroristákkal, embercsempészekkel és egyéb fenyegetésekkel. Ennek hatására sokak számára talán meglepő lehet, hogy nem csak a harmadik világ országainak (érdekes módon elsősorban fiatal férfiakból álló) lakossága tekinthető migránsnak.
A Nyugat-Európát lassan, de biztosan ellepő „hadak” betelepülésével párhuzamosan megjelent egy ezzel ellentétes irányú migráció. Azon nyugatiak, akik nem kérnek kormányuk deviancia- és dekadenciatámogató intézkedéseiből, Európa keleti, a normalitást és a hagyományokat értékként kezelő országai felé veszik az irányt. Ezen, szülőföldjüket a balliberális terror miatt elhagyni kényszerült emberek egyike Ignaz Bearth svájci jobboldali influenszer, aki Magyarországon, azon belül is Keszthelyen találta meg a számításait.
A népszerű véleményvezér portálunknak elmondta, hogy bár még csak néhány hónapja él hazánkban, nagyon megszerette azt. Kiemelte, hogy mind a kultúra, mind az ország politikai stabilitása elégedettséggel tölti el. Sokak számára talán meglepő lehet, hogy miért költözik valaki a gazdag és gyönyörű Svájcból a „lenézett” Magyarországra, Ignaz Bearth azonban nem véletlen hozta meg ezt a döntést. Az interjúban elmondta, hogy bár sokan Svájcot a demokrácia mintaországának tekintik, a valóságban a véleménydiktatúra és a szólásszabadság korlátozása olyan szintet ütött meg, hogy a kelet-európai államokban sokkal inkább szabadabban élhet az ember, mint például Svájcban, Németországban vagy Franciaországban.
Ezzel párhuzamosan a nyugati országokban a nép, az identitás és a nemzet is fokozatosan semmissé válik, és a multikulturalizmus jegyében átveszi ezen értékek helyét az iszlamizáció, vagy az egyre erőszakosabbá váló LMBTQ-lobbi. Bearth elmondta, hogy mindez „Svájcra nézve halálos ítélet, mivel megöli mindazt, ami az országot naggyá és erőssé tette.” A jobboldali aktivista éles határvonalat vél felfedezni Kelet- és Nyugat-Európa között, ezt pedig azzal magyarázta, hogy míg a kelet már megtapasztalta a kommunista terrort és elnyomást, addig a nyugat csupán külső szemlélőként láthatta. Az ő szavaival élve, a magyar emberek már mind a kommunizmust, mind az iszlamizációt átélték, és mivel tudják, mire számíthatnak, egyikből sem kérnek.
Az online cenzúra Mint azt már említettük, Ignaz Bearth ismert jobboldali aktivista, véleményvezér, akit korábban 173.000 fő követett az interneten. A múlt idejű mondatszerkezet oka, hogy ahogyan sok más, a jobbodali véleményét az online térben is felvállaló személyt, úgy őt is utolérte a cenzúra, és törölték a Facebookról. A hosszú évek munkájával felépített oldalát számos különböző országból követték, de nem csak jószándékú emberek. Baloldali provokátorok és antifák egész hadserege vadászott Bearth-re az interneten, minden egyes bejegyzését jelentették, és szépen, lassan ellehetetlenítették az online létezését.
A véleményvezér szerint a tiltás közvetlen oka a nagy nemzetközi elérése, illetve a globalizációellenes agendája volt. „Jómagam a népek és nemzetek szabad önrendelkezési joga mellett állok ki, és természetesen Soros „zöld ideológiája” ellen” – tette hozzá. Az online tér más szegmenseiben azonban ismételten lehet követni munkásságát, meg lehet tekinteni az élő videóit. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy egy jobboldali aktivistának úgy van esélye az interneten, ha kihasználja a különböző platformokat és eszközöket, és ezek segítségével egy metapolitikai ellenkultúrát hoz létre.
