​​❖

​​❖

"Szép virágok, lepkék, élő szép természet,

melyik művész tudna versenyezni véled?"

​​❖

"Szép virágok, lepkék,

gyönyörű természet,
​
általad tanuljuk, mi is az az élet!"

​​❖

​​❖

Aranyosi Ervin:

Tanít a Természet

Virágok, lepkék, élő, szép természet,
melyik művész tudna versenyezni véled?
Utánozni? Talán. S színeid lelopni.

Csak az egy pillanat, s azt meglehet szokni.
Ám te újra, s újra élőbbet varázsolsz,
közelebb viszel az élet igazához.

Mutatsz szép csodákat, tökéletességet,
s hogy múló az élet, ám sosem ér véget.

Mert a változás is ténykedésed része,
s megújulni képes a világ egésze.

Megkopott formákból más, csodásabb lép ki,
mely a szemlélődőt újból megigézi.

Nincsen tán más dolgunk, óvnunk, s megcsodálnunk,
élnünk, megfigyelnünk, veled eggyé válnunk,
s megtanulni tőled a teremtő vágyat,
lépteidet lesni, s menni csak utánad!
​
Szép virágok, lepkék, gyönyörű természet,
​általad tanuljuk, mi is az az élet!

❖

​​❖

Aranyosi Ervin:

Ünnepeld a Tavaszt!

Odakint a kertben madarak dalolnak,
nekik nem is kérdés, vajon lesz-e holnap?

Csak az ember teremt félelmet magának,
megásva a sírját a szebb holnapjának.

Bárcsak madár lennék, egy faágra ülnék,
a bús embert látva, igencsak derülnék,

hiszen itt a tavasz, feléled a világ,
bizakodva nyílik a sok tarka virág!

Csak az embereknek lóghat most az orra,
gyászosan tekintve az eljövő korra,

hisz a félelmei a lelkét nyomasztják,
céljait, vágyait sorra elsorvasztják.

Miért lett az ember ilyen hitevesztett?
Benne a félelem gyökeret eresztett,

s elnyomja az élet csodatermő fáját,
s elveszti reményét, s elveszti a hálát.

​​❖

Tavasz van, éledjünk, akár a természet,
vegyük világunkban észre most a szépet!

Hiszen kint a réten a virágok nyílnak,
fű serken, s a fák is rügyezni tanítnak.

Csak az ember szívben maradt a didergés,
félelem, szorongás, hogy a holnap elvész.

Elfelejt az ember mosolyogni, élni,
csak túlélésre hajt, s hagyja szívét félni!

Ébredjünk, tavasz van, mosoly-rügy fakadjon,
a madarak dala újra reményt adjon!

​​​❖

Napról, napra szebbítsd környező világod,
hagyd életre kelni kinyíló virágod.

Locsolgasd hadd nyíljon – hited erejével –
a lélek zenéje hadd áradjon széjjel.

Szeress, ez a gyógyír, sóvárgó szívekre,
ne légy világodból önként számkivetve!

Hallgasd a madárdalt, viduljon a lelked,
a tavaszt idén is meg kell ünnepelned!
​
Holnapod magjait, te ültesd a mában,
oldódj a madarak biztató dalában.

​​❖

​​❖
Aranyosi Ervin:

A Tavasz Varázsa

Itt a tavasz zengőn,
madárdal csicsergőn.
Trillázón, ékesen,
cicomás fényesen.

Zöld ruhába bújva
tavasz ébred újra,
hogy aki él lássa:
színpompás varázsa
reményt hoz és éltet,
szemre szórva szépet.

Szél úrfi kalandoz,
közel száll a Naphoz,
fütyüli nótáját,
keresi a párját.

Beles minden zugba,
tova szalad zúgva.
Felkap néhány felhőt,
csendesen pityergőt,
levét kicsavarja,
majd tovább zavarja.

​​❖

S a Nap ragyog, fénylik,
sugarát igénylik,
óhajtják virágok,
újra nyíló álmok.

Új fűszálak nőnek,
varázsolva zöldet
szerte a határba,
szeretetre várva,
s gyógyítva a szívet,
lágyul a tekintet.

A tavasz varázsa,
ráömlik a tájra,
te se gondolj másra:
a fennmaradásra!

