| Meseházak |
A rejtélyes magnézium rúd
A Földönkívüli civilizációk létezésében kételkedők leggyakrabban hangoztatott érve, hogy semmiféle kézzelfogható bizonyíték nincs az emberiség birtokában, ami egyértelműen alátámasztaná, hogy rajtunk kívül is élnek értelmes lények a világűrben. Ilyen tárgyak persze szép számmal találhatók a Földön, gondoljunk csak a balesetek következtében lezuhant UFO-k roncsaira. Ezeknek a szerkezeteknek a maradványait azonban a hatóságok gondosan begyűjtötték, és titkos kutatóbázisokon, a nyilvánosságtól elzárva tárolják.
Magánszemélyek birtokába pedig csak olyan emblémaszerű fémdarabok kerültek, melyek anyagukat tekintve a Földön is készülhettek, így a hitetlenek nem tekintik egyértelmű bizonyítéknak. 1994-ben azonban a debreceni nemzetközi ufó-kongresszuson bemutattak egy magánszemély birtokában levő tárgyat, ami az azóta elvégzett tudományos vizsgálatok szerint minden kétséget kizáróan Földön kívüli eredetű.
Ez a tárgy egy 360 mm hosszú és 18 mm átmérőjű magnéziumrúd.A palástja enyhén érdes (homokfúvott felületre emlékeztető) a két vége pedig kissé lekeskenyített. A rúd tulajdonosa Bakó László, aki gyermekkora óta több alkalommal is kapcsolatba került egy szauroid jellegű, Földön kívüli civilizáció néhány tagjával. Ezt a kozmikus ajándékot 1974-ben kapta tőlük, de ismerve a Magyarországon akkortájt uralmon levő diktatórikus rendszer parapszichológiával kapcsolatos nézeteit, egy vascsőbe rejtette, és elásta. Csak 1991. tavaszán, a kommunista diktatúra visszavonhatatlan bukása után merte elővenni, és megmutatni. Bizalmatlansága azonban nem oszlott el teljesen, így amikor megkérték, hogy adja kölcsön ezt az ezüstfehér színű rudat tudományos vizsgálat céljára, elkövette azt a hibát, hogy három egyenlő részre vágta, és csak a középső, legkevésbé érdekes darabját bocsátotta a kutató rendelkezésére.
Annyi azonban már ebből a mintából is megállapítható volt, hogy az anyaga 100%-os, vagyis olyan tisztaságú magnézium, ami földi körülmények között előállíthatatlan. Később sikerült elkérni tőle a másik két darabot is, és az 1995-ben lezajlott vizsgálatok igen érdekes dolgokat állapítottak meg. A két szélső darab közül az egyik végén egy zöld fénnyel világító, dőlt csonka kúp áll ki, ami megvilágítás után nagyon erősen foszforeszkál, és utána még hosszú ideig intenzív zöld fényt áraszt magából. Egy minimális alapfénye viszont mindig van. A henger palástjából kiálló csonka kúp anyaga ismeretlen, nálunk nem létező elemből készült. A legérdekesebb azonban a másik szélső darab. Ezen kilenc (egy vonalban elhelyezkedő) aranyszínű kidudorodás található. Ezek a félgömbszerű, ismeretlen anyagból készült fémdudorok kb. 4 mm átmérőjűek. A harmadik félgömb alatt egy egyenlő szárú háromszög található (valószínűleg ugyanabból az anyagból) és csúcsával erre a dudorra mutat, mintha jelképezni akarna valamit. A háromszögben egy szemhez hasonlító ovális alakú, enyhén hullámos felületű, fóliaszerű rész van.
Ennek mélyéből állandóan fény világít ki. Az ellipszis középpontjából kiáradó fényben a piros, a kék, a zöld, a sárga szín dominál, de előfordul a lila is. Ez az összetett fénysugár jelenleg hologramszerű jelenséget produkál. A röntgenátvilágítás során megállapították, hogy a rúd belsejében, a „szem” alatt egy keresztben elhelyezett, 8-9 mm hosszú és 4-5 mm átmérőjű henger van, amelynek az egyik vége gúlában végződik. A gúla hegye pontosan a „szem” közepére, vagyis a szemlencse fókuszpontjára mutat. A henger anyaga szintén ismeretlen. További érdekessége, hogy a röntgensugár nem hatol át rajta, tehát egy rendkívül sűrű anyagról van szó. Olyan anyagról, ami igen magas rendszámú lehet az elemek periódusos rendszerében, mert a többi résszel ellentétben nagyon erős sugárzással sem tudták átvilágítani.