Soros a választás manipulálására készülhet Az interjú későbbi szakaszában a 2022-es országgyűlési választásokra terelődött a téma. Bearth a jelenlegi magyar kormányt méltatva aláhúzta, hogy mindig is nagyra értékelte a patriotizmust, összetartást, a keresztény alapokat, a családtámogató politikát, amit Magyarország képvisel.
Szerinte ez szöges ellentéte Svájcnak, ahol az individualizmus, az egoizmus és a materializmus van jelen. Véleménye szerint Soros György és egyéb globalista körök meg fognak próbálni beavatkozni a választásokba, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugat egy, a golbalizáció agendája szerint működő, minden ellenzéki pártot magában foglaló frontot nyit a Fidesz és Orbán ellen.
A véleményvezér leszögezte, hogy ő és az itt élő német nyelvű közösségek a kormánypárt győzelme érdekében fognak tevékenykedni, azért, hogy nekik, külföldieknek is jó jövőjük lehessen Magyarországon. Végezetül pedig, amikor megkérdeztük, hogy mit tanácsolna a magyar hazafiaknak, hogy el tudják kerülni azt az összeomlást, ami Svájcban már bekövetkezett, Ignaz Bearth azt felelte, hogy „Pont az ellenkezőjét kell csinálni annak, amit nyugaton a mainstream média propagál. Ha azt mondják, a család rossz, akkor támogatni kell a családot.
Ha azt mondják, hogy a nacionalizmus rossz, akkor támogatni kell a nacionalizmust. Ha a kultúrát meg akarják szüntetni, akkor meg kell őrizni a kultúrát. A tradíció minden múló trend felett győzedelmeskedik.” https://vdtablog.hu/a-normalitasparti-velemenyvezer-aki-magyarorszagra-menekult-avelemenydiktatura-elol/ Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
14. Kiterjedt hálózattal rendelkezik az abortusz-lobbi az ENSZben
Az Európai Jogi és Igazságszolgáltatási Központ (ECLJ) évek óta elkötelezetten védi az életet globálisan az ENSZ-ben. Egyik legújabb jelentésükben megállapították, hogy meglehetősen magas világszerte azon „ENSZ-szakértők” száma, akik valamely formában az abortuszpárti lobbi érdekeit támogatják. Habár a nagyközönség számára kevésbé ismert szakértőkről beszélünk, mégis igen jeles funkciókat töltenek be és nagy befolyással bírnak. Hivatalosan „különleges előadóknak” nevezik őket, feladataikat pedig „különleges eljárásoknak”.
Ezen „különleges eljárások” 222 megbízottja közül legalább 52 a Nyílt Társadalom Alapítványok vagy a Nyílt Társadalom, illetve a Ford Alapítványok által támogatott civil szervezetek, például a Reprodukciós Jogok Központja vagy a Nemzetközi Központ az Átmeneti Igazságszolgáltatásért (International Center for Transitional Justice) megbízásából dolgozik. Az abortuszpárti ENSZ-szakértők úgy tesznek, mintha az élethez és a magánélethez való jog arra kényszerítené a tagállamokat világszerte, hogy legalizálják az abortuszt. Néhányan közülük még azt abortusz elleni lelkiismereti tiltakozást sem tartják helyénvalónak, holott a lelkiismereti szabadság alapvető emberi jog.
Mivel az utóbbi időben az ENSZ számára fontossá vált az „abortuszharc”, az ECLJ úgy döntött, hogy közelebbről megvizsgálja, kik ezek a fentebb már említett szakértők, honnan jönnek, és hogyan végzik feladataikat. Amit felfedeztek, az megdöbbentő: sötét pénzekkel és érdekellentétekkel teli aktivisták hálózata. Az ECLJ jelentését ernyőszervezete, az Amerikai Jogi és Igazságszolgáltatási Központ (ACLJ) dolgozta fel. Az ENSZ-szakértők azért dolgoznak, hogy világszerte minél több államban legalizálják az abortuszt. Különböző nyilatkozataik és jelentéseik alapján kellő tekintéllyel és befolyással rendelkeznek ahhoz, hogy sikeresen meggyőzzék a nemzeti törvényhozókat és joghatóságokat, annak ellenére, hogy az abortuszhoz való jogot egyetlen nemzetközi szerződés sem teszi alapvető emberi joggá.