Körforgás az élet,
s látod, újra éled!
A tavasz varázsol,
s élni akarásról
szól a madár ének,
s megújul a lélek!
​
​​❖

​​❖

Aranyosi Ervin:

A Béke Vár

Lábnyomodban virágok nyílnak,
fény és szeretet vesz körül.

A Nap kísér, a vizek hívnak,
s a Föld veled együtt örül.

Szellő simítja fényes arcod,
szíved ritmusra zakatol.

Nem kell már vívnod többé harcot,
a béke vár rád valahol…

Ha megbékélsz a lelked mélyén,
lehajol hozzád a világ,

Fontos leszel, hiszen tanítasz,
s érdemes figyelni rád!

Kiterjesztheted végre békéd,
s mások is látják, hogy az jó!

A háborúk minden mocskától
megszabadul a Földgolyó!

Újra élni kezd az élő,
források mélyén víz fakad,
s a magból az élők kikelnek,
mikor eljön a pillanat!

Mikor majd fényed szerteárad,
lelked békéje visszatér,

és megtudod, miért születtél:

Szeretve élj, s boldog legyél!

​​❖

❖

Aranyosi Ervin:

Szereted?

Ha szereted a virágot,

nem kéne letépni,
csak megnézni, megszagolni,
hagyni tovább élni!

Szereted az állatokat?

Nem kéne húst enned,
mert haláluk csak megmérgez,
rosszra fordul benned.

Ha azt mondod:

– Szeretsz engem –

én is kezdjek félni?
Ha nem tudod, hogy mit jelent,
hagyni fogsz-e élni?

Tanuljunk meg jól szeretni,

állatot, virágot,

tegyük végre élhetővé
​
az egész világot!

❖

​​❖

Aranyosi Ervin:

Mennyi Csoda

Mennyi csoda, mennyi szépség,
és mennyei illatok.

Csodaszép az egész világ,
s benne én is itt vagyok!

A virágok értem nyílnak,
megcsodáljam szirmukat.

Rájövök majd, lelkem mélyén,
hogy e szépség, mit mutat.

​​❖

​​❖

Aranyosi Ervin:

Kikelet

Szellő dalol vidám nótát,
kacagva nézi a Nap,
a virágok kíváncsian,
színes szirmot bontanak.

Mosoly-rügy fakad a fákon,
sok kismadár énekel,
patak szalad kavicságyon,
a világ életre kel.

Kikeletnek jótündére,
varázsol élő csodát.
Fákra, virágokra festi
szép, tündöklő mosolyát.

Ha figyeljük, lelkünk ébred,
megtölti a szeretet,
ámulva néz csodaszépet,
nagyra nyitva szemeket.

Lám, megújul a természet,
ébredezik a világ,
biztatja az ember lelkét,
széppel akar hatni ránk!

Csak szívünket kell kitárnunk,
kedvünk máris csudajó,
kikeleti viseletnek,
arcunkra mosoly való!

​​❖

❖

Szép Ernő:

​Virágok

Nincs nekem kedvenc virágom,
melyik szebb, nem prédikálom.

Mind szeretem, mind csudálom,
tavasszal mind alig várom.

És szeretem én a fákat,
amennyit csak szemem láthat.

Szeretem, ó, a fanépet,
a fák is oly szépek, szépek.
​
Nem mások ők, nézz csak rájok:
égig érő zöld virágok.

❖​

​​❖

Rudnyánszky Gyula:

Tele Van a Kert Virággal...

Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a madárdal,
Itt is, ott is rózsa int...

Őszi szél, ha elhervasztja,
Esztendőre, új tavaszra
Majd virulni fog megint.

Tele van most ifjúsággal,
Szerelemmel, boldogsággal.

Szedjük, szedjük a rózsáit,
Mert ha egyszer elvirágzik ...

Majd virulni fog megint.

​​❖

❖

Aranyosi Ervin:

A Legszebb Szív
.
Egyszer, nagyon régen, egy város főterén,
megjelent egy ifjú, nyalka, deli legény.
Arról áradozott, büszkén mondogatta,
milyen szép a szíve: ép minden darabja.