Mindezen tulajdonságokat összegezve feltételezhető, hogy ez a titokzatos relikvia egy sajátos funkciót betöltő műszer vagy eszköz lehetett. Sajnálatos, hogy időközben szét lett vágva, így eredeti feladatának valószínűleg már nem képes eleget tenni. Ennélfogva rendeltetését tekintve csak találgatni tudunk. Nem zárható ki, hogy a különös viselkedésű fémgömbökhöz hasonlóan ebben az esetben is egy demonstrációs eszközzel van dolgunk.
Elképzelhető, hogy ez a fémrúd egy mechanikus felépítésű (tehát tápáramforrást nem igénylő) szubatomi energiagenerátor. A szemből kiáramló sugárzás tulajdonképpen nem fény, hanem szubatomi energiasugárzás, amely a levegőmolekulákat ionizálva frekvenciájától függően különböző színű fényt kelt maga körül. Az energiahullámokat minden bizonnyal a kis kihegyezett henger bocsátja ki magából, amely esetleg 115-ös rendszámú elemből készült. Az energiasugárzás frekvenciaértéke feltehetően az aranyszínű dudorok, mint szenzoros érzékelők segítségével pontosan beállítható. A rúd végéből kiáramló konstans zöld fény vagy pozitív, vagy negatív energiasugárzás, amelyet gyógyításra használnak, de súlytalanságot, illetve gravitációnövelést is elő lehet vele idézni. Más elképzelés szerint ez az eszköz nem más, mint naprendszerünk energiakisugárzásának modellje. Ezt a feltételezést az a körülmény támasztja alá, hogy a szenzorok száma megegyezik naprendszerünk bolygóinak számával, és a „szem” a harmadik dudorra, a Földre mutat. Ebből kiindulva lehetséges, hogy az egyes szenzorok megérintésekor olyan frekvenciájú szubatomi energiasugárzás keletkezik, amely a hozzá tartozó bolygóra jellemző.
Amennyiben az analízist a szokványos fizikai vizsgálatokon túlmenően kiterjesztenék szubatomi, illetve elektromágneses kisugárzásra is, akkor egyérelműen eldönthető lenne, hogy miről van szó. Ha ez a rejtélyes rúd szubatomi energiát generál, akkor nagy szerencsénk van, hiszen készen kaptunk egy olyan eszközt, amelyen időbeli korlátok nélkül tanulmányozhatjuk a különféle mágneses sugárzások teljes frekvenciaspektrumát, az összes járulékos tulajdonságukkal együtt. Ennek természetesen elengedhetetlen feltétele, hogy az egyes darabok külön-külön is funkcionáljanak, de erre talán megvan a remény. Eredeti rendeltetése azonban csak egy darabban fog megmutatkozni, ezért meg kellene kísérelni az összeerősítését.
Ennek szükségességét az indokolja, hogy a rúd használati módja ismert. A tulajdonos határozottan emlékezett rá, hogy amikor elrabolták, egy fényes kis teremben ült az asztal előtt, amelyen hosszában csíkok voltak. Mellette állt egy ufonauta, aki a kezében tartott magnéziumrúd hegyét a csíkokon huzigálta. Közben beszélt hozzá. Azt mondta, hogy már elhagyták a Földet, majd távolságokat is említett. Az idegen kéztartásából ítélve a rudat oly módon fogta, hogy az ujjai közben érintették a szenzorokat. Ez a fogásmód lehetővé teszi azt is, hogy a félig nyitott tenyéren át lássuk a szemet, vagyis a beállított frekvenciaértéket az indikátoregység elszíneződése alapján ellenőrizhetjük.
A helyzetből következtetve a kívánt frekvenciaértékre hangolt szubatomi energia a rúd végén levő csonka kúpból áramlott ki. Ennek intenzitása meglehetősen nagy volt, így nem zárható ki az a feltételezés sem, hogy az asztalon levő csíkokat ez a koncentrált sugárforrás okozta. Ezt az elképzelést támasztja alá az elrabolt személynek az a megjegyzése, hogy visszaszállítása után a mellé helyezett magnéziumrúd vége nagyon erős zöld fénnyel világított.