Radikális feministák az ENSZ-ben Köztük van például Melissa Upreti, aki az egyik legaktívabb és legradikálisabb abortuszpárti harcos világszerte. Korábban dolgozott a világ vezető abortuszpárti szervezetének, illetve egy radikális csoport tagjaként a konzervatív életvédő csoportok elleni küzdelem élharcosává vált. 2017-ben nevezték ki az ENSZ nőkkel szembeni diszkrimináció megszüntetésével foglalkozó munkacsoportjának tagjává, amelynek jelenleg az elnöke.
Upreti ugyanebben az évben vált tagjává a Center for Women’s Global Leadership (CWGL) nevű radikális feminista szervezetnek is, amely „feminista ügyek előmozdítása” fedőnév alatt szintén abortuszpárti célokat dédelget. Upreti a CWGL igazgatójaként kilobbizta, hogy szervezete az abortuszpárti lobbizás és befolyás „központjává” váljon az ENSZ-en belül.
A feminista befolyás terjedése nem maradt eredmények nélkül a világszervezetben. Az Upreti által elnökölt bizottság legutóbbi jelentését, amelyet 2021 júliusában mutattak be az Emberi Jogi Tanácsnak, áthatja a radikális feminizmus. Ebben elítélik többek között a patriarchális elnyomást, a nemi sztereotípiákat, a megbélyegzést és a tabukat.
A jelentésben egyenlőségjelet tesznek a nem tervezett terhesség és a nők elleni tényleges erőszak között, és azt javasolják a tagállamoknak, hogy „nem állami szereplőket, mint például fegyveres csoportokat” bízzanak meg azzal, hogy biztosítsák, a nők ténylegesen gyakorolhatják a „szexuális és reproduktív jogaikat”, elsősorban az abortuszra utalva.
Az ENSZ-jelentés egészen odáig megy, hogy az orvosok abortusz elleni lelkiismereti tiltakozását nőkkel szembeni kínzásként titulálják, kijelentve, hogy „az abortusz megtagadása vagy elhalasztása a nemi alapú erőszak egy olyan formája, amely a kínzással vagy a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmóddal egyenértékű”. A jelentésből az látszik kirajzolódni, hogy szerzői szerint az anyaság még csak nem is opció a nők számára, és szexuális és reproduktív egészségük mindössze a fogamzásgátláshoz és az abortuszhoz való hozzáférésből áll.
A korábban közzétettek jelentések is hasonló tartalommal bírnak. Soros György a legfőbb támogatók között A CWGL pénzügyekben sem áll rosszul, támogatóik között többek között megtalálható a Nyílt Társadalom Alapítvány, mely 2017-ben 100.000 dollárt utalt a radikális feminista szervezetnek azzal a céllal, hogy befolyásolják az ENSZ rabszolgaság kortárs formáival foglalkozó különmegbízottját.
A konkrét feladat az volt, hogy elérjék, hogy a háztartási munkát a rabszolgaság egyik formájaként ismerjék el. 2018-ban aztán ez meg is történt. A Nyílt Társadalom Alapítvány Női programjának elnöke, Fionnuala Ní Aoláin 2011 és 2018 között évente mintegy 7 millió dollártámogatást juttatott el radikális abortuszpárti csoportoknak, mint például a Center for reproductive Rights-nak, vagy a kiterjedt abortuszklinika-hálózatot működtető Planned Parenthoodnak.
Fionnuala Ní Aoláin 2017-ben szintén az ENSZ különmegbízottja is lett. Az abortusz mint „az önszeretet radikális aktusa” Egy másik példa a radikális abortuszpárti ENSZ-szakértőre Tlaleng Mofokeng, aki 2020 óta az egészséghez való jog különmegbízottja. Orvosként Mofokeng évek óta maga is végez abortuszokat, amit „az önszeretet radikális aktusaként” definiál.