A népek csodálták szíve simaságát,
tökéletességét, s nem találták mását.
Nem volt karcolása, nem volt repedése,
seb sem csúfította, szép volt a verése.
.
Nem hiába büszke ifjú viselője,
a szíve tökélyét nem vitatják tőle…
Ám most egy morajlás. Megnyílik a tömeg.
Közeledni látszik egy halk szavú öreg.

Mintha csak magának beszélne a bátya,
– görbe hátat takar, elnyűtt vén kabátja.
Csendesen megszólal, igen bölcsen érvel:
Az ifjú szép szíve, övével nem ér fel.
.
A tömeg figyelme, immár rá irányul,
de jő’ már az ifjú, Ő sem marad hátul.
Harag támad benne, – Hogy ez mit merészel!
Hogy szállhat versenybe az Ő szép szívével?

– Hasonlítsuk össze, vedd le a kabátod!
S ím a vén embernél erős szívet látott.
Hangos dobbanása messzire hallatszott,
ám külső szépsége többeket aggasztott.
.
Tele volt sebekkel, több darabból vérzett,
mi is tartja össze, egybe az egészet?
Hiányzó részeit, máshonnan pótolták,
nem is válogatva, csak úgy, összehordták.

Pár lyuk is tátongott, ütött kopott darab,
csodálja az ember, hogy még egyben marad.
Ám az öreg mondá: Fogjátok fel ésszel,
el nem cserélném én az ifjú szívével.
.
Megismerek rajta minden egyes sebet,
minden sérülése egy-egy embert jelent,
kiknek ajándékul szeretetem adtam,
szívemből kitépett egy-egy kis darabban.

​​❖

​​❖

Pár darabkát én is kaptam viszonzásként,
s nem bántam a cserét, ma sem tennék másként.
Mert akik szeretnek, szívből kapnak, s adnak,
szerető szívedet ne tartsd meg magadnak.
.
A kis szív darabkák gyönyörű emlékek,
azok, kiktől kaptam, mind szívemben élnek.
Megosztott szeretet fűzi össze lelkünk,
mindig emlékeztet, mily jó volt szeretnünk.

Néha olyan is volt, amikor csak adtam,
szívemért cserébe viszonzást nem kaptam.
A szeretet jelent egy kis kockázatot,
– de hidd el, megéri, ezért kockáztatok.
.
Néhány sebből vérzik, lyuk is van már rajta,
szerettem olyat is, aki nem akarta.
Egyszer tán megérti, s visszatér majd hozzám,
befoltozva szívem, szeretetet hoz rám.

Látod, kedves fiam, ezért szép a szívem,
mert használni mertem, istenemhez híven.
S lám az ifjú ember szeme megtelt könnyel,
nem tudott elmenni, hencegő közönnyel.
.
Inkább az öreghez még közelebb lépett
és a szép szívéből egy darabot tépett.

Reszkető kezével az öregnek nyújtja,
szeretet példáját tőle megtanulja.

Az öreg is adott megtépett szívéből,
s az ifjú szív dobog a szeretetétől.
Nem oly tökéletes, mint annak előtte,
ám szebb, a szeretet fonala beszőtte.
.
Arcukat a mosoly szép keretbe fonta,
szemük tiszta fényét be is aranyozta.
Elbúcsúztak szépen, aztán útra keltek,
szerető szívükben megnyugvásra leltek.
​
Milyen szomorú is ha utad úgy járod,
tökéletes szíved, önmagadba zárod.

Hiányzik belőle az öröm, a szépség.
Engedd, hogy nevüket mások belevéssék!​

​​❖

❖

Napról, napra szebbítsd környező világod,

hagyd életre kelni kinyíló virágod.

Locsolgasd hadd nyíljon – hited erejével –

a lélek zenéje hadd áradjon széjjel ...

​❖

​​❖
​
rozsakert.bloglap.hu   -   rozsakert.bloglap.hu/cikkek/tavaszi-kepek-68544/#google_vignette

❖

❖

Odakint a kertben madarak dalolnak,
egyik sem kérdezi, vajon lesz-e holnap?

Bárcsak madár lennék, egy faágra ülnék,
a bús embert látva, igencsak derülnék ...

❖

Sokunknak a madár csak egy tollas ének,
jelkép, szabadság az ember szivének.
 
Az égbolt szárnyas érzelmei ők,
örök Jelenbe örök repülők.

❖

❖