A Földönkívüli civilizációk létezésében kételkedők leggyakrabban hangoztatott érve, hogy semmiféle kézzelfogható bizonyíték nincs az emberiség birtokában, ami egyértelműen alátámasztaná, hogy rajtunk kívül is élnek értelmes lények a világűrben. Ilyen tárgyak persze szép számmal találhatók a Földön, gondoljunk csak a balesetek következtében lezuhant UFO-k roncsaira. Ezeknek a szerkezeteknek a maradványait azonban a hatóságok gondosan begyűjtötték, és titkos kutatóbázisokon, a nyilvánosságtól elzárva tárolják.
Magánszemélyek birtokába pedig csak olyan emblémaszerű fémdarabok kerültek, melyek anyagukat tekintve a Földön is készülhettek, így a hitetlenek nem tekintik egyértelmű bizonyítéknak. 1994-ben azonban a debreceni nemzetközi ufó-kongresszuson bemutattak egy magánszemély birtokában levő tárgyat, ami az azóta elvégzett tudományos vizsgálatok szerint minden kétséget kizáróan Földön kívüli eredetű.
Ez a tárgy egy 360 mm hosszú és 18 mm átmérőjű magnéziumrúd.A palástja enyhén érdes (homokfúvott felületre emlékeztető) a két vége pedig kissé lekeskenyített. A rúd tulajdonosa Bakó László, aki gyermekkora óta több alkalommal is kapcsolatba került egy szauroid jellegű, Földön kívüli civilizáció néhány tagjával. Ezt a kozmikus ajándékot 1974-ben kapta tőlük, de ismerve a Magyarországon akkortájt uralmon levő diktatórikus rendszer parapszichológiával kapcsolatos nézeteit, egy vascsőbe rejtette, és elásta. Csak 1991. tavaszán, a kommunista diktatúra visszavonhatatlan bukása után merte elővenni, és megmutatni. Bizalmatlansága azonban nem oszlott el teljesen, így amikor megkérték, hogy adja kölcsön ezt az ezüstfehér színű rudat tudományos vizsgálat céljára, elkövette azt a hibát, hogy három egyenlő részre vágta, és csak a középső, legkevésbé érdekes darabját bocsátotta a kutató rendelkezésére.
Annyi azonban már ebből a mintából is megállapítható volt, hogy az anyaga 100%-os, vagyis olyan tisztaságú magnézium, ami földi körülmények között előállíthatatlan. Később sikerült elkérni tőle a másik két darabot is, és az 1995-ben lezajlott vizsgálatok igen érdekes dolgokat állapítottak meg. A két szélső darab közül az egyik végén egy zöld fénnyel világító, dőlt csonka kúp áll ki, ami megvilágítás után nagyon erősen foszforeszkál, és utána még hosszú ideig intenzív zöld fényt áraszt magából. Egy minimális alapfénye viszont mindig van. A henger palástjából kiálló csonka kúp anyaga ismeretlen, nálunk nem létező elemből készült. A legérdekesebb azonban a másik szélső darab. Ezen kilenc (egy vonalban elhelyezkedő) aranyszínű kidudorodás található. Ezek a félgömbszerű, ismeretlen anyagból készült fémdudorok kb. 4 mm átmérőjűek. A harmadik félgömb alatt egy egyenlő szárú háromszög található (valószínűleg ugyanabból az anyagból) és csúcsával erre a dudorra mutat, mintha jelképezni akarna valamit. A háromszögben egy szemhez hasonlító ovális alakú, enyhén hullámos felületű, fóliaszerű rész van.
Ennek mélyéből állandóan fény világít ki. Az ellipszis középpontjából kiáradó fényben a piros, a kék, a zöld, a sárga szín dominál, de előfordul a lila is. Ez az összetett fénysugár jelenleg hologramszerű jelenséget produkál. A röntgenátvilágítás során megállapították, hogy a rúd belsejében, a „szem” alatt egy keresztben elhelyezett, 8-9 mm hosszú és 4-5 mm átmérőjű henger van, amelynek az egyik vége gúlában végződik. A gúla hegye pontosan a „szem” közepére, vagyis a szemlencse fókuszpontjára mutat. A henger anyaga szintén ismeretlen. További érdekessége, hogy a röntgensugár nem hatol át rajta, tehát egy rendkívül sűrű anyagról van szó. Olyan anyagról, ami igen magas rendszámú lehet az elemek periódusos rendszerében, mert a többi résszel ellentétben nagyon erős sugárzással sem tudták átvilágítani.