Mofokeng legalább nyolc, az abortuszt Afrikában népszerűsítő szervezet igazgatótanácsában ül, munkáját a Nyílt Társadalom Alapítvány finanszírozta, tevékenységét mind a Gates Alapítvány mind az IPPF is elismerte. Különmegbízottá választását követően azt nyilatkozta, hogy harcolni akar az abortusz „jogi és politikai korlátozása” ellen, mondván, hogy azok ellehetetlenítik az egészséghez való jogot, az emberi méltóságot, és „diszkriminatívak”, mivel „aránytalanul nagy mértékben érintik azokat a személyeket, akik teherbe eshetnek”.
Harmadik példa az abortuszpárti ENSZ-szakértőre Juan Méndez, aki 2010 és 2016 között az ENSZ kínzásokkal foglalkozó különmegbízottjaként tevékenykedett. A Ford Alapítvány 2015-ben 90.000 dollárt folyósított számára egy hivatalos ENSZ-jelentés megírására a „nemek és a kínzás” témájában. Az elkészült jelentés az abortuszra a terhesség elleni „kezelésként” hivatkozik, és úgy tesz, mintha az abortusz tilalma, valamint az „elítélő hozzáállás” egyfajta „kínzás és rossz bánásmód” lenne.
Miután az ENSZ égisze alatt megjelent, a jelentést a Ford Alapítvány segítségével széles körben népszerűsítették, később pedig emberi jogi bíróságok ítéleteiben is hivatkoztak rá. Az ENSZ egyes szakértőinek pénzügyi átláthatatlanságának problémája A felsoroltak mellett még számos példát lehetne felhozni arra, hogy mekkora erőkkel gyűrűzött be, és vette irányítása alá az ENSZ-et a radikális feminista- és abortuszpárti lobbi.
Emellett az is tisztán kirajzolódik, hogy az ENSZ-szakértők magánalapítványok általi – azaz az ENSZ-rendszeren kívüli – közvetlen finanszírozása nem csak bevett gyakorlat, de egyben komoly probléma is, mivel veszélyezteti a szakértők függetlenségét. Az ECLJ a jelentésében kimutatta, hogy 2015 és 2019 között a 121 ENSZ-szakértő közül 37 számolt be arról, hogy összesen 134 közvetlen pénzügyi kifizetést kapott, közel 11 millió dollár értékben. Ezen közvetlen kifizetések legfőbb támogatói a Ford és a Nyílt Társadalom Alapítványok voltak. A finanszírozások ugyanakkor szinte teljesen átláthatatlanok, senki nem ellenőrzi őket. Az ECLJ által vizsgált időszakban összesen nyolc közvetlen adományozás névtelenül történt, azaz nem tudni, ki a támogató.
Tizennyolc adomány összegét nem határozták meg. Más esetekben a megjelölés pontatlan volt, és 143 adománynak nem volt bejelentett célja. Ezen kívül több, az alapítványok által a honlapjukon bejelentett adományt a szakértők egyáltalán nem vagy nem megfelelően jelentettek be. Több szakértőt is megkérdezett az ECLJ a finanszírozások átláthatatlanságával kapcsolatban, akiknek többsége elismerte, hogy a közvetlen kifizetések befolyásolhatják a szakértők politikai tevékenységét.
Az Európai Jogi és Igazságszolgáltatási Központ arra a következtetésre jutott, hogy sürgősen meg kell reformálni a rendszert, hogy véget vessenek a jogtalan pénzügyi és ideológiai befolyásnak. Ennek érdekében az ECLJ jelentése ajánlásokat fogalmaz meg, amelyekben többek között arra szólítja fel az Emberi Jogi Tanácsot, hogy kifejezetten tiltsa meg a közvetlenül a megbízottaknak juttatott finanszírozásokat, valamint növelje az átláthatóságot. https://vdtablog.hu/kiterjedt-halozattal-rendelkezik-az-abortuszlobbi-az-ensz-ben/
15. Miért követelik az Unióban Orbán Viktor fejét?
Van gyermeked? Van unokád? Van egy törvényünk, ami jó. Ideje volt ebben a világméretű szexuális káoszban megvédeni a gyermekeket. A világos és egyértelmű törvényt, amely nem valakik ellen, hanem a gyermekek védelmében született, hihetetlen erővel támadja az egykor volt „művelt Nyugat”. Támadja, mert ők másképpen gondolták.
Ők már a tízéves gyermekkel is szívesen létesítenek szexuális kapcsolatot, és ezt törvénybe is foglalták. Nem is akármilyenbe, hiszen az Európai Parlament elsöprő többséggel úgy döntött, hogy a férfiak szülhetnek. Helyes, amit a törvény garantál! Ez a progresszív szexuál-marxisták legfőbb gondja, akik észrevétlenül hatoltak be a modern társadalomba.
Ugyanakkor, a nőknek alapjoguk az abortusz, amit kifejezetten javasolnak is nekik. Ugyanez a törvény megköveteli a homoszexuális propagandát már az általános iskolától kezdve. Vagyis a szerzők gondoskodtak arról, hogy a kicsi fiúkat neveljék anyává, a lányok pedig ne váljanak anyává. Ez meghaladja azt a szodomita pornó-oktatást, amellyel már az egészen fiatalok lelkét el akarják torzítani. Tehát! Nem mi, hanem a gyermekeink lettek a célpont!
Minket csak arra kérnek, hogy többé ne legyen gyermekünk a ”hagyományos” módon, az Isten által rendelt szerelem gyümölcseként. Ha mégis, akkor kötelesek vagyunk – lennénk – átadni nekik, vagy erőszakkal veszik el őket tőlünk, szülőktől, amit már néhány országban gyakorolnak is. Ez a progresszív szexuál-marxisták legfőbb gondja, akik mint a skorpió, észrevétlenül betörtek a modern társadalomba és erőszakkal, nagy hanggal és lefizetett segítőkkel magukhoz ragadták a hatalmat. Ez a végső, döntő csata a Jó és a Gonosz között.
A többi porhintés, semmi más nem számít. Ez élet-halál kérdése! Meg kellett tehát védeni a gyermeket, akinek a szülő az utolsó védőpajzsa. Ha nem készülünk fel a drámai jövőre, ha nem tudunk önvédelmet alkalmazni gyermekeink, jövőnk és az életünk védelmében, akkor egy őrült ideológia, szenvedő alanyai, vagy gúlába rakott hullái leszünk. A magyar miniszterelnök világosan lát, hiszen többet tud, mint bármely polgár… és ezt a világos látást a nemzet és a jövő érdekében használja.
És nincs könnyű dolga, hiszen a törvény kimondja, amit kimond, nem támad senkit, mégis a törvény ellenében kint lóg a szivárványos rongy a főpolgármesteri hivatal erkélyén, és a rendőrök úgy vigyázzák, mintha a koronázási ékszerek volnának. A magyar miniszterelnököt ócsárolja az erkölcstelen világ, s ennek az erkölcstelenségnek a megtestesítői, a magyar ellenzék jól fizetett árulói is. Számukra rettenetes veszély Orbán Viktor, hiszen ő a normalitás és moralitás utolsó képviselője az EU-ban. Kormánya pedig, a nemzet érdekeinek a szolgálatában dolgozik.
Állja a hazugságok, a vádak, a hazaáruló gátlástalanságok tömegét, építi az országot, támogatja a családokat, de mindezt megkötözött kézzel kénytelen tenni, hiszen egy olyan szexuál-marxistává vált konglomerátum tagja vagyunk, amely immár nem partnerként viselkedik velünk, hanem gazdaként akarja a magyar szabadságot sárba taposni.