Mindezen tulajdonságokat összegezve feltételezhető, hogy ez a titokzatos relikvia egy sajátos funkciót betöltő műszer vagy eszköz lehetett. Sajnálatos, hogy időközben szét lett vágva, így eredeti feladatának valószínűleg már nem képes eleget tenni. Ennélfogva rendeltetését tekintve csak találgatni tudunk. Nem zárható ki, hogy a különös viselkedésű fémgömbökhöz hasonlóan ebben az esetben is egy demonstrációs eszközzel van dolgunk.
Elképzelhető, hogy ez a fémrúd egy mechanikus felépítésű (tehát tápáramforrást nem igénylő) szubatomi energiagenerátor. A szemből kiáramló sugárzás tulajdonképpen nem fény, hanem szubatomi energiasugárzás, amely a levegőmolekulákat ionizálva frekvenciájától függően különböző színű fényt kelt maga körül. Az energiahullámokat minden bizonnyal a kis kihegyezett henger bocsátja ki magából, amely esetleg 115-ös rendszámú elemből készült. Az energiasugárzás frekvenciaértéke feltehetően az aranyszínű dudorok, mint szenzoros érzékelők segítségével pontosan beállítható. A rúd végéből kiáramló konstans zöld fény vagy pozitív, vagy negatív energiasugárzás, amelyet gyógyításra használnak, de súlytalanságot, illetve gravitációnövelést is elő lehet vele idézni. Más elképzelés szerint ez az eszköz nem más, mint naprendszerünk energiakisugárzásának modellje. Ezt a feltételezést az a körülmény támasztja alá, hogy a szenzorok száma megegyezik naprendszerünk bolygóinak számával, és a „szem” a harmadik dudorra, a Földre mutat. Ebből kiindulva lehetséges, hogy az egyes szenzorok megérintésekor olyan frekvenciájú szubatomi energiasugárzás keletkezik, amely a hozzá tartozó bolygóra jellemző.
Amennyiben az analízist a szokványos fizikai vizsgálatokon túlmenően kiterjesztenék szubatomi, illetve elektromágneses kisugárzásra is, akkor egyérelműen eldönthető lenne, hogy miről van szó. Ha ez a rejtélyes rúd szubatomi energiát generál, akkor nagy szerencsénk van, hiszen készen kaptunk egy olyan eszközt, amelyen időbeli korlátok nélkül tanulmányozhatjuk a különféle mágneses sugárzások teljes frekvenciaspektrumát, az összes járulékos tulajdonságukkal együtt. Ennek természetesen elengedhetetlen feltétele, hogy az egyes darabok külön-külön is funkcionáljanak, de erre talán megvan a remény. Eredeti rendeltetése azonban csak egy darabban fog megmutatkozni, ezért meg kellene kísérelni az összeerősítését.
Ennek szükségességét az indokolja, hogy a rúd használati módja ismert. A tulajdonos határozottan emlékezett rá, hogy amikor elrabolták, egy fényes kis teremben ült az asztal előtt, amelyen hosszában csíkok voltak. Mellette állt egy ufonauta, aki a kezében tartott magnéziumrúd hegyét a csíkokon huzigálta. Közben beszélt hozzá. Azt mondta, hogy már elhagyták a Földet, majd távolságokat is említett. Az idegen kéztartásából ítélve a rudat oly módon fogta, hogy az ujjai közben érintették a szenzorokat. Ez a fogásmód lehetővé teszi azt is, hogy a félig nyitott tenyéren át lássuk a szemet, vagyis a beállított frekvenciaértéket az indikátoregység elszíneződése alapján ellenőrizhetjük.
A helyzetből következtetve a kívánt frekvenciaértékre hangolt szubatomi energia a rúd végén levő csonka kúpból áramlott ki. Ennek intenzitása meglehetősen nagy volt, így nem zárható ki az a feltételezés sem, hogy az asztalon levő csíkokat ez a koncentrált sugárforrás okozta. Ezt az elképzelést támasztja alá az elrabolt személynek az a megjegyzése, hogy visszaszállítása után a mellé helyezett magnéziumrúd vége nagyon erős zöld fénnyel világított.