A miniszterelnök és a világon mindenütt támadott törvény melletti kiállás a legfontosabb, amit tehetünk. Tehát, ezután egészen más kormánykommunikációt kell alkalmaznunk! Egy egészen más stílusra, egy egészen másféle önvédelemre kell felkészülnünk. Meg kell védeni a kormányfőt, a kormányt, önmagunkat, hiszen ma már a felhergelt szexuál-marxista nyugdíjasok is verekedésre emelik a járókeretet, ha valaki véleményt mer mondani a lázító, köztörvényes és magyar gyűlölő pártvezérre vagy hazudozó párjára, akiket a demokrácia nevében a magyar rendőr véd, a normalitást képviselőkkel szemben.
Ez a tendencia fokozódik abban a néhány hónapban, ami hátra van még a végleges bukásig, vagy a végleges győzelemig. Ha nem akarjuk, hogy szivárványos rongyokba tekerjék az országot, ha nem akarjuk, hogy gyerekeinket erőszakkal elvegyék, mert hittanra járnak… ha nem akarjuk, hogy lelki nyomorék-generációk nőjenek fel a volt Magyarországon, akkor ki kell használni azt az időt ami, még hátravan! Együtt! A kormány és a társadalom közösen. Az idő rövid… és élet-halál a tét! Koncentráljunk a valós problémákra. Mert az, hogy térdelnek, vagy nem térdelnek a világban, szivárványosak a stadionok vagy nem, kit érdekel?
A magyar nemzet nem ettől marad meg vagy vész el 2022-ben, hanem attól, hogy képes-e magyar harcos és elkötelezett magyar és keresztény maradni egyszerre! És akar-e Európa vezércsillaga lenni a muszlim megszállással és a világkormány erkölcstelenségével szemben, keresztyén-keresztény magyarként összefogva, közös erővel – itt a Kárpát-medencében, mint Szent László népe…
Mert 2022-ben csak egyszer osztályoznak. Pótvizsga nem lesz többé! (Stoffán György)
Evakuálják az amerikaiakat, napokon belül megindulhat az invázió https://pestisracok.hu/evakualjak-az-amerikaiakat-napokon-belul-megindulhat-az-invazioelkerulhetetlen-az-orosz-tamadas/ Karácsony Gergely: Szarok rá!
https://www.youtube.com/watch?v=hxNgUTjJUZs&t=107s Civil Igazságtételi Bizottság: Ugyanaz a kísértet járja be Magyarországot https://www.youtube.com/watch?v=PPmwjmjcis0&t=37s Magyar "virulógusok" egymásnak ellentmondó nyilatkozatai -
Avagy a propaganda és az őrület keveréke. https://rumble.com/vouydf-magyar-virulgusok-egymsnak-ellentmond-nyilatkozatai-avagy-apropaganda-s-az.html Dr. Hossó Andrea a devizahitel-csalásról - Magyarországon tudták egyedül megtenni https://rumble.com/vkauur-dr.-hoss-andrea-a-devizahitel-csalsrl-magyarorszgon-tudtk-egyedlmegtenni.html Dr Hossó Andrea közgazdász.
A hatalmas, de nem mindenható pénzügyi háttérhatalomról. https://rumble.com/vkauir-dr-hoss-andrea-kzgazdsz.-a-hatalmas-de-nem-mindenhat-a-pnzgyihttrhatalomrl.html CIA és a baloldal
https://www.facebook.com/bohardanielariporter/videos/981030072555363 FENYEGETŐZIK A VÉGREHAJTÓ MAFFIA, DE MI NEM ÁLLUNK LE! https://www.youtube.com/watch?v=e3negY1Nno4 A COVID-19 ürügyén bevezetésre kerülő diktatúra fázisai
https://livinginconsciousness.blogspot.com/ ELÉGGÉ MEGDÖBBENTŐ. GYÓGYSZERKÍSÉRLET ÉLŐBEN https://www.facebook.com/infobubble/videos/1420875018315584/ FOX NEWS: lenne mit tanulni Magyarországtól https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/330119342174632/